Fülem hallani nem akarta a szavait, de agyam mégis idejekorán vette tudomásul.. Bár első pillantásra mi tagadás, megörültem Gladwinnak, abban a percben teljesen világossá vált, hogy hiába ültünk egynéhány napja ugyanazon asztalnál, hiába lettem szeretett rokona hitvese.. Farkasának vére is vagyok egyben, és ha felismer – mert abban bizonyos voltam, hogy fel fog ismerni - , akkor gyűlölködése csak tetéződik majd.
Mögöttem a szabadba vezető utat a lázadó állta el, előttem vádló tekintettel egykori király állt és pillanatnyilag esélyt sem láttam szerelmem megtalálására. Kezdtem végképp elveszíteni az önuralmamat.
- Értsék már meg végre, hogy nem vagyok kém! - fakadtam ki, térdemre csaptam, már éreztem a lassan kicsorduló cseppek melegét szememben.
Gladwin közelebb sétált hozzám, arcán meglepettség tükröződött és akkor a szemében felvillant az az összetéveszthetetlen fény.. Tudtam, hogy felismert, éreztem, hogy elvesztem.
- Elmehet. - emelte fel balját, intett a férfinak, aki szó nélkül sarkon fordult. Leszegtem a fejem, de Gladwin határozottan nyúlt állam alá. - Tényleg nem vagy kém. - szólított meg színtelen hangon. Semmiféle indulatot vagy érzelmet nem tudtam kiolvasni a szemeiből, lelkét elzárta előlem.
- Nem.. - suttogtam, nem eresztett, kényszerített, hogy ránézzek, és valóssággal összeroppantott azzal az elgyötört, mégis erős, bölcs, s egyben bosszúszomjas tekintettel.
- Tudom, hogy ki vagy.
Halk szava lágy reszketést váltott ki testemből, s ő érezte a remegésem és a félelmem. Ujjai a karom hajlatát markolták, másik kezét állam alatt tartotta és én nem mertem elrántani a fejem.
- Igen.. sejtem, fenség..
Keserűen elmosolyodott.
- Nem, már nem vagyok a fenséged, a feljebbvalód, és ezt te tudod a legjobban. - Gladwin még mindig nem jött ki a béketűrésből, de valami azt súgta, hogy ez csakhamar bekövetkezhet.
- Uram.. - nyüszögtem - .. én nem tehetek semmiről, én nem tudtam..
- Te voltál a csalétek. Én meg rád haraptam.
- Nem tehettem róla!
- Tagadod?
- Az apám..
- Tagadod?! - hördült fel, és én felsikoltottam.
- Nem!
- Akkor ki vele! Mindent tudni akarok!
- Nem tudok semmit! - sipítottam, s ekkor hátam a rideg kőfalhoz ütközött, teljes erőből. Gladwin a falhoz nyomott, durván és erősen préselt oda testével, csaknem megfulladtam. A mellkasom összepréselődött, fejem nekikoccant a köveknek. Könnyeztem, de immár nem a félelemtől, puszta fájdalom váltotta ki belőlem.
- Beszélj! Életemben először emelek kezet nőre, de már úgyis mindegy.. A méltóságom sárba tiporták, a büszkeségem eltaposták.. te pedig nagyszerűen közreműködtél ebben! Hát beszélj!
Rántott rajtam egyet, megrázott, de nem eresztett. A templom boltívére néztem, és magamban elrebegtem egy imát..
- Én csak.. - megtörten bíztam rá súlyom erős kezeire. - Csak az esküvőm napján tudtam meg, hogy mi is a szándéka apámnak.. azzal a sereggel.
- Szóval arról már tudtál, hogy toborzás volt, igaz?
- Igen.
Egy másodpercig tekintetünk szorosan egymásba fonódott. Gladwin szorítása némileg enyhült, fellélegezhettem.
- Kitől tudtad meg?
Szemeimre ekkor fátyol ereszkedett... Adam, drága Adam.. hát áruljam el a te neved, sodorjalak bajba..? Mi lesz, ha Gladwin valóban bosszút tervez, és téged talál meg elsőnek..?
- Felelj! - sziszegte, de elfordítottam a fejem.
Kinéztem az ajtón, a fények az eseményeket meghazudtoló vidámsággal sütöttek be a résen, két férfi rohant lélekszakadva a templom felé.
- Fenség! - kiáltotta egyikük, egy tagbaszakadt, magas ember, kezéből a földre hajította a deszkát, melyet játszi könnyedséggel tartott. Gladwin elengedett én pedig fájlalón dörzsöltem meg testrészeimet.
- Mi történt? - nézett rájuk érdeklődvén.
- A felderítőink visszatértek és minden tiszta. Az erdő széle után Godwin emberei futólépésben menekültek a városba.
- Helyes. - dörzsölte össze tenyerét elégedetten. - Napnyugtáig folytassátok az építkezést. Tudom, hogy fárasztó és feszített a tempó, de semmiképpen sem alhatunk a szabad ég alatt. És az őrtoronyra is szükségünk van.
- Fenség. - hajtott fejet a férfi. - Engedelmével. - épp' fordult volna sarkon, de ekkor Gladwin megállította.
- Még valami.
- Igen?
- Mostantól ne hívjatok fenségnek.
- Igenis fenség.. - mondta zavartan a férfi, azzal társával együtt elindultak.
- Ez így sehogyan sem lesz jó.. - dünnyögte Gladwin, hosszasan nézett utánuk. Nem mertem megszólalni, már-már megfelejtkezett rólam.. - Rád most nincs időm. Rá kell néznem az embereimre. De később még folytatjuk, ne hidd, hogy ennyivel megúsztad.. Cytheria megint az enyém lesz, mert engem illet, és a flúgos királyod, az a Godwin... úgyis csak tönkre tenne mindent.
- Ezt most úgy mondja fenséged, mintha nekem bármiféle érdekem származna ebből.. - védekeztem, de csendre intett.
- Lehet, hogy apádra hathatsz az ártatlan képeddel, de engem ne nézz bolondnak. Álnok kígyók vagytok.. mindannyian.
Ismét karomat ragadta meg, kivezetett – mit vezetett?! Vonszolt.. kivonszolt maga után a fényre, szemembe szúrt az, mint holmi kard. Eddig az áldott napfény szövetségesem volt, lám, most szemem kellett lehunyom előle..
Csak néztem Gladwint, határozott léptekkel haladt előttem, és valami furcsa, új félelem kezdett megülepedni a gyomromban. Néztem ezt a megsebzett embert, aki igazán nem szolgált rá a sorsára.. és rá kellett jönnöm, hogy bármire képes. Bármire.
Közben a ténykedő munkásokra is terelődött figyelmemből. Mindenütt vázakat láttam, házfélék vázait, és a vízesés mellett, ahonnét a mélybe zúdult a víztömeg, ott egy különösen magas és széles épület alapjait.. Lázasan ténykedtek, mint a szorgos hangyák. Az asszonyok kosarakat hordtak egy kupacba, gyümölcsökkel.
- Ők.. mint Cytheriából jöttek?
- Királyhűek. - felelte megvetően, hátra sem pillantva.
- Értem.
Gladwin egy fához vezetett engem, ott aztán megálljt parancsolt.
- Várj meg itt. Ha megmozdulsz biz' Isten – ja, mit beszélek, hiszen én az Ördöggel társulok..! - csapott homlokára színpadiasan, szemeiből düh sütött és gyűlölködés. Nem értettem.. nem értettem mire utal, mire akar kilyukadni.
- Hogyan..?
- Ne mozdulj. Különben lelövetlek. Világos?
- Világos..
Gadwin nem ment messzire. Csupán az egyik építkezést irányító emberhez, s hamarosan kötéllel a kezében tért vissza.
Kérdés és szavak nélkül kényszerített ülő helyzetbe, karjaimat hátra csavarta, a fa mögött összekötözte a csuklóimat.
- Itt maradsz, amíg érted nem jövök. - mondta és elindult, az embereihez. Nem voltam túl messze – való igaz - , de mégis, csupán kicsiben láthattam a folyó munkálatokat, és Gladwin fekete ábrázata lassan beleveszett a forgatagba. A fű nedves volt szoknyám alatt, a fa kérge dörzsölte a hátamat.. Az első órákban meg sem éreztem igazán, csupán a lelkem kitöltő aggályok bénítottak le, és a fémes, vér ízű páni félelem. Ha korábban elmesélik nekem, hogy a szerelem ekkora bűn, s ilyesféle bűnhődést von maga után, Istenemre mondom, eltemettettem volna a szívemet.