-Azt.. - Feleltem, de elakadt a lélegzetem, ahogyan a fel-felparázsló szempárba néztem. - Azt, hogy egy barom vagy.. - Suttogtam. - Egy..hatalmas..barom..
Pár másodperc erejéig csak meresztette rám a hatalmas és zöld szemeit és a téli, gémberedett és éhes madarak is elfelejtették nótájukat fújni. Egyszerre kaptunk egymás ajkáért, olyan szenvedélyes és heves csók volt az, melybe nyelveink gabalyodtak, szinte felolvasztotta a havat talpaim alatt. A forróság, mely testemben szétáradt perzselt és égetett és kegyetlenül bizsergette meg minden porcikámat. Beitta magát a bőrömbe, képtelen voltam kilökni magamból, csak kapaszkodtam belé, testünk összesimult a kabáton keresztül, s még így is éreztem, hogy olyan szaporán szedi a levegőt, mint én.
-Basszus. - Lihegtem.
-Basszus. - Mosolyodott el halványan, homlokát az enyémhez koccintotta finoman, lehunyta a szemeit. Pár másodpercig még pihegtünk, majd újra és újra csókolóztunk, ölelkezve, a fák alatt, dacolva a zord januárral.

Attól fogva nem beszéltünk róla. Nem is kellett. Ott volt a levegőben, mely köztünk forrongott, a lopott pillantásokban, apró mosolyokban, futó érintésekben.
Az istállóban álltunk aznap, trágya és széna illata keveredett, és én úgy faltam az ajkait, mintha semmi más ahhoz fogható finomság nem létezne számomra. Édes volt, és gofri ízű, én meg jobban kívántam, mint bármit ezen a kerek nagy világon.
-Hé. - Távolodtam el óvatosan. - Ha így folytatjuk Bayron éhen pusztul.
-A lovak nagyon strapabíró állatok. - Mondta nagy komolysággal a képén.
-Auren! Ezt.. nem a te szádból hallottam, ugye?
Bűntudatosan vihogtunk. Annyira felszabadultan nevetett, kedvem lett volna újra és újra megcsókolni – no nem mintha eddig nem azt tettem volna szüntelen.
Nyikordult az ajtó, és mi úgy rebbentünk szét, mint riadt cinkék az ágon.
-Fiatalok, mire ez a rémület? - Vigyorgott Joe, leeresztette válláról a hatalmas zsákot.
-Abban mi van? - Lépett közelebb hozzá Auren, a fiú látszólag zavartalan volt, én ellenben pirultam, ahogyan azt kell.
Elmosódottan hallottam csupán néhány mondatfoszlányt valami új nyeregről, meg, hogy lépjünk le nyugodtan, ő majd tartja a frontot.
Mire feleszméltem, Auren barátságosan hátba veregette őt, engem pedig kézen fogva vezetett ki a hóra.
-Mi volt ez? - Motyogtam.
-Ez? In flagranti. - Mosolygott, majd futó csókot lehelt ajkamra. - Ne félj egyet se, Joe haver. - Kacsintott.
-Jó.. - De azért természetesen ugyanolyan fesztültség tombolt bennem, mint ezelőtt. Hová megyünk? - Rémüldöztem, mikor láttam, hogy a kapu felé tartunk.
-Van egy helyes kis kénes forrás a közelben. - Magyarázta. - Oda.
-Minek? - Ráncoltam a homlokom, Auren közben kinyitotta a kaput, és gyengéden kiterelgetett rajta, mint egy eltévelyedett barikát. Kezdtem magam rendkívül ostobán érezni.
-Fáradt vagyok. -Vont vállat. -Te nem?
-De. Ami azt illeti igen..
-Amelia.. - Szembe fordított magával, megragadta a két kezem, a szemembe nézett és én úgy olvadtam el, mint a fagyi a napon – csak, hogy közhelyekkel éljek. - Mi a baj?
-Hát.. Ez durva. Gondolj bele.. Ben úgy tudja, hogy mi féltesók vagyunk. Sőt, ami azt illeti, pár hete még én magam is úgy tudtam! Ha ez kiderül.. Auren.. Jó ég. - Elhúzódtam, a szívem egyszerre tonnányit nyomott a mellkasomban.
-Hé.. - Húzott vissza. - Csak.. felejts most el mindent, oké?
-Hát..
Közelebb hajolt, hajam félresöpörte a nyakamból, ajkát futólag a bőrömhöz érintette. Gerincemen és az alhasamban felváltva futkorászott a forróság és a hideg.
-Talán menni fog. - Sóhajtottam elgyengülve.

Meredek dombokon kaptattunk fel és le, dombnak fel, dombnak le, így ment ez már jó órája, lassan a lelkem leheltem ki.
-Auren.. - Lihegtem méltatlankodva. - Mintha azt mondtad volna, hogy ez a szar közel van és..
-Ott. - Bökött a pár száz méterre fekvő facsoportosulás közé, mely ama hegy lábánál nyúlt el, mely már régóta magára vonta a figyelmemet. A hegyoldalt sűrűn borították fenyvesek, s ahogyan közeledtünk, lassan kivettem egy lefelé csordogáló patakot.
-Nahát. -Lelkendeztem. - A patak vize meleg?
-Az nem. - Csóválta a fejét. - Csak a tó. Majd meglátod.
Tapostuk a havat, ahogyan csak tudtuk, itt ugyanis nem volt lejárt ösvény. Tovább tartott mint gondoltam volna, a lábam elzsibbadt és a csizmán keresztül is teljesen átfagyott.
Mikor aztán odaértünk, egyből ledobtam magam az első sziklára, amit megláttam, és viszonylag lapos volt a felülete.
-Huh. - Fújtam ki magam. Auren lassan gombolni kezdte a kabátját. - Te mit csinálsz? - Sandítottam fel rá, és képtelen voltam álcázni azt a „hé, most hülyének nézlek!” stílusú, Amelia-gúnyt.
-Talán levetkőzöm? - Mosolygott türelmesen. Ledobta a pólót és akkor megláttam a meztelen felsőtestét, elöntötte az arcom a pír. A hasán finom kis kockák helyezkedtek el egymás alatt, mint afféle ízlelésre felkínált táblás csokoládé, a bőre enyhén barna volt és iszonyatosan hívogatónak és puhának tetszett. - Te talán ruhában fürdesz? - Nyalta meg a felső ajkát vigyorogva.
-Hogyan? - Hőköltem hátra, minek következtében csaknem hanyatt estem. - Jaj .. jaj. Én nem..
-Azt ne mondd, hogy .. ! - Nevetett, és láttam, még ő sem gondolja komolyan.
-Naiv vagyok. Sajnálom. - Tártam szét a karom.
-Hát, akkor bizony feleslegesen jártuk le a lábunkat idáig, kedvesem. - Csóválta fejét még mindig nevetve.
-Jó. - Adtam meg magam. -Fordulj el! - Szóltam rá nem minden él nélkül. Hátat fordított nekem, és én is ledobtam magam mellé a pufók kabátom. Lekerült a garbó, és éppen a hosszú ujjú, V kivágású felsőt húztam fel hasamon, mikor szemtelenül hátra pillantott a válla felett. - Hű.
-Auren! - Sziszegtem, s összehúzódtam szégyenlősen.
-Hé. - Immár zavartalanul sétált hozzám, derekamnál fogva húzott magához határozottan, mélyen beszívta az illatomat. - Imádlak. Na vetkőzz. - Belenevetett a nyakamba, forró levegőt fújva rá, méghozzá jó adagnyit, én meg reszketni kezdtem, mint a nyárfalevél. Auren ujjai bekúsztak a póló alá, zongorázni kezdtek a gerincemen, értő mozdulataitól az összes pihe égnek meredt a testemen. Valami azt súgta, hogy Auren egyáltalán nem tapasztalatlan az ilyesmiben. S bár Oliver sem volt az, ám ehhez fogható tüzet még senki sem szított bennem korábban.
Lekerült a felső és a nadrág, alsó neműben dideregtem, végre összeszedtem az erőmet.
-Kérlek.. csak míg ..
-Jó. Persze. - Mosolyodott el lágyan, ezúttal tényleg elfordult, és nem is nézett vissza, addig, míg nyakig el nem merültem a meleg, kellemesen perzselő vízben.
Az odakinti hideg után ezernyi tűszúrásként érzékelte borsókázó bőröm a forró vizet, fejem ki sem látszott a gőzből.
Auren hátamhoz simult, ujjai lassan felfedezőútra indultak a testemen.
-Lehet, hogy ez korai.. -Vetettem hátra a fejem, s egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne adjam át magam fogai lágy karistolásának, ujjai ügyes játékának, melyek először melleimre csúsztak, gyengéden véve kezelésbe azt majd..
-Az lehet.. - Lehelte vágytól elfúló hangon.
-Csakhogy cseppet sem érdekel. - Nyögtem fel, mikor keze az ölemhez ért.