-Auren! - Sziszegtem, önkéntelenül hátráltunk egymásnak, s közben szemeink a minket körülvevő fenevadakon cikáztak. Egyszerre elfeledtem a sérelmemet, a fájdalmamat.. Most csak színtiszta félelem volt az, mi belülről kitöltött. Félelem, de nem a saját életemet féltettem. Nem.
Ujjaim Auren kezeire kulcsolódtak. - Lassan hajolj le a kulcsért.. - Utasítottam, mire alig észrevehetően bólintott. - De csak nagyon.. nagyon lassan.
-Nem vagyok hülye! - Csattant fel, szemem sarkából láttam a pupilláit, ahogyan kitágulnak a rettegéstől.
-Tudom.. tudom. - Csitítottam, nem lett volna szerencsés egy újabb összetűzés. - Auren? - Vinnyogtam fel. - Ugye ők jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük?
Tompán hallottam a kulcs mocorgását a földön, és a következő percben Auren hirtelen egyenesedett fel. Morgás morajlott végig a csoporton, összerezzentem.
-Talán ha egyedül lenne, egy szem farkas.. Az jobban félne. De ezek.. - Elborzadva nézett körül. - Szerinted mit tegyünk? - Kérdezte, és a közeledő mancsok láttán a végünket éreztem a hideg, téli levegőben.
-Hát.. a legokosabb, ha lassan kezdünk el hátrafelé araszolni.. - Mondtam teketóriázás nélkül és megtettem az első lépést. A velem szemben álló fekete, legtermetesebb farkas már nyitott pofával, felborzolt szőrrel acsargott rám. Fogai megvillantak a félhomályában, s tisztán ki tudtam venni a közéjük ragadt húscafatokat. Vér bűze és veszélyé áradt felénk. Féltem. Borzalmasan féltem.
-Szerintem.. így is úgy is nekünk ugranak majd.
-Auren én.. annyira szeretlek! - Zokogtam fel, és éreztem, hogy keze a derekamra csúszik.
-Én is szeretlek. - Suttogta, lehajtotta a fejét és mély lélegzetet vett. - És nem fogunk így véget érni... - Emelte rám csillogó, zöld tekintetét.
-Mit akarsz tenni? - Újra végigvágott rajtam a szél, s ezúttal mindketten beleborzongtunk.
-Háromig számolok. Én üvöltve rájuk rontok, magamra vonom a figyelmüket. Te pedig rohansz, ahogy a lábad bírja. Világos?
-Mi? Nem! Ez nem..
-Egy..
-Auren! - Zokogtam, és összeszorítottam a szemem. A farkasok megiramodtak, morogva, csaholva, akár veszett fenevadak, Auren üvöltését csak az én sikolyom harsogta túl.
-HÁROM!
-NEEEEEEEEEEEEE!
Utána vetettem magam, és a földre rántottam, mielőtt bármelyik állat is elérhette volna. Testemmel fedtem őt el, szinte vártam, hogy mikor mélyednek éles tépőfogak a húsomba..
De a fájdalom elmaradt. Helyette dörrenés visszhangzott, majd még egy és még egy.
Dobogó láb zaja ütötte meg a fülem, felkászládótam Aurenről. A farkasok közül kettő vinnyogva puffant a hóban, a többi elmenekült.
-Mi a..? - Kelt fel a fiú is, és rögtön a karjai közé zárt. - Megbolondultál?! Akár ..!
-Hé maguk! - Öblös, karcos, öregember kiáltása zúgott a fák közül. Örömkönnyek csillogtak a szememben, és úgy szorongattam Aurent, mintha a halál torkából tért volna vissza. - Jól vannak?!
Lihegve állt meg előttünk. Lehetett vagy hatvan éves, de dereka és egyenes tartása jóval fiatalabbnak láttatta őt a koránál. Füles sapkát, és pufók dzsekit viselt, puskáját most leszegve tartotta.
-Köszönjük! Nem is tudom.. - Kezdtem, de leintett.
-Hölgyem, mit keresnek itt? Ez védett terület! - Förmedt rám egyből, elhűlve néztem Aurenre.
-Nem tudtuk. Két éve jártam itt utoljára, ez itt a hétvégi házunk . - Bökött a háta mögé Auren higgadtan. Hozzábújtam, hogy én is átvehessem ezt a hűvös nyugalmat. A közelsége új erőt adott nekem.
-Akkor jobb, ha visszafordulnak. - Morogta az öreg, s szűrő nélküli cigarettát helyezett a szájába.
-Majdnem egy napi járóföldre lakunk. Lóháton mérve. - Vágta rá Auren.
-Akkor is. Itt nem maradhatnak, a farkasok a legszelídebb jószágok errefelé. - Fúrta égszínkék, szigorú szemeit az enyémbe. - És láthatta kegyed, hogy a szelídséget mennyiben méri az erdő.
-Menjünk. - Ragadtam meg Auren karját.
-Nem. A lovak fáradtak, ahogyan mi is. - Állta a férfi tekintetét, aki váratlanul elmosolyodott.
-Mondja, a felesége? - Bökött felém a fejével.
-Nem. - Rázta a fejét.
-Akkor hát ezért félti ennyire! - Kacagott fel jóízűen, de nem nevettünk vele.
-Na jöjjenek. - Intett. - A vadászlakomban töltik az éjszakát.
Összemosolyogtunk.

A vadászlak nem is volt olyan kicsi és füstös, mint ahogyan azt a filmekben látni. Négy szobából állt, merthogy lépcső is volt, meg egy minibár a konyha mellett. Kellemes meleg áradt a kandallóból, a pattogzó tűz megvilágította a helyiséget, narancssárgás derengésbe vonva az arcunkat.
-Odafent válasszanak egy szobát, amelyik tetszik. Aztán reggel vessék be maguk után az ágyat, de várjanak meg, mert hozok valami harapnivalót, mielőtt hazatérnek! - Morogta.
-Nem is tudom, hogyan köszönhetnénk meg. - Néztem rá hálásan.
-Majd írok egy számlaszámot. - Mormogta, azzal újabb cigarettára gyújtott, s feltehetőleg saját szobája felé vonult.
-Menjünk fel.. - Suttogtam Auren fülébe, és éreztem, hogy a fiú lúdbőrős lesz.
Kézen fogva vezetett fel a lépcsőn, tapogatóztunk, mert nem leltük a villanykapcsolót. Piciny előtérben találtuk magunkat, mely a szobákba vezetett. Szarvasagancs és trófeák díszítették a falat, meg egy vadászkürt árnyait véltem kibontakozni magam előtt, de amúgy semmit sem láttam.
-Amelia.. - Húzott magához, testem a testének préselődött, forró volt, a melleim csakhamar kókuszdió keménységét vették fel. Valósággal izzottam a kezei között. - Tudod, hogy mindig őszinte vagyok veled.. Higgy nekem, kérlek!
-Auren.. - Suttogtam, vállgödrébe fúrtam az arcom, ujjai a hajamba túrtak. Ajkaimat a nyakára tapasztottam, fel s alá utaztattam a finom bőrén, mélyeket sóhajtott, majd felnyögött.
-Egy kicsit.. egy kicsit még ne.. - Tolt el szelíden. - Előbb.. - Vett mély levegőt. - El akarom mondani.
Hosszasan fújta ki, én pedig mosolyogva figyeltem.
-Amelia. - Kezdte újra. - Én nagyon szeretlek téged. Azért, aki vagy. Gretchen meghalt és én elengedtem őt. A szívem.. Csak a tiéd. Kicsit fagyos és kicsit tüskés.. de megsimogathatod ha akarod.
Annyira aranyosan mondta ki az utolsó szavakat, hogy képtelen voltam tovább türtőztetni magamat. Szájon csókoltam, nyelve félve kúszott át a számba, de csakhamar átvette felettem az irányítást. Keze a fenekembe markolt, kilelt a hideg, egyre hevesebben és szenvedélyesebben csókolt. Ujjaim a pólója szegélyét keresték, hogy alá férkőzhessenek. Végre ujjbegyeim alatt érzékeltem a forró, meztelen bőrét, úgy szánkáztak rajta a kezeim, akár a friss havon, de ez maga volt a mennyei pokol, az érzékek labirintusa.. Porrá égtem, újra és újra.
-Menjünk.. be.. - Nyökögte, és hátrálni kezdett. Keze az ajtó gombjára csúszott, én pedig teljesen átadtam magam az ő irányításának.
Az egész, mintha csak nekünk lett volna berendezve. Hosszú gyertyákat pillantottam meg a fából mívesen kifaragott polcokon és éjjeliszekrényeken egyaránt. Mellettük a gyújtós hevert. Gondolkodás nélkül léptem el Auren mellől, hamar félhomályt varázsoltam a kis szobára. Majd szembefordultam vele, ki szívemnek oly kedves volt.. És hirtelen levetettem a pólómat.
Lassan, végtelenül lassan kezdtem lehúzni a nadrágom, végül egy szál melltartóban és bugyiban álltam előtte. Ajkai résnyire nyíltak a kellemes megdöbbenéstől.
-Na mi lesz..? - Kérdeztem lágyan. - Ettől is magamat kell megszabadítanom..?
Válasz helyett puhán suhant mögém, ajka a nyakamra tapadt, kezei a melltartó kapcsán jártak.
-Akarlak. - Súgta, és ezzel a szóval végleg megpecsételődött a lassan tovatűnő ártatlanságom sorsa.