Azt kell mondjam, valami mégiscsak történhetett kettőnkkel aznap este. Nem akartam fejvesztve Gladwin karjaiba omolni, mielőtt félreértés esnék! Azt meg kell vallanom, hogy jól esett a menedék, fene jól.. fájó szívem úgy szomjazta a szeretetet és a törődést, melyből aztán végtelenül sokat kaptam tőle, akár sivatagi vándor a csepp forrásvizet. Igazi kis oázis lett nekem az erdei falu, s a csillagok alatt fekve, a fülledt éjszakában minden lelkiismeret-furdalás nélkül pihentettem a fejem Gladwin mellkasán.
Oldalról bújtam hozzá, átölelt, fél fülemmel hallottam minden szívdobbanását. Az eget nézte, én meg az álla éles vonalát, néha megszúrt a borosta, mikor hirtelen mozdultam.
Nagyot sóhajtott.
- Hát ez..? - kérdeztem halkan. Aztán én is sóhajtottam. - Jaj, ha most kijönne valaki!
- Mind alszanak. - nyugtatott meg. S tényleg – az összes ablak sötéten ásított.
- Akkorát sóhajtottál, hogy azt hittem leszakad az ég. Ne ijessz meg! - kértem.
- Eszemben sincs.. - még erősebben tartott, aztán karja elernyedt. - De hazudni sem akarok.
- Nem is hazudtál.. csak titkolózol. - igyekeztem nem vádlón beszélni. Nem sikerült.
- Jogom van hozzá. - mosolyodott el szelíden. Szikráztak felettünk a csillagok. Megint fájni kezdett az, amit már majdnem sikerült eltemetnem a szívem mélyére.. úgy, ahogyan ők temettek el engem. Ahogyan ő temetett el engem..!
Önkéntelenül markoltam meg Gladwin ruhájának szegélyét.
- Sheyla..? - hagyta oldalra hanyatlani a fejét, így a szemembe nézhetett. Most rajta volt a sor, hogy megfejtsen engem, bár ez nem bizonyulhatott nehéznek számára. Becsuktam a szemem, gyorsan, mielőtt még sarokba szoríthatott volna. Csendesen kérdezte hát: - Eszedbe jutott, igaz..?
- Ühüm. - mormogtam összeszorított szemhéjakkal. Gladwin gyengéden az arcomhoz ért.
- Tudom..
Rám esett a kiszámolós, ezúttal én sóhajtottam akkorát, mint egy várandós elefántnőstény.
- Nem csak ő.. nem csak Adam. - a név kiejtésekor szívembe mart a fájdalom.. és meg is könnyebbültem. Nicsak, kimondtam, mégis élek még..! - A régi otthonom.
- Nem érzed jól magad itt?
Elnevettem magam.
- De, nagyon is.. tudod, ha nem egy utolsó lehetőség lett volna számomra ez a hely.. ha másként alakul és talán ha nincs háború, hanem csak úgy megszököm, új életet kezdek.. akkor most olyan gondtalan lennék, mint egy kiscsikó. Csak ugrálnék naphosszat a fűben, kifáradnék, este meg megtelepednék melletted. Minden csodaszép lenne. - mondtam.
- Miért pont mellettem? - kérdezett vissza. Lágyan pillantottam rá.
- Mert olyan vagy.. jaj Istenkém, ez olyan kínos. - nevetgéltem. - Nem illene ilyet mondanom.. elvégre vagy kétszer annyi idős vagy mint én, meg ha úgy nézzük még mindig az alattvalód volnék..
- Sheyla. Ezt már.. rég megbeszéltük.
- Mintha a testvérem lennél. - leheltem végül. Megint kétes érzések kavarogtak bennem, s egyiket sem tudtam a helyére illeszteni.
Gladwin sokáig gondolkodott ezen. Olyasféle érzelmek jelentek meg, majd tűntek tova szép arcáról, melyek megfoghatatlanok voltak. Ha magamat kiscsikóhoz hasonlíthatnám, akkor ő lenne a valódi, zabolázatlan, nemes lelkű musztáng..
- Olyan vagy mint amilyen ő volt.. - szólalt meg gyorsan. Csak úgy kiszaladt a száján.
- Ő.. Penelope..? A szerelmed..? - tapogatóztam óvatosan, izgatottan fészkelődni kezdtem. Gladwin nem sokat beszélt a lányról, ami érthető azok után ami történt.. de én annyira kíváncsi voltam!
Mégsem mertem meríteni segítség nélkül a múlt feneketlen kútjából.
Csendben bólintott.
- És mégis más. - tette hozzá. - Olyan heves vagy és olyan érzékeny és érzelmes mint ő. De benne volt egyfajta finomság, ami sosem engedte kitörni a saját ketrecéből míg te.. nos hogy is mondjam..
- Néha közönséges vagyok. - ismertem be.
- Nem! - nevette el magát. - Vadóc, inkább így mondanám. De engem mulattat.. És mások is szeretnek, mert a szíved nemes, és nem csalod meg önmagad. Érted, ugye..
- Azt hiszem. - elnémultam. Azt akartam, hogy tovább meséljen, s még véletlenül se terelhesse rám a szót. Ő is észrevette ezt.
- Miért hallgatsz?
- Téged hallgatlak. - pontosítottam.
- Nincs mit mesélnem..
- Ahogy akarod. - sóhajtottam ismét, ezúttal kisebbet. - Nem akarom feltépni a sebeidet..
- Nem tudnád..még ha akarnád se. - megsimogatott, nem tudtam eldönteni, hogy ösztönösen teszi-e ezt, csak úgy, megnyugtatón, vagy tán szándékosan. - Nem gyógyultak be. - vallotta be. - És lehet, hogy soha nem is fognak. Erős vagyok.. de ehhez nem eléggé.
- Remekül álcázod őket. Senki semmit nem vesz észre.. most látom, ha rád nézek. Ott ül a szemedben, a mosolyod is más, de máskülönben..
- Nagyon ügyelek. Azt hiszem.. uralkodónak születtem.
- Én is így hiszem. - értettem egyet. - És tudod mit mondok..? Majd egy napon.. te leszel megint Cytheria törvényes királya. Sőt még Aracelié is, az a bolond Godwin meg elmehet a fenébe! - ám itt elakadt a szavam. Godwin.. a következő pedig apám lett volna. Rémült lehetett az ábrázatom, mert Gladwin elcsendesített.
- Sh.. Nem kell, hogy folytasd. Úgy lesz, ahogy Isten akarja. - mondta.
- Isten. - ismételtem merengve. - Most vajon lát bennünket? - mindketten az ég felé néztünk. - Biztosan lát. - válaszoltam meg saját kérdésem. - S vajon mit gondol arról, amit most teszünk?
- Nos, ez majd a közeljövő eseményeiből derül ki.
- És mik lesznek azok? - kérdeztem kíváncsian.
- Honnan tudhatnám? - fordította el a fejét.
- De azért sejtheted! - erősködtem.
- Sheyla! - csattant fel.
- Bocsánat. De kérlek.. mindig olyan keveset mondasz..
- Mit mondhatnék neked..? Jobb az, ha félsz egy közelgő támadástól? Jobb ha álmatlan éjjelek kínoznak majd..? Ezt akarod?
- Támadni fognak ránk? - ültem fel ijedten, Gladwin nyugton maradt és barátságosan elmosolygott.
- Nem. De legalább láthatod, milyen reakciót váltott ki belőled.
- Most nem mondtál igazat. - motyogtam. - Előbb-utóbb harcolnunk kell.. máskülönben nem lenne az a sok gyakorlat.
- Ha meg tudod, akkor minek kérdezel feleslegesen?
- Ha válaszolok megharagszol. - néztem rá komolyan.
- Nem hinném.
- De.. és én nem akarom, hogy haragudj rám. Félnék tőled.. rémes mikor dühös vagy. - borzongtam össze.
- Ki vele! - a szeme megvillant.
- Erről beszélek. - suttogtam átszellemülten, aztán komolyra fordítottam a szót. - Jó. Miért kérdezek feleslegesen, ha egyszer érzem a vész közeledtét..? Mert .. ha tényleg így van, ha te is érzed a támadás közeledtét, akkor ámítod a népet! Mindenkit nyugtatsz, örömtüzet rendezel, bormámoros vacsorát, és vidám gyakorlatokat..!
Gladwin mélyen a szemembe nézett.
- Bámulatosan okos vagy, nő létedre.
Ez a kijelentés sértett, mélyen, az önérzetemben vájkált, de túlzottan belemelegedtem, hogy foglalkozzak vele.
- Köszönöm. - feleltem foghegyről. - Szóval..?
- Így igaz. Azt akarom, hogy nyugalomban éljenek, de mégis felkészülten. Hadd ne magyarázzam!
- Értem, értem. - nyugtattam meg. - És.. a bizalmasaid? Eaven.. ő is az, meg az a másik két öreg..
- Mi van velük? - húzódott el kimérten.
- Őket beavattad?
Gladwin hallgatott.
- Ugye igen..?
- Ez csak rám tartozik.
- De hát voltaképpen most nekem is elmondtad! - fortyantam fel.
- És?! - Gladwin felállt, rá nem jellemző nyugtalansággal járkált fel-alá.
- Akkor Eaven barátodnak most már oka is van a féltékenységre. - konstatáltam csendesen. Gladwin jéggé fagyott.
- Ezt meg hogy értsem?
- Ugyan! Hisz' a vak is látja! Majd' megsárgul az irigységtől! Azt hiszem ismerem egy kicsit a fiatal fiúk összetételét.. - emlékeztettem finom mosollyal. - Eaven hozzá szokott, hogy eddig vele foglalkoztál sokat, neki árultad el a titkokat. Most meg, mintha nem is létezne.. engem keresel, velem törődsz külön, és most meg..
- Atyaég. - Gladwin a kezébe temette az arcát.
- Okos vagy, okosabb mint bárki.. de te sohasem folytattál viszonyt tizennyolc éves fiúval. - veregettem meg a vállát, szinte vidáman.
- Ez tény. - hagyta rám.
- Hidd el, tudom.. Adam mesélte, mikor az apja még egy inast vett fel a műhelybe. Tehetetlennek és feleslegesnek érezte magát..
- Értem már. A másik kettő már benne van a korban, az öreg Snorri megérti, van annyi sütnivalója, s emberismerete, hogy engem is úgy térképezett fel az évek során, mint egy egyszerű városkát. Tudja, hogy mindent a maga idejében mondok el.. De Eaven még valóban fiatal.
- Tudom. És faragatlan is. - tettem hozzá sötéten. - És gyűlöl engem.
- Ma kegyetlenül küldtem el.. miután láttam, hogy megcélzott téged, iszonyatosan dühös lettem! Külön megkértem az örömtűz után, hogy hagyjon békén téged és ne üsse bele mindenbe az orrát.. Erre fel..
- A legjobb ha beszélsz vele, mielőtt elfajulnak a dolgok. - javasoltam.
- Azt fogom tenni. - mélázott el, s a nap első sugarai megcsillantak az ég derekán..
- De azt még mindig nem mondtad el, mi az oka, hogy ennyit törődsz velem. - kapaszkodtam a karjába.
- Mondanám, hogy későre jár.. de korán van. Menj, feküdj le. Ne keltsd fel Selenát, nem lenne jó, ha magyarázkodnod kéne..
- Hát te meg honnan veszed, hogy Selena kérdezget felőled?!
- Megérzés. - vont vállat titokzatos mosollyal. Na eredj..! A holnapot akkor sem alhatod át, ha a király barátja vagy. - kacsintott, s gyengéden meglökött én pedig elindultam. Mikor visszanéztem, már nem volt ott..