- Mintha ezer éve lett volna... - motyogta Jill, alig mert visszagondolni az éjszakára, miközben a Luxor hotel óriás , őrző szfinxének szeme közé nézett. A máskor csillogó és hívogató épület taszító giccsel villogott a verőfényben. Andreas érintése és illata a bőre alá ivódott és az a félelem, amit akkor érzett, mikor átlépte a recepció küszöbét, kevésnek bizonyult hozzá, hogy elfedje.
Bejelentkezett, és a lift felé vette az irányt. Már csak abban mert reménykedni, hogy Ethan nem lesz otthon.
A lift megállt, és a gyomra összehúzódott. De még nem ért fel. Csupán a másodikon kívánt beszállni egy fiatal srác, meg a barátnője. Még akkor is cinkosan mosolyogtak, és szemezgettek, amikor már hárman voltak odabent, az aranyozott belsejű, tükrös liftben.
Ezek aztán tuti, hogy egész éjjel dugtak – gondolta magában keserűen. Azt kívánta, bár Andreasszal lehetne most itt, megállítanák a liftet két emelet között és...
A lift felért. A párocska elszaladt a folyosón, ő pedig a csodás, kényelmes és fényűző lakosztályuk felé vette az irányt.
A kártya utat engedett neki. Az első kép, amely fogadta, egy pár női tűsarkú volt.
Meg egy kabát, a fogason, amely szintén női volt, de nem az övé.
- Ethan új cuccokat vett? - a kezébe fogta, felemelte. A cipő 40-es volt. Az ő lába meg 37-es. Elfintorodott. - Fujjj... miféle nő az, akinek 40-es a lába?
Aztán megdermedt. A cipő sarka koppant a padlón, és ő dühödten rántotta le az illatos bőrkabátot a fogasról.
- Miféle 40-es lábú kurva van itt?! - morogta a bajsza alatt, és anélkül, hogy levetkőzött volna, beviharzott a szobába. A hálóba, egyenest.
Ethan meg a 40-es lábú, szőke, szolárbőrű, óriás mellű nő az ágyon feküdtek. A nő nevetett valamin, s mikor ő belépett, mintha észre sem vették volna.
Felsikított. Mérgében és kétségbeesésében – de cseppet sem meglepettségében. Komédiává vált az élete, és egyáltalán nem élvezte.
- Á, szervusz Jill – köszöntötte derűsen Ethan. - Ő itt Sam. Sammy, ő meg a feleségem.
- Szia – intett a nő. Jill rémülten figyelte meg a keblei kilengését. Önkéntelenül is a sajátjára nézett.
- Ezt meg mire véljem? - fonta karba a kezeit. Valahogyan... idiótának érezte magát. Most meg kellene rémülniük... vagy nem? Az is átfutott a fején, hogy az egész megrendezett. Persze, csak az lehet...
- Csatlakoznál? - tárta ki a karját Ethan.
- Mi?!
- Ugyan, drágám... most nem kell megjátszanod magad. Nem kell úgy tenned, mintha zavarban lennél, vagy nem éltél volna át hasonlót...
Jill gyomra majd' felfordult. Először is, mert még sosem látta meztelenül Ethant, és mert a teste Andreaséhoz képest hányingerkeltően hatott. Ha csak belegondolt, hogy a szottyadt – Armani öltönyök által eddig jótékonyan takart - , ráncos testhez kell érnie...
Aztán meg, mi ez az egész? Ethan megcsalja őt, és még csak nem is szégyenli?
- Hát tudod mit... tudod mit? Dögölj meg! - förmedt rá.
Még hallotta, hogy a lány értetlenül kérdezősködik, aztán bevágta az ajtót. Leintett egy taxit a sarkon. A szemfestéke patakokban folyott az arcán. A taxisofőr egy középkorú, pocakos pasas volt. Semmiféle vegasi, karakteres fiugra. Egy egyszerű taxisofőr. Valaki férje, talán valaki apja, aki megpróbálja fenntartani a családját anélkül, hogy drogokkal, kurvákkal kereskedne, vagy alvilági zenét játszana zavarodott tinédzsereknek. Jillnek egyszeriben kedve támadt lefeküdni ezzel az emberrel.
De inkább elnyomta a hirtelen ébredt csalfa vágyát.
- Mi a baj, kisasszony? - kérdezte aggodalmas arccal.
- Semmi. A 4 Queenshez legyen szíves.
- Ahogy parancsolja – biccentett, és nem kérdezett többet. De azért Jill még így is, motyogva válaszolt.
- Asszem már csak oda mehetek...

Kopogtatott az ajtón, ahol ő, meg Eric laktak, abban a bizonytalan egy hétben. Motoszkálás hangzott, és aztán morgolódás. Eric méltatlankodó hangja szűrődött ki.
- Mi?! Miért én?!
- Mert kisebb vagy, gyengébb, jelentéktelenebb, és mert én szoktalak seggbe kúrni téged, nem pedig fordítva – hangzott a mély, morgós felelet. Andreas hangja volt és a szívét melegség járta át. A srácok csipkelődése megmelengette a lelkét.
- Hát akkor ezt mostantól megváltozik – Jill fogadni mert volna, hogy Eric a másik oldalára fordult... - ÁÁÁÁÁ! NEEE! Oké... megyek... MONDOM MEGYEK MÁR!
Könnyes szemmel nevetett fel. Kisvártatva Eric kócos feje jelent meg az ajtórésben.
- Mi? Jill?! Te...
- Jill? - Andreas hangja odabentről, majd a következő másodpercben eltolta Ericet az ajtóból.
- Én megmondtam, hogy te nyiss ajtót – dörmögte a fiú.
Jill gyorsan beslisszolt, és Andreas karjaiba borult. Alsóban volt, Calvin Kelinben, olyan popsira feszülős, szexi cuccban, hogy kedve lett volna azonnal letépni róla.
- Még aludtatok? - kérdezte mosolyogva.
- Aha. És te...? Ethan?
Jill elfordult. Mélyet sóhajtott.
- Otthon volt.
- Ki tudtad magyarázni?
Eric mozdulatlanná dermedt a háttérben.
- Nem... meg sem próbáltam. Egy másik nővel volt...
- A rohadék – Andreas keze ökölbe szorult. - De ugye nem azért vagy kiborulva, mert féltékeny vagy?! - öntötte el a hirtelen felismerés. Kék szemei fájdalomtól túlcsorduló, mély kútra emlékeztettek.
- Nem – Jill hangja néhány oktávnyit mélyült. - Még a fáradságot sem vette, hogy elküldje a nőt! Sőt... invitált, hogy csatlakozzam... áh... most tényleg nem tudom mi van...
- Hát az... - vágott közbe Eric erőtlenül - , hogy amíg ti kéjelegtetek a tengerparton, addig a férjed felkeresett engem. És kibaszottul leesett neki, hogy semmi bajom nincsen... és az is, hogy ti ketten dugtok.
Andreason látszott, hogy legszívesebben elkapná Eric torkát, és jól megszorongatná. De mikor Jill az ő izmos, széles vállára tette csontos kis kezét, rájött, hogy a világon mindenért csak és kizárólagosan saját magát hibáztathatja.
Hosszú csend furakodott közéjük. A mindenből a sehová érzése átjárta a testüket... ó és a többiek még csak nem is tudtak semmiről!
- A kurva életbe. Hogy én mekkora meggondolatlan fasz vagyok...
- Szeretlek – mondta Jill, és a vállára hajtotta a fejét.