Édes cirógatás a gerincén... nem most már félresöpört haja nyomán a tarkóján szaladt végig, és a fülénél állapodott meg.
- Akkor sem nyitom ki a szemem.
A párnából kiszűrődő nyöszörgő mormogás hallatán Andreas elmosolyodott.
- Muszáj lesz.
Jill teste megrándult.
Nem lehet vége. Nem akarom, hogy vége legyen.
Szorította a szemhéjait, és úgy határozott, hogy nyújtja még egy kicsit, csak addig, ameddig lehet. Lágyan súrolni a határokat – mi rossz van abban? Mindamellett, hogy a szíve úgy sajgott a szerelemtől, a szeme pedig némely vöröses árnyalatot még megőrzött az esti zokogásból.
- Miért lenne muszáj? - gúnyosnak szánta a kérdést, mégis olyan finomra sikeredett, mintha csak azt kérdezte volna: Mi bánt?
- Mert éhen halok – adta meg a választ azonnal a férfi.
Haljál – gondolta Jill. De azért megmozdult. Az oldalára gördült, aztán a hátára. Még mindig lehunyva tartotta a szemeit, a bőre azonban ébredezett. Mellei egyből megkeményedtek, a minták, melyeket a szeretkezésüktől összegyűrődött lepedő hagyott rajta, most rózsaszínes barázdákat és csíkokat szántottak a tökéletes formákba.
- Mmmm... Hol vagy? - vaktában kezdett tapogatózni, aztán a tenyere valami keménybe és forróba ütközött. Laposakat pislogott. Andreas mellkasa volt a tenyere alatt, emelkedett és süllyedt, és ő nem állta meg, hogy ne simítsa végig újra a finom bőrét.
A férfi törökülésben helyezkedett el, nadrág már volt rajta, ahogyan azt Jill csalódottan meg is állapította magában. Haja kissé még kócos volt, de arca már kisimult, a szemei...
Jill lesütötte a sajátját. Nem volt képes két másodpercnél tovább a kifejező, mély, félelmetesen józan tekintetbe mélyedni.
- A telefon ott van a hátad mögött, az éjjeli szekrényen – mondta a lány.
Nagy levegőt vettek.
- Jill, ezt neked kell elintézned.
- Te is megrendelheted a reggelit – vetette ellen dacosan.
- Ez nem az én szobám – ingerülten állt fel, az ágy szinte nyomban kihűlt, amint felemelkedett róla.
Jill követte, és mielőtt még Andreas felölthette volna magára az inget, mindkét kezével belecsimpaszkodott az erős karokba, lábujjhegyre emelkedett és erőszakosan szájon csókolta, ő pedig még durvábban adta vissza.
Aztán valami megváltozott. Elernyedtek, Andreas szája lágyan simogatta Jill ajkait.
- Felhívom a szobaszervizt – suttogta a lány -, eszünk, aztán...
- Átjössz velem a For Queens hotelba, és tartunk egy megbeszélést. Szükség lesz rá – húzódott el.
- Én nem így fejeztem volna be – húzta el a száját fájdalmas arccal.
- Bocsáss meg – eresztette le a kezeit. Két lépésnyi távolságot tartott közöttük, és tekintetével jelezte, sőt, mi több parancsolta, hogy Jill ne közelítsen felé. - Nem tudtam, hogy téged már nem érint ez a dolog.
- Mi? - a lány összezavarodott.
Ő úgy tervezte, hogy a szobában töltik a napot. Reggeliznek, aztán szeretkeznek... megisznak egy üveg pezsgőt, majd újra szeretkeznek... esetleg beülnek ebédelni valahová.. aztán megint Andreasé lesz... aztán... aztán... Majdnem elsírta magát. Aztán Ethan visszajön. S ahogyan újdonsült férje arcképe megjelent előtte, apró képkockákként tért vissza a valóság, mint valami megbukott, B kategóriás mozifilm...
- Hát persze – hajtotta hátra a fejét. Elkáromkodta magát.
- Most, hogy férjhez mentél – itt különösen magas tónusba torzult amúgy mély és higgadt hangja - , úgy látom már nincs gondod az anyagiakra – pillantását körülhordozta a gazdagon berendezett szobában. - És ezek szerint neked csak ennyi kellett hozzá, hogy feledtesse veled a régi sérelmeidet.
A picsába – Jill átölelte magát, fázni kezdett ettől a fagyos hangnemtől, és nem tudta mi tévő legyen.
- Szart se tudsz te az én érzéseimről, Andy – megvetően elfordult, hogy a férfi ne láthassa a könnyeit.
Az gépiesen folytatta.
- Minden esetre, annyit sikerült megtudnunk, hogy Pablo egy kaszinóláncolat tagja. A kaszinó voltaképpen már az övé, de ő maga csak a nagy birodalom gyarmata. Bizonyos dolgokban függ a főnöktől, a bevételek húsz százalékát minden hónapban átutalja neki, meg csupa üzleti dolog, ami téged nem hiszem, hogy érdekelne... a lényeg – csapta össze a tenyerét pléh arccal -, hogy most itt vagyunk. Mind. És a Colas klán is, ami a legfontosabb pedig, hogy egy oldalon állunk.
Jill reszketni kezdett. Észérvekkel próbálta meggyőzni a zakatoló szívét.
Kislány... higgadj le! Ethan a nevedre íratja a kaszinóját, ő meg úgyis elpatkol... biztonságban leszel. Lesz pénzed. A francba is, minek jött vissza ez a suttyó, a francos spanjaival?! Már épp' kezdett minden egyenesbe jönni... jaj, csak a szívem ne fájna annyira. De van itt még valami más is... talán... bosszúvágy?
Észre sem vette és Andreas felsőtestét már eltakarta az ing, lábán acélbetétes csizma volt, az ajtó felé indult...
- Várj! - sikított fel kétségbeesetten. - Ne menj el!
Várakozón, ellágyult arccal nézett vissza a lányra. Jill is várt. Várt... Maga sem tudta megmondani mire. Aztán egy emlékfoszlány kúszott elő agya legmélyéről...
- Mi az igazi neved, hm?
- Nem mindegy az neked? - vágott vissza flegmán, mire Andreas bal keze derekáról az állkapcsára szorult.
- Áh, ez fáj..! - szűkült össze a szeme, és most már igazán kezdte kényelmetlenül érezni magát.
- Fog jobban is, ha nem beszélsz. Ki vagy te igazából? - a perverzió halványulni kezdett az arcán, helyébe kíváncsiság lépett.
- A ribancod. - suttogta undorodva.
...és akkor rádöbbent. Félénk mosollyal lépett előre, fejét enyhén leszegte.
- Jill? - Andreas tétován megállt.
- Na mi lesz? - kérdezte a lány, és némileg incselkedőn tolta ki a csípőjét. - Miért nem ragadsz meg durván és közlöd, hogy veled megyek, ha kell pórázon rángatsz végig Las Vegas főutcáján?
Andreas ajka résnyire nyílt a döbbenettől. Megrázta a fejét, zavarában fekete haját füle mögé tűrte. Igen, valóban zavarba jött.
- Nos? - tárta szét a karját.
- Nagyon jól tudod, hogy miért – emelte rá tekintetét.
Jill nyelt egyet. Hogyne tudta volna... és mégis, ösztönösen azt várta, hogy Andreas megmondja, megparancsolja neki, hogy menjen vele. És ő vele ment volna, kérdés és dac nélkül. Mert vele akart lenni. Mert az övé akart lenni.
- Már nem vagyok a tulajdonod.
Andreas bólintott.
- Azok az idők már elmúltak. Most saját életed van. De hiszen ez volt az, amire vágytál, nem? - halvány mosoly terült szét az arcán és a szeme... Lassan eleresztette Jillt.
- Vágytam! - kiáltott fel pánikszerűen. - Múlt idő! És mi van... mi van ha én nem akarom, hogy elmúljanak azok az idők, heh? Mi van ha... - bátortalan két lépést lépett felé, Andreas azonban lemondón megrázta fekete tincseit.
- Légy boldog. Többet nem hallasz felőlünk, ígérem. Ég veled!
Közelebb lépett hozzá és még egyszer, utoljára, lágyan, szeretettel csókolta meg. Jill felsóhajtott, de kezei már nem tudtak felkúszni az izmos vállakon, mert a férfi elfordult tőle és határozott léptekkel az ajtó felé haladt.
Jill valami oknál fogva... zsigerből elvigyorodott.
- Azt nehezen – csevegett ráérősen, csípőre tett kezekkel. - Mivel éppen most készültök belepofátlankodni a családi vállalkozásomba!
Andreas mereven fordult vissza, már sokadjára.
- Miről beszélsz?
- Arról – folytatta derűsen - , hogy az én férjem az elpatkolt Colas főnök legjobb barátja volt.
Andreas szemei résnyire szűkültek.
- Hogy hívják a faszidat? - kérdezte kimérten.
- Ethan Woods.
Andreas elsápadt.
- Baszd meg! Ez ő!
- Ő bizony. Beleájultam egy szökőkútba, amikor kiderült...! Képzeld csak el!
Andreas keze lehanyatlott a kilincsről, a fejét fogta, úgy sétált körbe a szobában. Jill belül ujjongott. Most megint összefonódott a sorsuk, elválaszthatatlanul. Kedve lett volna sikoltani örömében.
- Úr Isten... - Andreas megállt, aztán leült az ágy szélére. Kezébe temette az arcát.
- Várj, kitalálom! Nem is tudod, mit mondj, az új lehetőségek tengerként árasztották el az agyad és...
- Jill, befognád egy percre? - kérdezte finoman, és megdörzsölte a szemét.
A lány sértődötten csukta be a száját.
Andreas hallgatott egy darabig, aztán mély sóhajjal belekezdett.
- Emlékszel a beszélgetésünkre? Miután elszöktél és Thomasék bandájának területén találtad magad...
- Te ismerted Pablot. - nyögte.
- Nemhogy ismertem, cica. - mosolygott rá szélesen. - Ismerem is. És.. - álla alá nyúlt, gyengéden végigcirógatta az arcát, a nyakát, kisujja a kulcscsontjához ért futólag. - Neked köszönhetően azt is tudom, hogy hol van.
- Mi közöd volt hozzá? - kíváncsisága nőttön nőtt, s egyben veszélyérzete is erősödött. Valami kelepce ez, olyasféle, amely még nem egészen világos előtte, de kimászni már semmiképpen sem tud belőle.
- Még évekkel ezelőtt üzleteltünk vele. - magyarázta. - És mellesleg, meg is dugott párszor. - eme utóbbi kijelentését széles, kéjes vigyor kísérte.
- Basszameg. - alsó ajkába harapott, de nem az utóbbi kijelentéstől akadt el a lélegzete. - És ezek a fazonok.. ezek tudják? Hogy ti kapcsolatban álltatok vele?
- Tündérke, hogy az istenbe' ne tudnák? Nem vetted észre, hogy a legleprább hotelben szálltunk meg, amiben csak lehetett? Kerültük a feltűnést. Ismertek bennünket, de nem Deathstarsként – ezidáig persze. Jól elbasztad..
- Akkor miért nem hagytál ott, meghalni?
- Mert időközben rájöttem, hogy a Fekete Péterből aduászt csinálhatok belőled. - a jegeskék szemek élénken felcsillantak, egészen rémisztőnek hatott így, hogy nem drog, vagy prostik láttán lobban benne élettel teli tűz. - Mivel Paulo mindenét a mi Pablónkra iratta, a rendőrségnek fel sem tűnt, hogy netán valami szar került a palacsintába. Na meg őszintén, Vegasban ki foglalkozik ezzel?
- Honnan tudod, hogy Vegasban van?!
- Shh, minden a maga idejében! - intette le, és lázasan folytatta. - Szóval, ezek a fiúk, Pauló alá dolgoztak. Cserébe meg kapták a heti kóla-adagjukat, amelynek az ára természetesen a kaszinó bevételeiből folyt be. Csakhogy, miután Pabló segge telítette be a főnöki széket, hát mondanom se' kell, nem idegenekre bízta a piszkos munkát, sokkal inkább a saját embereit csoportosította át. Ezt persze az ex-főnök hívei nem nézték jó szemmel, mi több, rendesen bekattantak, így nem csoda, hogy vérben forgó szemmel vadásznak mindenkire, akinek valaha is köze volt ehhez az egész ügyhöz, vagy akár Pablo cimborája volt..
- És most? - suttogta elhaló hangon.
- Most? Szarban vagyunk. - tárta szét a karját. - Lazán felnyomhatnak a rendőrségen. Meg mások is, akik láttak téged, velünk ellentétben ugyanis téged kőröznek. Valahogyan kiderült, hogy piszkos vagy az ügyben. Persze, én tudom, hogy nem a te hibád volt...
Jill arca igencsak sírásra állt, Andreas kajánul folytatta.
- És gondolj bele, Pablo fiú meg ott ül, és számlálja a zöld hasúakat, békében, háborítatlanul.
- Emlékszem – biccentett a lány. - De még mindig nem értem mi a baj....
- Hiába a márkás ruha, meg a fényűzés. Jill te rohadtul semmit nem változtál.
Jill rámosolygott.
- Én soha.
- Buta lány... - csóválta a fejét, arcán aggodalom tükröződött. Ez aggasztotta Jillt. - Hát nem érted? Jill... Csapdában vagyunk. Te egy olyan emberhez mentél feleségül... egy vérbeli gengszter papához. Akinek a kebelbarátját TE ÖLTED MEG!
- Ezt eddig is tudtam – vont vállat. - De az akkori helyzetem nem engedte meg, hogy válogassak. Ethan nem tud róla, és amíg ez így marad, nincs mitől félnem.
Andreas idegesen felpattant, megrázta Jill vállait.
- Te szerencsétlen! Tommy „Colas” - ék a nyakamban vannak, fogod az adást?! Együtt jöttünk ide, mint szövetségesek, hogy kiforgassuk Pablót! Kizárólag azért nem gyilkoltak le minket, mert én a te felvételedre alapoztam a tervünket. Meséltem nekik a szalagról... kétkedve fogadták. De nincs más választásuk, mert kevesebben vannak, mint Pabló emberei... de ha megtudják, hogy Ethan – aki a főnökük legjobb barátja volt – meg te egybekeltetek, akkor gondolod, hogy nem tör ki a hisztéria?
- Jesszus, hiszen ők majdnem kinyírtak azért, mert megöltem a volt vezérüket! - kapott észbe Jill. A pánik olyan gyorsan hatalmasodott el rajta, mint apró láng a szalmakazalban. Hisztérikusan folytatta. - Basszus! Meg fogják mondani Ethannek! Elárulják, hogy Pablo a pasim volt... meg azt, hogy voltaképpen én öltem meg Paulo Colást. Ethan pedig … élve elásat. Jesszusom! Végem!
Andreas valami hirtelen ötlettől vezérelve szorosan magához ölelte a lányt.
- Azt nem fogom hagyni – mormolta a hajába. - Nem utolsó sorban pedig nem te vagy az egyedüli, akinek az élete a tét jelen esetben.
Egyszerre vették a levegőt, és Jill mit bánta már, ha meg is hal... csak előtte még egyszer, utoljára szeretkezhessen vele.
- Mihez kezdünk most? - nézett fel rá a lány.
- Egyelőre titokban tartjuk, hogy megesküdtetek, sőt azt is,hogy ismeritek egymást... bár nem hinném, hogy ezt az állapotot sokáig fent lehetne tartani... Kitalálunk valamit. Megígérem... hogy kitalálunk valamit. Ethan mikor jön vissza?
- Holnap reggel.
- Mégis hány kaszinója van az ürgédnek?
- Négy... öt... talán hat. Nem'tom pontosan.
- Hát majd tudd meg tőle!
- Jó... Figyelj, vigyáznotok kell, hová mentek! Főleg Colas bandájának, mert a kidobók a kaszinókban Ethan emberei. Nem tudom pontosan melyik kaszinók az övék... mi a Hard Rockban ismerkedtünk meg, az tuti hozzá tartozik. Oda semmiképpen ne menjetek!
- Pablóé meg a Treasure Island. Jó. - Van egy emberünk, akit nem ismer a te Ethanod. Nem ismerheti. Teljesen kívülálló volt a bandaháborúzástól... Ő segített nekünk kideríteni, amit eddig tudunk. Érdekes módon Pablo kaszinójában semmi sem utalt rá, hogy egy lánchoz tartozik. Semmi hirdetés, reklám...
- Ez érdekes – döntötte oldalra a fejét. - De amint Ethan hazajött kifaggatom, addig meg ez a tag majd folytatja a nyomozgatást.
Andreas elkomorult.
- Ne beszélj úgy, mintha csak egy akciófilm lenne az egész... Nyomozgatás... pf.. felfogod, hogy az életünkről van szó?
- Menjünk át a For Queensbe! Szeretném látni Ericet.
- Én meg szeretném, ha megmutatnád a kazettát Thomasnak, úgyhogy ugyanezt akartam javasolni.
Elhúzódtak egymástól. Jill bezárta maguk mögött az ajtót, s még egy utolsót szippantott a szoba illatából. Abból a csodálatos illatból, amellyel ők ketten töltötték meg.
Külön lifttel mentek le, mint két idegen, úgy vonultak át a recepción. Odakint aztán szorosan fonták egymásba az ujjaikat, és egészen a For Queens hotelig el sem eresztették egymás kezét.