A filmek lassított jeleneteit juttatták eszébe azok a förtelmes pillanatok. A szívverése ezerszeresére gyorsult, s azt hitte szívroham viszi majd el. Mikor golyó süvített a füle mellett, ebben is kételkedni kezdett és kételkedett minden másban is. Akkor már biztos volt benne, hogy nem éli túl, és azt is szentül hitte – eme meggyőződése levette az életösztön terhét a válláról.
Tévednie kellett. Felsikoltott, összeszorította a szemeit, hogy ne lássa.. Ki tudja? Talán a következő a mellkasába fúródik majd. Mindenünnen üvöltözés és ropogó csontok, meg utolsó halálhörgések.. és az az undorító, minden maga alá temető vérszag..
A kezei elszabadultak, a kis nyomás, melyet a késpenge ereje fejtett ki rá, és utoljára a csuklójába vágott, halálra rémítette. Aztán már huss.. a levegőt kapálta kétségbeesve. Elmosódott foltok, a szíve már majd' kiszakadt mellkasából, oldalra vetődött, be, a régi ládák mögé. Homályos, fekete csíkok, mint futószalagok vonultak át a termen, mögüle tüzeltek, de nem rá. Már nem foglalkoztak vele.
Egész testében remegett, jobban félt, mint eddigi, nyomoronc kis élete során bármikor, s érdekes mód a menekülés gondolata még csak meg sem fordult a fejében.
Megérintette a vállát. De nem volt magánál.. Már nem.

Felsőteste rángott még egy utolsót, aztán kinyílt a szeme. Homlokán oldalra csúszott a vizes ruha, egészen fedetlen nyakáig. A hideg rongy az ütőérre csúszott és végigborzolta a gerincét.
A férfi óvatosan elvette a kendőt, és zavartan gyűrögetni kezdte maga előtt.
Felnézett. Fekete tincseket látott, s alóla egy kivillanó kék szemet.. Egy olyan barátságos és higgadt kék szemet, mellyel soha korábban nem találkozott.
- Ki vagy te? - rebegte rekedten, Andreas pedig egészen közel hajolt hozzá.
- Nem ismersz meg? - suttogta, halovány hangja ezúttal nem töltötte be határozottan a szobát. A félhomály, és az egy szál, komódra állított, fehér gyertya derengése erősebbnek bizonyult. Valami furcsa gyengeség, vagy tán nem is gyengeség – inkább szelídség áradt belőle, ami felbátorította őt, Jillt.
- De.. azazhogy nem. Nem ismerek rád. - rázta a fejét, mire éles fájdalom hasított a halántékába.
..és képek. Ahogyan oldalra vetődik, reszket a fegyverlövések kegyetlen hangjától, a padlóra hulló, üres töltényhüvelyek visszhangjai kergetik saját elméjének mélyére, lebénítja a félelem..
- Most akkor tudod ki vagyok, vagy sem? - kezdett türelmetlenné válni, oldalra hajította a kendőt. A lány szemébe nézett, olyan komolyan, amennyi komolyság tőle csak kitelt..
- Azt hiszem. - bólintott, hozzá nagyot nyelt. Körülpillantott, gyorsan, futólag, hogy felmérje a helyzetét. Meglepetésében a szája elé kapta a kezét, Andreas minden mozdulatát mohón figyelte. A hotelszobában volt, ugyanott, ahol elszenvedte azt a megaláztatást.
Talán nem is szökött meg, talán csak képzelte az egészet. Úgy vélte, egész biztosan így történt, hiszen sosem bírta a fájdalmát. Nyilván sokkot kapott, s mindenféle lázálom kínozta. Semmi több.
- Nem sokon múlott. - fújta ki a levegőt az énekes. Egyszerű, kockás flanelingben ült, felhajtott ingujjai látni engedték a bőrébe varrott ábrákat, melyek tökéletesen idomultak izmaihoz. - Hogyan lehettél ilyen.. - de Jill ekkor dühösen vágott közbe. Most nem félt tőle, abban a pillanatban nem érezte azt a lefegyverző dominanciát, mely felülkerekedhetett volna az ő gyengeségén. A férfi fizikális ereje pedig rég nem riasztotta meg.
- Hülye? Felelőtlen? - a szeme csak úgy parázslott, meg akarta ütni Andreast, megütni – de még hogy! Úgy, hogy eltörjenek a csontjai, hogy eleredjen a vére, hogy az ő kegyelméért nyüszítsen a padlón. Az ujjai görcsösen összeszorultak a lepedőn, Andreas türelmesen elmosolyodott.
- Az. Hülye, és felelőtlen. - mutatott rá a lényegre.
- Te meg egy szadista állat.. egy..egy beteg..retardált... FASZ! - felvisított. Rég nem fejezte ki ily módon dühét, ez a neveletlen, nőhöz nem méltó rikácsolás ellenben olyan jól esett neki, mint egy frissítő zápor, a nyári éjszakán.
- Oké. Egy-egy. - hagyta rá. - De mindjárt belátod, mennyire igazam van, mikor elmondom, hogy kinek a karjaiba rohantál bele..
- Kurvára.. LESZAROM! - ordította magából kikelve, felült, de a gyomrát szorító görcs összehúzta. Emlékeztette annak a Tommynak a vas ökleivel való találkozásra. Élénken emlékeztette..
- Majd nem fogod. - nyugtatgatta, megértőn dörzsölte meg a hátát, a tenyere széles volt és forró.
- Ne érj hozzám! - elhúzódott, Andreas pedig békén hagyta.
- Ahogy akarod. - egy pillanatra eltűnődött, de aztán hozzá tette: - Érdekes. - hümmögött félmosollyal arcán. - Akármilyen rohadék is voltam veled, mégis élvezted velem a szexet, valósággal izzottál, mikor beléd hatoltam. Nem értem mi bajod van.
- Szemét. - suttogta megsemmisülten. Kár lett volna tagadnia.. Így volt, Andreas feltüzelte őt, volt valami abban a megalázott, kiszolgáltatott helyzetben, mely egyszerre tette védtelenné, s mégis védetté.. Andreas bántotta őt, kegyetlen módon megkínozta, de ugyanakkor érezte, hogy vigyáz rá – és másnak sosem engedné meg, hogy ugyanezt tegye vele. Ő pedig – egyszer sem ment tovább. A határon táncolt, fokozta a fájdalmait, vele együtt a kéjt, de egy vércsepp, annyi sem folyt el, a bőre csak pirossá vált, de nem repedt fel.
- Paulo Colás emberei voltak. - arca elkomorult, a piciny, édes gödröcskék, melyek mosolya árnyaiként jelentek meg szája és álla mentén, most eltűntek, csak a hideg értelem maradt helyükön.
- A.. Az a Paulo Colás?
- Amelyiket eltetted láb alól. - bólogatott. Az egész abszurdan hangzott.
- Paulo meghalt. - jelentette ki.
- Nahát, tényleg? - fintorodott el Andreas.
- Hogyan? Ha a főmufti meghal, akkor a banda szétszéled. Ez valami szabály felétek, nem?
- Itt nincsenek szabályok. Legfeljebb olyan tanácsok, amelyeket az okosak osztanak, és ha életben akarsz maradni, nem árt, ha betartod őket. - függesztette rá a tekintetét, s mintegy sugallat, úgy szállt Jillre az a féltés, mely a szavak súlyából áradt. Nem akart hinni neki, pedig minden ösztönével érezte, hogy Andreas jót akart neki.
- Honnan tudtad..? Hogy hol vagyok?
- Követtelek. - vont vállat. - Nem nyilvánvaló? Úr Isten, te tényleg nagyon hülye vagy.. - temette kezébe az arcát.
Jill ezen elmosolyodott.
- Tudod, meg kellett tanulnom hülyét játszani. Eleinte tényleg az voltam. Pablora gondolok, persze. De aztán, ne gondold, hogy nem tanított az élet, meg az országút. Viszont, jó, ha naivnak és butának hisznek az olyan férfiak, mint te, Andreas. Akkor baszom át őket, mint mikor nem számítanak rá.
- Nahát, kivétel volnék? - hökkent meg.
- Hatalmad van felettem. - pillantott fel rá. Nem volt semmi kérkedő, vagy akár megalázkodó abban a tekintetben. Puszta tény volt, és ezt mindketten tudták.
- Jó. Szóval követtelek, miért, mit gondoltál ok nélkül nem eresztettelek el vásárolni a többiekkel? Pontosan tudtam, hogy miféle helyre jöttünk, és azt is, hogy ez mivel jár.
- Te ismerted Pablot. - nyögte.
- Nemhogy ismertem, cica. - mosolygott rá szélesen. - Ismerem is. És.. - álla alá nyúlt, gyengéden végigcirógatta az arcát, a nyakát, kisujja a kulcscsontjához ért futólag. - Neked köszönhetően azt is tudom, hogy hol van.
- Mi közöd volt hozzá? - kíváncsisága nőttön nőtt, s egyben veszélyérzete is erősödött. Valami kelepce ez, olyasféle, amely még nem egészen világos előtte, de kimászni már semmiképpen sem tud belőle.
- Még évekkel ezelőtt üzleteltünk vele. - magyarázta. - És mellesleg, meg is dugott párszor. - eme utóbbi kijelentését széles, kéjes vigyor kísérte.
- Basszameg. - alsó ajkába harapott, de nem az utóbbi kijelentéstől akadt el a lélegzete. - És ezek a fazonok.. ezek tudják? Hogy ti kapcsolatban álltatok vele?
- Tündérke, hogy az istenbe' ne tudnák? Nem vetted észre, hogy a legleprább hotelben szálltunk meg, amiben csak lehetett? Kerültük a feltűnést. Ismertek bennünket, de nem Deathstarsként – ezidáig persze. Jól elbasztad..
- Akkor miért nem hagytál ott, meghalni?
- Mert időközben rájöttem, hogy a Fekete Péterből aduászt csinálhatok belőled. - a jegeskék szemek élénken felcsillantak, egészen rémisztőnek hatott így, hogy nem drog, vagy prostik láttán lobban benne élettel teli tűz. - Mivel Paulo mindenét a mi Pablónkra iratta, a rendőrségnek fel sem tűnt, hogy netán valami szar került a palacsintába. Na meg őszintén, Vegasban ki foglalkozik ezzel?
- Honnan tudod, hogy Vegasban van?!
- Shh, minden a maga idejében! - intette le, és lázasan folytatta. - Szóval, ezek a fiúk, Pauló alá dolgoztak. Cserébe meg kapták a heti kóla-adagjukat, amelynek az ára természetesen a kaszinó bevételeiből folyt be. Csakhogy, miután Pabló segge telítette be a főnöki széket, hát mondanom se' kell, nem idegenekre bízta a piszkos munkát, sokkal inkább a saját embereit csoportosította át. Ezt persze az ex-főnök hívei nem nézték jó szemmel, mi több, rendesen bekattantak, így nem csoda, hogy vérben forgó szemmel vadásznak mindenkire, akinek valaha is köze volt ehhez az egész ügyhöz, vagy akár Pablo cimborája volt..
- És most? - suttogta elhaló hangon.
- Most? Szarban vagyunk. - tárta szét a karját. - Lazán felnyomhatnak a rendőrségen. Meg mások is, akik láttak téged, velünk ellentétben ugyanis téged kőröznek. Valahogyan kiderült, hogy piszkos vagy az ügyben. Persze, én tudom, hogy nem a te hibád volt...
Jill arca igencsak sírásra állt, Andreas kajánul folytatta.
- És gondolj bele, Pablo fiú meg ott ül, és számlálja a zöld hasúakat, békében, háborítatlanul.
- Elég! - könnyekre fakadt, dühös, tehetetlen könnyekre.
- Ágyban reggelizik, kurvákkal hál, kokaint szív, és .. - Andreas gonoszul, vigyorogva fűzte tovább a szót, Jill ezt már nem tűrte tovább. Felpattant, a férfi ajkaira szorította a tenyerét, az arcába üvöltött.
- Kussolj már baszd meg! Mind megdöglünk! Ha engem felnyomnak, akkor titeket is simán. Mit szólnak majd a rajongóitok? A fél világ ellenetek lesz, sitten végzitek, hát ez sem érdekel?!
A férfi csak mosolygott, fénylő szemekkel lesett ki Jill tenyere mögül, egyenesen a háborgó tekintetet bolygatta, szánt szándékkal. Jill lihegve eresztette el, az ágyig hátrált, fenekére huppant. Hajába túrt, ideges volt és titkon még mindig reménykedett, hogy csak egy rossz álom az egész..
Hátra nézett, a résnyire nyitott ablakon át befurakvó szél meg-meglibbentette a függönyt, amúgy az egészen éj békésen kavargott körülöttük, mintegy aláfestve, kiegészítve a vibráló levegőt.
- Talán mégsem. - mondta titokzatos vigyorral a képén. - Kimenekítettem a táskádat is. - bökött hanyagul oldalra fejével. Jill szíve megdobbant. A kék, megviselt kis hátizsák a szekrény mellett pihent. Sárosan, mocskosan, de ott volt.. És Andreas tekintetéből abban is biztos lehetett, hogy a kazetta, ó, az a drága felvétel...! Az a mindent bizonyító anyag is ott pihen valahol a mélyén.
- Ó, a kurva életbe. - lassan elvigyorodott, és Andreas visszamosolygott rá.
- Azt mondom, elmaradt a ma esti fellépés, de bánja halál. Több cash jön majd be abból a francos kaszinóból!
- És a zsaruk?
- Nem tudják, hogy velünk vagy. Mellesleg a Colás-klán épp' olyan gázos, mint mi magunk. Ha sokat pattognak – mikor már rég hűlt helyünket találják csak – akkor a fakabátok még rájuk is szállnak, aztán megnézhetik magukat.
Mámoros érzés töltötte ki a lelkét, azt hitte az ágy felett lebeg.. De ekkor rájött, hogy Andreas emelte fel.
- Mit mondasz? - kérdezte a férfi sugárzó arccal.
- Azt, hogy semmizzük ki azt a rohadékot! - álomittasan a levegőbe bokszolt, ahogyan kettéhasította a kettejük közt felforrósodott párát, különlegesnek és erősnek érezte magát. - Irány Las Vegas!
Andreas halk nevetést hallatott, majd csókjuk nyomán, s a csonkig égő gyertya viaszillatának takarásában elhalt az a nevetés is, nem maradt más a szobában, mint érzéki csókok és élvezetük hangjainak lágy ölelkezése.