1.

Az est reánk borítani készült fekete bársonytakaróját, ámbár még csak kékbe fordult az ég, sárga, gömb alakú fénynyalábok, egészen aprócskák, de azért jól láthatóak – cikáztak a térben. Pára szállott alá a fűre, és én fájdalmas fénymosollyal kísértem a szentjánosbogarak táncát.
Valamiképp még mindig nem hagyott el a remény, és szívem vadságának utolsó cseppjei még éppen felfelé húzták ajkaimat.
Reszkettem, fogaim össze-összekoccantak, úgy éreztem a ruha testemre fagy – pedig nem lehetett olyan hideg. Az emberek levetett inggel, vagy épp' feltűrt ujjal vonultak le a keskeny emelkedőn, nyilván, hogy egész napi dolgos verejtéküket a folyó hűs vízében áztassák le megfáradt testükről.
Késő tavasz – és tán fiatal nyár..? - esti illata lengett a levegőben, harangvirágot láttam magam mellett, szirmai összecsukódtak és az álom az én szemem is majd' leragasztotta. A karjaim eleinte zsibbadtak, de már azt sem éreztem. El sem mertem gondolni, miféle fehérség festhette be vértelen ujjaim..!
Nem akartam elaludni, így, nedves ruhában, a szabad ég alatt. Egyáltalán az is kész csodának számított volna, ha nem fáztam meg az egész nap folyamán..
Fejem elnehezült, lapos pislantások sorozata következett és lassacskán mély, egyenletessé váló légzésem..
Nem. Megráztam a fejem. Embereket kerestem, de senkit sem láttam. Felnyögtem, vádlim fájdalmasan rándult görcsbe. Próbáltam súlyt terhelni rá, de a görcs kíméletlenül húzta.
- Áh.. - alsó ajkamba haraptam, de a hangos és fájdalmas sóhaj felszakadt belőlem.
Ekkor vállamra puha, meleg tenyér nehezedett és amennyire csak tudtam, hátra fordítottam a fejem. Gladwin szigorú arca bámult vissza rám, s egy cseppnyi enyhülés sem mutatkozott azon.
- A lábam.. - nyögtem kétségbeesve. - Begörcsölt. - összeszorítottam a fogaimat, próbáltam a szemébe nézni, de a kimerültség és a fájdalom káprázatot idézett elém. Zöld és fekete fényeket láttam villódzni, és Adam arcát.
- Figyellek egy ideje. - került meg ráérősen, törökülésben helyezkedett el előttem. Minden erőmet összeszedvén néztem újra rá.
- Kérem..
Elmélyülten fürkészte az arcom, hosszú ujjait egymásba fonta ölében. Ruhája és haja egybeolvadt a sötétséggel, egyenletes tökéletességét csak a fekete éterben vakítóan fehérnek tetsző bőre törte meg, no meg az a keserédes fájdalom, mely jeges szemeiből sütött rám égetőn.. Forró és hideg egyszerre.. megmagyarázhatatlan és hátborzongató. Féltem ettől az embertől.
- Figyellek egy ideje. - mondta egyszerűen, tűnődve nézve el kínlódásom. - Nem próbáltál szökni, vélhetően nem tartasz magadnál rejtett tőrt, sőt, alig mozdultál.
- Nem.. vagyok.. kém. - préseltem ki száraz ajkaimon, tudtam, ha ez így folytatódik, elvesztem az eszméletem.
- Ezt már tudom. - fanyar mosoly jelent meg az arcán.
- Akkor miért nem.. miért nem ereszt már el?
- Majd ha beszéltél. Hajlandó vagy már rá? Megtörtél ennyitől? Ugye nem akarod, hogy komolyabban megkínozzalak? - kérdések sorozatát záporoztatta rám, fuldokolni kezdtem feneketlen tengerében.
- Ami azt illeti nem törtem meg. - szemeim kipattantak, lelkem újult erőre kapott. Nem törhetek meg, az sohasem következhet be..! Adam.. kitartok, a végtelenségig..
S nem is sejtettem, hogy eme életösztönnek és benső erőnek köze sincs a szerelemhez. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy belássam – az ősi sugallatok lényemből fakadnak.
- Mit akarsz? Itt éjszakázni? Kint a szabad ég alatt? Tüdőgyulladást kapsz és senki sem fog gondoskodni rólad. Meghalsz. - kemény szavai a fa törzséhez préseltek, és akkor rájöttem mire megy ki a játék.. Gladwin meg akart félemlíteni.
- Nem.. nem. - ráztam a fejem. Egészen megfelejtkeztem a görcsről. - De nem tudom fenséged miért feltételezi, hogy bármibe is beavattak engem.. Az apám Godwin tanácsosa.. de én nem vagyok beavatva az ország ügyeibe. Ami azt illeti, jóapám tán azt sem feltételezi rólam, hogy tudom, mi az a csók. - mosolyodtam el őszintén, Gladwin arcán meglepettség árnyai suhantak át, de hamar rendezte vonásait.
- Csak nem tisztában vagy vele mégis? - gúnyolódott a maga hűvös stílusában. - Akkor megoldhatjuk, hogy odaadlak néhány katonámnak, a ma éjjel erejéig – hátha azok szóra bírnak.
Álltam a tekintetét, de ennek gondolatára is felkavarodott a gyomrom.
A sötétség teljes lett, az első visszaérkezők már megjelentek a látókörömben, csakhogy eltűnjenek újra a minden felemésztő sötétben.
- Fenség. - szóltam fásultan. - Mit akar tőlem?
- Kitől tudtad meg, hogy a király sereget toboroz? - kérdezte élesen.
- Egy illetékes katonától. - hajtottam le a fejem. - Araceliitől. Nem hinném, hogy ismeri fenséged.
Ezen elgondolkodott.
- Akár el is hihetném.. - dünnyögte, állát dörgölve, egy pillanatra sem véve le szemeit rólam. - De ugyan, miért árulta volna el neked egy aracelii katona, egy királyhű, akit kötelez az esküje? Miért? Ez a kis akció teljes titokban zajlott. Még én sem kaphattam szimatot.. Tökéletes terv, tökéletes elrendezés.. Nem. Nem. - rázta a fejét. - Hazudsz. Mondd, ennyire nem kedves neked az életed? - Gladwin négykézlábra ereszkedett, veszett kutya módjára ugrott a torkomnak, egyik keze ujjaival lazán átfonta vékonyka nyakam. Lehelete a bőrömet csiklandozta, de nem kedves kis cirógatás volt az.. Nem. Vészterhes lehelet, fenyegetést hordozott magában.
- Mert.. a szeretője vagyok.. - hörögtem levegőért kapkodva.
A szorítása enyhült, tekintete szúrta az enyémet és ekkor megbizonyosodhattam volna – Gladwinnál tökéletesebb emberismerőt a föld nem hordott még hátán. Tökéletes precizitással olvasott a lelkemben, szemeim zöld kristályán át.
- Vagy úgy. - húzódott el, némileg távolabb ült le ismét. - Számomra lényegtelen ennek a katonának a kiléte. - szögezte le eztán.
S legnagyobb meglepetésemre, fájdalmasan rángatózó lábam kezébe vette, és erős masszázzsal néhány röpke pillanat alatt kiűzte izmaim görcsét.. Fellélegeztem.
- Köszönöm. - motyogtam hálásan. Könnyedén visszatette a lábam a másik mellé.
- Egy ember itt semmit sem számít. Majd ha megerősödtünk.. az összes árulón, egyszerre fogok bosszút állni. Mindegyiken. Nem érdekel már a személyi kultusz, s hogy melyikük családos. Mind meghalnak. Egytől egyig. A szerelmed, az apád, a királyod. Mind halál szolgái lesznek, ezt jobb, ha most az eszedbe vésed!
Ahogyan szemeivel az én esdeklő, elpilledt pupilláim falta, tudtam, éreztem – nem tréfál. Végtelen kétségbeeséssel töltötte el a szívem.
Gladwin ekkor felállt, kést rántott, és egy pillanatra már azt hittem vérem veszi. E helyett karjaimat fogva tartó kötelekre mért végzetes vágást. Felkiáltottam a két végtagomba hirtelenjében visszatóduló vér kínkeserves érzetétől.
- Állj fel. - utasított, és én reszkető térdeim egymás elé helyeztem. A lábam megbicsaklott, de erőszakkal bírtam rá őket súlyom megtartására. Gladwin nem segített felállni. Egész testem remegett, fáztam, éhes voltam és elgyengültem.
El sem mertem gondolni, miféle sors várhat rám ezután. A csillagos égre emeltem a tekintetem és csendes imát intéztem Istenhez, Adamért és magamért is.
- Gyere. - szólt Gladwin, és én követtem őt. Fogoly voltam és ezt szem előtt kellett tartanom, ugyan nem mondta ki, de tudatta velem, éreztette és azt is éreztem, hogy elvárja, hogy akként viselkedjek. - Velem hálsz ma éjjel. - ennek hallatán ereimben meghűlt a vér.
Hátra sem pillantva vezetett át a lassan nyugovóra tévő férfiakon és nőkön, páran lustán követtek minket a tekintetükkel. A templom körül pihentek a legtöbben, pokrócokon, vagy épp' zsákokon, kinek mi jutott. Az épületbe lépve láthattam csak, mennyien is vannak ők, hű cytheriaiak.. El sem fértek mind idebent, sokuk a szabad ég alá szorult. Gladwin magabiztosan vezetett a padok és a pihenők között.
- Lemegyünk a kriptába. - közölte, fenséges hangja egyszerre megint a régi volt, valódi uralkodóhoz illő. Hiába az árulás és a népe elfordulása, Gladwin vérbeli király volt.. Olyan, amilyen Godwin, vagy az apám sohasem lesznek. Akármennyire féltem is erejét, s azt, hogy majd fájdalmat okoz nekem, hogy bántani fog – mégis tiszteltem őt. Utolsó, reménykedő pillantást vetettem a feszületre, majd lehajtott fejjel, némán követtem őt, lefelé a lépcsőn.