Korábban nem érzett letaglózó fáradság áradt szét az egész testemben. Nem volt olyan porcikám, mely ne lett volna kimerült. Úgy határoztam, a nappal együtt térek nyugovóra, miután elköltök egy gyors vacsorát, és hideg fürdőt veszek a patakban.
Miközben a kenyerem falatoztam egymagam a hűvös konyhánkban, s kifelé kémleltem a kerek ablakon – mélázva néztem a lassanként hazaszivárgó népet – elgondolkodtam a legelső gyakorlatunkon.
A bőröm kipirult az erős naptól, az arcom hámlott, a derekam fájt, a lábaim le akartak szakadni. A büszkeségem pedig sértett volt, a sok pletykától, mely Gladwin már akkori figyelmességétől is elterjedt.
Gladwin.. soha sem fogok tudni olvasni a szemeiből, erre az utolsó falat lenyelésével törődtem bele, bár nem végleg, csupán aznapra hagytam a rejtélyeket..
Nem sokáig maradhattam azonban nyugton. Fogtam a törülközőként használt vásznat, meg a háló ruhám, egy kosárkába tettem, aztán megindultam a folyam felé.
Kétszerte hosszabbnak tűnt a gyalogút mint máskor. Az első csillagok már feljöttek az égre, noha még bíbor és halovány kékben táncolt az alja, a hold sziluettje sárgán izzott fel a velem szembe jövő szempárban.
- Szia, Sheyla! - köszönt vidáman Adrian, a tar kopaszra nyírt, hatalmas izmokkal rendelkező fiú, a faluból. - Nem láttalak ma gyakorlaton. - jegyezte meg, de csak puszta kedves érdeklődés volt a hangjában, s én megnyugodva lélegeztem fel. Még ketten haladtak el mellettem eközben, kik a folyó patakká szelídülő kis folyam kanyarában mosták le a napi verejtéket testükről, barátságos intéseket és fejbiccentéseket kaptam, és adtam.
- Igen mert.. - óvatosan körülnéztem, megvártam, míg az utolsó ember is elmegy, zavartan arrébb rúgtam egy kavicsot. A folyóba merült. - Gladwinnal gyakoroltam a vívást egy nagyobb réten. - bátor várakozással néztem fel rá, széles vállai árnyat vetettek az arcomra.
- Az jó. - bólintott kedélyes mosollyal. - Gladwin igazán szerencsés fickó. - kacsintott.
- Hű.. - egészen megkönnyebbültem. - Hát ezt megbeszéltük, Adrian. Akkor holnap látlak.
- Jó éjt.
Igazítottam néhányat a kosáron, hogy kényelmes legyen a fogása, aztán sürgős léptekkel siettem tovább. Még sokáig éreztem magamon Adrian tekintetét, ezért is loholtam annyira. Az oldalam hamar szúrni kezdett, és még sehol sem voltam a céltól.
Újra megálltam, ezúttal a kosarat is leeresztettem. Lopva hátra néztem, a fiú eltűnt, már csak a sárga, otthonos fények világítottak a házikók ablakaiból, meg az esti tábortűz.
Füstje az égig szállt, s nekem, mint eddig oly sokszor, megfordult a fejemben, hogy tán ez okozza majd a vesztünket. Elvégre pontosan tudhatják a füst végett, hol tartózkodunk. Vagy Gladwinnak mégiscsak igaza van, mint mindig, és bizonytalanul nem mernek támadni.. Pihent a falu, s ki voltam én, hogy eme baljós gondolatokkal megzavarjam a békességüket? Olthatatlan élénkségemen most sem tudtam úrrá lenni. Egészen míg..
- Prym kisasszony, ha nem siet, s minden második percben megáll pihenni, hajnalhasadásig sem éri el a fürdőt. - egyszerre volt nyájas az a hang, mely fülembe mászott, s egyszerre kúszott végig gerincemen aljas, hideg sikamlóssággal. Összerezzentem. Jobb karom megérintette egy hideg kéz, eddig ismeretlen érintés volt az. Némán azt kívántam bár ismeretlen is maradt volna mindörökre!
- Jó estét. - köszöntem távolságtartóan. - Még nem volt szerencsénk egymáshoz.. - kezdtem, de akkor jeges rémület markolt a szívembe. A fekete hajú, azúrszemű fiú, aki Gladwin mellett ült a tűznél.. aki úgy nézett rám, mint egy leprásra.
- Valóban. Eaven vagyok. Hódolatom.
Kezet nyújtottam, ő pedig rideg csókot lehelt a csuklómra. Addig a pár pillanatig, míg ajka a bőrömet érintette, végigborzongott az egész testem.. rossz, rossz, rossz előérzetem volt! Az ösztöneim menekülésre késztettek. Mégis maradtam.
- Sheyla Prym. - mutatkoztam be kurtán. A szája mosolygott, de a szemei gyilkoltak. Fogalmam sem volt mit akar, de nem is akartam megtudni.
- Lám-lám. - dünnyögte a levegőbe, de szemét végig rajtam tartotta.
- Lám? - kérdeztem szemtelenül.
- Csak nem a királlyal töltötte a délutánt? - kóstolgatott.
- S ha igen, úgy mi dolga velem? - vontam fel szemöldököm, karba fontam a kezem. Most már céltudatos erővel néztem fel rá, alig volt magasabb nálam, termete vékony volt, de szálkásan izmos. - Semmi. - suttogta. - És még több..
- Ne beszéljen kérem rébuszokban, fáradt vagyok, késő este van már, és szeretnék megmosdani.. Ugyanis nem szórakozni voltam Gladwinnal, hanem gyakorolni!
- Mit gyakoroltak? Tán csak nem férfi és női szerepeket? - mohón felcsillantak azok a szürke, élettelennek tűnő szemek.
- Hogy meri venni a feltételezést..! - ripakodtam rá, de hideg kacaja belém fojtotta a szuszt.
- A vívásra értem természetesen.
- Én férfiasan vívok! - sziszegtem.
- Ezt ki mondta, csak nem Gladwin? - kuncogott. Egyre inkább felbőszített. Egyébként is hirtelen természet voltam, hát még ha egy ilyen semmire való kis tacskó bőszített fel.
- Ha ő mondta, úgy nagyobb a jelentősége? - húztam fel az orrom.
- Mindenképpen! - vágta rá kéjes örömmel.
Már azon voltam, hogy arcul csapom..
- Mert hát mégiscsak ő a szakértő e téren. Én mindig adok a szavára.- egyszeriben visszafogott eleganciával beszélt, úgy okított, mint egy kisgyermeket.
- Megyek.. későre jár, igazán. És a későbbiekben kérem kerüljön el a kellemetlen kérdéseivel.
Mielőtt bármit mondhatott volna tovasiettem. Aztán mégiscsak utánam kiabált.
- A kosara.
Több volt a gúny a figyelmeztetésben, mint a segítőkész odaadás. Összeszorult a gyomrom. Emelt fővel, szikla merev arccal fordultam szembe vele, s miközben lehajoltam, természetellenesen magasra tartottam a fejem, hogy végig a szemébe nézhessek. Ettől kissé lehervadt képéről a gyűlöletesen gunyoros vigyor.
- Hálásan köszönöm. - mosolyogtam vissza úgy, hogy a jég is elrepedt volna az erejétől.. mert ez az erő a bensőm mélyéről fakadt, mely teljes természetemből fakadón lakozott bennem.

5.
Mialatt én megnyugvást keresve merültem bele nyakig a hűvös vízbe, hűtöttem hevült testem, sziklába kapaszkodtam, hogy ne sodorjon el az ár..
Nos Gladwin úgy igyekezett visszatartani haragját, miként én álltam útját a sodrásnak. Nehézkesen.
Látszólagos türelemmel sétált elő a fák közül, melyek a kanyargó folyót szegélyezték, Eaven lába megremegett, amint meglátta feljebbvalóját, mélyen tisztelt barátját.
- Derűs esténk van. - Gladwin hangja fenyegetőn simogatta körbe áldozatát, mint róka prémes farka a tyúk nyakát, a végzetes harapás előtt.
- Derűs. - nyelt egyet. - A faluba igyekszel? - kérdezte reménykedőn.
- Ó, nem-nem. - csóválta fejét tettetett könnyedséggel.
Eaven nem állt meg, nem is nézett fel. Elkapták, s most zavarban volt. Gladwin előtt nem voltak titkok..
- Eaven. - szólt rá erélyesen, ő már rég megállt. - Legalább annyi legyen benned, hogy rám nézel, mikor hozzád beszélek!
A fiú megtorpant. Szaporán lélegzett. Egészen úgy érezhette magát, mint egy kisgyermek, aki rossz fát tett a tűzre, most pedig vállalnia kell érte a felelősséget az apja előtt.
Csiga lassúsággal fordult meg.
- Eaven.. - szólt újra Gladwin. - Mire volt ez jó?
- Mi?
- Ne szórakozz velem! Követtelek, ahogyan te Sheylát.. - harag és csalódottság. És végtelen bizalmatlanság volt, mi érződött szavaiból.
- Talán ha tőled kell megtudnom, akkor nem követem! - fakadt ki.
- Megtudnod? Mégis mit?! - Gladwin szeme csak úgy villogott. Valódi viharokat ígért.
- Régen megbíztál bennem! Régen.. a barátom voltál és én voltam az első számú bizalmasod! Most titkolózol előttem, Gladwin, mi történt?
Gladwin összeszorította a fogait.
- Még te vádolsz? - susogta, a fák egyszerre megszűntek sustorogni, hogy az ő hangja tisztán hallatsszon..
- Én..
- Most tűnj a szemem elől. - hunyta le a szemeit.
- Gladwin.. - suttogta fájdalmasan. - Ez..
- Gyerünk. Takarodj..
Magában tízig számolt, vérezve, csendesen, s arra gondolt..
Hogy mi történt..? Mi történt...? Ugyan. A birodalmam feldúlták. Engem pellengérre állítottak, megaláztak. A szerelmem megbecstelenítették, megölték, a szívem kitépték. Bújdosó lettem.. s tán neked van igazad, egy titkolózó, álnok kígyó lappang bennem. Így azt kell mondjam, barátom.. nem történt semmi.
Hirtelen szívta be a levegőt ijedtében, amint a puha kéz hátához ért.

6.
- Gladwin, uram? - én voltam az, de mégis úgy megijedt, mintha deloresi fegyvert szegeztek volna fejéhez.
- Sheyla. - megnyugodva lélegzett fel. - Túlságosan elgondolkodtam. - mosolyt erőltetett arcára, én pedig aggódva szemléltem őt. A hitem megdőlt.. mégis tudtam olvasni a szemeiből. Kétségek és fájdalom sütött belőlük. S ami megrémített: erősebben sugároztak, mint maga a nap.
- Mi a baj? Gladwin..
Nem felelt, én pedig minden gondolatom, érzésem, s másom félretéve magamhoz öleltem, a fejem pedig kemény mellkasára hajtottam. Már meg sem lepődtem az illatán, olyannyira hozzászoktam. Megnyugodtam, az ő nyugalmát is megtelepedni éreztem. A szívdobogása és a légzése szintén nyugodt volt, ez körém is olyasféle bűvös burkot vont, mely megváltást hozott a lelkemnek.
- Még jó, hogy senki sincs itt. - motyogta, de azért a hátamra tette hatalmas, meleg kezét.
- Ugyan. Hiszen csak...
.. de amint felnéztem rá, lenyeltem a mondatot. Gladwin szemében ezer meg ezer fény ragyogott, pedig semmiféle fény nem tükröződött vissza onnan. Ezek lelkének szép sugarai voltak.
- Tudom. De ők nem. És Eaven sem.. - eleresztett. A hideg éj átvette karjai helyét, de már nem féltem. - Jobb ha most szépen visszamegyünk, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. - javallotta.
- Igen. - bólintottam. - Elvégre.. nem is történt semmi.