Mi elsőként tűnt fel, a bőrömet karcoló csípős, hajnali hideg volt. Egész testemet burokba vonta, olyan érzés volt, mintha nem viseltem volna semmit. Meztelenül lebegtem az éterben, a jeges víz pedig csak úgy záporozott rám..
Lassan felnyíltak a szemhéjaim, de azonnal összeszorítottam őket. Valóban, a vízcseppek beleszaladtak a szemembe, a klór enyhe csípését nem érzékeltem. Tompa fájdalom feszítette belülről a fejem, s abban a pillanatban szerettem volna megsimogatni a halántékom, de kezem nem mozdult. Újra megkíséreltem irányításom alá vonni, ekkor már éreztem a zsibbadtságot apró tüskékként bőrömbe nyomódni. Halkan nyöszörögni kezdtem.
-Ideje volt. - Mély és karcos férfihang furakodott alattomosan hozzám, szemem ösztönösen tágult hatalmasra. Végre láttam is, igaz, kissé még életlennek tetszettek a köröttem lévő .. Tribünök? Kábán forgattam a fejem, mindegy volt, merre néztem, magas ülőhelyek kacsintgattak vissza rám a sötétben. Ujjaim óvatosan tapogatni kezdték hátam mögött a talajt. Műfű.
-Hol az istenben vagyok?! - Halk sipákoló hang préselődött ki száraz torkomból.
-Ilyen kis adagtól ennyi időre beadni a törölközőt.. - Morogta Lukas idegesen, s közben a csuklóimon ellenőrizte a kötéseket. Felpillantottam, a kapufa métereket vert rám, egészen beleszédültem. Kezeim hátam mögé kötve, mintha egy indiáncölöphöz szegeztek volna a kivégzésem előtti éjjelen..
-Mi a szart kevertél a narancslevembe, te állat?! - Sziszegtem, de hiába próbáltam feszegetni, a csomók tökéletesen teljesíttették feladatukat.
Lukas előttem guggolt, szürke szemeivel vizslatón bámult rám. Libabőrös voltam, és tudtam, hogy a melleim olyan kemények, akár két kókuszdió, s azzal is tisztában voltam, hogy nincs rajtam melltartó. A víz, melyet nyilván ébresztésem céljából locsolt rám, bizonyára teljesen átáztatta az ingem.
-Most végre kettesben lehetünk. - Mosolyodott el.
-..Mintha eddig nem lettünk volna minden nap kettesben! - Undorodva köptem a lábai elé, vártam, hogy arcul csapjon, láttam arcán indulatát átsuhanni, de fékezte magát.
-Gyönyörű vagy. - Mondta, két ujja közé csippentette egy vastagabb hajtincsem, mélyen beszippantotta az illatát. Elég közel került hozzám, lábamba életet erőltetve rúgtam, de nem voltam elég gyors. Könnyed mozdulattal termett rajtam, kényelmesen combjaimra ült.
-Lukas, eressz... - Megvonaglottam, ujjai már a kockás ingem gombjain jártak. A nyakam szabaddá vált, borostás arca enyhén megmarta a bőröm, ajka vállamra tapadt. - Undorító vagy. - Nyögtem keservesen, fogalmam sem volt, mit tehetnék most. Igazi, ízes-szagos rettegés, fémes pánik lett úrrá lényemen, lebénította a gondolataimat. Csak a vadállatias kanszagra tudtam összpontosítani, s a gyomorforgató érzésre, amint bal mellbimbóm lassan Lukas fogai közé került..
-Olyan régóta vártam erre.. - Lehelte. Könnyeim patakokban ömlöttek végig az arcomon.
-Kérlek szépen, engedj el, és nem szólok erről senkinek..Csak..
-Hallgass. Nem szeretem a feleselő kislányokat...
A szemébe néztem. Egyenesen bele, a tébolyult, betegesen csillogó szemekbe. Kezdetleges harag lángja bontogatta szirmait. Igyekeztem uralkodni magamon, nem átadni magam a teljes kétségbeesésnek - már amennyire ez lehetséges volt. Gyerünk, Amelia, tartsd szóval.........
-Itt szoktál edzéseket tartani, igaz? Nem lesz gyanús, hogy a fű egy részen teljesen lelapul? - Fintorogtam.
-Nem. Ez nem igazi fű.
-Vettem észre. - Morogtam.
Állatias lihegése melengette a nyakam, a hideg futkosott rajtam, el sem tudtam igazán dönteni, hogy az undortól, vagy a hidegtől.
-Ezt már szeretem. A jó kislányok jutalmat érdemelnek. - Lukas úgy beszélt hozzám, mint egy hat éves kisgyerekhez. Megmerevedtem. -Eddig te voltál a legengedetlenebb.. - Dünnyögte, s ujja nadrágom gombjára siklott. Ideiglenes nyugalmam elveszítve kezdtem újra hánykolódni. - Nem igaz, maradj már nyugton! Ezért is utálom az ilyen tinipatkányokat, mint te vagy. Nem lehet veletek bírni! Bezzeg a kis Sandy..
Nem bírtam tovább, hangosan zokogtam fel, combom bőrét immár közvetlenül érintette a sikamlós pázsit.
-Sss. Ne sírj. - Átölelt. Éreztem az illatát, és az egész még rémesebbnek tűnt. Ringatott és dúdolt és én tudtam, hogy ha nem ereszt el össze fogok esni.. Ez már túl soknak bizonyult. - Mi a baj? - Gyöngéden nyúlt állam alá, megemelte a fejem. Féltést láttam a szemeiben, s ez gondolkodásra késztetett. Ki kellett játszanom, valami módon.. Csak így kerülhettem ki innét. Máskülönben fegyvertelennek számítottam.
-Fáj a kezem. - Görbült lefelé a szám, igyekeztem olyan gyermekded hangon affektálni, amennyire csak tudtam.
-Ó. Szegény. - Csóválta fejét. - De sajnos nem ereszthetlek el.. Ki tudja? Még a végén valami őrültségre szánnád el magad....
-De nagyon vág a kötél. - Szipogtam. - Nyugton maradok. Megígérem. - Összeszorítottam a fogam és a szemhéjam, s hogy hitelesítsem a szavaimat, mellkasának döntöttem a homlokom. Lukas megremegett. Szinte ujjaim között éreztem az adut.
-Meglátjuk. - Mondta végül. Hűvös szél vágott végig meztelen gerincemen, vész terhét hordozva hátán. A pálya mentén, kicsiny, kör alakú lámpások izzottak, melyeket a földbe szúrtak, hogy megvilágítsák az esti mérkőzéseket. Ha tudták volna, mihez készülnek most aranyos fényüket adni... - Tudod, hogy semmit sem adnak ingyen. - Szélesen mosolygott rám, fogai kivillantak ajkai közül.
Felegyenesedett, egészen közel lépett hozzám. Láttam, amint lehúzza a sliccét, térdéig letolja a nadrágját, az alsójával együtt. Iszonyodva fordítottam el a fejem, ám határozott mozdulattal rántotta ismét egyenesbe a nyakam. Felnyögtem, s ő számat szétfeszítve, torkomig nyomta hatalmas, kőkemény férfiasságát..
Öklendezni kezdtem. Hányni akartam, kiadni a gyomrom tartalmát kiadni magamból a mocskot. Ömlő könnyeim végigcsurogtak az arcomon, lecsöppentek az államról, miközben ő ütemesen mozgatni kezdte a csípőjét. Minden egyes lökésnél úgy éreztem, kettéroppan az állkapcsom, torkomhoz verődő hegye hatalmas kínokat okozott. Zokogtam, szabadulni képtelenül..
Lassan elernyedtem megtörten, s vártam, magamban imádkoztam szüntelenül – csak legyen már vége. Mintha kívánságom meghallgatásra lelt volna odafenn, forró spermája úgy borította be a számat, mint egy forrócsokoládé, melynek ízét a pokolban fűszerezték. Lukas tenyerével bezárásra kényszerítette elgyötört számat. Engedelmesen nyeltem le.
- Most már eloldozol? - Rekedt hangom reszketegen kúszott elő torkom mélyéről. Meghalt a lelkem egy kis darabkája. Elégedetten sóhajtott. Farmerja zsebéből kést vett elő, könnyed mozdulattal szakította fel az engem ezidáig fogva tartó borzalmakat. Megdörzsöltem a csuklóimat.
-Állj fel szépen. - Mondta kéjesen. - Itt az ideje, hogy te is élvezd..
-Igen. - Feleltem, mosolyt erőltetve arcomra, szemeim sötét alagútjában megvillant a kés pengéjéről visszaverődő gyér fény.