Lábai öntudatra ébredvén indultak meg előre, a tagok asztala felé. Mire odaért, már mind a nyolc széket elfoglalta valaki.. Szívébe mart a felismerés. Desdemona könnyedén csókolgatta Andreast, csak úgy, szimpla unalomból. A férfi nem tiltakozott, de nem is zavartatta magát különösebben. Élénken magyarázott valamit a többieknek.
Szerencsétlenül álldogált, miközben egyikőjük sem méltatta, egyetlen pillantásra sem.
Lemondó sóhajtással nyugtázta az újból előkerülő fehér port.. Elfordult.
A többi lány is szétszéledt, ez a VIP részleg másféle volt, mint az eddigiek. Egy nagy helyiségbe olvadt a konyha, a bárpult, a plazmatévé, meg a hatalmas, bársonyos, halványkék kanapék.
Diszkrét asztalkák sorakoztak, de a többi még üresen állt, a hamutálcák áttetsző üvegén megcsillantak az ízlésesen elhelyezett, lágy lámpák fényei.
Jill megfordult, nem tudta mihez kezdjen most, hogy magára maradt.. Látta a férfi és női mosdót, és még egy, mellette lévő ajtót is, melyen nem volt felirat.
Ekkor Eric hűvös tenyere futólag érintette a karját. Melegen egymásra mosolyogtak.
- Megyek. - mondta a srác. - Relaxálok egy kicsit.
- Aha.. Jó.
- Nem tartasz velem? - kérdezte vigyorogva, Jill némán bólintott. Akárhogyan is, de az a néhány semmiség – minthogy az utóbbi időben önfeledt élvezettel adta át magát az énekesnek újra és újra, s, hogy közös terveket kezdtek szövögetni titokban – nem feledtethette vele a tényt : az iratai még mindig náluk vannak. Még mindig a tulajdonukban áll.. még mindig csak egy olcsó kis lotyó.
Eric egyenest az ismeretlen eredetű ajtó felé kísérte. Az egy újabb folyosóra vezetett, ahol nem voltak ablakok. Gondosan a díszletekbe olvadó szellőzőnyílásoknak köszönhetően áramlott be a friss levegő, a falak éjfeketék voltak, a süppedős padlószőnyeg pedig fehér.
A falba újabb és újabb fekete ajtók olvadtak.
- Szobák, franciaággyal. - magyarázta a gitáros fiú.
- Sejtettem.
Eric könnyedén nyitott be az egyikbe, a szoba láttán Jill szeme elkerekedett. Az egész vörös és fekete volt, a színek gyönyörködtették a szemet, szájában összefutott a nyál, amint a szaténnal letakart ágyra pillantván saját teste fölé képzelte a hatalmas és erős férfi testet – Andreas testét.
Halkan felnyögött.
- Mi a baj? - Eric becsukta az ajtót maga mögött. Szembe fordította magával Jillt, zöld szemei áthatón pásztázták a karikás szemeket, és a megfeszült nevetőizmokat, melyek rég nem mosolyogtak már őszintén.
- Semmi. - Jill lassan megsimította a bababőrt, olyan finom és olyan bársonyos volt.. Lehunyta a szemét. Nem tudta elképzelni magát vele.. Nem. Odakint megannyi tinilány ölt volna Cat Casino egyetlen mosolyáért, az inkább fiús mint férfias test vágyaik netovábbjának számított.
De az ő számára olyan érzés volt, mintha a saját öccsét simogatná.
Felpattantak a szemhéjai, mikor Eric elkapta a csuklóját.
- A francba. - nevette el magát. - Nem ezért hívtalak ide.
- Nem? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét.
- Nem. - intett a fejével. - Meg ne sértődj.. nagyon vonzó vagy, meg lányos a tested, pont olyan, amilyen az esetem.. A barátnőmnek is majdnem ugyanilyen mellei vannak. - döntötte oldalra fejét, egy nagyon hosszú pillanatig elidőzött Jill keblein. A lány ezt már egyáltalán nem bánta. Felszabadultan lélegzett fel, az ágyhoz sétált, és nemes egyszerűséggel ledobta magát. Belesüppedt a jó illatú ágyneműbe, mélyeket lélegzett.
- Na, akkor minek? - fel sem tűnt neki, hogy a zene ide nem szűrődik be, az egész backstage tökéletesen hangszigetelt volt.
- Andreas meg te lefeküdtetek, ugye? - szegezte neki a kérdést.
- Mi ebben olyan spéci? - emelte fel fejét az ágyról, de vékonyka nyakán még így sem gyűrődött toka, csupán a bőr lett kissé hullámosabb.
Még két kilót fogyok, és bevágnak a legközelebbi klinikára, anorexia nervosával. - állapította meg keserűen, a szemben lévő tükörbe pillantva.
- Hát.. - gondolkodott el egy pillanatra. - Andreasra nem jellemző.
- Mi?
- Hogy olyasféle nőket dugjon meg, mint te. - felelte lágy hangon, s ez a finom kiejtés valahogyan komikussá tette a nyers szavakat. Jill felkacagott.
- Mármint?
- Andreas köztudottan szereti a telt keblű nőket, meg a szőkéket, nagy szopós szájjal és mazo meg sub hajlammal.
Jill beazonosíthatatlan torokhangot hallatott.
- Na már most, te egyik sem vagy.
- Nem. És? Néha kell a változatosság..
- Aggódom érted. - Eric időközben törökülésben helyezkedett el, közel az ágyhoz. Ujjaival a karkötőjére fűzött pengetőt piszkálta.
- Értem? Minek. - öltött nyelvet. - Csak egy kurva vagyok.
- Ugyan. - legyintett. - Most már nem csak egy kurva vagy.. Szerinted mégis miért nem enged el..?
A lány szája kiszáradt, légzése nehézkessé vált. Szíve kihagyott egy ütemet.
- Miért? - lehelte, szemében aranynak tetsző, barnás fény villant.
- Hát azért, mert veled könnyebb lesz elintézni Pablot! - Jill gyomra öt emeletnyit zuhant. A csalódottság úgy ült ki az arcára, mint galambok a villanyvezetékre.. - Pontosan nem tudom mit tervez. Nekem semmit sem mondd el.. Sőt.. mióta te itt vagy furcsán viselkedik. - arca fájdalmasan eltorzult. - Semmibe vesz..
- Eric..?
- Hagyjuk. - elfordította a fejét, de hangszíne legalább két oktávval lett magasabb.
- Eric, neked nagyon fontos Andreas, ugye? - felkelt az ágyról, és a fiú elé térdelt. Két kezébe vette a fiatal arcot, gyengéden kényszerítette rá, hogy a szemébe nézzen. - Kár lenne letagadnod.
- De hiszen neked is fontos. - suttogta, ajkuk már csak néhány milliméterre, résnyire nyitva pihegett a másikétól.
- Nem.. - préselte ki magából, inkább elhaló segélykiáltás volt az a tiltakozás.
- De! - szisszent fel, ekkor Jill szája gyengéden végigsimogatta az ő ajakápolótól bársonyos száját.
- Hallgass el, Cat. - szólt rá. - Fogalmad sincs semmiről.
Jill erősen megmarkolta a szálkásan izmos karokat, teljes súlyával rádőlt a fiúra, aki megadta magát, elterültek a padlón. A lány lovaglóterpeszben helyezkedett el rajta, mellkasára hajolt, továbbra is halkan beszélt, de szemeibe most viharos szelek költöztek. A barnaság, mint a por a földről, úgy kavarodott fel eme széllökésektől.
- Mind Andreas kezében vagyunk.. most. Fogalmam sincs miért olyan kurva fontos neki az a kaszinó.. Legalább annyi pénz jön be a drogokból, meg a futtatott kurvákból.
- Én sem értem. De meg fogom érteni..
- Sok sikert. - szeme fájón felcsillant. - Előttem bezárkózott..
- Miért ilyen fontos neked? - kérdezte, de igazából tudta a választ. Csak a fiúra kellett néznie, és látta rajta.. a folytonosan ökörködő, mindig kifogástalan megjelenésű srác valójában támaszra lelt Andreasban.
- Neki köszönhetem, hogy az együttesben vagyok.. és .. mert olyan, mintha a bátyám lenne.
- A bátyád. - ismételte szárazon, úgy érezte itt az ideje, hogy eltávolodjon Erictől.. Az már épp' eléggé elgyengült így is.
Skinny nyúlánk képe bukkant fel az ajtórésben.
- Hé, Eric, gyere. Öt perc és kezdünk! - futólag Jillre mosolygott, és minden zavartság nélkül távozott. Úgy tűnt, megszokott számára az ilyesféle látvány.
Tényleg felállt a gitárosról, kihúzta magát, megigazította amúgy mindig bozontos haját.
Eric szótlanul sétált az ajtóhoz, onnan még utoljára a lány szemébe nézett.
- A bátyám. - mondta ki újra, elszántan. - És legszívesebben megtiltanám, hogy újra bassz vele! - suttogta.

Hogy elüsse az időt, úgy döntött végignézi a koncertet. A zene nem tetszett neki különösebben, a szövegek túl sötétek, depresszívek, és helyenként értelmetlennek tűntek, de legalább leplezetlenül bámulhatta Andreast. A színpad oldalához préselődött, mindenütt sokan voltak, majd' összenyomták egymást. A tömeg első sorait főként fűzős, és lakkcuccos lányok alkották – hasonló megjelenésűek, mint a gruppik.
A színpadon álló Skinny ekkor észrevette őt, barátságos mosolyt küldött felé, mire a mellette álló lány őrjöngve visított fel:
- Rám mosolygott..! Skinny rám mosolygott!
Jill felkacagott.. a kacaj ajkára fagyott. A következő kép, mit agya felfogott, hogy Andreas lábai közé ül, medencéje meg-megemelkedik, fejét hátravetve énekel. Izzadt tincsei, arcába tapadnak, széles vállait csiklandozzák, és tucatnyi női kéz siklik a testére.
A gyomra összeszorult, még látta a vékonyka ujjakat, amint a felső inggombot oldják meg, majd lassan a többit is és Andreas mégsem tesz semmit – csak énekel tovább, mintha nem is történne semmi.
Különös vízió, vagy tán agyába tóduló szellemképek tömkelege..?
A kezek pikkelyes förmedvénnyé, kinövéssé, valami állatias tapogatóvá torzultak a vörös fényben, a ragyás fúria arca kéjes sikolyra tátotta feneketlen száját, míg pengeéles körmei mérget karcoltak a fehér bőrbe.
Jill megrázta magát. Parfümillatott érzett keveredni az izzadság és a tömeg szagával, s azt is érezte: menten összeesik. Megpróbált nem az Andreast – mint Whiplashert – fogdosó nők, lányok, meg néhány köcsög felé nézni, de ez igen nehezére esett. Szíve féltékenyen kalimpált össze-vissza a mellkasában. Áttört a tömegen, a hűs levegő arcába csapott, kezdte jobban érezni magát, bár lelke még mindig tombolt. Megállt egy egy helyben, csendesen, észrevétlenül álldogáló lány mellett. Úgy gondolta ez biztonságos kis sziget az őrült rajongók biztosan nem jönnek ennyire hátra , hogy még az esélyét is kizárják az énekes megérintésének.
Bátran és kedvesen mosolygott a lányra, de az félénken elfordította a fejét. Annyiban hagyta a dolgot, különösebb késztetést úgysem érzett a barátkozásra.
Megint Andreasra téved a pillantása, és a remény újra dorombolni kezdett benne, valahol mélyen. A férfi egyenesen feléje nézett, nem csak alkalomadtán – folyamatosan oda bámult.
De a pillantása élettelen volt, mikor a szemébe nézett. Hátra pillantott, s bár nem láthatta, mégis minden érzékével, ösztönével érezte – Andreas tekintete a szelíd külsejű, derékig érő, szőke hajkoronát viselő, egymagában álló lány szemeiben sejlett fel ragyogón..

Az egész olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogta igazán.. A koncertnek vége lett, s mielőtt ő még visszaslisszolhatott volna a backstagebe, Andreas termett mellette. Andreas és.. lányok, meg fiúk, papírral, CD-vel, tollal, rúzzsal, fényképezővel.. mind közös képet, dedikálást, autógrammot, ölelést akartak.
Andreas némán, mosolyogva tört utat köztük. Jill füléhez hajolt, a koncert utáni aláfestő zene halk duruzsolásként töltötte be a helyet. 
- Jill. - markolta meg aznap este először, a lányt kilelte a hideg. Ezúttal nem csak az érintéstől, hanem a gyilkos tekintetektől.. Félt, hogy ha Andreas netán magára hagyja, a rajongók majd darabokra tépik.
- Igen? - kérdezte remegő hangon.
- Merre ment a szőke lány, aki melletted állt? - negédes mosolya a lány szívébe szúrt. Bénultan állt, Andreas meg csak mosolygott. - Nem érek rá egész este! - unszolta türelmetlenül.
- A kijárat felé. - fordult el könnyek közepette, és még ő maga is látta a libbenő, szalmaszőke tincseket.
A szerepek lassan a helyükre kerültek..
Andreas volt a vadász, a lány a pillangó, virágról virágra repdesett – búcsúzott közben a barátairól, ismerőseitől, a tömegben megállt néha puszit adni valakinek - , ő maga pedig a kopó..
És a rajongók a nyomában mint a sintérek..
Vele meg miért beszélt? Miért megy utána? Ismeri..?
Új és új kérdések és szitkok hangzottak fel, de nem érdekelte. Egyszerre akart meghalni tudatlanságban, és egyszerre akarta őrült vággyal megtudni, mit akar Andreas a szőkétől.. Bár legbelül sejtette a választ.

A pillangó röpte a legkiszámíthatóbb, s egyben legtörékenyebb dolog a világon. Száll. Virágról-virágra. Ha leszáll megpihen, és ha a sokadik növény szirmai közt ül meg csendesen, már tudod, mennyi idő elteltével száll tovább a következőre.
De ha megzavarod a pillangót.. ha csak a közelébe mész, ha a lélegzeted keltette szellő megborzolja szárnyának legapróbb porszemét a pillangó az ég felé száll – a Nap felé, hogy vakságod következtében nyomát veszd. Örökre.

Az ajtószárny mögött lapult meg, a biztonsági őr gyanúsan méregette, de nem törődött vele. Andreas kilépett a lány után, ki az éjszaka hűvösébe, ki a veszélyt rejtő utcára. A szíve a torkában dobogott, úgy féltette a férfit, és úgy féltette önmagát is. Mi lesz, ha csókolózni látja azzal a nővel?
Kirohant az ajtón.
A szórakozóhely ajtaja előtt kisebb csoportok álltak, dohányoztak, levegőztek.. Senki nem törődött vele. Andreas az utcasarkon állt, hajába kapott a szél, és vasmarkai közé úgy zárta be annak a törékeny kis lepkének a szárnyait, mint ahogyan az övéit, tíz órával ezelőtt, a leopárdmintás lepedőn.
Közelebb sétált, tudta, hogy le fog bukni, de minden szót hallani akart.
- Engedj el. - mondta a lány, finom hangon. A járda a magassarkú, fekete, lakktopánkája alatt esővíztől csillogott.. Azzal a fénnyel, mely csak éjszaka, a szürke oszlopos utcai lámpavilágította, nedves járdán éledhet fel. Azzal a hétköznapi, mégis gyönyörű fénnyel.
- Más lány ölne ezért. - mosolygott Andreas gyengéden. A lány nem mozdult, kabátja szétnyílt, tán mert a férfi kezei szándékosan nyitották szét..
- Odahaza várnak.. - nézett el a sötétbe vesző járda irányába.
- Hát várjanak még egy kicsit. - mosolygott töretlenül. A lány arcához hajolt, de nem csókolta meg. Jill gyomra bukfencet vetett.
- Te Whiplasher vagy.. - ezt alig értette, mert a lány olyannyira elhalkította bársonypuha hangját.
- És?
- Mit akarsz tőlem?
Andreas a nyakába hajolt, valamit a fülébe súgott. A lány visszafordult, ő pedig átölelve törékeny termetét, visszakísérte a klubba. Elhaladtában széles mosolyt villantott Jillre.
… ő már nem tudta, melyikük az igazi, szárnyaszegett pillangó. Megtépázott, szerencsétlen kis éjszakai pillangó.