A tél lassan tavaszba fordult, én meg nap mint nap szemtanúja lehettem annak, ahogyan Sally Auren körül legyeskedik. Legelőször azt hittem nem látok a szememtől.
Többször ért a fiúhoz, mint azt feltétlenül muszáj, és többször is villantotta rá fehér, édes mosolyát. Többször, mint egy gagyi fogkrémreklám nagymellű főszereplője.
Második alkalommal megkérte a fiút, hogy segítsen felszerszámozni a lovát – mintha egy versenylovasnak nem illene tudni, hogyan kell!
-Csak nyugi. - Intett békességre Auren. - Tudod, hogy nekem nem kell Sally. Ő meg amúgy sem tud róla, hogy együtt vagyunk.
-Tudom.. - Morogtam. - Tudom, a pokolba is!
Harmadszorra teljesen kétségbeestem. A tavasz felolvasztotta azokat az undok jégcsapokat, a hó latyakká formálódott lassan a csizmánk talpa alatt, és egyre több lehetőség nyílt gyakorlásra.
Sally két pihenő között sem volt hajlandó pihenőt tartani. Rose aggódva csóválta vörös fejét, de az igazat megvallva engem cseppet sem érdekelt mi lesz a McCullen lány sorsa. Mígnem engem is betalált..
-Hé,Amelia! - Kiáltott már messziről, a tavaszi kabát éppen látni engedte lapos hasát, mivelhogy össze sem cipzározta magán – egy bizonyos illető kedvéért, teszem azt.
-Igen? - Nagyot szívtam a fogamból, elrendeztem az arcizmaimat, nem vettem volna a szívemre ha undorodó képem miatt sérül a kis lelke.
-Nem megyünk el lovagolni.. valamerre? - Nézett körül, és én már tudtam, hogy vallatás következik. Tudtam, biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik. Túl sokat látott Auren közelében.. túl sokat.
-Menjünk. - Feleltem hegykén. - Várj, felnyergelem Bayront..
-Hagyd csak! - Terült szét arcán akkora vigyor, akár egy alföld. - Még nem csutakoltuk le..
-Nagyszerű, Sally. Nagyszerű.

Egykedvűen lovagoltam, pedig az állatok közelsége mindannyiszor jobb kedvre derített. Szinte minden telefonbeszélgetés alkalmával közöltem ezt Loryval is, aki csak sóhajtozva ismételgette, hogy hiányzom és reméli, hogy megunom majd a vidéki életet is..
De az igazsághoz hozzá tartozott, hogy eszemben sem volt hazatérni Chicagóba, és a lelkem mélyén szunnyadó szörnyeteg, és az aggodalommal vegyes szorongás végleg elszunnyadni látszott.
Dombon caplattunk fel, és Sally kissé összehúzta magát a még hűvös fuvallattól, mely kellemetlenül szántott végig rajtunk.
-Alig egy hónap és verseny..
-Egész pontosan húsz nap és öt óra múlva. - Néztem az órámra, nem minden él nélkül toldottam meg ezt a kijelentésemmel.
-Jól van na.. - Sütötte le a szemét. - Nagyon félek.
-Nagyon jól lovagolsz. - Sóhajtottam fáradtan. - És rengeteget gyakorolsz..
-Hát.. Lehet. De akkor is félek. Igazi..
-Profik lesznek ott. - Fejeztem be helyette ingerülten. - Tudom, Sally, az istenbe! Ha ennyit görcsölsz akkor sem leszel jobb.
-Most úgy beszélsz, mint a régi edzőm. - Csillant fel a szeme.
-Hát ez.. nagyszerű.
-Ingerültnek tűnsz.. - Jegyezte meg, és hosszasan nézett egy, a fejünk mellett elsuhanó, téli madárka után.
-Aham. Nem aludtam ki magam eléggé..
-Az pocsék. Ami azt illeti az én kedvem sem valami szupi mostanság.. - Hajtotta le fejét kissé. Szupi.. nem tudom ki találta ki ezt a szót, de azt sem, hogy miért nem fojtották belé! - Szerinted én csúnya vagyok?
-Mi? - Fintorodtam el. Ha ezt most komolyan kérdezte akkor nem ártana megnézetnie magát egy orvossal.
-Úgy értem.. tudod. Szóval.. - Végignézett magán, igen kritikus pillantással, aztán rajtam is végignézett, amitől kissé zavarba jöttem.
-Egyáltalán nem vagy csúnya, Sally. - Ingattam a fejem. Eddig is feltűnt, hogy Sally nem egy lángelme, sőt, határozottan buta – de mindvégig úgy sejtettem, hogy a fiúknak ettől még tetszik, sőt előszeretettel használják ki a naivitását. Így viszonylag sok férfival lehetett dolga, és legalább egy dolgot megtanult a világ működéséről, hogy előnyös külsővel sok mindent elérhet az ember lánya.
-Akkor Auren miért olyan elutasító velem?
-Nem tudom. - Vontam vállat, közben legszívesebben a képébe ordítottam volna az igazat. - Nem tudom, lehet, hogy.. Másféle lányokat szeret.
-Másféléket? - Vonta fel a szemöldökét. -Ezt meg, hogy kell érteni? - Nevetett, elfordítottam a lovat, és ő követett. Nem akartam letérni az ismerős ösvényekről, még a végén eltévedünk nekem aztán egy hétig hallgathatom Sally sületlenségeit. Köszönöm, nem kérek belőle!
-Hát, tudod vannak az olyan lányok akik.. - Mit is mondhattam volna? Hogy okosak, de nem olyan szépek? Olyanok.. mint én?
-Akik? - Izgatottan fészkelődni kezdett.
-Öh.. mondd csak, Sally.. mikor volt neked utoljára fiúd? Már ha nem sértelek meg..
-Ó. - Ajkába harapott, aztán kuncogni kezdett. - Nekem.. Auren volt az egyetlen barátod.
Csaknem leestem a lóról.
-Ho..Hogyan? - Nyeldekeltem, és most rajtam volt a kérdezés sora.
-Ó, ez egy régi történet.. - Gyönyörű szemében bús kifejezés ült meg, hangjából egyszerre tovatűnt az a pajkos vidámság.
-Van időnk. - Néztem az égre, a nap alacsonyan járt ugyan, de a nappalok egyre hosszabbodtak, nem sötétedett már be hatkor.
-Régen Auren meg én egy csoportban lovagoltunk. Volt egy tábor, ahová a szüleink minden nyáron elküldtek minket. Ez egy hónapos volt, és csoportokra voltunk osztva, aszerint, hogy ki hogyan lovagol. Auren meg én egy csoportba kerültünk – a profikhoz. Persze magasan ő volt a legeslegjobb lovas köztünk. A lányok mind beléje voltak szerelmesek. - Magyarázta, és közben le mertem volna fogadni, hogy könnyek csillognak a szeme sarkában. - Persze, tudod, hogy van ez.. Auren tizenhét volt csak, és kihasználta az ilyen helyzeteket, de melyik srác ne tette volna? Ugyanaz a búskomor, titokzatos tekintet, megnyerő külső és örökös hűvös higgadtság.. A lányok imádták. Egyik éjjel Maryvel a szalmakazalban, másnap Alicia zokogva megy haza.. Érted, ugye? - Döntötte oldalra a fejét, mire egy gyors bólintással biztosítottam, hogy igen, értem. .A torkom száraz volt, a tenyerem ráizzadt a kantárra. Nem mintha Auren fiatalkori hódításai miatt pánikoltam volna be.. De éreztem, hogy a java még csak most következik. - Én akkoriban, mit szépítsem, kövér kislány voltam. Mindenki Dagi Sallynek hívott, nem gúnyolódásból, egyszerűen rám ragadt. - A könnycsepp lassan végiggördült az arcán – és éreztem, hogy a sajnálat szétárad a lelkemben. - És szerettem Aurent. A szüleink már akkor is jóban voltak, és gyakran jártak egymáshoz. Ilyenkor mindig együtt lovagoltunk, és ha a többi srác nem volt ott, csak mi ketten.. Auren olyan más volt. Olyan kedves, olyan vicces..! Én meg belezúgtam, mint vakló a szakadékba. - Nevetett, de közben könnyei csak úgy csurogtak.
-Sally..
-Volt egy fogadás. - Hunyta le szemhéjait. - Egy fogadás, a táborban. Már nem is emlékszem.. de a tétje az volt, hogy a vesztesnek büntetésből le kell feküdnie.. velem... - Elcsuklott a hangja.
-Auren veszített, igaz? - Kérdeztem csendesen, és a nyereg alatti táskából egy zsebkendőt nyújtottam felé, ő pedig hüppögve elfogadta.
-Hát igen.. - Mondta félmosollyal, és a szeme veszett csillogásából rá kellett döbbennem, hogy ez a lány még mindig teljesen odavan Aurenért.