- Hát ha ez itt Las Vegas, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy kiélvezzem – mosolygott Jill. A mosolyban semmi hamisság nem volt, de tán ő maga sem tudta volna megmondani, hogy a vad és forrófejű Michelle beszélt-e belőle, vagy tán a megfontolt, érzéketlen Erica...?
- Mióta van itt? - cseverészni kezdett, az ősz szemöldök alatt mogyoróbarna, kissé ferde vágású, barátságos szemek ragyogtak rá, de csak olyan fényesen, mint egy új kabát gombjai. Volt bennük valami fakó, átláthatatlan sötétség... Egyszerre tűnt mattnak és élettől fénylő, fiatalos szempárnak.
- Egy hete... - morfondírozott, kiemelte a poharat, a maradék, kihullott aprópénzeket a tenyerébe söpörte. - Felezzünk – ajánlotta. - Elvégre maga fújt rá szerencsét.
Igen, ez kétségkívül a megfontolt Jill volt. Érzett valamit ebben a férfiban, valamit... nem tudta volna megmondani, de ahogyan egymást bámulták a sorsfonala felizzott a kezében.
Mert ezúttal a saját kezében tartotta... Bizonytalan volt még, hogy meddig, s hová irányítja ez a hirtelen jött szabadság, de a maga ura volt és csak ez számított.
A várt válasz nem maradt el, de ellentmondása felébresztette azt, amit ő fel akart ébreszteni. A bizalom első, parányi szikráit.
- A világért sem fogadnám el! - emelte fel két tenyerét, a bal kezének középső ujján fehérarany karikagyűrű csillant meg. Ahogyan Hugo Boss ingének fehér, makulátlan ujja kissé feljebb csúszott szőrös karján valód, Swarovski óra számlapja villant. - Ellenben ha nem untatja egy magamfajta korosodó agglegény társasága...
- Tartson velem! - kérte egy gyermek lelkesedésével, s egy nő kacérságával. - Úgyis annyira egyedül vagyok. Nem ismerek itt senkit és semmit...
- Örömmel – a karját nyújtotta, Jill pedig vad vigyorgás közepette karolt belé. Észrevétlenül szimatolt a nyaka közelébe séta közben.
Az Istenit. Elegáns és visszafogott... Úriember, de a szemében ott az a perverz fény. Vegasi? Vagy csak ideutazott? Mindegy. Az imént nem hazudtam és ennél a fasznál nem nyerő az olcsó, ribancos stílus... Vigyáznom kell a számra. Meg a seggemre...
Kényelmesen sétáltak a félkarú rablógépek közt, Jill érdeklődve szemlélte, legszívesebben mindet kipróbálta volna... Törékeny szívét egyszerre megszilárdította a pénz csörgése, és az érzés, ahogyan a vékony pohár reszket a kezében a belé hulló pénzérmék súlyától... Alig tudott figyelni arra, amit a férfi mondott.
- Egyébként Ethan vagyok, Ethan Wood.
- Jill. Simán csak Jill... Tegezhet – kacsintott rá finoman.
- Jó, de akkor te is engem. Olyan öregnek érzem magam ha egy ilyen csinos, fiatal lány magáz. Mintha a nagyapjával sétálna, akivel nem tud másról beszélni, mint a háborúról, meg a régi időkről – nevetett aprót.
- Szó sincs róla...Azt próbáljuk ki! - visongott fel megfelejtkezve magáról, az a közönséges, sipító hang meghökkentette, mégis nevetésre késztette Ethant. Tengerkék színekben táncoló, erős fényű játékgép volt, ez is csak egy félkarú rabló, mint a többi, de a külleme magával ragadta Jillt.
Delfinek ugráltak a számlapokon, hologramos képek voltak és a lány borostyánkőre emlékeztető szemei a hologramok szivárvány színeiben pompáztak.
Jóval drágább volt, mint a többi, de a nyeremény is többel kecsegtetett...
- Hmm... Rendben.
Ez a gép nem apróval működött. Ethan papírpénzt vett elő, s abban a szent minutumban Jillt különös ösztön kerítette hatalmába. Belülről jött, benső, finom hang szólongatta... és ő hallgatott rá.
Gyengéden tolta el Ethan kezét.
- Majd én magam... Csak az élvezet kedvéért! Jobban izgulok, az adrenalin is felmegy bennem ha a saját pénzem a tét. Biztosan a szerencsejátékosok is ezért szoknak rá...
Ethan ezt nagyon szimpatikusnak találta... a szeméből valami furcsa vágy sütött Jillre, melynek melegében élvezettel sütkérezett. Itt volt, Las Vegasban, egy kaszinóban, szerencsét próbált és egy nála jóval idősebb, elegáns, illatos férfi társaságában sétálgatott mindenféle kötelezettség nélkül. A neonfények mint tisztító sugarak mosták le testéről a sok szennyet.
Szaporán nyomkodta a gombot. Duplázott, kétszer.
Parányi ökleit nekinyomta a kék peremnek, arcát egészem közel dugta az üveglaphoz. Az bepárásodott a leheletétől...
És ekkor a készülék kéken, tengerkéken, türkizkéken és egészen halovány kéken villant fel. Nem apró pergett a pohárba, egy másik nyíláson jött ki a pénz..
- Száz dolcsi – összegezte Jill.
- Gratulálok!
A szíve repesett.
- Még akarom! - csillogott a szeme, Ethan jól mulatott rajta. Közben a keze a derekára csúszott, finoman terelte másfelé...
- Jöjjön. Ez még csak a bejárat volt... amolyan előtér. Egy étvágygerjesztő csokoládékocka, a főfogás előtt.

Közel három és fél óra telt el, mióta belépett a kaszinóba Ericet keresve. Ez alatt az idő alatt teljességgel megfelejtkezett mindenről és mindenkiről.
Pénzt nyert, ötször, vagy hatszor. Az elején háromszor nyert zsinórban. Aztán bukott háromszáz dollárt, mindössze négy menet alatt.
Rulettezett és még egyéb érmebedobós gépeken próbált szerencsét. Különleges flippert is talált, amely centekben mérte a másodperceket... Sőt, még az is pénzbónuszt jelentett, ha a labda leesett.
Jill a mennyekben érezte magát.
- Csúcs ez a hely!
- Sosem jártál még igazi kaszinóban? - érdeklődött Ethan kedvesen.
- Nem – rázta fejét, lobonca csak úgy lobogott.
- Nem is meglepő – hízelgett. - Igazán rendes lánynak tűnsz, nem holmi hazárdkirálynőnek.
Jillnek kedve támadt hátra vetett fejjel, nyerítve felkacagni. Úgy, mint amikor Andreasszal betéptek... De most nem gondolhatott Andreasra, se másra...
Ám ahogyan Andreas arca derengett fel benne, Cat kivasalt hajtincsei libbentek a szeme előtt...
- Bassza meg – káromkodta el magát egész halkan, úgy, hogy Ethan ne hallhassa. Bár a kipotyogó apró csörgésétől nem is hallhatta meg.
- Hmpf – mordult fel játékosan. - Többet dobtam be, mint amennyit nyertem...
- Na látod – mosolygott rá erőltetetten – ez velem is így van, legalább öt menet óta.
- Akkor mi lenne ha meginnánk valamit? Az emeleten remek, western stílusú bár van, csodás koktélokkal...
- Jó ötlet...
- Valami gond van?
Jill megdermedt. A férfi keze a vállán nyugodott, nem tolakodóan... kedvesen és érdeklődőn. És a hangja meleg volt és őszinte. Körülnézett. Itt már nem kékek voltak a falak, hanem bordóak, egy másik terembe vezetett az üveges ajtó, ahol billiárdasztalok sorakoztak. Hirtelen oda is vágyni kezdett, pedig sosem szerette a billiárdot... Mindent akart, bekebelezni az egész, kibaszott Las Vegast.
És most mégis csak Ericre gondolt, aggódott, hol lehet...?
- Ami azt illeti – sóhajtott fel – van. Egy barátom keresésére indultam... és nézd, mi lett belőle, mint valami felelőtlen kis csitri, elszórakoztam itt a pénzem.
- Talán segíthetek... - próbálkozott.
- Talán – sóhajtott újra. - Ebben a kaszinóban kell lennie, elméletileg. Talán el is sétált mellettünk, jó ég! - kapta szája elé kezét. - És én nem vettem észre...
Eric, te kis pöcs... ha elkaplak véged.... - közben ez járt a fejében.
- Hogy nézett ki a barátod?
- Nos, elég magas, vékony srác. Félhosszú haja van, vasalt... fekete. És zöld szemei.
- Hm...
- Az öltözéke... áh miben is indult el reggel? Nem emlékszem – vakarta meg fejét aggodalmas arccal. - De a nyakában mindig ott visel egy csillag alakú medált.
- Megvan! - a felismeréstől fény gyulladt a szemében. - De hisz az a kölyök a VIP teremben van! Tudom, mert játszottam is vele! Pókeroztunk. Csak az alatt az öt kör alatt ötszáz dollárt vesztett...
Jill tekintete abban a pillanatban olyanná vált, akár egy fekete mamba gyilkos szemei.
- Ötszáz dollárt? -ismételte lassan. - Ötszáz dollárt?
- Ha jól emlékszem... közeli barát? Netán játékfüggő? - tapogatózott, bár nem túl tapintatosan.
- Az – sziszegett önkívületben. - Egy elbaszott kis függő...
- Hogy mondtad? - ráncolta össze a szemöldökét, mintha rosszul hallotta volna, de közben ajka diadalmas mosolyra húzódott.
A szög kibújt a zsákból, és Jill olyan indulattal száguldott a VIP terem felé, mint egy megvadult, felhergelt bika.
Ezt a kását azonban nem ették olyan forrón, s miközben határozott céltudattal nyomult előre, lavírozott a lézengők között, nem láthatta Ethan önelégült mosolyát.
De ha látta is volna, talán nem fejtette volna meg mit jelent az a mosoly, legalábbis elsőre biztosan nem.
A VIP terem előtt széles vállú, magas, kopasz kidobók álltak. Jill gyomra összeszorult egy egész apró pillanatra maga előtt látta a Colas kidobókat – s természetesen a többi klub kidobóit, ez az emlék megint csak a Deathstarsszal hozta őt kapcsolatba. Elege lett.
Fél vállal furakodott be a megdöbbent férfiak közé, egy csinosan, drága ruhákba öltözött nőtől ilyen viselkedést...!
Ám Vegasban minden megszokott, ami szokatlan. Hamar rendezték kemény arcizmaikat, erős markuk Jill vállára szorult.
- Hölgyem, nyomatékosan felszólítom, hogy ne közelítse meg a VIP termet az érvényes kártyája felmutatása nélkül!
Jill felvisított, fogait az izomkötegbe akarta mélyeszteni, csontig.
Ekkor azonban Ethan sugárzó mosollyal, nyugodt léptekkel közelített feléje. A testét egészen kicsavarták, ahogyan az egyig kidobó karjait, míg a másik rugdalózó lábait fogta le, félig felemelve a talajról. Lapos hasán felcsúszott a friss szerzeménye, Ethan kedvtelve nézett rajta végig.
A lány teste lezsibbadt. Nem csupán a kényelmetlen és lehetetlen póztól...
Bassza... meg... a kurva... ég! Ethan... Úristen Jill, ennyire nem lehetsz idióta!
Késő volt, Ethan ott volt és ő teljesen kiesett a szerepéből.
- Főnök! - szólt az egyik férfi. - Mindjárt elsimítjuk a kellemetlenséget.
- Ugyan – intett kedélyesen. - Tegyétek le.
- Nincs kártyája. Megpróbált bemenni...
- Tudom.
Egy szemvillanással fojtotta beléjük a szót, Jill meglepetésében nem is tudta kire nézzen. A kidobók még mindig gyanakodva méregették, még akkor is, mikor Ethan elnéző mosollyal karolta át vékony testét.
- Kedvesem, el lehet ezt szebben és finomabban is intézni – duruzsolt a fülébe.
- Én... én... - teljesen leblokkolt, aztán összeszedte a gondolatait, nagy levegőt vett, s miközben Ethan kitárta előtte a VIP sötét ajtaját, ezen gondolatok úgy, ahogyan jöttek, ki is röppentek az agyából.
Óriás lávalámpák. Óriásiak... A padlóból nyúltak ki, a plafonban végződtek...És mégsem! Az egész plafon volt egy monumentális, hosszan nyúló lávalámpa, míg a padlóba belesüppedt a cipője, és olthatatlan vágyat érzett, hogy meztelen talppal táncoljon végig a termen...Az óriás termen, hol valódi tengeri akváriumok rejtettek elbújni vágyóknak kis sarokasztalokat, vízkanapékkal.
Mintha a vízágyakban és kanapékban is halak úsztak volna...!
Jill szeme és szája is kikerekedett. Az a látvány, az a pazar, aranyló csoda, amint a lávaszín folyadékban kék, zöld és ezer szín foltok úsztak!
Rulettkerék forgott, a golyó kíméletlenül és szerencsét ádva állt meg a piros hármason... csakhogy aztán tovább gurulhasson, és valamely gazdag férfi gyomrát a torkába suvassza az izgalomtól, hogy végül métereket liftezzen lefelé a csalódás keserű nedveitől.
Gyönyörű nők vették körül a rulettezőket, füleikbe súgtak kéjesen. Gazdagság és csillogás... Félelem és szenvedély és valami belélegezhetetlen függőség terjengett mindenütt, mint a fertő.
A gazdag férfiaknak azonban csak a krupiéra volt szemük, a nőkre rá sem néztek. Szemeik kocsányon lógva lesték a golyót, a krupiét, és egymás arcát. A nők csak annyit jelentettek ott, mint a lávalámpák... Elengedhetetlen, mégis szükségtelen kiegészítőket.
Nagy nehezen tovakényszerítette a tekintetét a berendezés csodáiról, és a rulettasztal hívogatásáról... a pókerasztalokra nézett, aztán Ethanra, aki látszólag nagyon élvezte, hogy Dorothyt bevezetheti Óz csodás birodalmába. Bólintott, szavak nélkül is érette Jill kérdést.
Arra sétáltak, míg Ethan minden lépése kiegyensúlyozott és biztos volt, Jill lábai remegtek. Nézte a tömkeleg asztalt, a tökéletes pókerarcokat... És a tökélyre fejlesztett pléhpofák közt volt egy, egyetlen egy, amelyhez tartozó tekintet lázas csillogását a játék iránti szenvedély nem engedte elfátyolozni.
- Eric! - a fiú ijedten kapta fel a fejét, a kártyalapok szanaszét röpültek.