Szerelmes lettem. Se kép, se hang, se illat, se árny nem vonta el a figyelmemet róla, néha már úgy éreztem, levegőt venni is képtelen vagyok nélküle. Ugyanakkor arra is rá kellett döbbennem, hogy ezelőtt még sosem voltam szerelmes.
Megfelejtkeztem én mindenről.. Chicagóról, arról, hogy a helyzetem tán reménytelen, és előbb-utóbb úgyis vissza kell térnem és megküzdenem a gondjaimmal. Most jelentéktelennek tűnt.
Egy fél répát rágcsáltam az asztalnál ülve, bamba vigyorral a képemen.
-Tegnap jó sokáig kimaradtatok Aurennel. - Jegyezte meg tűnődve Rose.
-Aha.. - Motyogtam, s mikor felpillantottam ízletes étkemből, Rose átható tekintetét kellett állnom.
-Amelia?
-Igen? - Szegeztem plafonnak a szemeim, éreztem, hogy nincs menekvés..
-Nem akarsz elmondani nekem valamit? - Mosolygott derűsen, a répa megállt a számban.
-Hát Rose..
-Áh, a csudába is. - Legyintett. - Nem akarlak itt vallatni. Igazából csak annyit szerettem volna mondani, hogy..
-Megmagyarázom. - Nyögtem.
-Nagyon örülök. - Mosolygott még szélesebben.
-Heh? - Kerek szemekkel bámultam rá, tán az sem lepett volna meg kevésbé, ha közli, hogy mégsem Ben, hanem a Jézuska tette a fa alá Belláék ajándékát..
-Ahogy mondom. - Tette vállamra a kezét. - Aurenre nagyon ráfért már egy barátnő. Főleg, ilyen, mint te..
-És apa? - Haraptam az ajkamba. Rose arca elkomorult. Szerettem volna, ha továbbra is ilyen vidám és felhőtlenül gondtalan marad, akkor tán engem is megnyugtatott volna valamelyest.. De nem, Rose is úgy aggódott mint én.
-Hát.. amiről nem tudunk, az nem fáj. - Sóhajtott.
-Jah.. De Rose.. én olyan rosszul érezném magam.. - Tördeltem a kezem idegesen.
-Ne tedd. - Mondta komolyan. - Ez az én saram. Te csak tedd boldoggá a fiam.
-Azon leszek..
-Amúgy.. - Fordult újra mosolyba lekonyuló szája. - Az egyik régi barátnőm lánya meglátogat majd minket, egy hosszabb időtartamra. Lesz társaságod.
-Az jó. - Mosolyodtam el halványan.
-Sally nagyon kedves lány, és nagyon jól lovagol. Lesz egy verseny a tavasszal. Voltál már díjugrató versenyen? - Érdeklődött?
-Még soha. - Ráztam a fejem.
-Ó, nagyon fog neked tetszeni! - Lelkendezett. - Szóval Sally gyakorolni jön ide, persze Ben ingyen tart neki órákat. E mellett viszont ha elolvad a hó, én is vállalok heti négy-öt alkalmat. Az igazat megvallva hiányzik..
-Az a Sally? Sally McCullen? - Auren színtelen hangjába cseppnyi gúny keveredett.
-Igen, ő az.. Jaj, a szívbajt hoztad rám, észre sem vettünk. Miért kell így az ember mögé somfordálni mikor nem számít rá?
-Nem'tom. Jó érzés. - Vont vállat a fiú, és elvett mellőlem egy répát.
-Auren, ne edd meg a leves alapanyagait. - Csaptam a kezére. - Mi bajod Sallyvel? - Kérdeztem fojtott hangon.
-A fiamnak mindenkivel baja van, aki él és mozog.
-És nem Amelia, vagy te, anya. -Kacsintott, s arcon csókolta Roset, aki bosszúsan bár, de azért elmosolyodott. - Jössz? - Címezte ezúttal nekem, én pedig Rose beleegyező bólintására a kezébe csúsztattam a kezem.

Hátradöntött a szénabálán, a pulcsi felcsúszott a hasamon, de cseppet sem fáztam. Keze a hasamat simogatta finoman, míg csókjaival egyre hevesebben és gyorsabban borította be a nyakam.
Gyors volt a tempó, túl gyors.. De nem érdekelt. Ahogyan a múlt este sem, a forrásnál, meg ma hajnalban sem, amikor belopózott a szobámba és édes meglepetéssel ébresztett..
-Mm. - Adtam hangot tetszésemnek, mire érzékien belenevetett a nyakamba.
-Asszem ha ez így megy tovább nem fogom túl sokáig bírni.. - Mondta én meg helyeslően bólogattam.
-Nézd, én már most sem bírom.
Egy futó pillanat erejéig egymás szemeibe néztünk, ó Istenem.. Fiatal voltam és makacs, és forró fejű. Én, aki mindig olyan érettnek és fenségesnek tartotta magát, lám, most egy fiú miatt eldobta a józan eszét és semmi jelét sem adta annak, hogy vissza kívánja szerezni..
-Amelia .. - Kezdte. - Ugye tudod, hogy nem csak azért.. Szóval, ha nem akarod nem kell, vagy mit szoktak ilyenkor mondani. - Kajánul elvigyorodott. Épp annyira volt vele tisztában, hogy akarom, mint én magam.
-Akarlak téged. - Puhán ejtettem ki ezt a két szót, szinte áhítattal. Auren szeme szenvedélyesen csillant fel.
-Akkor.. - Csókolt szájon. - Igazán emlékezetessé teszem az első alkalmadat. Ezt megígérhetem.
Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Basszus.. Mi lesz, mi lesz, ha Aurennek nem lesz elegendő az, amit én nyújtani tudok neki? Csak erre tudtam gondolni. Igen.. Nyilván neki jóval tapasztaltabb lányok jutottak eddigi élete folyamán, és én, az idekerült, szűz városi majd jól beégeti magát előtte és.. te jó ég.
-Van egy fabungalónk, a Whitefis-hegyen. Mi lenne ha..
-Jó. - Feleltem, szinte önkívületi állapotban, azt sem tudtam mit beszélek, ugyan csak.. Csak az aggodalom töltötte ki a lelkemet, és ha egy nő igazán elkezd aggódni, akkor ott előbb-utóbb földrengés lesz – indítsa azt meg bármiféle pitiáner dolog.

Másnap lóháton, némi útravalóval, melegen öltözve készültünk fel a hosszabb lovaglásra. Némi aggodalommal – vagyis gyomrom folyamatos görcsölésétől kísérve – ültem lóra.
-Nyugi. - Simogatta meg karom a fiú. - Minden a legnagyobb rendben lesz. Jó lovas vagy.
-Aha. Kössz. - Feleltem szórakozottan. Lassan elindultunk. Kezdetben csak lépésben hallattunk, majd mikor láttam, hogy Auren kényelmes ügetésre vált, én is követtem a példáját.
Szürke felhők gyűltek az égen, s pár száz méter megtétele után már aggodalmas pillantásokat váltottunk.
-Esik. - Állapítottam meg, amint két kósza hópehely hullott az arcomra.
-Igen.. - Mondta halkan. - De tél vége van. Ilyenkor már nem sok hóvihar dúl errefelé..
-Bízzunk benne, hogy most sem lesz baj.
Szótlanul haladtunk, a piciny pelyhek negyed órán belül alaposan meghíztak, s ami sűrűségüket illeti, elfüggönyözték a láthatárt, bepöttyözték szemeim előtt a hatalmas hegyeket.
Auren alig észrevehetően, de lassított. Tudtam, hogy valami nem lesz rendben, sőt mi több, biztos voltam benne.
-Auren, nem kellene visszafor.. - Kezdtem, de közbevágott.
-Amelia én el akarok neked mondani valamit. - Mondta ki, mintha már régóta készült volna erre – noha nem is töltöttünk még együtt olyan hosszú időt. (Ezt meghazudtolva most mégis mire készültünk egy faházban..? Na mire..?)
-Öh.. Hallgatlak.. - Feleltem zavartan, s szorosan mellé zárkóztam.
Ekkor már a szél is feltámadt, bele-belekapott Auren hajába, és az enyémbe is, a lovak sörénye is meglibbent néha. Elbámulva simogattam Bayront, egyre a fiú arcát fürkésztem. Nem nézett rám, mereven nézte az utat, és látszólag észre sem vette, hogy a láthatár lassan teljesen ködbe vész..
Nem akartam elvonni a figyelmét, pont most, mikor valami fontos dolgot készült nekem elmondani.
-Nos? - Noszogattam finoman.
-Szóval.. Tudom, hogy nem értetted, miért vagyok, olyan, amilyen. Idővel elfogadtad, hogy ez a jellememből adódik és részben igazat is kell adjak neked. De.. van valami, amiről nem tudsz. - Sóhajtott mélyet, végre rám nézett.
A szél szembefordult velünk, mintha fel akarna tartani bennünket, vagy legalábbis eltántorítani úti célunktól. Hunyorognom kellett az orcámba hulló hó miatt, balsejtelmem egyre erősebb lett.
-És mi lenne az? - Mosolyogtam bátorítón.
-Szóval.. A volt barátnőmről van szó.
Ez volt az a néhány szó, amit soha nem akartam az ő szájából hallani. A mosoly úgy fagyott arcomra, akár a vizes hólé Bayron szőrére.