Jill felváltva tömte a szájába a chipset és szívott nagyokat a cigiből. Közben bal térdén támasztott jobb lábfejével a zene ütemére kalimpált.
A zuhanyzó ajtaja kinyílt és mögüle Andreas került elő, frissen és illatosan. Egymásra mosolyogtak. - Látom halmozod az élvezeteket – állapította meg. - Helyes.
- Mindig is sajnáltam a nőket – közölte teli szájjal.
- Miért? Te magad talán nem vagy az? - kérdezte, miközben elindult, hogy valami felvehető ruhadarabot találjon magának.
Jill ropogtatott párat aztán vállat vont.
- Természetesen az olyanokról beszélek akiknek figyelniük kell az alakjukra – mondta, mintha ez teljesen magától értetődő volna.
Andreas fél szemmel végignézett rajta.
- Hmm... - magára rángatta a farmernadrágját, aztán a homlokához érintette a kezét. - Bassza meg. A ruhákat a kocsiban hagytam.
- Nekem meg nincs is mit felvegyek – szólt érdektelenül, és elnyomta a cigit. Felkelt, felemelte a földre csúszott bugyiját. - Eh, ezt biztosan nem fogom visszavenni – fintorodott el.
- Neked is hoztam – nézett rá. - Mindjárt jövök, várj meg itt...
- Mégis hová mennék bugyi nélkül? - vonta fel a szemöldökét. Mindketten felnevettek. - Jó, nem szóltam – morogta. - Menj már!
Elgondolkodott. Azon ami az imént lejátszódott, és azon is, ahogyan Andreas végigmérte őt az imént. Nem úgy, ahogyan a szerelmét nézi az ember, áhítattal és csodálkozó vágyakozással. Olyan hideg számítással, mintha valami húst nézegetne a hentesnél. Elég frissnek tűnik vajon...?
Végigszaladt az agyán az a kellemetlen gondolat, hogy Andreas talán nem is imádja annyira, mint ahogyan kinéz. Nyilván lehetne nagyobb a melle, meg szőke a haja. És lehetne...nőies. Nem csak testieket tekintve, de a viselkedése... az a nyers, pikáns, szemtelen és műveletlen kedvesség, ami csak úgy dőlt belőle nyilván nem vonzó egy Andreas-féle sokat látott férfinak.
Mire aztán teljesen belesüppedt volna az önsajnálatba a férfi visszatért.
- Tessék – az ágyra dobott egy termetes szatyrot. Jill belekukkantott. Női ruhák voltak benne.
- Wáó.
Andreas nem várta meg, hogy bármit is mondjon, a lány kérdő tekintete megdermedt, amint váratlanul lehajolt hozzá és szájon csókolta. Igazi csók volt, érzésből jött.
Jill heves légzéssel nyugtázta a közéjük furakodó, kicsiny távolságot.
- Gondoltam rád – suttogta ekkor Andreas. - És mindig is szeretnék... És azt is akarom, hogy soha többet ne kelljen félned, vagy bujkálnod, vagy olyat tenned, amit nem akarsz.
- Akkor mit szeretnél? Mit tegyek...? - félig lehunyt szemhéjai ellenére valósággal izzott a szeme, tenyere lazán, szétterülve pihent a tetovált, kemény, meztelen mellkason.
- Maradj itt velem! - újra és újra megpuszilta a száját.
- Itt?! - nyögött fel.
Andreas elmosolyodott.
- Miért? Mi a baj az „itt”-tel?
A lány habozott. Elkezdte csavargatni a haját, mindenfelé nézett, a virágokat kezdte számlálni a tapétán... csak Andreasra ne kelljen.
- Hát... egy üdülő? - tette fel óvatosan a kérdést. Szerelme halkan nevetett.
- Hát, nyilván nem itt itt. Csak úgy... itt.
- Úgy érted, hogy a szigeten – sóhajtott mélyet.
- Pontosan értetted már elsőre is.
- Miért?
Andreas értetlenül nézett rá.
- Nyugi!
- Nyugodt vagyok – guvadt ki a szeme. - De most tényleg!
- Buta! - a hajába csókolt, derekát még közelebb húzta magához. - Nem te. Santa cruz.
- És... ez jó?
- Hogy jó-e? - hüledezett. - Te talán folytonos bandaháborúkra vágysz, meg állandó utazgatásra?
Jill nem felelt azonnal. Oldalra nézett. A rózsaszín virágok most még hívogatóbban nyíltak felé, mint eddig...
- Jill? - gyengéden az állához nyúlt, maga felé fordította a fejét.
- De hát mi lesz a Deathstarsszal?
- Mi lenne? - horkant flegmán. - Megy majd tovább.
- Hogy mi? Whiplasher nélkül? - Jill felvihogott. - Kizárt!
- A Deathstars...egy.... gumi! Igen, az! Egy csillogó, pózer, üres... szar!
Andreas beharapta az ajkát, a finom, kívánatos, érzéki ajkát... és leszegte a fejét. Most Jillen volt a sor, hogy a gömbölyű állacskához érjen. Óvatosan felemelte kedvese fejét és kisimította a hajszálakat a sugárzó, kék szemekből.
- Andreas, – lehelte – te imádod ezt a csillogó, pózer szart.
Haloványan, de imádattal mosolygott rá.
- Igaz.
- Na ugye.
- De... én... Jill – nagyot nyelt, aztán megköszörülte a torkát. - Ebben nem vagyok jó. Nem vagyok romantikus típus...
- Hah – vonta fel jobb szemöldökét, ettől egyszerre vált gúnyossá és szkeptikussá az arca. Aztán csak bután nézett a férfira.
- … de nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy beléd szerettem baszd meg!
- Ezt baszd meg nélkül nem lehetett volna?
- Bocs. Szóval... Az nekem fontosabb, hogy itt legyél. Velem. Legyünk. Érted? Nyugodtan és háborítatlanul.
- Itt még pláza sincs – szörnyülködött a lány.
- Jó. Az talán nincs... De megmutathatom neked, mi az, ami van...
- Muti. Kíváncsian várom! - karba fonta a kezét.
- Ne légy ilyen!
- Akkor milyen legyek?
Andreas csábítóan rámosolygott, és ő már bújt volna a karjaiba, hogy az övé legyen, amikor is megállította.
- Csak gyere velem!

Jill lábai körül lágyan lengedezett a lapszoknya, a finom esésű top átengedte a kellemes levegőjű éjszaka simogató szeleit. Tenger moraját és illatát sodorta feléje a szél, a másik oldaláról Andreas egyenletes lépteinek megnyugtató zaja ringatta el a gondolatait. Az eget bámulta, ezüstlött az egész feketeség. Az ablakokból nem szűrődött ki fény, erre felé nem a turisták szállói helyezkedtek el. Helyiek lakták az utcákat, és a strand, melyen még ilyenkor is hatalmas party folyt, tőlük tisztes távolságban húzódott.
Hamarosan kiértek a házak közül, járókövek eltűntek és Andreas lerúgta a papucsát. Jill megtorpant.
Követte a példáját és a lábfejét jóleső sóhajtással fúrta a kellemes hőmérsékletű, finom szemcséjű homokba.
Most már látta is a tengert. Száznyi, lebegő, arany fénygömb világította meg hátulról, s bár nem túl élesen, de még a veszedelmes, most mégis nyugodalmas hullámok békés rajzása is látszódott a part felé.
Ahogyan feljebb emelte a fejét, könny szökött a szemébe. Az égbolt, mint egyetlen, csodálatos terítő fedte el a Mennyországot – mert most még az unikornisban is hitt - , sosem látott ehhez foghatóan csodás, csillagos eget.
- Ez valódi? - kérdezte, csak úgy, magában.
- Aha – simult hozzá Andreas hátulról, bőrük egymáshoz ért, és ez csodálatosnak érződött.
Akkor észrevette, hogy azok nem is arany gömbök, hanem lámpák, a hajóknak, hogy lássák a partot. És bizony, az, hogy nem látott hasonló szépséget, nem azt jelenti, hogy ez egy igazi varázslat. Csupán addig, míg meg nem ismerte a Deathstarsot, ki sem mozdult az otthonából.
- Mi a baj?
- Semmi – vékonyodott el a hangja. - Fürdeni akarok a tengerben – jelentette ki váratlanul.
Andreas nem felelt, csak kézen fogta, és kéz a kézben sétáltak végig a homokágyon, melybe rövidke történelmet írtak a talpaik. Hátra hagyták a ruháikat, a meztelenség már oly természetesnek hatott nekik, úgy most sem jöttek zavarba, pedig Jillnek az az érzése támadt, hogy valami... vagy valaki még látja őket.
A víz sötét volt, fekete, de mégsem szippantotta be őket. Egészen addig mentek, míg már csak Andreas lába ért le, s így Jill a csípője köré fonta vékony lábait. Ölelkeztek és csókolóztak, a holdfény ragyogónak tetszett, nem úgy, mint a városi nyüzsgésben, ahol csak holmi szürke fátyolfüggönyként volt jelen.
- Mondd azt, hogy nem csodálatos! - vigyorgott rá Andreas.
- Mondjam?
- Ne kábíts – torkolta le. - A nők imádják az ilyet.
Jill ellökte magát, arrébb úszott.
- Hé, ne vedd már olyan komolyan!
- Kellek én neked egyáltalán?
- Most... mi ez a duma? - Andreas szeme megvillant. Nem ígért sok jót...
- Ne aggódj nem a szokásos, csajos teszt-hisztéria – húzta fel az orrát. - Mellesleg, tudom mennyit jelent az, hogy idehoztál... vagy is azt hiszem.
- Azt hiszed?! Jill, ne boríts ki!
- A francba is, vissza kell mennünk! - csapott kettőt a vízen, amitől mindkettejük haja nedves lett.
- MI?!
Néma csendben nézték egymást, a víz enyhén hullámzott, mintha Andreas éledő haragját vetítette volna ki közéjük.
- Azt hiszem, – szólalt meg végül a férfi – hogy nem is az a kérdés, én akarlak-e téged...
- Ó, dehogynem. Elvégre nincs nagy cicim. Nem vagyok szőke. Nem vagyok okos. Ja, és mellesleg férjnél is vagyok!
- Szóval Ethan miatt akarsz visszamenni? A pénz miatt? - Andreas szavaiból sütött, hogy most úgy érzi magát, mint akit szíven szúrtak... egy villával, de jó mélyen, és nagyon lassan.
- Nem! - tempózott néhányat, hogy le tudja tenni a lábait. Andreas mágnesként követte. - De azt megértem, ha neked valami sokkal extársabb csaj kell.
- De hát nekem nem kell... - a holdfénytől sápadtnak tűnt az arca, és Jill számára most először látszott erejét vesztettnek és... egy kicsit talán megtörtnek. - Szerinted mi a fasznak vállaltam be mindezt? Hogy veled lehessek. Hogy a sok szarságot távol tartsam tőled.... Itt azt sem tudják mi az a deathglam. Hogy az Iron Maiden-en túl létezik más metál... Meg, hogy a férfiak is festik magukat és platformban járnak. Köztünk legyen szólva, de ha megjelennék itt úgy, ahogyan a Deathstarsos fellépéseken, XXI. század ide vagy oda... a tengerbe fojtanának – mosolyodott el. Ezen Jillnek is mosolyognia kellett. - Itt egy barátom... aki segít ingatlant szerezni olcsón. Lehet saját házunk. Meg kutyáink. Vagy macskád, ha úgy akarod. Boldogok lehetnénk. Azt hiszem én még sosem voltam az.
- Hát szerintem én sem – filózott el. - És imádnék veled élni!
- Akkor...?
- Akkor is visszamegyünk!
- Ezt nem mondhatod komolyan... hogy vissza akarsz menni!
- Nem akarok – hazudta. - De muszáj!
- Miért muszáj?
Jill már nyitotta volna válaszra a szaját...
- Ne is folytasd! Tudom. Persze. A banda. A bandák. Meg a bosszú, meg az elvarratlan szálak és a többi... És? Mit gondolsz, a helyünkben Eric visszamenne?
Jill nem felelt, és Andreas kihasználta, hogy nyeregben van.
- Vagy Emil! Vagy Jonas. Szarnának az egészbe, és mondjak valamit? Kurva jól tennék!
Jill a fejét rázta.
- Mondok neked valamit. Ha Pablo nincs, most mi sem vagyunk. Nem ismerjük egymást! Érted?
- És szerinted hálásnak kéne lennünk neki? - kérdezte élesen.
- Nem ezt mondtam. De... miatta kerültem el otthonról. Miatta kezdtem el utazni... és miatta futottam belétek. Aztán egy csomó szarság jött. Főleg szarság... de azért nagyon izgi volt, azt meg kell hagyni. Sokkal izgibb, mint csupán azért lefeküdni egy rakás férfival, hogy legyen mint ennem, meg legyen hol laknom. Bejártam fél Amerikát. Zsír.
- Úr Isten! - Andreas az égre emelte tekintetét. - Te... te...
- Tudom, beteges vagyok! Vagy hót hülye. Nem tagadom... - vigyorgott bűntudatosan. - De ilyen vagyok. És semmi nagy szándék nem vezérel..... meg semmi nemes cél. Oké, persze, mondhatnám, hogy nincs pofám szarban hagyni egy rakás embert, meg előbb-utóbb nélkülünk is meg tudnák csinálni. Egyszerűen bosszút akarok állni a geciládán!
- Így már sokkal jobb. Legalább most őszinte voltál...
Jill belekapaszkodott a vállaiba, és mélyen a szemeibe nézett.
- És szerinted – kezdte halkan – amikor azt mondom... hogy hé: mi van, ha Colas emberei annyira bedühödnek az eltűnésünkön, hogy majd a Deathstars többi tagján verik le – akkor nem vagyok őszinte? Ha azt mondom, hogy féltem Ericet, mert a barátom, és tudom, hogy te is félted őket, mert neked mind a barátaid – akkor sem vagyok őszinte? Szeretlek, és nem akarok okosabbnak, meg érettebbnek tűnni nálad, mert tudom, hogy egy hülye ribanc vagyok... De...
Nem tudta befejezni. Andreas vadul csókolta szájon, hevesen és szenvedélyesen, aztán zihálva fejét a lány nyakába fúrva szólalt meg:
- Vissza kell mennünk...!