-Atya ég, Amelia..! Ha tudnád.. Á.. - Lory félig meddig bosszús, félig elérzékenyült hangja egyszerűen.. megnyugtatott. Igen, azt hiszem ez a megfelelő szó. Most, hogy hallottam – kicsit recsegve és ropogva, és torzan ugyan, de legalább hallottam! - , egyszerre kedvem támadt darabokra szakadni és elmerülni a kozmoszban. A hazai dolgok egy kicsiny darabja, mely megmarad annak, ami volt – amiért érdemes lett volna ott maradni.
-Tudom. - Mondtam zavartan. - Vagyis sejtem. És nagyon sajnálom.. De az első dolgom volt száműzni a SIM – kártyámat...
-És tudod, hogy ezzel mekkora szart kavartál?! - Váratlanul felcsattant, ijedten tartottam el fülemtől a kagylót.
-Lory..?
-Igen. - Sóhajtott némileg higgadtabban. - Lukasra nem tudtak rábizonyítani az ég világon semmit, semmit, de semmit.
-Azt ne mondd, hogy..! - Elfehéredtem. Oké, nem láttam, de biztos voltam benne.
-De. Megfigyelés alatt tartják de..
-Szabadlábon. - Fejeztem be elhaló hangon.
-Úgy ám. - Szinte láttam magam előtt, amint jellegzetesen, Lorysan az alsó ajkába harap. - Szerintem idők kérdése és lelép az országból. Sőt még az államból is.
-Leszarom Lukast. - Hunytam le a szemem. -Akkor sem megyek vissza... - Gyomrom megremegett, még a gondolatától is..
-Amelia.. Kérlek szépen. Ez ez ez..
-Tudom, így lenne helyes és a többi és a többi.. De nem érdekel! Nem fogok többet szívni más hülyesége miatt. Itt most jól érzem magam.. - Na jó, egy kicsit ferdítettem, hisz' nincs minden rendben maradéktalanul, de lám, lassan Aurenhez fűződő viszonyom is kezd rendeződni, már csak apámat kéne valahogyan .. megszelídíteni.
-Nem érted, nem érted, még mindig nem! - Sopánkodott magában. - Anyádat be akarták idézni, de ő közölte, hogy nem látott semmit és nem tud semmiről..
-Jellemző.. - Motyogtam.
-Én elmondtam nekik annyit, amennyit tudok – amennyit te meséltél..
-Jesszus, ugye nem köpted el, hogy... - Kiszaladt belőlem az erő, térdeim megrogytak. Rose hangja a szobába szűrődött, vacsora szót kiáltott. Gyomrom éhesen kordult meg válaszként, de elcsendesítettem.
-Nem. Kihagytam, hogy leléptél. Pontosabban azt mondtam senki nem tud rólad semmit. Amit végül is részben igaz volt..
-Oké. Tudtam, hogy számíthatok rád. Köszönöm..
-Ne köszönd. Nem szívesen tettem.. - Morogta. - De anyád nagyon ki van borulva. Egyfolytában magát okolja..
-Mert ő a hibás!
-Nem gyűlölheted..!
-De igen! Tudta, hogy Lukas gázos! És még sem tett semmit.. inkább nem jött haza.. engem meg ott hagyott vele kettesben.. - Szemeim könnyesek lettek, hátravetettem a fejem, hogy gátat szabjak nekik. Sikerült. Gratulálok Amelia, egy pont neked..
Loryból mélyről jövő, gondterhelt sóhaj szakadt fel.
-Oké. Úgysem tudlak meggyőzni. De azt tudnod kell, hogy Oliver sincs nyugton.. Folyton a nyakamra jár, hogy tudok-e valamit..
-Oliver? - Őszinte csodálkozásomban eltátottam a számat is.. Oliver.. Oliver.. Oliverről teljesen megfelejtkeztem a nagy herce-hurcában. - Ne mondj neki semmit. - Vágtam rá gyorsan.
-Eh.. Jó.. Basszus, fogod agyilag, hogy miattad össze-vissza hazudozom..?
-Ne ébressz bennem lelkiismeret-furdalást. Most ne...
A válasz mély hallgatás volt.. és én magamra sem ismertem. Valóban én mondtam ki mindezt..? Úr Isten.. mi történik velem..?
-Bocs. Sajnálom..tényleg.. csak..
-Nem kell megmagyaráznod. De.. piszkosul hiányzol.
-Te is nekem.. Mondd, ugye nem vagy egyedül?

-Nem. - Hangja egyből felderült. Itt van Matt..
-Ó de örülök. - Mondtam, és tényleg így gondoltam.
-Na és az öreged? Milyen?
-Rendes.. - Húztam a számat. - A nevelt fia meg még rendesebb... - Nyelvem hegyével megérintettem a felső ajkam. - De igazán mennem kell.. vacsi.
-Figyelj.. Mi az új elérhetőséged..?
-Ne most. Majd hívlak, ígérem!
-Ígérd meg..!
-Boldog karácsonyt! - Szóltam még utoljára szenvedélyesen, s kissé félve indultam meg új családomhoz, hogy elköltsem velük az első karácsonyi vacsoránkat.

Furcsa érzés volt és egyben nagyon meleg is. Gyertyák voltak az asztalon, és karácsonyi szalvéták. És kivételesen nem Rose szolgált fel, hanem Ben. És ahogy elhaladt mellettem, futólag végigsimított a vállamon, belenézett a szemembe.. Nem mosolygott, csak.. belenézett a szemembe.

Szorosan átöleltem a vállát. Jó két percig tartott, mire elengedtem.
-Mi ütött beléd? - Mosolygott. Dolgozószobájának falai jótékonyan rejtettek el minket az ünneplőktől, akik végre megnyugodtak, jóleső, étkezés utáni fáradtságukat pihenték épp' a meleg szobában.
-Tudod.. -Kezdtem, de rájöttem – fogalmam sincs mit is mondhatnék neki. - Nem is tudom. Csak örülök, hogy eljöttem. Ez minden.
Hosszú ideig nem szólt semmit. Szórakozottan bámult körbe a falakon, mintha most járt volna ott először. Soká' elidőzött a szegre akasztott vadászpuskán, s a kifeszített vaddisznóbőrön.
-Most nyilván azt hiszed bátor dolog volt. - Nézett rám áthatóan. Megdöbbentem.
-Én..
-Azt hiszed erős vagy és van benned tartás és méltóság, amiért képes voltál mindent egy csapásra ott hagyni, Chicagóban. Az anyádat – aki ugyan valóban elviselhetetlen, mindig is az volt - , azt a szemétládát – anélkül, hogy vallomást tettél volna a rendőrségen - , és még sorolhatnám..
-Apa.. - Hápogtam, de kíméletlenül folytatta. Higgadtan beszélt, és cseppet sem durván, nem úgy, ahogyan a találkozásunk napján. Szelíd volt, de leplezetlenül őszinte. Igazán megérintett.
-Megmondom őszintén, gyáva voltál lányom.
-Én.. - Még mindig nem jutottam szóhoz. - Elküldesz? - Suttogtam, mire legnagyobb meglepetésemre homlokon csókolt.
-Nem. Addig maradsz, ameddig akarsz. A lányom vagy.. és szeretlek.
Fáradtan, szívből, elmosolyodtam.

Késő este volt, a házra sötétség és csend borult. A nappaliban álltam, hátam mögött néha felizzott egy-egy égő, de amúgy semmi sem szakította szét a tökéletesen egymásba kapaszkodó sötét foltokat. Bámultam ki az ablakon, néztem a hópelyhek árnyait, a szent este békéjét, mely egyszerűen a levegőbe itta magát, ott volt a sarkokban, a süti illatában, a fenyőgyantában apám mosolyában.. Megnyugodott a lelkem. Tudtam, hogy rendbe fogok tenni mindent, csak.. időre van még szükségem.
A lányom vagy.. és szeretlek.
Újra és újra lejátszottam magamban a néhány szót, és azt a pár idillikus másodpercet. Meg fogom találni a helyemet. Éreztem.