Megsemmisülten ült a szállodai szoba kiábrándító hőmérsékletű, klímázott belsejében. Törökülés közben rég elzsibbadtak a lábai, de felállni nem tudott. Túlságosan is le volt sújtva bárminemű mozgáshoz, vagy cselekedethez. Eric nem nézett felé, ujjaival idegesen, már-már görcsös megrögzöttséggel dobolt a dohányzóasztalon. A cigaretta vészesen összenyomódott az ujjai közt, finom kezei erőteljesen szorították az apró rudat.
Ajkai közül szüntelen áradt a füst, egy pillanatra sem akart színtiszta oxigént belélegezni. Így ment ez, időnként az órára néztek, időnként meg csak hallgattak...
Most mindkettejük agyából felszakadozott a neonos köd. Olyan köd volt ez, amely csak Las Vegasban ereszkedhet az emberre, de az elmúlt óra eseményei kijózanító záporral szolgáltak – szerencsére, vagy éppen fordítva?
- Elég – Eric felállt. Jillre nézett, a cigit határozott erővel nyomta el a hamutál üvegén.
A lány lassan emelte fel a fejét, egy ragadozómacska kimért lassúságával és előkelőségével – mert kár lett volna tagadnia, roppantmód fölényben érezte magát. Talán ezzel kompenzálta a megannyi megaláztatást...
- Ezt pont te mondod? - kérdezte halkan, kecsesen a szájához illesztett egy cigit. A napszemüvege vészjóslón villant.
- Sajnálom! - fakadt ki egyszeriben, kisfiús volt és szánni való. A haja tökéletesen állt, a ruhái frissen vásárolt vegasi csodák, az arcát megkapta a nap, zöld szeme csak úgy világított a bronzos bőréhez képest.
- Hát még én... Azt, hogy nem egyedül szöktem meg! - kiabált, és még ő maga is rácsodálkozott az éles és erős hangra. A saját hangjára.
- Mit tehettem volna?!
- Például az első nap megmondod, hogy tartsalak távol a kibaszott szerencsejátékoktól, mert egy rohadt függő vagy!
- Sajnálom – ismételte.
Jill felmordult. Az arca hirtelen lágyult el, azzal a hirtelenséggel, ahogyan a ki nem mondott, kezdetektől elfojtott kérdés felszínre bukkant lelkének sötét és homályos taván.
A szája remegett, most már végképp nem tudott volna felállni.
- Van még valami? - kérdezte Eric és az ajtó felé lépett kettő, meglehetősen bizonytalan lépést.
- Sejtheted – bólintott a lány, tekintete a lehúzott reluxákra vándorolt. A nap még mindig hét ágra sütött odakint, mintha nem is történt volna semmi... Pedig nagyon is történt.
Jill lehunyta a szemeit. Felidézte Ethan derűs arcát, a mély, öblös hang finom tónusát, amint azt mondja: „Nos, úgy tűnik megleltük az ifjú barátodat!” És hozzá az elmaradhatatlan, fiatalos nevetés. Képtelen volt eldönteni, hogy a férfi mit gondolhat róla. A névjegye mindenesetre a zsebében pihent, bár nem is emlékezett rá, hogyan volt képes még normálisan reagálni bármire is.
Csak az ideget érezte az ujjaiba feszülni, legszívesebben Eric nyaka köré fonta volna őket, hogy aztán fulladásig szorítsa a hamvas nyakát...
- Amúgy is, hová akarsz még menni ezek után? - amolyan „kikérem magamnak” hangsúllyal mondta ezt, Eric gúnyosan felvonta szemöldökét.
- Vissza a kaszinóba – vont vállat nyeglén, és Jill abban a pillanatban vad ordítás közepette ugrott fel, s hatalmas lendülettel vágta a falhoz. A felettük függő kép megingott a szegen.
- Ezt te sem gondolod komolyan! - az arcába sziszegett, ujjait most már tényleg a nyakára kulcsolta.
- Persze, hogy nem – sóhajtott végtelenül szomorúan. - Jill, annyira sajnálom...! Kérlek, bocsáss meg!
- Mennyi pénzt játszottál el? - préselte ki magából összeszorított szemhéjakkal. Igazából nem akarta tudni... Nem mert belegondolni, s ezzel egy időben halálos haragot érzett Eric iránt, de eme harag nem a pénzre irányult. Az összes kapcsán felrémlett előtte Andreas arca, az áthatóan csodálatos kék szemeivel. Elképzelte, amint a szigorú szemek számon kérőn merednek rá és ő nem tud elszámolni a rájuk bízott pénzzel.
- Kérdezd meg inkább, hogy mennyi maradt...! - ajánlotta elvékonyodott hangján, igazán cicásan sündörögve körül Jill dühtől izzó lelkét. Nagyot nyelt.
- Mennyi maradt? - kérdezte nagyon lassan és óriás adag rideg kimértség lappangott abban a két szócskában.
Eric újra nyelt egyet.
- Tíz dollár és ötvenkét cent.
A szállodát dobhártyaszaggató, hörgő, valódian szívből fakadó üvöltés rázta fel, a legmesszebbi szobákat sarkait is bejárta – egyedül 4 Queens Hotel hangszigetelt kaszinójának ajtaja mögé nem hatolt be - , némelyek ijedten rezzentek össze. A liftboy kerekre tágult szemekkel rohant le a recepcióra szólni, hogy valami nagy baj történhetett az emeleten...A takarítónő, aki eddig az ő folyosójukon takarított, most kétségbeesetten próbált bejutni a kulcsra zárt szobába.
Egyikük sem sejtette, hogy az artikulátlan hang egy vékony, törékeny kislánytól származik.
Valaki mégiscsak sejthette az ő benső kínjait. Valaki, aki még csak nem is hallhatta az üvöltését.
A telefon kijelzőjén Ethan neve villogott.
Cat jelentőségteljes pillantással nézte a kis készüléket Jill kezében, a lány egy szemvillanással hervasztotta le babaarcáról a mosolyt.
- Te csak ne örülj! - förmedt rá. - Illetve örülj, annak, ha életben hagylak. És most kussolj!
Felvette a telefont, édesen, meglepetten szólt bele.
- Ethan! De örülök! Hogy vagy?
- Köszönöm nagyszerűen, ami azt illeti, bár aggodalom árnyékolja be a tökéletes napomat.
- Miattam ne aggódj! - legyintett közben, de rájött, hogy a férfi azt nem láthatja. Eric felröhögött, mire a válasz óriási pofon volt.
- Nem is miattad! A barátodat jobban féltem tőled!
- Féltheted is – csattant fel, a szája igencsak sírásra görbült. - Megölöm!
- Ne bántsd! Inkább vacsorázz ma velem.
Jill lefelé görbülő ajkai lassan, nagyon lassan ördögi mosolyra húzódtak.
- Kettesben? - a kisujjára harapott, hogy ne sikítson fel.
- Nem, ott lesz még a svéd nagynéném, meg a három gyereke. Négy évesek, illetve a kis Billy most múlt öt.
A mosoly ahogyan jött, úgy halt el, még ideje korán...
- Ami azt illeti nem biztos, hogy a ma este megfelel... - vetette oda kelletlenül. A válasz csilingelő, őszinte, ízes nevetés formájában érkezett.
- Na de Jill, csak nem gondolod, hogy a nyakadba szakítanám a fél pereputtyom az első randevúnkon! Másrészről, ami azt illeti lebuktál – bökött a lényegre sejtelmesen. Jill idegesen járkált a szobában, Eric lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket.
Baszki. Csak nem rájött, hogy pénzre utazom? Vagy ami még rosszabb... meglátta a pofám valami régi újságban, vagy teszem azt Chicagóban, egy kőrözési plakáton... de nem, az nem lehet, ez az ügy már rég elévült... Nyugalom, kislány. Csak lazán.
- Igazán? - kacarászott idegesen. Ezzel az kierőszakolt, reszketeg nevetéssel többet árult el, mint azzal ha lecsapta volna a telefont...
- De el ám! Te kettesben akarsz velem lenni!
Jill csaknem felnyögött megkönnyebbülésében. A legsugárzóbb mosolyával bújt a telefonba.
- Ó, a fene! Most tényleg lebuktam. Hányra jössz értem?

- Jó ég, Jill! Ezt a ruhát kikölcsönözni majdnem annyiba kerül, mintha megvennéd! - rémüldözött Eric.
- Fogd be! Nem mehetek ugyanabban, mint a legutóbb, más göncöm meg nincs. Vásárolni már nincs idő... még jó, hogy ez a hotel ilyen szolgáltatásokat is nyújt. Szép ez az anyag... - lágyult el az arca, amint végigsimított a fehér szaténon. - Nem mellesleg te ne pofázz nekem pénzről! - dörrent rá váratlanul.
Eric kezdte magát úgy érezni, mint egy rossz kiskutya...
- Nézd – kezdte tárgyilagosan. - Had magyarázzam el ezredszer is, hogy erről nem tehetek. Ez egy szenvedélybetegség...
- Engem nem érdekel, még ha orvosi papírod is van róla! A saját bandád pénzét basztad el! Amit Andreas bízott ránk!
- Mondd, te a Deathstarsot félted, vagy magadat?
Jill megdermedt.
- Természetesen magamat – felelte hidegen. - Elvégre miért is vagyunk itt...? Hogy elégtételt vegyünk Colasékon.
- Pontosítok: ezért jöttünk. Most már csak abban reménykedtünk, hogy Andreasék utánunk jönnek... lehetőleg épségben.
- Ja. Csak épp' ha ideérnek, majd jó nagyot koppannak, mert innentől kezdve akár éhen is dögölhetünk. És mindezt ki miatt?
- Te is költekeztél! - védekezett, de aztán a szájára szorította a kezét. Nem mert többet Jill arcára nézni. Csak nézte a keskeny női hátat, ahogyan kígyózva bukkan elő a ruha szegélye alól, és arra gondolt, hogy milyen érzés volt maga alá vonni ezt a testet. Összeborzongott. Kiszáradt a szája.
- Andreasszal is úgy találkoztam. Egy pubban. A félkarú rablóra görnyedtem mert másra éppen nem volt pénzem...
Jill figyelemre sem méltatta, tovább válogatott, mintha nem is érdekelné, amit a fiú mondd.
- Néztem a sárga fényt, és már alig volt apróm... Stockholm meg nem az alacsony árairól híres, de hát az ilyen szarok hol olcsók? - kényszeredetten felnevetett. - Ahogyan görnyedtem, a hátsó felem természetes úton gömbölyödött ki. És ki a franc gondolta volna, hogy a kocsmában buzik is vannak?
Erre már felnézett, és minden erejét össze kellett szednie, hogy elfojtsa a vigyort.
- Buzik? - horkantott. - Hozzád hasonló kis köcsögök?
- Buzik hát – vigyorodott el. - És ha azt mondom, hogy nem hozzám hasonlóak? Hanem magasabbak, szélesebbek, vállig érő fekete hajuk van, jegeskék szemekkel és hamisíthatatlanul perverz vigyorral?
- Andreas – suttogta, és a szeme felcsillant.
- Ő hát – bólintott. - Mögém jött... jó öt percig észre sem vettem. Aztán éreztem a leheletét a nyakamban, riadt kiscica módjára fordultam felé. Innen ered a becenevem is, a Deathstarson belül persze... Cat. Kiscica... Mindig cicának hívott, miután a számba élvezett.
Jill izgatottá vált, de nem mutatta ki, Eric révedezve folytatta.
- A másik nevem eredetét nem nehéz kikövetkeztetni... Cat Casino. Andreas megpróbált leszoktatni. Már akkor is, ott is, a bárban félrevont, és azt mondta: „Igyál velem egy sört, ahelyett, hogy azt a szart nyomkodod!” Nem volt pénzem... ha lett volna, akkor talán elküldöm a fenébe. Akkor talán tovább játszom, de egy buznyákom nem maradt. Söröztünk, a kezébe vette a pengetőmet, amit a nyakamban viselte. „Gitározol?” kérdezte ő. „Aha.” Mondom én. És akkor közölte, hogy itt vannak a barátai is, és meghallgatnak. Erre én próbáltam adni a nagymenőt, hogy nem úgy van az, meg, hogy mekkora spieler is vagyok én, sok banda pályázik rám... De kinevetett. Nem gúnyosan, hanem őszintén és finoman. Végignézett a kiszakadt farmeromon, meg az agyonmosott pólómon és nevetett... És azt mondta, hogy olyan együttese van, ami velem együtt válik majd teljessé... Ő tud énekelni, Jonas basszgitározni, Emil összetartja a csapatot és már csak az én seggem hiányzik a borítóról. Persze az egész nem lesz más, mint csillogás és pózok de sokat bulizunk közben és jó lesz az egész...
- Uh – Jill felsóhajtott, egészen megfelejtkezett minden másról. Elhűlve hallgatta Ericet, a haragja elszállt, a srác szemeit és száját figyelte... és abban a percben rájött, hogy Ericnek nem a pénz a fontos, Eric szemében most nem a pénz miatt csillognak könnyek, nem... Andreas és a banda. Neki csak a számukra okozott csalódás fájt. És folytatta...
- Kapaszkodó volt ő nekem... beleszerettem, de még mennyire! Soha nem vonzódtam a férfiakhoz, ezt meg kell értsd, de ő olyan volt nekem mint egy csepp víz a sivatagban. Szigorú volt velem és határozott. Megtiltotta a szerencsejátékozást. Még a pókert is. Aztán mikor rajta kapott, hogy a neten játszom Party Pokerrel, pénzben hihetetlenül dühös lett. Elkapott, a falhoz nyomott szemből, és úgy suttogott a fülembe. Még szó szerint emlékszem, ezt mondta... „Eric? Azt hiszem megállapodtunk valamiben, és te azt most megszegted. Most majd megtanulod, hogy a velem kötött megállapodásokat nem tanácsos megszegni...Még neked sem, cicafiú.”
Az ágyra nyomott, letépte a ruháimat és... akkor szeretkeztem vele először. Azazhogy nemes egyszerűséggel seggbe kúrt. De nem egészen olyan volt, mint egy dugás... Éreztem, hogy vigyáz rám. Egyszerre fájt és egyszerre élveztem akkorát, mint nőbe még soha...
- Eric... - Jill nagyot nyelt. Ő aztán tudta miről beszél a fiú... megtapasztalta már Andreas vonzerejét...
- Imádtam a Deathstarsot, az életem lett. Sosem voltam igazán nagy gitáros, de a közönség rajongott értem. Lett pénzünk, persze kezdetben nem az eladott albumokból, meg a koncertekből, ahová még kétezren sem jöttek el... Andreas a kezdeti időkben kihagyott engem a banda sötétebb ügyeiből... De aztán annak is részese lettem... És a rulettasztal, meg a póker kitörlődött az emlékeim közül – egy időre legalábbis.
- Nem szabadott volna Vegasba jönnöd Andreas nélkül – mondta végül.
- Most hová mész?
Jill a vállára vette a táskáját.
- Visszaszerzem amit elbasztunk – felelte egyszerűen, aztán kisétált az ajtón, hogy belevesse magát Las Vegas forgatagába, lehetőleg anélkül, hogy újra elveszítse a józan ítélőképességét.