Az egész napomat a lovakkal töltöttem. Valamelyest sikerült leküzdenem a félelmemet, Bayron már elfogadta a kezemből a répát,és ha feléje nyújtottam kezem, az orrát aranyosan a tenyerembe dörgölte. Kivittem őket a futószáron,egyenként,azonban a hátukra még nem merészkedtem fel. . Igazából még sosem lovagoltam. De ami késik,nem múlik – szokta mondani Rose.
Ráérősen sétáltam a birtokon. A lókarám széle mentén magasba nyúló tölgyfa alsóbb ágán fityegő madáretető kötötte le figyelmem. Figyeltem egy apró cinegét, amint beleszáll boldogan, majd' a szalonnadarabkával csőrében tovarepül. Egy darabig követtem tekintetemmel, s észre sem vettem, hogy pillantásom lassacskán belevész a lókarám mögött messze meghúzódó erdő szélső fenyveseinek tűlevélzetébe.
Azokon olyan szépen, festőien ült meg a hó, a fehér takaróban, mely a földet melengette gondoskodó fagyával, belesüppedt tobozok teleltek.
Elrévedezve ugrottam be a karámba, lassan közelíteni kezdtem egy közelben ténfergő, pej szín póni felé. Az állatka szelídsége lenyűgözött, bár ezelőtt sosem találkoztunk, mégis úgy jött oda hozzám, mintha ezer éve ismerne. Megsimogattam az orrát.
-Hát szia, te szépség. - Dünnyögtem elérzékenyülten. Orrából meleg pára szállt fölébe jól láthatóan. - Kis sárkány. - Nevettem, tovább simogattam a kedves lovacskát. Szépnek a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna nevezni, a feje keskeny, míg a szemei mélyen ülőek voltak, háta pedig túl széles ívben kívánta a simogató kezet. De természete minden szépséghibáját feledtette az emberrel.
Egyszerre nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam, olyannak, amilyennek már nagyon régen. A lovak csodálatos hatással vannak az ember lelkére!
Sétálgatni kezdtem a karám fakerítése mentén, rugdaltam a havat, kémleltem a tájat és az égen gyülekvő hófellegeket. Akkor megpillantottam.
A kerítésre, mely mellett álltam, merőleges oldalon ült, kényelmesen. Rezzenéstelen arccal, mintha csak bambult volna, de igazából egy fekete telivért bűvölt messziről.
Auren a féltestvérem. Furcsa érzés volt ezt végiggondolni... Rose és Ben gyermeke. Ben az apám... Auren..
-A tesóm... - Ízlelgetni kezdtem a szót, valahogyan nem illett a nyelvemre. S akkor pajkosan kezdett feléje ügetni a fekete szépség, csaknem leborította a kerítésről.
-Szia lovacskám. - Mosolyodott el. Akkor láttam őt először mosolyogni, és a gyomrom görcsbe rándult. Valamiféle bátorságot öntött belém ez a mosoly. Odasétáltam hozzá.
-Szia. - Köszöntöttem derűsen. - Szép időnk van.
Rám nézett, csupán egy futó pillanat erejéig.
-Az. - Hagyta rám. Hangja hűvös volt és barátságtalan. Mivel továbbra sem mutatott túl sok hajlandóságot a velem való beszélgetésre, jobbnak láttam magára hagyni. Nehéz szívvel indultam meg, de a lábam nem vitt tovább..
-Auren..? - Tétován álltam meg, kezeim tördelve néztem rá.
-Hm? - Végre teljes egészében enyém volt a figyelme, úgy döntöttem, kihasználom ezt a pillanatnyi kegyet.
-Miért vagy ilyen ellenséges velem..?
-Én nem vagyok ellenséges. - Felelte azonnal, ahogyan számítottam rá.
-De igen.. Ha közelíteni próbálok feléd, elmarsz, ha hozzád szólok belém szúrsz.. A kérdésem, miért?
Csak a fejét rázta, minden fajta és -féle szó nélkül. Dühödten dobbantottam a lábammal, hát tényleg ennyire sem méltat?! Vagy talán.. nem tud mit mondani? Képtelenség. Csak néztem a fiú értelemtől csillogó, rideg, zöld szemeit és megint csak összeugrott a gyomrom, méghozzá öklömnyire.
-Tudod.. mindig is szerettem volna egy testvért. - Félszeg mosolyt eresztettem meg, miközben igyekeztem fenntartani a szemkontaktust. Elhűlve nézett vissza, lekászálódott a kerítésről. Értetlensége elbizonytalanított, de azért folytattam. - Mindig is egy bátyának örültem volna.. De hát..
-Testvér..? - Zavarodottan sóhajtott. - Ne haragudj, de.. dolgom van. - Leszegett fejjel, gondolataiba merülve hagyott ott. Most meg.. mi rosszat mondtam..?

-Na, miért vagy így elkenődve? - Rose keze a vállamra csusszant, csaknem kilöttyintettem a teámat. A televízióban semmi érdekfeszítő nem ment – azon az öt csatornán, amit fogni lehetett.. - Lory számát pedig nem tudtam fejből, de eszemben sem volt anyának telefonálni, hogy elkérjem. Bűntudatom volt.
-Nem tudom. - Hazudtam, mire Rose ciccegni kezdett. - Apámmal ma sem tudtam beszélni, a színét sem láttam egész nap..
-Mert Stanfordban van, hogy ..
-Mi az ördög van abban a tetves Stanfordban, hogy mindenki.. - Csattantam fel, mire Rose elnevette magát.
-Holnap be kell vásárolnom, ha szeretnéd eljöhetsz velem és akkor meglátod mi az ördög van abban a tetves Stanfordban. - Kacsintott.
-Jó. - Morogtam. - Amúgy meg, Auren is úgy kezel, mintha leprás lennék.
-Auren mindenkit úgy kezel. - Mondta félig sajnálkozón, félig nevetve.
-De én próbáltam közeledni felé! Nem is egyszer.. És mit kaptam válaszul..?
-Ilyen a természete. Hagyj időt neki..
-Hasonlít apánkra. - Tűnődtem, s Rose arcát egy pillanatra elsötétülni láttam. - Hánykor keljek holnap? - Kérdeztem, témát váltva.
-Ha velem akarsz jönni, akkor hétkor. De amúgy holnap nem hinném, hogy sokat kéne segítened, jön Joe .. Ja, tényleg. Joe is itt dolgozik, miatta kellett új munkaerőt keresnie Bennek. Gyerekük született, a harmadik. Így kevesebbet tud itt lenni. De ez a probléma veled megoldódott.
-Oké. Akkor a'szem le is fekszem.. Jó éjt Rose.
-De kérlek, ne törjön le semmi apróság. Holnaptól már karácsonyi vásár van Stanfordban. Tetszeni fog neked.
Megeresztettem egy halvány mosolyt. Mondtam volna valamit a tündérmesékről..? Visszaszívtam!