Órák óta, egyetlen szót sem szólt. A hangok mélyen belefészkelték magukat a gondolataiba, olyan mélyen, hogy túl nagy erőt kellett volna kifejtenie felszínre hozásukhoz. Ereje pedig egy csepp sem maradt, talpon maradt – ennyi még éppen csak keringett ereiben.
A busz komótosan, kényelmesen beállt a parkolóba, az ikerbusz másodperces késéssel helyezkedett el mellette. A chicagoi St. Luis, négy csillagos szálloda ablakai hívogató, puha és meleg ágyakat rejtettek, és a csapat tagjai vágyakozón pillantgattak fel.
Erica végigmérte őket, mind az ötöt, tetőtől talpig, és öt fáradt férfit látott, illetve négyet, meg egy karikás szemű kissrácot.. Eric látványa mosolygásra késztette, noha nevegélésre nem sok oka maradt.
Pontosan nem tudta, mióta tart a turnéjuk, de azt sejtette – nem az első állomásukon csípték fel őt, s nem is a másodikon.
A másik buszból is kiszálltak, sőt, még a sofőrök is odagyűltek Andreas köré.
- És most? - kérdezte Desdemona, így, smink nélkül határozottan átlagosnak tűnt az arca. A felhős ég mögül nagy ritkán bukkant elő egy-egy napsugaracska, és mikor a lány arcára esett, tökéletes megvilágításba helyezte a kiélt ráncait. Erica gonoszul kacagott a markába.
- Mi olyan vicces? - kérdezte tőle Lilith értetlenül, és meglepetésére cseppnyi ellenségeskedés sem volt a hangjában.
- Semmi. Csak a fáradtság teszi. - magyarázott, napszemüvege megcsillant a gyér fényben.
- Megmondom mi lesz. - nézett végig a romlott társaságon Andreas, most ő is napszemüveget viselt, meg fekete, western stílusú kalapot, így megviselt arcából nem sok mutatkozott. Az a bizonyos este, és a közel öt gramm kokain még az ő edzett testét is padlóra küldte legvégül. - Szabadnap. - haloványan elmosolyodott.
- Nahát, komolyan? - lelkendezett Chloe. - Akkor tudunk végre..
- Pihenni. - Ole kimerültségének nyomatékot adva óriásit ásított.
- Ha mondjátok, hogy ma szabadnap van akkor szólok a barátnőmnek. - morogta Emil.
Miközben ki-ki egyéni véleményének hangot adva feldolgozta az információt, addig a gruppik, meg Eric szemeibe újra az élet jelei költöztek, ragyogásuk még hangjukat is csillogóbbá tette..
- Vásárolni! - ujjongtak egyszerre. A többiek kővé dermedtek.
- Hát nekem mindegy. Én alszom. De Andy, becsekkolunk végre? - kérdezte türelmét vesztve Ole.
- Persze. - bólintott a férfi.
- Én majd felviszem a cuccaim ha visszajöttünk. - döntött Eric. - Kifogyott a vaxom, meg az eső esetére tartalékolt bőrápolóm is csekélyke..
- Van külön bőrápoló esős időre? - kapott szaván Lilith.
- Van ám méghozzá..
Andreas unottan sóhajtott.
- Menjünk. - bökött végre fejével a fotocellás ajtó felé, és Erica közben észrevétlenül csapódott a lassan távolodó, Eric, és a három gruppi alkotta négyes mögé.
Csak nézte az ismerős betonutakat, meg a parkokat, ismerte Chicagó bizonyos részeit, hiszen itt is stoppolt, nem is keveset.. De nem akart eltévedni, ezért úgy határozott, hogy majd szellemként követi őket.
Ahhoz sem fűlött különösebben a foga, hogy ennyi bezártság után egy nyamvadt szállodai szobában rostokoljon, azon tűnődve, vajh' miféle borzalmak várnak rá a következő koncertek alkalmával.. Vagy épp' akkor, ha visszaérnek Detroitba.
- Te itt maradsz. - Andreas levette a napszemüvegét, kék szemei ádázul villantak meg az ő lencséjén.
- De..
- Van még egy kis elszámolni valónk, nem gondolod?
- Andy.. - Jonas ekkor hallatta hangját először, aggodalom ült ki vékony arcára, amitől Erica gyomra kellemetlenül össze szorult. - Hagyd már. Jó? Inkább menjünk bulizni este, a chigagói csajok..
- Haver, te örökké csak pörögnél. Néha le kell állni egy kicsit. - felelte higgadtan, közben egy pillanatra sem véve le a szemét róla. A lány kétségbeesve nézett a többiek után.
- Ezt pont te mondod? - vonyított fel Jonas nevetve, szeme sarkából Ericát figyelte.
Az ajtók engedelmesen húzódtak félre útjukból. Kellemes illat és jóleső hűvös fogadta őket. Fekete márványpultok, meg lépteiket visszatükröző, bíbor szín csempejárólapokból kirakott padló, és öltönyös és kosztümös recepciósok.
Szabványos, zöld, cserepes növények sorakoztak a sarkokban, a szőnyeg puha és süppedős volt, a lift pedig hat személyes.
Bosszúsan követte Andreast. Míg a férfi a recepciós nővel, ő beszélt Jonashoz húzódott.
- Mi a szart akar velem elrendezni? - kérdezte suttogva.
- Fogalmam sincs.
- Hazudsz! - sziszegett, de ekkor Andreas egy kulcsot nyomott a kezébe.
- Nesze. - vetette oda neki. - Pakolj le, aztán gyere a szobámba. A kétszázhármasba.
- Pihennék inkább.
- Nem kérdeztem, mit csinálnál. - immár a fáradságot sem vette, hogy felé forduljon. - Csajok, ezek itt a tiétek. - szétosztotta a kulcsokat a kurvák között, majd folytatta. - Kimehettek, ha gondoljátok. Nézzetek körül a városban. De estére legyetek kipihentek, vendégeket fogtok fogadni a szobákban. Holnap pedig extra sok dolgotok lesz, a koncert miatt ugye..
- Vettem főnök. - húzta ki magát Sybille, félig-meddig mosolyogva. - Végre nem a buszban alszunk. - lehelte, lerítt róla, hogy rég aludta ki magát rendesen. Lopva rá, Ericára pillantott, de ő nem viszonozta a kedves gesztust. A liftek felé fordult.
Hah, lepakolni.. ezt ő sem gondolja komolyan. Nagyon jól tudja, hogy mennyi cuccom van. És, hogy a világért sem helyezném egy ismeretlen szálloda szekrényébe.
A többiek lassan oszolni kezdtek, ő maradt ott egyedül, Andreas társaságában.
- Azt hiszem mehetünk egyből a szobádba, hogy elmondhasd ami a szívedet nyomja. - egészen lábujjhegyre kellett állnia, hogy arca egy vonalba kerülhessen a magas Andreaséval. Büszkén állta tekintetét.
- Ahogy akarod. - biccentett, és kezét a derekára csúsztatta. - Menjünk.

Andreas pillanatnyi előzékenysége megvezette. Ahogyan az erős kar kinyitotta előtte az ajtót, és udvariasan a szobába tessékelte naiv megkönnyebbülésbe vonta reszketeg lelkét. A levegőbe szimatolt. Üres, vaj szín falakkal körbe vont, frissen szellőztetett, tipikus szállodai szoba volt, francia ággyal a közepén. Az erkély a városra nézett, nem panoráma – de azért szép kilátással.
- Vetkőzz le. - utasította hirtelen. Összerezzent.
- Mi..?
- Gyerünk már, neked mindent kétszer kell mondani? - Andreas karba font kezekkel állt előtte, szigorú tekintete belé szúrt, és nem eresztette. Zavarba jött, akárhányszor csak ránézett és ezt titkolni sem tudta.
- Nem. - felelte kelletlenül. Nem mert ellenállni, az akarat túl nagynak bizonyult az övével szemben. S ha a kisugárzás nem is, de a hatalmi pozíció, melyben az énekes állt ő felette, végképp a férfi javára billentette a mérleget. Ledobta magáról a farmert, bugyival együtt, kibújt a pólóból, végül a melltartójától szabadult meg. Keblei fellélegeztek, kellemes hőmérséklet uralkodott a szobában, de azért mégiscsak lúdbőrzött egy kicsit.
- Jó. - bólintott aprót, és szemérmetlenül mustrálta végig a vékonyka testet. Zavara egyre erőteljesebbé vált, nem meztelen teste végett, megszokta, és különben is, Andreas látta már őt fedetlenül is.. Az az ígéretes várakozás, az a néhány jelentéktelen centiméter, mely elválasztotta őket egymástól, az aggasztotta, egyszer s mind izgatta olyannyira.
Andreas közelebb lépett hozzá, lassan és finoman érintette meg a bőrét, mutató és középső ujját végighúzta a nyakától, egészen az alhasáig. Óvatos volt és lehelet puha, Erica tarkóján az összes kis szőrszál felállt tőle. Igyekezett normalizálni egyre gyorsuló légzését.
Andreas szelíden elmosolyodott.
- Mi a baj? - duruzsolta, mély orgánuma felszakította a lány lelkében duzzadó gátakat.
- Felesleges a kérdésed. Te magad is tudod a választ..
Andreas semmi jelét nem adta annak, hogy ő is le kívánna vetkőzni, vagy esetleg még tovább elmenni.. Nem, állt csupán ott, a kulcsra zárt szoba közepén, egy ponton érintkezve a lánnyal – és ezzel mégis teljesen megbénítva őt.
Egészen közel hajolt hozzá, úgy tett, mintha meg akarná csókolni a nyakát, de nem tette. Azt a bizonyos, csók előtti kis lélegzetet lassan kifújva kezdett beszélni és élvezettel vette tudomásul, hogy Erica egész testében borzong, immár szüntelenül.
- Aha. Persze, hogy tudom. De.. - s ujjai lejjebb csúsztak, le a hasfalon, egészen a szeméremajkakig. Közéjük furakodott a mutatóujjával, a rózsaszín hús épp' olyan nedves és forró volt, mint amilyenre számított. - .. tőled akarom hallani. - ujjbegyével először gyengéd keresésre indult, mikor azonban rálelt a lány legérzékenyebb pontjára, erőteljesen kezdte simogatni.
- Miért? - nyögött fel, apró terpeszét igyekezett stabilan tartani, Andreas vállaiba kapaszkodott. Maga sem értette.. de rettenetesen felizgatta a férfi közelsége, és az intim helyzet, melybe kényszerítette. Ugyanakkor gyűlölettel vegyes félelmet érzett, de azt is tudta, hogy nem szabadulhat.
- Mert ez most egy kihallgatás.
Riadtan próbált elhúzódni, a finom tartás egyszeriben erőszakos, fájdalmas szorítássá változott, Andreas két ujja a hüvelyébe csusszant. Aprót sikkantott, hátra húzta a fejét, és egyenesen a kegyetlenségtől és élvezettől csillogó, jeges szemekbe nézett.
- Mi a franc.. Engedj már el! - próbálta eltolni magától, minek következtében az énekes halkan kinevette őt, és komótosan ujjazni kezdte. A térdei megremegtek, egyre nedvesebb és nedvesebb lett és a melle annyira megduzzadt, hogy bár elhúzódott, amennyire csak tudott, mellbimbói a férfi mellkasának nyomódtak.
- Mi az igazi neved, hm?
- Nem mindegy az neked? - vágott vissza flegmán, mire Andreas bal keze derekáról az állkapcsára szorult.
- Áh, ez fáj..! - szűkült össze a szeme, és most már igazán kezdte kényelmetlenül érezni magát.
- Fog jobban is, ha nem beszélsz. Ki vagy te igazából? - a perverzió halványulni kezdett az arcán, helyébe kíváncsiság lépett.
- A ribancod. - suttogta undorodva.
- Azon kívül.
- Honnét veszed, hogy valamiféle különleges előéletem volt? Miből gondolod, hogy nem egy egyszerű kis nyomoronc vagyok, akinek nem volt mit ennie, meg hol laknia, ezért prostinak állt?
- Nyomozgattam egy kicsit. - válaszolta nemes egyszerűséggel és durván csókolta szájon a lányt. Egy ideig csókolóztak, és bár nem volt semmi érzékiség, vagy finomság Andreas csókjában, valamiként mégis szomjazta, és mikor az eltávolodott tőle, éhesen kapott utána.
- Mi van, csak nem megkívántál? - nevetett aprót, és eleresztette az immáron egész testében reszkető lányt. - Vedd le a napszemüveged. Idegesít.
Meg sem mozdult. Kirívón meredt rá, magában eldöntötte, hogy most már csak azért sem teszi meg, amit mondd, lesz ami lesz.. Neki már úgy is mindegy. Nem sok esélyt látott rá, hogy valaha is visszakapja az iratait, és ez a hirtelen felindultság, ez a dac, feledtette vele valódi, veszélyes helyzetét.
- Nem érted?!
Andreas szeme dühösen parázslott.
- Oké. Elég volt. - határozott végül, és a sarokban pihenő sporttáskájához lépett. Erica érdeklődve nyújtogatta a nyakát. Andreas hosszasan matatott, és amikor visszafordult valódi, kéjes, gyilkos, ösztöntűz táncolt a szemeiben.. Megpróbált átlátni a lángfüggönyön és akkor megpillantotta a vékony, fenyegető, bőr pálcát.
Hurkolt vége gyengéden és engedelmesen csapkodta a férfi tenyerét, és egyben baljóslatúan sugalmazott: Ennél nagyobbat is tudok. Kipróbálod?
Két lépést hátrált. Aztán hármat.
- Gyere ide. - szólt halkan. A lába a földbe gyökerezett. - Gyere ide, vagy én megyek oda, de azt nagyon megbánod. Ne dühíts fel még jobban.......
Reszketeg léptekkel sétált elé, arra számított, hogy Andreas rögvest megüti. E helyett szélesen elmosolyodott.
- Ezt eddig még csak díszletként használtam a show-k alkalmával. Ne hidd, hogy az ilyesmire izgulok, ez az imázshoz társul. Mind a mai napig nem használtam élesben.. Ne kényszeríts rá.
- Mit akarsz tudni? - kérdezte kiszáradt szájjal, a földre szegezett szemekkel. Ahogyan a lovaglópálcát nézte, nem tudta nem elképzelni, amint a bőrét hasogatja.. Fájdalmasan húzódott össze a gyomra. Nem, a fizikai fájdalmat sohasem bírta igazán..
- Az igazi neved?
- Jill.
- Aha. Vagy úgy.
Érezte a gerincéhez érni a pálca hegyét, és azt, amint íves vonalán cirógatón siklik végig. A hideg futkározott végig rajta, s közben Andreas ujjai melleit simogatták, épp' csak érintve a bimbókat.
- Honnét jöttél?
- Detroitból.. - a hangja elcsuklott, a férfi forró ajka a bőrére tapadt. Lágyan és egyszerre mégis őrült szenvedéllyel esett a nyaka finom és érzékeny bőrének, az a fajta szenvedély volt az, mely nem marcangolt, hanem óvott és felperzselt és őt teljesen a hatása alá vonta.
- Akkor most mesélj el mindent. Azt, hogy miért léptél le valójában.. és, hogy miért akartál Deathstars gruppi lenni. Mindent, érted?
- Jó. - bólintott remegve.
Gyerünk, kis lány. Most légy ügyes..
Elrebegett egy csendes fohászt.
- Az.. az úgy kezdődött.. - Andreas megszűnt érinteni őt, most már csak állt vele szemben és érdeklődve hallgatta. A pálca térde mellett pihent, itta a lány szavait, és közben szüntelenül a szemébe nézett. - Szóval anyámmal laktunk. Egy albérletben, nagyon lepra albérletben, meleg víz is csak úgy hébe-hóba akadt, szóval tipikus, gettós kis detroiti bige voltam.
- Eddig oké. - bólintott.
- Elviseltem, elvégre lehetett volna rosszabb is, sokkalta rosszabb. Legalább fedél volt a fejem felett, és akkor még úgy volt, hogy a gimit is elvégzem. Csakhogy jött egy faszi. A nevére nem is emlékszem.. Talán Gregorynak hívták, asszem.. Szóval eleinte csak kefélte anyámat. Engem meg mustrált. Nem érdekelt, gondoltam, attól még nem eshet bajom ha bámul. Amúgy borostás, sör szagú, pocakos ürge volt, de legalább melózott. Egy nap arra értem haza, hogy a kanapén terpeszkedik, kezében a távirányítóval, anyám meg a padlót sikálta mellette. Rám szegezte a nagy, bamba szemeit és azt mondta : „Jill, eridj, hozz egy sört!”
Mire én flegmán visszaszóltam: „Hát hozz magadnak..”
Erre meg közölte, hogy mostantól ő a nevelőapám és szétveri a mocskos, ribanc pofámat, ha nem teszem amit mondd. Anyámra néztem, de ő csak sikálta tovább a padlót.
Hát megszöktem. Persze nem azonnal, egy darabig tűrtem. Ha csináltam neki kaját, meg időnként hagytam, hogy a mellemet meg a fenekemet fogdossa akkor békén hagyott.. csakhogy, aztán.. - a lány szava elakadt.
- Folytasd. - kérte egészen kedvesen, és Jill bólintott.
- Meg akart dugni. Én meg szűz voltam szóval.. Akkor összepakoltam és leléptem. Az egyik haveromhoz mentem, akivel már régebben is mindig füvezgettünk. Összejöttünk, azt mondta költözzek csak hozzá. Ha besegítek a háztartásban meg eljárok melózni suli mellett, tök jól megleszünk. Pablo egy.. ajándéknak tűnt. Bele is zúgtam, ahogy kell. Akkoriban még eléggé visszamaradott voltam, a koromhoz képest is. Mit szépítsem: buta voltam mint a tök. És mindent elhittem, amit Pablo mondott... - alsó ajkába harapott, végképp nem bírta fojtatni.
Az arcizmai elernyedtek és újra megfeszültek, hátra vetette a fejét, félt, hogy netán könnyezni kezd. Nem akart előtte sírni, nem akart érzelmeket mutatni..
Hiszen nincsenek is érzéseim.
.. elvégre nem pszichoterápián volt, hanem, ahogyan Andreas is mondta; kihallgatáson.
- Jól van. - simogatta meg a karját, a vállaira csúszott a meleg és férfias kéz, és az arcát is megdörgölte a tenyerének szegélyével. - Mesélj még Pablóról.
- Pablo.. - aprót köhintett zavarában, nem is vette észre, hogy ennyire elvékonyodott a hangja. Andreas ekkor előre nyúlt, és levette róla a napszemüveget. Tudta, hogy hogy könnyek ülnek a szeme sarkában, és azt is, hogy most lelepleződött. A férfi elmosolyodott. - Pablo egy igazi tetű volt. Tizenhat voltam, talán tizenhét is..
- És most ugye tizennyolc vagy? - vágott közbe töretlenül mosolyogva.
- Igen. - bólintott. Nem volt értelme hazudni. Andreas szeme mindent tudóan csillogott, és valami azt súgta a lánynak, hogy a férfi legszívesebben cigarettára gyújtana izgatottságában.
- Akkor még nincs is egy éve, hogy megszöktél.
- Otthonról? De..
- Pablótól! - kiabálta, mire hátrahőkölt. - Pablótól, ne nézz hülyének..!
- Nincs! - emelte fel a hangját ő is, szinte ösztönösen.
- Velem ne ordíts, mert..! - megsuhogtatta a pálcát, amitől ereiben megfagyott a vér.
- Pabló eleinte édesnek tűnt és szerelmesnek, és bár annyi szar tapasztalatom van a kibaszott kúrással kapcsolatban.. - fröcsögte – de az első az nem volt olyan pocsék. Legalábbis a körülményekhez képest. De aztán egy nap közölte, hogy áthívja pár haverját. Én meg tök büszke voltam, a kis idióta fejemmel, hogy majd bemutat, mint a barátnőjét. Hát egy nagy lófaszt. Megkúrt az összes. Előről, hátulról.. Mindegy is. - elfordította a fejét, elfojtotta az undort. Egy pillanat erejéig egészen olyanná vált mint régen. Közönyös, érzéketlen szoborrá. Aztán megint csak ellágyultak a vonásai, és Jill rácsait zörgetve próbált kiszabadulni Ericából, Michelleből és a többi arctalan, lelketlen maszkból. - A rohadék.. kitanított, bevezetett, aztán meg magamra hagyott a sűrűben. És még keresett is rajta.
- Meddig futtatott? - kérdezett rá kertelés nélkül.
- Nem'tom. - vont vállat.
- Ne vedd ilyen lazán. - paskolta meg fenekét a pálca végével, Jill felcsattant.
- Figyelj, fogalmam sincs! Egyszer csak besokalltam és leléptem! Érted? Nem olyan nagy kunszt. Másnak sokkal szarabb élet jutott, én meg úgy döntöttem, hogy ha már úgyis megtettem egyszer, akkor miért ne tehetném ugyanezt, úgy, hogy csak magamnak tartozzak elszámolással? Amúgy sosem akartam kurva lenni.
- Hazudsz. - mondta ő, ridegen.
- A szart! Tényleg nem! Én csak kihasználtam a testemből adódó lehetőségeket. Kellett a fuvar. Meg a szállás. De pénzért nem, vagy csak nagyon keveset dugtam..
- Ó, mondd csak.. - durván megrántotta a karját, az ágyhoz ráncigálta, és letaszította rá, a tartódeszkák megreccsentek. - Hogy ha ilyen kurva jó vagy, hogy elhoztak idáig, sőt, még az a Pablo gyerek is futtatott téged..! - felemelte a lovaglópálcát, a levegő megfagyott a nyomán, amint kettéhasította. A huzat megcsapta a bőrét.. Reszketett és egészen összegömbölyödött. - Jonas is azt mondta, hogy penge vagy. Úgy szopsz, mintha születésedtől fogva erre képeztek volna. Hogy egy vadmacska vagy.. hogy.. áh..! - Andreas tombolt, a lovaglót tartó keze remegett az indulattól, a másik ökölbe szorult. - Mondd, akkor azt a hármat, ott, a backstageben, miért nem tudtad normálisan kielégíteni?! Miért?!
Az első ütés fájt. Nem adott ki hangot, de borzalmasan fájt. Belesajdult a feneke, piros csíkot hagyott maga után. A második még rosszabb volt, s a harmadik még azt is felülmúlta, mert az előző helyére érkezett.
- Hazudtál, megmondtam, hogy ne hazudj, nem megmondtam.. hogy.. ne.. hazudj?! - minden szó után újabb és erősebb csapások, tompa sikolyát a matrac nyelte el. - Láttam a kazettát..! Láttam.. a kibaszott... házi videót!
Nyüszített és sírt, az ágyhuzat átázott a könnyeitől, Andreas pedig egy percre sem kímélte. A combját és a hátsóját felváltva érte a lovaglópálca, kegyetlenül és alattomosan csípett, vékonysága ellenére erős volt, akár a legnemesebb paprika, és védhetetlenebb, mint a betegség, melyre nincs ellenszer.
Kínjában a lepedőbe mélyesztette az ujjait, egészen összegyűrte. Andreas végre zihálva, állt meg, de nem mert ránézni. Egy párnába fúrta az arcát. A megaláztatás és a kiszolgáltatottság erősebben élt benne, mint bármely önkép, melyet eddig kialakított magáról. Rájött mi ő valójában.
Nem más, mint egy alávaló, emberi mocsok, aki élete végéig mások talpára ragadva fogja taposni a pokol végtelen országútjait.
Fel sem fogta, amikor Andreas a hátára gördítette, csak akkor, mikor alfelébe mart a fájdalom a lágy lepedő érintésétől.
A férfi belé hatolt, gyorsan, és mélyen, és úgy baszta, szándékosan úgy kúrta meg, hogy hamarabb élvezzen el, mint ő maga.
Az orgazmustól összeránduló teste kitépte kábult, porrá zúzott álmainak hamvából, és kitágult pupillákkal nyögött és élvezett, a férfi közben végig a szemeibe nézett. Hatalom mámora, és elégtételé... Körmei végigszántottak Andreas bársonyos hátán.. A férfi fogai a nyakába vájtak, úgy szívta, mintha ki akarná szipolyozni belőle azt a maradék életerőt is, mi még megmaradt benne.
A testébe élvezett, magához szorította az ernyedt vázat, mert váz volt az csupán, mit aztán, hogy használta – kidobott a szobájából.

Homályos, esős éjszaka elé néztek. Eric új szerzeményeit próbálgatta a tükör előtt, Emil, Ole, meg Andreas lefoglalták a szálloda szalonját, és gyanús alakokat láttak vendégül. A lányok alig takaró ruhákban vonultak be, és ő végig csak arra várt, hogy mind megfelejtkezzenek róla.
Magához szorította a hátizsákját, és a recepciósok tekintetétől kísérve átsuhant az aulán.
Az eső és a köd az arcába szitált, a napszemüvege bepárásodott, vízcseppek csorogtak rajta végig. Alig látott, de úgysem tudta merre megy. Nem igazodott ki Chicagóban, bolyongott, annyiszor fordult le egy-egy utcasarkon, ahányszor csak tehette. Minél messzebb akart kerülni a hoteltől, már a személyije és az iratai sem érdekelték. Inkább halt volna éhen odakint, minthogy még egy éjszakát, még egy nappalt töltsön a közelében..
Vegas kaszinóinak neonjai villogtak a szemei előtt, vállak löktek belé, és szitkozódások szóltak utána, az eső meg csak szakadt, és a szél szándékosan fútta az arcába a hideg cseppeket.
Futni kezdett, óriás forgalmas út mellett, nem nézte az utcatáblákat, a kirakatok elmosódtak mellette. Tán fél órája rohanhatott őrült módjára, mikor végképp érezte gyengülő lábaiban a lüktetést, szíve majd' kiugrott a mellkasából, tüdeje szúrt és megdöglött egy cigiért.
Térdére támaszkodott, göndör haja most csatakosan simult a vállára, az arcába, a vékony póló ráázott testére, mellbimbói gombokként meredtek előre. Feltolta a fejére a szemüveget, megszemlélte magát a kirakat üvegében. Különféle színes szórólapokat ragasztottak az üveg mögé , és nem mind volt sötét színű, így mozaikokban tűnt fel az arca.
Lihegett még egy kicsit, de mikor megpillantotta a valódi, tökéletes, saját portréfotóját, alatta a „kőrözve” feliratot, megszorult benne a szusz. Egyszerre mindent megértett, megértette, hogy miért nem eresztette el Andreas Ericékkel vásárolni, megértette, miért tért ki arra, külön, hogy mióta szökött meg – s megértette azt is, hogy a férfi mindenre, de mindenre rájött.
Már csak azt nem tudta, hogyan derítette ki a többit, mit nem láthatott a kazettán és, hogy mi lesz vele ezután. Ez utóbbi foglalkoztatta leginkább, miközben saját, szakadt ábrázatát szemlélte a kirakatban.