Azt hittem Gladwin összetöri a csontjaimat, azt gondoltam addig marcangol, míg le nem hántja rólam az összes húst, s hogy megszégyenülve marad hátra tetemem a varjak éhes csőrére szolgáltatva..
A bőröm még sajgott az érintése nyomán, de testem lassan átvette az est hűvösét, és a teher alól felszabadult mellkasom felemelkedett a földtől. Tudatomhoz azonban csak akkor tértem vissza igazán, mikor kinyitottam a szemem és láttam.. Láttam a férfit, amint nekem hátat fordítva görnyedten kuporog és a fejére szorítja a kezeit. Hallottam a zihálását és a szívembe mart.
Sírtam, és közben arra gondoltam, hogy az utóbbi hetekben többet itattam az egereket, mint egész eddigi életemben bármikor.. Ha valaki, hát én örök vidámságban és boldogságban tengődtem, mint holmi agyatlan udvari bolond – úgy emlegettek a szomszédok is. Dalolva jártam a mezőket, a réteket, felelősségem nem érződött a mosott ruha patyolatában, vagy a piacról hozott kenyér ízében. Még Adam szerelmében sem. Ha sírtam örömömben sírtam, vagy testi fájdalmam végett. Könny csak akkor szaladt a szemembe, ha a forró leves megégette a számat..
Ezek a könnycseppek azonban másféle könnycseppeknek bizonyultak. Olyan nehezek és ragaszkodóak voltak, az arcomról lecseppenni nem is akart egyik sem, mintha csak bőrömön át szívódna fel mind, és érné el a szívemet..
Lassan felálltam, és az anya kezének lágyságával érintettem meg Gladwin vállát. Megrekedt benne a szusz, vártam, hogy hátra nézzen végre, hogy láthassam a szemét, hogy tudjak olvasni belőle.. Valami furcsa hatalmat kezdtem érezni és ezen felül a félelmem oszolni kezdett. Érteni kezdtem, érteni mindent, egyszeriben azt is tudtam, merre forog a föld és miként szállnak a madarak.
- Soha életemben nem emeltem kezet nőre. - mondta és a Holdra emeltem tekintetem. Sápatag arcomat láttam képében, a csillagok szikrája szememben táncolt.
- Tudom.
- Honnan tudhatnád..? - lélegzett fel. - Soha sem ismertél.
- Meglehet. És talán nincsen tapasztalatom.. ebben nincs, de úgy kapta le rólam fenséged a kezét, mintha izzó parazsat érintett volna.
Gladwin nem felelt. Én melléültem, csakúgy, mint régi barátomhoz. Egyszerre kedvem támadt borral kínálni meg szalonnával. Néztük a csillagos eget, és abban a percben hálát adtam az Istennek azért, amiért életben hagyott. Oly sokszor eshetett volna komolyabb bajom, a csata, az erdő, a katonák, Gladwin.. És lám, itt ülök, sértetlenül, és a király, aki ellen családom vétett, valójában nem akar ártani nekem. Ez oly világossá vált számomra, mint a Nap. Gladwin jó ember.
Megérezte a mosolyom melegét, mert felém fordult, és őszinte, hatalmas szemekkel szólított magához.
- Sheyla.. - tűnődött el rajtam, és mintha megrendült volna a magabiztos, tengerkék írisz. - Mindig azt gondoltam, hogy még a legbonyolultabb lélek szerkezetét is megfejthetem. Átláttam én annyi csalón, hazugon, és képmutatón..
- A testvérén és az apámon mégsem. - vágtam közbe szenvedélyesen.
- De, az apádnak már a szeme sem állt jól, és a testvérem, Godwin.. azonnal éreztem, hogy készül valamire, de álmomban sem gondoltam volna, hogy vérrokonát képes volna..
- Elárulni? De hiszen Godwin ostoba, mint a föld! - fortyogtam arról is megfelejtkezve, hogy feljebbvalómmal beszélek. - Hová tette az eszét, mégis?!
- Nem tudom. - rázta a fejét. - Nem tudom.
Csendben ültünk tovább. Felváltva néztük egymás arcát, annyira kikívánkozott még belőle valami, amit sikeresen belé fojtottam az előbb..
- Nem erre akartam kilyukadni. - szólt végül.
- Bocsánat. - sütöttem le a szemem.
- Most meg miért kérsz bocsánatot? - vonta fel szemöldökét értetlenül.
- Ugyan ki vagyok én, hogy egy király gondolatait eltereljem fontos mondandójáról.. - motyogtam, de ekkor államnál fogva megemelte a fejem.
- Nem vagyok már király. - mondta halkan. - Nem kértem, hogy udvariaskodj és pukedlizz, az udvarban még tán elvártam, de ez itt az erdő, és mind egyenlők vagyunk. Egymásért felelünk és ha bármelyikünknek is baja esik azzal kevesebbek leszünk, de én sem érek többet, mint akárki közülünk. Így ha én meghalnék nem jutnánk Cytheria sorsára, mert Cytheria, ámbár hatalmas volt és óriás és gazdag, valahol mégis gyenge lábakon állott. A sokból sokat lehet veszíteni. De itt most csak magunkra számíthatunk. Érted ezt? 
- Értem.
- Nem omolhat össze.. ez itt, most nem. Ha megtörténik akkor elvesztünk.
Gladwin szemében láttam ragyogni a sajátomat és egyszer s mind.. Benső békét kötöttünk. Eleresztett, óvatosan és vigyázva.
- És csak azt akartam mondani, hogy azt hittem értelek. Tiszteltelek, mint az ellenségem, mert azt gondoltam ahhoz, hogy legyőzzelek ismernem kell téged. Teszteltelek és próbára tettelek és mikor már azt hittem gyanúm beigazolódik, akkor derült csak ki igazán az ellenkezője – ami végtelenül feldühített.
- Még is mire gyanakodott fen.. - Gladwin szeme dühösen megvillant a megkezdett szócskára, elharaptam hát a végét.
- Természetesen arra, hogy kezedben érzed a győzelmet, és, hogy azt hiszed ugyanúgy megvezethetsz mint ahogyan az apád megtette. De te még akkor sem akartál megszökni, mikor az erdőre küldtelek, persze ezt továbbra is makacsul a terved részeként értelmeztem.
- Most már.. ugye.. hiszel nekem?
Bólintott. Hálásan elmosolyodtam.
- Hiszek, Sheyla. Mi mást tehetnék..?
- Hát.. - szegeztem az égre szemeim és gondolatban eljátszottam azzal a tömérdek lehetőséggel, amit Gladwin velem tehetett volna..
- Hiszek! - biztosított gyorsan. - De ez az újonnan fakadt hit csak még több kételyt és kérdést támasztott fel bennem.
- Mit nem értesz? - csodálkoztam rá őszintén, mire ő maga is elmosolyodott.
- Nem értem a lelked, a lényed.. Sosem találkoztam hozzád hasonlóval. Azt hittem puszta erő, puszta neveltetés és kiképzés kérdése volt, hogy még ennyi szenvedéstől és több órányi fához kötözött, vizes fagyoskodástól sem törtél meg.. Egy nőre nem vall az ilyen viselkedés. Gyanakodtam, hogy netán kémnek képeztek..
- Kémnek! - nevettem fel csilingelőn, és egyszerre eszembe jutott anyám arca. - Csupán édesanyám nevelt keményen. Ha nem takarítottam ki a ház körül, és egyetlen folt is maradt a fehér lepedőn, akkor térdepelhettem kukoricán.
- Emellett pedig.. furcsán rakták össze a te szívedet az égiek. - morfondírozott. - Nemhogy apád mögé bújnál és élveznéd a fényűzést, melyben helyembe lépve fürdőzik megszöktél, régi templomokban hálsz, meg bokrok között, a ruhád elszakadt, de téged nem érdekel, nincs mit enned, de csak nevetsz a korgó gyomrodon..
- Én már csak ilyen vagyok. - mosolyogtam zavartan, Gladwin fejét csóválva nyúlt el a fűben.
- És ahelyett, hogy királyi ivadékkal kötnéd össze az életed, egy katonáért repes a szíved.. És amikor az imént.. erőszakosan bántam veled.. - szégyenkezve lehunyta a szemeit - .. akkor meg némán és alázatosan tűrted, nem haraptál és nem karmoltál..
- Talán mégiscsak kifáradtam.. - heveredtem le álmosan. - Talán.. az örök fiatalságom is múlandó és tán az ellentmondások ellentmondása is megalkuszik néha. - vontam vállat hanyagul, mintha cseppet sem számítana. - Kérdezhetek valamit, most már, hogy végre elfogadtál engem?
- Kérdezz.
Féloldalvást Gladwinhoz fordultam, és várakozón szippantottam a cseresznyevirág szagú levegőbe.
- Hogyan tovább?