Botladozva értem le, feszengtem a sötétség végett, de a pislákoló fény apró melege eredeti félelmemre is rádöbbentett. Gladwin fáklyát gyújtott.
- Vizes még a ruhád? - kérdezte.
- Nem, már majdhogynem megszáradt.. - feleltem, sokkalta inkább az ódon falaknak, mint neki. Alig jött ki hang a torkomon, mégis, úgy visszhangzott a sivár teremben, mintha szikár hegyek közé ordítottam volna szerelmem nevét.
- Jó. Akkor nem fogsz megfázni. Az hiányozna még nekem.. egy temetés, ami hátráltatja a munkát. - zsörtölődött, eközben lábával arrébb rúgta a sarokban heverő zsákot. Az alól még egy bukkant elő, meg egy durvának és szúrósnak tűnő pokróc. Kérdőn néztem Gladwinra, szép arca gunyoros fintorba torzult. - Na mi van? Az úri kisasszonynak nem felel meg az ágy?
Az ágy szóra örömtelen kacaj bukott ki belőlem. A mély tekinteten értetlenség fátyla suhant el, de csak azért, hogy vasszigora kétszeres erővel csattanjon rajtam. - Mi olyan vicces?
- Bocsásson meg, fenséged. De ez a.. hogyan is nevezte? Á, igen.. Szóval ez az ágy, a legjobb dolog ahhoz képest, ami az utóbbi néhány napban velem történt.
- Csakugyan? - elnyújtott gúnya bántotta az önérzetem.
- Igen. - néztem rá komolyan. - És nagy a valószínűsége, hogy amint leteszem a fejem, úgy alszom majd el, mint akit fejbe kólintottak egy kődarabbal. - ezt, az utolsó mondatot különös hanglejtéssel ejtettem ki számon. Értetlenségét értetlenséggel fogadtam.
- Nagyon helyes. - mondta végül, erre már a fülemnek sem voltam hajlandó hinni.
- Igazán?
- Igen.. csakhogy, nem hiszek neked. - emelte fel fejét még inkább, olyasfajta lenéző, nemesi rang hivalkodott a meggyötört szemekben.. melyet nem tudtam hová tenni. Hiába nem volt már valódi király, egyszerűen egész lényéből sugárzott az erő, a dominancia. - Ezért kénytelen vagyok..
Mélyet sóhajtott. Figyelemmel kísértem a lépteit, nem ment messzire, épp' csak az átellenes sarokba, ahol is kötelek pihentek, össze-visszaságban. Ekkor vettem szemügyre tüzetesebben először a helyiséget. A kripta közepén a kőpadlózatban óriás híj tátongott. Sírrablók járhattak erre.
Furcsa, töredezett szobrok szürkéllettek az éjjeli fáklyák félhomályában, a vízköpők arca lemállott. Groteszk volt a látványuk.
Gladwin ügyködött a kötelekkel, végtére is tőrével levágott egy jó másfél méteres darabot.
- Feküdj le az egyik zsákra. - parancsolta, és én gondolkodás nélkül tettem eleget az utasításnak. Alig álltam a lábamon. A külső, mint kiderült szalmával kitömött zsákra ejtettem nehézkes testem, nem akaródzott a hideg fal mellett aludnom. Gladwin megtelepedett a bensőn.
- A kezed.
Kinyújtottam felé a jobb kezem, és ő a saját baljához szorította azt. Öt percébe telt, mire alapos, erős csomókkal rögzítette kezeinket egymáshoz.
- Esélyed sincs. Nem vagyok mély alvó, sosem voltam az. Most fokozott a figyelmem..
- Akkor egyáltalán nem is fog aludni, fenséged? - kérdeztem fáradtan, még egy utolsó félmosolyt kierőszakolva magamból. Hittem még, hogy jobb lesz... Hittem én.
Elgondolkodva bámult rám, szemeim lassan nehezültek, a világ folyt, ezer patakban szerteszét.
Sötét folttá vált egyenesszálú, fényes haja, éreztem a puha puffanást fejem mellett, ahogyan fekete kobakja besüppeszti a zsákot. Keze aprót rántott az enyémen, de nem cibált ki félálmom édes rabságából.
Mindkettőnket betakart, és a lópokróc delejes álmot hintett reám.

Álomtalan álmom fekete függönye ezer darabra szakadt.
- Ébredj már..! - kíméletlenül rázta a vállamat, kezemhez kaptam. Kegyetlenül zsibbadt.
Nyöszörögve fordultam a másik oldalamra. A lábaimban is zsibbadtság terjengett, egész' magam alá húztam álmomban, hogy ne érje a kő hidege.
- Ébren vagyok. - nyüszögtem.
- Na végre.
Gyomrom olyan hangosan kordult meg, hogy szinte visszhangzott az üres kriptában. Körülpillantottam. A fény ugyan épp' csak leszűrődött ide, de ahhoz elég volt, hogy megállapíthassam: a vízköpőknek vélt szobrok egyszerű, csipkézett gyertyatartók voltak.
- Mióta nem ettél? - vetette oda mintegy mellékesen Gladwin.
- Tegnap reggel óta.. az esküvői lakomáról lemaradtunk. - viccelődtem szárazon.
- Csak a kérdésemre válaszolj, már különben Hallgass, a neved! - újult erejű dühvel tört rám, belém fojtotta a szót. - Megmondom őszintén, nem tudom, mi legyen veled. Sok hasznodat nem vesszük, fogoly vagy. Márpedig most nem engedhetjük meg magunknak a hadifoglyokat. Nincs elég élelmünk, se helyünk. Ki kéne végeztesselek. - közölte higgadtan. A gyomrom összeszorult.
- Gladwin, fenség.. Kérem. Miért nem hisz nekem? Legalább esélyt hagy kapjak, a bizonyításra..! Araceliben éltem ugyan, igen.. de elrángattak hazulról. Én nem voltam Cytheria ellen, és hiába éltem Godwin alattvalójaként, végig az apám bábjaként éltem. Fogalmam sem volt semmiről.. Én azt hittem Gladwin jó király, igazi uralkodó. A népek azt rebesgették, hogy igazságos.. Akkor miért..?
- Igazság és emberség? - horkant fel. - Egy lázító lánya beszél nekem igazságról és emberségről?
- Egy lázító lánya.. egy katona szerelme.. egy szökevény. Egy rab. - szegtem le a fejem. - De nem akarok rab lenni..
- Nem tehetek semmit. - fordult el. - Nincs már miért emberségesnek lennem. Most gyere utánam. Kapsz valamit enni. Aztán meglátjuk, mi legyen a további sorsod.
Szólni akartam, de becsuktam a számat. Gladwin nem volt gonosz. Megtört benne valami, nem a teljes lénye, csupán egy valami..amit nem tudtam volna valódi szavakba önteni. Értettem és éreztem.. de tehetetlen maradtam.
Ó, Adam.. bárhol is vagy.. érezd, hogy gondolok rád..! Tudom, hogy eljössz. Tudom, hogy eljössz értem..!

Az emberektől kissé távolabb ültünk le. A nap sütött, olyan boldogan és sugárzóan, mintha az az eső, az a csata sosem lett volna! Letagadta a vért, letagadta a szennyet, és meghazudtolta a széttépett szerelmet.
Kíváncsi oldalpillantások áldozata lettem, de a földön körben ülők nem bánták, hogy nem csatlakoztam hozzájuk. Ellenben Gladwin egy pillanatra sem volt hajlandó moccanni mellőlem.
Úrilányhoz méltatlanul két kézzel tömködtem számba a száraz zsemléket. Rágtam és nyeltem, nem ízleltem az ételt.
- Köszönöm. - lihegtem a második után. - Most már érzem, hogy lassan visszatér belém az erő. - bizonyításképpen megfeszítettem a karizmaimat.
- Mit tudnék én kezdeni ezekkel a tyúklábakkal és vékonyka karokkal? - vonta fel szemöldökét.
Végigsimítottam a harmatos füvön, a vízesés zubogása vidáman üdvözölt, még nem szoktam hozzá folytonos alapzajához, de simogatta a fülem.
- Segíthetnék bármiben. Csinálnám azt, mint a többi asszony.. Ételt gyűjtenék, meg ilyesmik.. - vetettem fel.
- És az első adandó alkalommal megszöknél. - sötétült el arca.
- Hisz fenséged mondta. Ha szökni próbálok, megölet. Tegyen próbára! - kértem.
Nem felelt. Hosszasan nézett, az arcomat, a karjaimat.. s egy egészen röpke pillanatig vizslató szemei melleimre tévedtek. Megvetően elfordította fejét, a népét kezdte figyelni.
- Megöletlek én anélkül is. - szólt, de ennek súlyát már nem éreztem. - Nos rendben.
Felállt, széttárta karjait, mély orgánuma szétterjedt a rét tiszta levegőjében, a fák lombjainak suhogása vitte azt tovább.
- Emberek! Ez a lány itt egy Prym! Tudjuk kik a Prymek, nemde?
Zúgolódás támadt. Riadt őz módjára hordoztam körbe tekintetem rajtuk. Fenyegető ökölrázások, vad pillantások – mintha csak egy véres, anyátlan magzatra vetülne lehordó undoruk.
- Máglyára vele..!
- Kár érte a tűz, kardélre!
Gladwin kegyetlenül elmosolyodott. Nemhiába.. ő volt a legtisztább és legbölcsebb ember messzi földön, de testvére, Blackwin gonoszságából egy leheletnyit tüdejében hordozott.
- Sheyla Prym kisasszony bizonyítani szeretne nekünk. - folytatta derűsen. - Hát engedjük meg neki, hogy dolgozzon! Kérek mindenkit, hogy a mai nap folyamán fokozottan ügyeljen rá. És ha kell, ne szégyellje tettlegességgel megtorolni szökési kísérleteit, vagy lustaságát.
- Hogyan..? - pattantam fel ijedten. - De hát..!!
- Munkára emberek! - rikkantotta el magát Gladwin, engem karomnál ragadott meg, és nagy lendülettel a csomóba verődött hívei közé lökött. Úgy félszáznyi kéz nyúlt felém. Halálfélelem fojtotta a torkom.. Rettegtem, hogy széttépnek majd, apró darabokra, cafatokra, véremet csak a föld issza magába szomjasan – szerettem nem emlékszik majd rá, s arcomra sem, hisz csak roncs marad hátra az utókornak.