Vacsorához készült, és tudta, hogy a víz itt már nem lesz elegendő ahhoz, hogy testét megtisztítsa a finom, természetes illattól. Az orrában volt és a szívében, és egyáltalán, egy szemernyit sem akart szabadulni tőle. Édes-fájdalmas kötelék fűzte a vörös kis szörnyeteghez, aki mindenestül rabul ejtette őt.
Az idő nem követelte meg, sőt, vadul ágált ellene, még este is finom, langyos szellők járták a várost, de ő mégis magasított nyakú inget öltött. Fehér nyaka éles kontrasztot alkotott a vörös folttal.
Felnyögött, ahogyan végigfuttatta agyában a képet, amint az aprócska ajkak eszeveszett vadsággal próbálják meg őt egészben felfalni és csak szívják, szívják ki belőle az életet..
Még egy utolsó, közömbös pillantást vetett tükörképére. Gondolatai másutt jártak, hirtelenjében azt sem tudta mi szükség így kiöltözni a vacsorához..
Mikor a folyosóra lépett, és szeme egy pár zöld függővel találkozott..
Te jó Isten, hát hogy kerül ide..?
.. minden az eszébe jutott. Nem, nem a szerelme volt az, tán az agyára ment a rengeteg gondolat, mely mostanság mérgezte napjait, talán a fekete pecsét az életére nyomta rá lemoshatatlan bélyegét, mikor apja holttestére lapátolták az utolsó földrakást..
- Jó estét. - valami furcsa bús dallammal szólt az a finom női hang, mely a zöld szemek tulajdonosától származott. Hogyan is hihette, hogy Ő az..? Nem, az ő hangja mindig vidám és élénk és..
- Szép jó estét. - köszönt vissza szórakozottan, s ezzel a figyelmetlenséggel vette el a nő kezét, hogy illedelmes csókot hintsen rá. Tudta már kivel van dolga. - Sheyla Prym kisasszony, ha nem tévedek. - üres tekintettel mosolygott rá. Amaz bólintott.
- Én vagyok, fenség. - hajtott fejet. - Bár nemsokára asszony. - sóhajtott.
Nem kérdezte mire ez a letört agancs, nem érdeklődte meg, jól érzi-e magát a kastélyban.. Nem tudta magára erőltetni a szerepét, most nem.
Az illat.. az illat úgy tombolt benne, akár a vad hurrikán.
A vacsoránál a szemközti falat bámulta, az ételhez nem nyúlt, könyökével illetlenül támasztotta az asztalt. Ott ült Pepin a jobbján, a balján meg a vörös nő. Némán ettek, úgy, mintha nem is esküvő előtt állnának, bár ő, Gladwin szíve szerint el sem vállalta volna a tanú szerepét.
Borzalmas előérzetek mardosták odabent, s egyre inkább úgy hitte, ezeket nemhogy leküzdenie sem kéne, sőt, egyenesen hallgatnia illene rájuk. Ezzel a házassággal a Prymek véglegesen az ő rokonságának láncszemeiként képviseltetik majd magukat.
- Még bort. - szólt, és az egyetlen felszolgáló, ki a vasárnapra is munkába állt, lustán indult meg felé az üveggel. - Tele. - szólt rá ismét, ő pedig eleget tett a kérésnek.
Körbelöttyintette a vérvörös nedűt a pohárban, az megfestette a kupa falát, és olyan vészjóslóan fekete örvénnyel kavargott a közepén, hogy Gladwinban azt az érzést keltette – menten magába szippantja őt.
Ó, és holnap.. holnap fogadnia kell az egész rokonságot, nagynéniket, nagybácsikat, na meg az aracelii násznépet.. Lehunyta a szemeit.

4.

Másnap reggel korán keltem. Olyan korán, hogy a kakast megelőzvén kukorékolhattam volna a várost ébresztvén. Egyre csak lestem ki az ablakon, lestem Adamet, de Adam nem jött.
Úgy határoztam körülnézek a kastélyban – de gyorsan el is vetettem az ötletet. Ugyanis szobámból kilépvén kövérkés asszonyság jött velem szemben. Haját ősz kontyba tűzte feje tetején, buggyos kötényt viselt, meg harisnyát, és arcán barátságos, anyai mosoly terült szét.
- Prym kisasszony..? Szüksége van valamire?
- Jó reggelt.. nem, nincs. Csak gondoltam körülnézek egy kicsit..
- Szólítson csak Ameliának, és ha bármiben segíthetek kiáltson, vagy csengessen.
- Csengessek? - vontam fel a szemöldököm, mire elnevette magát.
- Igen, nyilván az éji komódkáján van a csengő...
Eltorzult az arcom. Csengetni.. ? Mint egy kutyának..? A fejemet ráztam.
- De mondja csak, Amelia, nem volt itt ma még senki?
- Hogy is érti ezt? - vakarta fejét, s a feje felett megszemléltem a lovagi páncél maradványait, mely egy régi győztes csatából származtak, valami ük-ük Van Tine révén..
- Hát.. tudja. Látogató..
A nő megint felnevetett, és ez a vidám, élettel teli nevetés valamiképpen engem is újra megtöltött erővel.
- A tejesember majd csak fél nyolckor jön, a násznép meg jó ha délután megérkezik..!
- Értem. - bólintottam szomorúan.
- Kívánja, hogy segítsek átöltözni? - nézett végig rajtam, mire összerezzenve én is önkéntelenül tettem így.
Hálóingem épp' csak térdemig ért le, fél vállamról lecsúszott a pántja. Zavartan igazgattam a helyére, ám ujjam egyik tincsembe akadt, fájdalmasan meghúztam a hajam.
- Áú! Mi.. nem, át tudok öltözni magam is.. - feleltem.
- Hát jó, ahogy gondolja. De aztán délelőtt mindenképpen fel kell próbálnia a menyasszonyi ruhát!
Tátva maradt a szám, szívemre tonnányi kőszikla nehezedett. Menyasszonyi ruha.. az esküvő.. holnap esküszöm..!
- Jól érzi magát? - döntötte oldalra fejét. - Talán egy kis reggeli jól esne.
- Talán jól. - bólintottam fásultan. Együtt mentünk le a konyhába, hol két tojásból rántottát ütött nekem össze, és még egy kis tejet is találtunk tegnapról.
Íztelen volt az étel a számban, a nyelőcsövem úgy szűkült össze, mintha sav marná..
Hol vagy már Adam..? Hol vagy már, szerelmem..?

Egész nap, szinte öt percenként mászkáltam ki a kertbe, hol egészen a nagykapuig mentem, de ugyan, mit érdekelt engem a virágoskert szépsége, vagy a fű üdesége..? Szüntelen lestem a barna, bozontos tincseket, de senki sem jött. Szolgákba ütköztem gyakorta, ilyenkor mosolyogtak rám, vagy buzgón siettek tovább dolgukra.
Pepin – az a fafejű – valamit intézett az apjával a belvárosban, Gladwin király pedig.. nos az igazat megvallva fogalmam sincs mit csinált, egyszer sem láttam a napközben, de nem is foglalkoztatott igazán.
Adam, Adam, Adam.. csak és kizárólag ennyi forgott szegény fejemben, na meg a félelem, mely a reggel közeledtével egyre csak erősödött.
Amelia kedves ujjai vállamat kocogtatták, én pedig ijedten fordultam hátra. Karjaim lecsúsztak mellkasomról, hol eddig összefonódva szorultak egymásra.
- Bocsánat, ha megijesztettem. - mondta. - De a szabó meghozta a ruhát!
- Nem is tudta a méreteimet.. - fintorogtam.
- De igen, az édesanyja megírta előzetesen..
Kínomban alsó ajkamba haraptam. Ó, hát mindenki idejekorán értesült mindenről, csak engem hagytak boldog tudatlanságban..! Mitől féltél apám, mondd, mitől?! Tán attól tartottál, hogy kedves lányod szökni próbálna a boldogtalansága elől..?
S ennek gondolatára szélesen elmosolyodtam. Szökni fogok, az bizonyos. És Adam értem fog jönni, tudom, így lesz, mert így kell lennie..
- Merre van az a szabó? - vágtam csípőre a kezem, dacolva a fájdalommal és félelemmel szaladtam fel az ideiglenes szobámig, ahol a kecskeszakállas, jól öltözött fiatalember várt rám.
- Kellemes napot. - hajbókolt nyájasan, s a fogas felé tett légies mozdulattal közölte: - Eme gyönyörűség volna az. Az abroncs meg amott van!
Az igazat megvallva egyáltalán nem találtam csodásnak a fehér költeményt.
Amelia segített felöltözni, míg az úr odakint várakozott. A ruhát, mintha testemre öntötték volna.. Csodásan festett, el kellett ismerni, és Amelia ennek hangot adván elérzékenyülve csapta össze kezeit.
- Gyönyörű! De vegye is le gyorsan, a vőlegény nehogy meglássa az esküvő előtt..! Balszerencse!
- Balszerencse, az hiányzik ide, még egy taligányi balszerencse.. - mormogtam orrom alatt és kelletlenül ráncigáltam le magamról a nemes anyagot. A fátyol gyengéden takarta könnyező szemeimet.

A késői ebédet már meg sem ettem, idegességem a tetőfokára hágott. Ültem a hosszú asztalnál egymagam, a szolgák unszoltak az evésre, kedvesen tették elém a finomabbnál finomabb falatokat, almaborral kínáltak és házi főzésű sörrel, melynek teteje kívánatosan habzott.
Mindenkinek volt valami dolga az udvari nagyurak közül, csak én sínylődtem álló nap várakozva a legrosszabbra.
- Prym kisasszony. - forró kéz érintette a karomat, és volt abban a tapintatban valami megnyugtató. Gladwin volt az, finoman szólt hozzám, s amint hátranézve szemeibe néztem megállapítottam, hogy ő is máshol jár lélekben. Kész csodának tűnt, hogy a nevemet eltalálta.
- Igen?
- A családja megérkezett.
Ökölbe szorult a kezem apám gondolatára.
- Ez minden..? - kérdeztem vissza kissé flegmán, de egyből meg is bántam, hisz' mégiscsak Cytheria királya állt velem szemben. Csak néztem a szemeit bűnbánóan, de úgy tűnt, mint ki fel sem fogja igazán..
- Nem. - felelte. - Az egész násznépe is itt van, gondoltam szólok.
- Köszönöm. - bólintottam, de valójában egyáltalán nem izgatott fel ennek gondolata, csupán az csiholt bennem némi szikrát, hátha megtudhatok némi elszórt pletykát a háborúról – feltéve, hogy lesz háború, s apám nem újabb ármányának okán sorozták be Adamet.
Ráérősen sétáltam ki az udvarba, s már az ajtóban találkoztam néhány ismerősnek tűnő férfival.. Az egyik egy piaci árus volt, vidáman intett nekem.
Ámulva néztem utána, vajh' egész Araceli idecsődült? Készséggel nyitotta ki nekem a nehéz kaput, és ami az udvaron elém tárult, csaknem ledöntött a lábamról.
Több száz, - tán ezer is megvolt az – várakozott rá, hogy végre bejusson, s ahogy kiléptem közvetlen közel kerültem egy férfihoz. Megilletődve arrébb álltam.
A sort pásztáztam, alig néhány nő állt ott, többségében férfiakból állt az egész násznép.
- Mi ez az egész...? - suttogtam, hatalmas pislogások közepette.
Ekkor a sorból kiállt valaki, s az a valaki a tömeget megkerülve rohanni kezdett felém. Az a valaki.. Adam volt.
Csaknem karjába vetettem magam azon nyomban, de ő karon ragadott.
- Sheyla! - suttogta. - Gyere!
- Mi? De hát a cuccom odafent.. - kezdtem boldogan, ám belém fojtotta a szót.
- Nem szökünk! - hurrogott le, mire kitéptem magam a kezéből.
- MI?! De hát..
- Shh! - rángatott tovább, kifelé, a sor vége felé, ki a várudvarból, ahol már senki nem hallhatott minket.
Követtem, szívem vadul kalapált, nem értettem, nem értettem semmit.
Kiérve végre megállt, kifújta magát, s folytatta.
- Háború lesz.
- Sejtettem.. de ez miért befolyásolna bennünket abban, hogy eltűnjünk innét?
- Mert nem odahaza, Araceliben lesz a háború.
Elfehéredtem.
- Ugye.. Ugye Delorest támadjátok..? Adam, mondd, hogy Delores ellen vonulnak Godwin seregei!
- Akkor minek lennénk úgy öltözve, mint holmi udvari bolondok? - nevetett fel keserűen. - Nem kedvesem, a helyzet az, hogy a násznép egy rakat katona, a nők meg mind ápolónak jöttek, na meg persze a gyanúkeltés elkerülése végett. Gladwinnak annyi, vagy ha neki nem, akkor Cytheriának.. Úgyhogy, kétszer is meg kell gondolnunk, mit teszünk és hogyan tesszük azt.