Gyűlölök szopni.
Ezt gondolta, miközben az utolsó néhány centiméterig szájába vette a vérrel telítődött hímvesszőt. Persze nem okozott volna túl nagy problémát egészen a torkára engedni – na de honnét tudja az ember lánya, hogy nem pont az alatta zötykölődő kamion kereke ugrik meg valami úthibán..?
Fülledt levegőjű kamionban ültek ugyanis, ő, meg a sofőr, édes kettesben. Stoppolt, és felvette, valahol Detroit és Chicago határán. Örült, még egy cigánykereket is hányt boldog felismerésében, valaki végre nem csak azért állt meg, hogy letoljon egy gyors numerát és hajtson is tovább..
Ezen elgondolkodott, miközben fejét ütemre mozgatta, hiszen a szex megvolt, de most legalább nem hagyták ott szó nélkül.
Felsandított a pocakos, negyvenes éveiben járó férfira, és bár valami furcsa, savanykás szag facsarta az orrát, el kellett ismernie, hogy nem is olyan vészes.. Illetve akadt már rosszabb is. Ennek legalább íztelen volt a farka, na persze nem a szó szoros értelmében. Mindenesetre állott pisát nem érzett rajta.
- Óh, ez az.. - nyögött – gyorsabban, keményebben..!
Unottan teljesítette a kérést. A sebességmérő ugrált, amint a gyönyörtől szenvedő férfi lábával pót-tevékenységként a pedálon táncikált.
Az a savanykás, szúrós szag egyre jobban ingerelte. Lejjebb csúszott, már amennyire meghajolt gerince engedte, és a fazon jobb bakancsának szegélyéről... Undorodva öklendezett.
Kutyaszar.
A gumik egyre gyorsabban pörögtek, és a férfi mellkasa ezzel egyenes arányban gyorsult fel, emelkedett, süllyedett, és emelkedett és a forró sperma a torkára lövellt. Kétszer.
Megtörölte a száját, kiegyenesedett az ülésén, csak úgy ropogtak a csontjai. A széke mellől előkapta a fekete, kerekded, légyszemekre emlékeztető napszemüveget és az orrára biggyesztette. Vállán felhúzta a zöldes, elrongyolódott pamut ujját. Pléh arccal szemlélte magát a visszapillantóban.
Nem is annyira kurvás.
Jó három kilométeren át hallgattak, és ő összehúzott szemekkel konstatálta, hogy alig néhány autó, jóval kevesebb, mint kamion, húzott el mellettük a napsütötte aszfalton. Letekerte az ablakot, kissé kihajolt, a vad menetszél sötétbarna, hullámos tincseibe kapaszkodott. Fehér tábla suhant el, bár elmosódott rajta a felirat, de..
- Már Iowában vagyunk? - motyogta, és visszahuppant.
- Ja. - felelte foghegyről. Cigarettára gyújtott, mélyen letüdőzte a füstöt. Krákogott néhányat, végül ennyit mondott: - Nem viszlek Vegasig. Száz egynéhány kilométer múlva odaérünk a kamionos pihenőhelyre. Majd ott kiteszlek.
Izmai megfeszültek, de nem a meglepettségtől, ó, nem nem.. Számított rá, hogyne számított volna, hogy nem ez az utolsó fuvar a végcélig, noha nem is az elsőt szenvedte el.
- Az mégis hol lesz? - kérdezte száraz, érdektelennek tűnő, hűvös hangon.
- Minnesotában.
A picsába.
Ökölbe szorult a vékony kéz, őrült düh száguldott az erekben. A napszemüveg elrejtette a kétségbeesett, tehetetlen csillogást. Nem szólt semmit, semmi értelme nem lett volna. Lábaival szorosan kulcsolta a hátizsákot, melybe az életét csomagolta be induláskor.
Az életemet egy lószart. Ha az életemet csomagoltam volna be, nem lett volna ilyen francos nehéz a táska.
.. Szóval minden ingóságát, mely ért valamit, na meg néhány tartalék fehérneműt pakolt el, és mindössze huszonhat eurót és negyvenöt centet.
Úgy gondolta, hogy majd stoppal megy Las Vegasba, belekalkulálta az átveréseket, a negyedutakat, meg néhány egyéb kitérőt is, és saccra hat, legfeljebb hét lehetőséggel számolt. A mostanival együtt ezzel három sanszot eljátszott.
- Bekapcsolhatom a rádiót? - bökte oda unottan, a pasas bólintott.
Koszos körme által koronázott ujjbegye rátalált a parányi gombra, szerencséje volt, mert nem valami híradó hangzott fel, amit amúgy is utált, hanem egy dal.. A szöveg hallatán az arca eltorzult.
Viva Las Vegas, Viva Las Vegas with your neon flashin..
Ironikus az élet. Rendkívül ironikus.

Megpróbált nem pislogni. A dolog értelmét ő sem tudta volna megfogalmazni, de Elvis hangjával párhuzamban valamiféle új érzés erősödött benne. Minél többet pislantott, a végtelenbe futó országút annál hosszabbnak tűnt, és minél terjedelmesebb lett az aszfalttenger, ő annál kisebbnek és jelentéktelenebbnek érezte magát.
Arra ébredt fel, hogy a férfi sután rázogatja a vállát. Aprót sikkantott.
- Megérkeztünk. - dörmögte, ő pedig kinyitotta a szemét és megilletődve konstatálta, hogy a gyomra már nem rázkódik, a döcögés elmúlt és egyáltalán, végre egy helyben állnak. Kinyújtózott, de a szemüvegét egy pillanatra sem vette volna le. Azon keresztül szemlélte a sötétszürke világot, ezt a különös világot...
Jesszus, mintha átrepültünk volna a világon azalatt a néhány óra alatt! Fingom sincs hol vagyunk. Remek.
- Kiszállsz? - kérdezte végre a férfi, mi már annyira kikívánkozott belőle.
- Ja. Ki. - bökte oda foghegyről, és kinyitotta az ő oldalára eső ajtószárnyat. - De azt áruld már el, hogy mi ez a hely, csak úgy búcsúajándék gyanánt.
A kövérkés ember bambán biccentett.
- Mint mondtam, afféle pihenőhely a megfáradt kamionosoknak. Ahogy gurultunk a 50th Ave-n, lefordultam egy mellékútra, csak akkor már elaludtál. Nem kő' félni, nem akarlak elrabolni. - vágott egy grimaszt, ő pedig gúnyos mosollyal viszonozta.
- Azt elhiszem. Na viszlát. Kössz a fuvart.
Elgémberedettségét meghazudtoló könnyedséggel ugrott le, táskáját átvetette a vállán. A térdei zsibbadtak, a karjai szintúgy, valami elképesztően kicsavarodott testhelyzetben alhatott..
- Várj! - kiáltott utána, mielőtt még elindulhatott volna. - Van itt egy benzinkút, meg egy fogadó is. - megvakarta a fejét, látszott, hogy nem találja a megfelelő szavakat. A lány önkéntelenül elmosolyodott rajta. - Tele.. olyan fazonokkal, mint én. Valamelyiküknek csak útba esik az is, amerre menni akarsz. Szóval érted.
- Kössz. - ismételte, és most már egyáltalán nem érzett haragot iránta. Vissza sem nézett többé. Elindult a parkolón keresztül, ahol többségében kamionok sorakoztak ugyan, de elvétve megakadt a szeme egy Davidsonon, vagy terepjárón. Motorosokból feltűnően többen pihentek meg itt. Jó öt percébe tellett, mire átvágott a hatalmas placcon, s mikor a szegélyére ért, megtorpant. Hátra nézett, sűrű fenyvesek ringtak lágyan, erdőt alkotva, mellette az út szaladt tova. A nap lassacskán eltűnt a zöld lombok közt, és tudta, hogy sürgősen találnia kell valami faszit, aki hajlandó tovább vinni őt.
Nem mélázott soká a táj festői szépségén, a lényegre figyelt inkább. A benzinkúton nem állt meg az élet, töltötték a tankokat, és neki feltűnt, hogy egyetlen nő sincs a férfiak között. Többen is felfigyeltek rá, a villanypózna tövében úgy öt, középkorú bőrszerkós, motoros fazon pöfékelt marihuánát, vigyorogva füttyögtek és kurjongattak utána.
Na neem, nem, fiúk. Azt elfelejthetitek, nem fogok egy száguldó motor hátsó ülésén végigszenvedni egy ilyen hosszú utat.
A töredezett aszfaltjárdán a három szintes fogadó felé vette az irányt. Volt neki egy kis terasza, azon is férfiak ültek, műanyag székeken, műanyag asztaloknál, sört kortyolva. Égették a tekintetek a kebleinél, a hátán, a fenekén, a combjain.. Az egész teste bizsergett tőle.
Felpillantott, a sötétített üvegű ajtó felett láncokon fatábla lógott. Fogadó a féllábú matrózhoz – az aszfalt tengerészeinek.
Magában jót derült a butácska címeren, belépett végre. Nem is értette miért lepődött meg.. Mire számított, ha nem egy lepukkant, füstös fogadóra, kocsmával és izzadságszagú, ápolatlan pasasokkal a földszinten? Az alapzaj kissé alábbhagyott, ahogyan megszemlélték az új jövevényt. Nem jött zavarba, inkább vele egyneműeket kutatott a helyiségben. Három nőt vett csupán észre, a tömérdek kan között.
Az egyik a sarokban ült, egy szekrényméretű, kopasz, kitetovált, bőrmellényes férfi ölében, aki ügyet sem vetett őrá – és ezért csendes hálát mondott az égnek. A másik.. nos, a másik hölgyemény egy zsugapartin hazárdírozott, és ő csendesen mosolyogva konstatálta, hogy időnként elterelő hadműveletként felvillantott ezüstfogas vigyora leple alatt kártyalapokat csúsztat tekintélyes dekoltázsába.
Ezüstfog. Cöh. Előbb rágatnám meg mással az ételt, minthogy a számba rakassak valami szar fémet.
Lassú, kényelmes léptekkel ment a pulthoz, tekintetét a rózsaszín és zöld, régi neonokon pihentette. Volt ott flamingót ábrázoló dísz, na meg sima fénycsőből is, nem kevés. Maga a kocsma amúgy elég sötétnek tűnt, apró ablakain a koszfoltok gondosan kiszűrték a napfényt.
Elérkezett végre a harmadik nőhöz. Az most éppen sört csapolt egy csapzott, tagbaszakadt krapeknak, addig ő kényelmesen rákönyökölt a pultra, és az itallapot szemlélte.
Akkor az izmos, hatalmas vállak orra elé tódultak, és neki egészen ki kellett nyújtania a nyakát, hogy szemei egy vonalba kerülhessenek a sűrű szemöldökkel keretezett, barnászöld szempárral.
- Neked mit adhatok, csibehús? - kérdezte mély hangon, mire jóízűen felnevetett. Összeráncolta erre a pultosnő a szemöldökét, kezeit fenyegető célzattal ropogtatta meg. - Valami baj van?
- Nem, nincs. - legyintett még mindig nevetve. Saját szerencsétlenségén kacagott, vagy inkább a sorozatos fintorokon, melyeket a sors vágott felé..? Nem tudta volna megmondani. - Kérdezni szeretnék. De azért valami alkoholmenteset idelöttyinthetsz, pillangó. - kacsintott, erre már a nő is vigyorgott.
- Pillanat. - mondta, és szemlélődni kezdett a polcokon. Hűtő az nem volt. Végül megállapodott egy szőlőleven, poharat vett elő, és töltött. - Ötven cent lesz.
- Csak eurocentem van, nem gáz?
- Tök mindegy. - vont vállat. - Na hallgatlak, sztorizz a mamának. - kényelmesen könyökölt ő is a pultra, most már egészen közel állt egymáshoz az arcuk. - A PICSÁBA HENRY, TÍZ PERC, NE VERD MÁR AZT AZ ISTENBASZTA ASZTALT!
Összerezzent, de a szőke barátságosan intett.
- Nyugi. Csak egy törzsvendég. Néma szegény, a jelbeszédet meg nem ismeri, na nem mintha én ismerném, szóval mindig püföli az asztalt ha vodka kell neki.
- Vagy úgy. - mosolygott, és finom mozdulattal levette, majd szárainál összehajtotta a szemüveget.
- Nahát, valami állatiak a szemeid. - rebegtette pilláit kacéran. - Egészen.. hm, ha innen nézem akkor egészen mint a tigriskőszem. - döntötte oldalra a fejét. - Ha meg innen akkor inkább borostyán.
- Kössz. Már mondták. Jobb szeretem szemüveggel. Szóval, mennyibe fáj nálatok egy éjszaka?
- Hat dollár, nyolc meg reggelivel. Nem valami nagy luxus, de meleg víz van, meg fűtés is.
- Csodás. - bólintott. - És azt áruld el nekem, hogy miért van itt ilyen kevés..
- Nő? - szeme ravaszul megcsillant. - Nem fehérnépnek való hely ez. Az országút meg pláne nem az.
- De kamionosok szeretik őket.
- Melyik férfi nem szereti? A buzikon kívül persze. Nem, nem, ez nem nőknek való hely. Nem is tűrjük meg őket itt. Veled is csak azért tettem kivételt, mert olyan belevaló picsának tűnsz.
- Kössz. - villantotta meg fehér fogait megnyerően. Azok sem a fogfehérítőtől voltak olyan fehérek.. - De akkor ők? - bökött fejével a hamiskártyásra, meg a másik cicababára.
- Mint mondtad kevesen vannak. - világított rá a lényegre komoly arccal. - Néha napján megesik, hogy valamelyik kemény fiú beállít ide a macájával. Ha faszival jönnek rendben is van. Nem szólunk érte.
- Miért beszélsz többes számban? - érdeklődött. - Ja, és tudnál adni egy szál cigit?
Válasz helyett a pult alá nyúlt, kivett egy szálat a marlbis dobozából. A szájába dugta, meg is gyújtotta.
Mélyen tüdőzte le a füstöt, jólesőn fújta ki.
- Köszi, ez már nagyon kellett.
- Mi a neved, bogaram?
- Michelle. - vágta rá, ami eszébe jutott. Néha már az igazi nevéről is teljesen megfelejtkezett. A Gabriella és az Anastacia voltak a kedvencei, valamiképpen kifinomultnak és gyönyörűnek érezte magát, ha egy férfi ezen a néven szólította.
- Szép név. Szóval, a kártyás csajszi, ő Madison, de köztünk szólva csak Mad. Mad, vagyis bolond. Őrült egy ribanc, én mondom. Leszbikus. Ketten vezetjük ezt a csehót és ne gondold, hogy nem áll mögöttünk senki. Na, mi aztán nagyon megválogatjuk, hogy kiket engedünk be ide.
- Aha. Azt látom. - préselte össze ajkait, s futólag még egyszer körbenézett.
- Csak ne ironizálj. Úgy van, ahogy mondom.
- Én elhiszem. - emelte fel kezeit védekezésképp, de el is rejtette őket nyomban. Csuklóján fehéren húzódtak össze a réges-régi, vágott sebhelyek.
- Én meg Layla vagyok.
- Nagyon örvendek, Layla. - nyújtott kezet kedélyesen, a férfiasan erős kezek melegen szorították meg az ő vékony kis kacsóját. Őrült vágy sugárzott az ujjakból.
- Szintén. Merre mész?
Nagyot slukkolt a cigiből. A nő kedveli őt, e felől semmi kétsége nem volt. De mi történik, ha ajánlatot tesz neki – ami kétségkívül hamarosan bekövetkezik majd – és ő nemet mondd, és esetleg bepöccen..? Elásatja az erdőben, vagy az út mellett?
- Coloradóba. . - fújta ki a füstöt.
- Coloradóba? - ismételte hüledezve. - HENRY, AZ ISTEN.. - de lenyelte a dühét. - Várj egy percet, jó? - szólt Michellenek fásultan, aki bólintott.
Fogott egy söröskorsót, és színültig töltötte vodkával. Gyors, ormótlan léptekkel vitte ki a férfinak, levágta az asztalra, s roppant rondán nézett rá.
- Ne cirkuszolj itt nekem, jó? Nem kell a botrány. - visszakacsázott a pulthoz. - Na aztán mit keresne egy magadfajta pina Coloradóban? - kacarászott. - Lefogadom, hogy városi bige vagy. New york-i , vagy esetleg chicagói.
- Majdnem. - ingatta oldalra fejét, és igyekezett minél ártatlanabb, édesebb arcot vágni. - Detroitból jövök. Coloradó.. - motyogta maga elé meredt, üveges szemekkel. Agya vadul forgott és zakatolt, ó, nem volt ő iskolázott, tanult lány, de élni tudott. Meg volt a magához való esze, annyi biztos. - Van ott egy rokonom, Berry bácsi. A hegyekben van neki egy egész nagy birtoka, szőlőt művel. Hát majd nála dolgozom.
- Ajjaj. - vigyorgott fölényesen, s váratlanul finoman vaskos ujjai közé vette Michelle csontos kis kinövéseit. - Hogy fogsz te ezekkel az ujjakkal kétkezi munkát végezni?
- Majd permetezek. Meg eladok. Meg takarítok. Feltalálom magam, miattam ne aggódj. - első ízben ivott bele a szőlőlébe, nem ízlett neki túlságosan, hugymeleg volt és állott.. Erőszakkal kényszerítette le a torkán, ez a feladat számára aztán tényleg nem bizonyult túl nehéznek.
- Ahha. Hát hallgass ide. Véletlenül ismerek egy pasast, aki Coloradóba szállít be. Az mindegy, hogy mit, téged ne érdekeljen. - szögezte le, látván a lány szóra nyíló ajkait. Rögvest becsukta őket. - De ő majd csak négy nap múlva jön erre, a legjobb forgalom és időjárás esetén is.
- Négy nap. - ismételte révedve. - Van huszonhat euróm. De ha négy napot maradok megnézhetem mi marad belőle.. - húzta el a száját. - És ki tudja, lehet, hogy Coloradóban eltévedek, vagy megéhezem. Vagy ne adj isten Berry bácsikámmal történt valami, amiről még nem is tudok.
- Hát kislány, annyit mondhatok neked, hogy a huszonhat euród ebben az esetben feldughatod a seggedbe. - ő is cigarettára gyújtott, Michelle pedig elnyomta a sajátját. Látszott, hogy Layla mélyen gondolataiba mélyedt, egyikük sem szólt semmit.
Abban már biztos volt, egy éjszakát ha törik, ha szakad, a fogadóban fog tölteni. Ki kellett pihennie magát, piszkosul fáradt volt és megviselt, és vagy három napja zuhanyzott le utoljára normálisan.
- Mindegy. Még átgondolom, alszom rá egyet.
- Van egy ajánlatom. - mosolyodott el lassan, szélesen Layla.
- Tisztességtelen ajánlat, igaz? - mosolygott vissza megtörten.
- Ahogy vesszük. - húzta össze szemeit, miközben nagyot szívott a cigiből.
- Mi az ajánlatod?
Layla felelet gyanánt előre hajolt és hosszasan megcsókolta. Elhúzódott, ugyan, a csók még belefért volna.. de tudta, hogy folytatással is számolnia kell. Pár másodpercig kitartotta a jó fél centis távolságot, mely ajkaikat elválasztotta egymástól, de aztán lehunyta a szemét és arra gondolt, hogy francia drazsét forgat a nyelvén. Csak egy cukorka.
Egy kibaszottul nyálas és bagóízű cukorka, ami hamarosan a csiklómon fog olvadozni.