A Késfaragó köz sarkán egyeztettük a találkát, apám rég útnak indult már – anyám meg oly engedékeny volt velem, talán engedékenyebb is a kelleténél. Siettem, lábaim szaporán szedtem, cipősarkaim felverték az egész környéket, de nem zavartattam magam túlságosan. Nem én.. Hol érdekelt engem Araceli lakosainak lelki nyugodalma, mikor az én szívem vadul ficergett odabent..?
Adam hátát az épület falának vetve álldogált, zsebébe mélyesztett kezekkel kémlelte a lassan munkából hazafelé szállingózó embereket.
Mosolyogva közeledtem felé, és az ő arca is félmosolyra állt, mikor meglátott.
- Hiányoztál. - álltam meg előtte, és óriásra meresztett szemekkel lestem fel rá.
- Te is.. - újra körülnézett tétován, aztán lehajolt ajkamhoz egy édes, bűnös, édes csókért.. Elvesztem megint, szempilláim reszkettek, a pulzusom felgyorsult.. Szerelmes voltam.
- Baj van talán..? - kockáztatta meg a kérdést, valami nem stimmelt, valami furcsa volt. Szép arca máskor mindig ragyogott, élénk, pajkos és pajzán pillantásai elől nem volt menekvésem, egész lényéből sugárzott a tettrekészség, az életrevalóság.. És most? Most úgy feszengett, mint valami szökött rab.
- Ami azt illeti..
Ekkor elhaladt mellettünk egy kendős, fekete csuhás öreganyó. Adam elnémult, megvárta míg elcsoszog mellettünk, eztán fojtatta.
- Nem itt kellene.
- Hová menjünk? - vetettem fel az örök gondot.
- A műhelybe, már úgyis bezárt. Ott nyugtunk lesz. - biztosított, én pedig örültem, hogy aznapra nem szükségeltetik sok gyaloglás. Adam előkészítette a műhely kulcsát, s csakúgy, mint első találkánkon, előretessékelt az ajtóban.
Két széket varázsolt elő a sufniból, meggyújtotta némely gyertya kanócát, kellemes világításban úszott a műhely, jaj csak az a fene nagy por ne lett volna..! Nagyot prüszköltem.
-Egészségedre. - mosolygott rám szeretettel.
- Köhi.. - prüszköltem újra, és már én is nevettem.. aztán egyből elkomorodott az arcom. - Az apám elment Cytheriába, és minket nem vitt magával.
- Cytheriába? Ez érdekes.. csak nem a temetésre hívták meg? - vonta össze szemöldökét, barna szeme fellángolt, olyan értelemmel, hogy összeborzongtam tőle..
- De. De te honnan tudsz az öreg haláláról? - kérdeztem vissza élből, tán kissé durvábban, mint szerettem volna. - Attól, hogy udvarcimboráló családból származtok, még nem jelenti azt, hogy csak ti tudhattok dolgokat. - felelte hűvösen. A szívem fájdalmasan belesajdult. Meglepve néztem őt, nem állta a pillantásom, fejét oldalra fordította.
- Adam, én nem ezért kérdeztem, és nem ártó szándékkal, igazán tudhatnád. - horgasztottam le fejem, csendes hangom megcsuklott. Kézbe vette a kezeimet, minden ujjamra lágy csókot hintett, s akkor végre rá mertem nézni.
- Bocsáss meg, Sheyla. - mondta sajnálkozón, és tényleg őszintének tűnt. - Nem akartalak megbántani. Azt hiszem kicsit ingerültebb vagyok a kelleténél..
- Miért?
Adam fáradtan mosolygott, de az én türelmem is véges volt.
- Egy.. egy burokban élek! A fene! - dobbantottam, a por felszállt, mélyen az orromba került, és orromat újabb tüsszentés facsarta, de hősiesen ellent álltam. - Az apám semmit sem mondd el nekem! Úgy félt és óv mindentől, akár a tűztől, ha azt tudná, hogy veled kódorgok, a fejedet vetetné Godwinnal.. ma is, úgy szólt hozzám.. - s itt élethűn utánozni kezdte apja atyai hanglejtését - .. „Kislányom, már elég nagy vagy hozzá, hogy megértsd..” .. és aztán mégsem mondott semmit! Közölte, hogy elmegy, elmegy a temetésre aztán meg majd ő lesz a Jó Isten helyettese, vagy tudom is én..!
- Sheyla, Sheyla.. ss.. - számra tette a kezét gyöngéden, cirógatni kezdte a felső ajkam, mitől némileg megenyhültem. Mellkasom vadul hullámzott, lázongó véremet hevesen dobogó szívem pumpálta lúdbőrző testemben. Elegem lett.
- Ezért vagyunk most itt, nem? - Adam nyelt egyet. - Megkérdezted mi aggaszt, hát most elmondom..
- Figyelek, Adam. - bólintottam.
- Az öreg Van Tine meghalt. - sóhajtott mélyet. - Kevesen tudják, és az én apám ezen kevesek egyike. Sheyla, nem tudom mennyire vagy tisztában a három város viszonyával..
- Semennyire. - morogtam sötéten, és ő megértőn folytatta.
- Delores mindig is egy bűntanya volt. Kuplerájok, bordélyházak, hamiskártyások és örömlányok melegágya. Csupa mocsok, sár és korrupció..
- És ezt te honnan tudod ilyen jól? - kérdeztem epésen, mire megint csak elmosolyodott.
- Az apám onnét telepedett ide. Ismerte Blackwin kegyetlenségét, ha valaki, ő aztán ismerte. Ezt nem mondhatod el senkinek, érted? Senkinek! Blackwin sereget akart toborozni, nemrégiben. Az apámat és még néhány másik mestert bízott meg vele, hogy elkészítsék a fegyvereket, de az akciót idejekorán lefújta.. Ha ez az információ kitudódik a végén még az a bolond Godwin hadat üzen neki, és akkor végünk, mert hát nincs mit szépíteni, de nem rendelkezünk a legfényesebb hadsereggel..
- Miért verbuvált sereget Backwin? - hőköltem hátra a széken borzadva.
Adam keserű mosolya megrémített.
- Mert Blackwin gonosz. Háborút akart, ez volt a terve. Mindig is féltékeny volt Gladwinra, amiért ő kapta Cytheriát – de még a mi Godwinunkra is, holott Araceli nem sokkalta gazdagabb mint az ő Delorese.. mindegy is. A szerencsénk annyiban mutatkozott meg, hogy a nagyöreg akkor még ereje teljében volt; legalábbis látszatra. Könnyedén visszafogta Blackwint.
- És ennek a tudásnak apám mind a birtokában van.. - motyogta magam elé, s Adam rábólintott.
- Még többnek is mint én. De érted az összefüggést ugye..?
- Persze, hogy értem! Nem vagyok bolond!
- Most, hogy az öreg meghalt.. minden ezen a Gladwinon múlik. Azt rebesgetik rendkívüli ember, de kérdem én; lesz-e elég ereje ahhoz, hogy megzabolázza Blackwint? Ha Cytheria Blackwin kezére kerül nekünk is végünk.. a zsiványok, a pórnép, a legalja ide is betelepszik majd, a romlás pestisként fog terjengeni.. - Adam összeborzongott.
- És mi van akkor.. - vetettem fel. - Ha Blackwin nem is Cytheriát, hanem minket fog támadni?
-Akkor reménykedünk, hogy Gladwin a segítségünkre siet – avagy kénytelen lesz, ha nem akarja, hogy a testvére annyira felerősödjön, míg már ő sem tudja megfékezni. Ha engem kérdezel, én nagyra tartottam az öreg Van Tine-t, de felelőtlenség volt ezt a basáskodó semmirekellőt trónra ültetni.
Csendességbe burkolóztunk, néztük a falakat, hol egymást, és mindkettőnk agya sebesen forgott. Egyre apámon járt az eszem, és az általa elejtett szavakon..
„Ha apád ügyesen forgatja a lapjait, akkor most sok mindent kaparinthat meg, pénzeket, tisztségeket.. Még az is lehet, hogy cselédeink lesznek, vagy új házunk.” .. Mire gondolt Wimarc..? mire gondolt apám..?
- Ne haragudj.. - álltam fel, közben finoman végigsimítottam Adam arcát. - Jobb lenne most hazamenni.. Sok mindenen kell gondolkodnom.

5.

Az élet odahaza nem állt meg; segédkeztem édesanyámnak, vezettük a háztartást kettecskén míg atyám távol volt, és éjeknek évadján Adammal lófráltam a városban, a tónál, vagy a réteken.
A hőmérséklet úgy kúszott egyre feljebb, mint ahogyan szívem töltődött fokozatosan színültig a megannyi érzéssel.
Apámra gondoltam szüntelenül, és az ő kis terveire – mert, hogy valami rossz volt készülőben, abban biztos lehettem.
Wimarc érkezése napján megfontoltan úgy határozott, hogy Gladwinnal beszél először. Kíváncsisággal töltötte el az uralkodó kiléte, hisz' korábban sosem nyílt alkalma szemtől szemben találkozni vele. Nem tudta hogyan kellene elnyernie a szimpátiáját, tán kedveli a finomkodó, nyájas beszédet, mint Godwin? Esetleg a kertelés nélküli, nyers tények kedvesek szívének?
Némileg idegesen szállt le kocsijáról, és az egyik elébe igyekvő szolgától megkérdezte kedvesen.
- Szép jó estét kívánok. - biccentett, kiigazította selyem ingét, melynek halványkék anyagát alaposan megviselte a hosszú utazás. - Gladwin királyt merre találom?
- Hasonlóan. - felelte és körülpillantott a tágas kerten. - Hát.. ha minden igaz.. akkor elmegy ott balra, ni, ahol a szökőutat teccik' látni! A lugasban lesz.
- Köszönöm, barátom.
Wimarc hosszú, nyúlánk alakja árnyékot vetett, a napsugarak elérték még a hátsó kerteket. A vár fala mentén haladt, a kitaposott ösvényen, és szemét már innét is majd kiszúrta a megannyi lugas. Volt ott szőlő, meg málnás, át sem látta a kusza zöldséget, és már azon volt, hogy visszafordul és megvárja, míg Gladwin maga indult az ő köszöntésére, de ekkor véget ért a hosszú fal, és egy újabb lugassal találta szemben magát. Ez jóval előrébb helyezkedett mint a többi, és nem is volt olyan terebélyes.
Rózsalugas volt az, nem egyéb, kis padokkal. A közepén fekete hajú, fekete ruhás férfi ült, kezeit térdére támasztva, feje búsan pihent tenyereiben, háta görnyedt, akár egy vén boszorkáé.
Wimarc lassan közelíteni kezdett felé, Gladwin csak akkor pillantott fel, mikor a tanácsos árnyéka az ő testére vetült.
- Fenség..? - kérdezte, a férfi rögtön felállt, s így Wimarc tisztán ki tudta venni milyen tiszteletet parancsoló, milyen magas, milyen.. Nem ismerte azt a szót, hogy erős kisugárzás, de ha ismerte volna, hát bizony a napenergiához hasonlította volna a Gladwinből sugárzó hatalmat. - Jó estét fenség. Megzavartam talán?
- Csak gondolkodtam. - felelte és arca révedve meredt a lugasokon.
- Részvétem. Sajnálatos ami az apjával történt.
- Az, valóban sajnálatos.. - bólintott, tekintetét végre Wimarcra emelte. Wimarc belenézett a szemébe, abban némi zavartság vetette fel fejét, de ez nem tévesztette meg az öreg tanácsadót, nem ám. Csaknem elmosolyodott saját ösztöneinek pontosságán – pontosan ilyen józan, értelmes tekintetre számított. Nem csalódott, Gladwin nehéz ellenfélnek ígérkezett. - Elnézését kérem, de..
- Wimarc Prym. - hajtott fejet megértő orcát öltve, de lelke mélyén ujjongott. - Godwin tanácsadója, és egyben jobb keze vagyok.
- Vagy úgy. - biccentett. A nap lemenőben volt erősen, az ég rózsaszínes árnyalatban játszott most, és Gladwin arca ebben a megvilágításban gondterhesnek, de simának, és erősnek látszódott. - Nos.. Talán szeretné elfoglalni a szobáját? Vacsoráig még van némi időnk.
- Az jó lenne, igen.
- Magam is épp' bemenni készültem. - barátságos mosoly kíséretében, fél – meglehetősen izmos – karjával könnyedén átölelte Wimarc vállát, de csakhogy nyomban el is eressze, amint elindulnak.
Apám követte őt a várba, és közben agykerekei vadul vágtáztak. Négyszemközt kell beszélnie Godwinnal, muszáj, mielőtt még Blackwin próbálkozik meg vele, hogy a maga oldalára állítsa. Nem is gondolta volna, mennyire, mennyire elkésett ezzel..