Amilyen kimerültnek tűntem az előző este, olyan korán keltem ma. Hiába, még mindig nem tudtam otthonosan mozogni apám házában. Ám a reggeli rántotta illata édes csalétekként hívott ki rejtekemből. Orromat követve találtam rá Rosera, aki épp' serpenyője előtt sürgött-forgott.
-Jó reggelt. - Szóltam kedvesen.
-Neked is! - Csicsergett. - Gyönyörű szép idő van. Reggelit?
-Köszönöm, kérek.. - Mondtam, s közben vállam felett az ablak jégkarcos üvegére pillantottam. Valóban, odakint úgy sütött a nap, mintha csak melengetni akarná a karámban békésen lófráló póni kat. Pónikat mondtam..? Pónik ! Csillogó szemekkel léptem az ablakhoz. Észre sem vettem, amint Rose tányérra helyezi a rántottámat.
-Mit látsz? - Tette vállamra kezét.
-Azok ott pónilovak. - Állapítottam meg elhűlve.
-Igen.. - Nevetett.
-Nem is emlékeztem, hogy pónik is vannak..
-Mert nem is voltak. Miután a lovasiskola bezárt, eladtuk a kettes istálló lovait és pónikat vettünk helyettük. Magániskolaként működünk tovább. - Magyarázta Rose.
-Értem.. És mondd..
-Persze, hogy megsimogathatod őket. - Kacagott jóízűen.
-Jaj, Rose. - Pirultam el. - Nem.. igazából azt akartam kérdezni, hogy mit kellene ma csinálnom.. - Eközben leültem az asztalhoz, falni kezdtem az odakészített villásreggelit. Nem is tudtam, hogy így kiéhezett a szervezetem az út alatt.
Rose helyet foglalt mellettem, tűnődve nézett rám.
-Hasonlítasz Benre. - Szólt lágyan.
-'ekem is borostá' va'?
-Ne beszélj teli szájjal. - Dorgált meg. - Nem. De egyikőtök sem tud egy pillanatra sem megülni a fenekén. Neked pihenned kéne. Kikúrálnod magad..
-Rose. - Nyeltem le a falatot. - Hidd el, ha nem kötöm le magam, csak rosszabb. Így legalább..van ami eltereli a figyelmem..
-Értem. - Bólintott, s tudtam, hogy tényleg érti. Ben nyilván elmesélte neki Lukast és a többit is.. De őszintén szólva egy cseppet sem bántam mindezt.
-No de. - Állt fel, csípőre tette a kezét. - Ha mindenáron dolgozni akarsz, hát dolgozz! Trágyázd ki a lovak istállóját és csutakold le, na meg etesd meg őket. Menni fog?
-Persze. - Feleltem magabiztosan, de aztán nyeltem egyet. Soha életemben nem csutakoltam még lovat. És szó mi szó.. trágyához legföljebb műhöz volt közöm, anya muskátlis ládáiban.

Orromat facsarta az állatok saját illata – szándékosan nem mondok bűzét! -, s ha ez nem lenne elég ijedten konstatáltam a boxokban pihenő lovak méretét. Ha lett volna egy kis eszem, akkor szóltam volna Rosenak, hogy inkább a pónikat takarítanám ki. De ha már elvállaltam, mindenképpen végig akartam csinálni.
Nagy levegőt vettem. A felém legközelebb eső boksz felé kezdtem araszolni. Bátortalanul nyitottam ki az ajtaját, a hatalmas, sötétbarna ló méltóságteljes tartással, lesújtó pillantást vetett rám.
-Jó paci.. - Motyogtam. Fogalmam sem volt, hogyan vegyem rá, hogy kijöjjön. Hátráltam néhány lépést, csettintettem egyet. Hegyes füle épp' csak megmozdult. Tüntetőleg harapott egyet a szénájából. Ahogyan rágott, orrom megcsapta a széna friss illata.. Valaki már megetette.
Oké. Tüzetesebben kezdtem vizsgálgatni a tágas istállót. További hat boksz helyezkedett el párhuzamosan, ebből négy volt foglalt. S a sarokban egy szekrény roskadozott, melyet kinyitva a tisztításhoz szükséges eszközöket leltem meg. Felderült a képem.
Immár határozottabban ragadtam kezembe egy kefét.
-És most lecsutakollak. - Elszántan néztem a sötétbarna csodát, de lábam nem akart engedelmeskedni, mikor már vélhető rúgótávolságba kerültünk. Előre nyújtottam a karom. A kefe szőre épp' csak hozzáért az állat farához, mire az arrébb ment. -Franc...
-A ló megérzi, ha félnek tőle. - Auren hátát az istálló falának vetette, kezeit mélyen farmerja zsebeibe mélyesztette. Lovaglócsizmája tökéletesen feketén fénylett, csakúgy, mint puhának tetsző haja, melyre ráesett a napfény az istálló ablakán keresztül. Szeme zölden villant meg, temérdek gúnyt és büszkeséget véltem felfedezni bennük.
-Én nem félek tőle. - Feleltem foghegyről, és hogy bizonyítékul szolgáljak szavaimra, egy fél lépést tettem előre.
-Ejha. - Füttyentett. - Ha így haladsz Bayron gyorsan tiszta lesz, akár a patyolat. Lássuk csak.. úgy egy hét múlva? - Ujjain játszadozva számolni kezdett, majd halk, kegyetlen nevetést hallatott. Ideges lettem, combom mellé engedtem a kefét, az csattant a lábamon.
-Békén hagynál? - Csattantam fel. - Senki sem kérte, hogy gyere ide és oszd az észt! - Dühösen meredtem rá, arcára fagyott a mosoly. Hasonlóan merev arccal felelt, de valahogy sokkal rosszabbul esett, mint az eddigi szurkálódásai.
-De, éppenséggel kért. Anyám szavát pedig nem tagadom meg. Engedj oda. - Lazán sétált felém, s nem minden durvaság nélkül tolt arrébb. Eddig nem vettem észre bal kezéből kilógó kötőféket. Magabiztosan sétált be a ló bokszába, arcvonásai kissé ellágyultak, amint megpaskolta a Bayronnak nevezett szépséget. Halkan dünnyögött neki valamit ,eztán kivezette, s rögzítette.
-Tessék. - Mondta. - Most már ki tudod trágyázni a helyét. - Vasvilla bal sarok, talicska meg a fészerben. A padlót is fel kell seperned, mielőtt friss szalmát teszel be hozzá.
-Kössz. - Motyogtam megsemmisülten.
-Olyan húsz perces munka. - Mondta tűnődve, hangja semleges, már-már barátságos volt. Épp kezdtem megnyugodni és lehiggadni mikor.. - Szóval egy óra múlva jövök.
Lezseren kisétált, s ahogy hallótávolságon kívül tudtam, dühödten hördültem fel. A lovak egy paciként fordultak felém, mind úgy bámultak rám, mint egy tébolyultra.
-Most meg mi van? - Morogtam, s nekiláttam, hogy kitakarítsam Lord Bayron bokszát.

Trágyáztam, sepertem, izzadtam és mocskosul elfáradtam, már ennyitől is. Auren iránti felindultságom hajtott, s ezzel együtt – vagy pont ezért? - mégis bennem volt a vágy, hogy bizonyítsak neki. Mintha telepatikusan összekapcsolódott volna az elménk, a következő percben ellenfénybe eső sziluettjére hunyorítottam, mely az ajtókeretnek dőlt féloldalasan.
-Elkészültél? - Kérdezte.
-Igen.. És most..?
-Csutakolás. - Biccentett. - A szekrényben találsz kaparót. Jobb kezedbe a kaparó, balba a kefe. Kikapargatod a ló szőre alá ragadt port. Aztán alaposan lecsutakolod. Nem nehéz, csak csináld erőteljesen.. Ja és a legfontosabb: Magabiztosság. Megmutatom, rendben..? - Kérdezte idétlen toporgásom láttán.
-Oké..
Közelebb lépett, egyszerre tovaszállt belőle minden ellenszenv és rosszindulat. Furcsa volt ez a srác, amint a lóval foglalatoskodott mintha kicserélték volna. Lágyan, szinte gyengéden, egyszerre mégis határozott törődéssel vette kezelésbe a jószágot, aki látszólag nagyon élvezte, amit csinálnak vele. Végzett még néhány simítást az oldalán, s a kezembe nyomta a kefét.
-Ennyi az egész.

Hulla fáradtan omlottam az ágyamra. Kimerítő nap volt ez a mai, ráadásul Auren szurkálódásait is el kellett viselnem. Ha nemtudom rövid időn belül elsajátítani a lovak gondozását,nem számíthatok túl nagy jövőre az O'Collonner családnál. Hála az égnek Auren ebéd után már a többi lóval és a másik istállóval foglalatoskodott, így nyugtom volt és mindent a magam tempója szerint csinálhattam. Vacsora előtt közölte velem, hogy holnaptól összesen három lóról kell majd gondoskodnom nap mint nap. Mondanom sem kell,az étel sem esett utána olyan jól.
Ágyamban kimerülten, utolsó gondolataim kergetve mi más juthatott volna eszembe mint anya és Chicago és Lory... És egyszerre rémesen önző embernek kezdtem érezni magam. Teljesen, teljesen jogosan.