Az erkélyen állt, görnyedten, a korlátnak támaszkodva. Óriás alakja meghajlott a nyomástól, nem bírta tovább. A haja csapzott volt, és fénytelen, akárcsak a szemei. Két nap... Két nap alatt a poklot élte meg, és bár a nyár véget ért lassan, Vegasban még óriás hőség tombolt.
Tökéletes pokol – gondolta Andreas. A cigaretta csonkig égett két ujja között, nem szívta, nem csinált semmit, csak várt.
Tisztán emlékezett az ébredésre... újra és újra lejátszotta magában, ahogyan bágyadt félmosollyal kinyúlt oldalra, hogy magához szorítsa azt törékeny valamit, ami még egyáltalán számított itt.
Morogva vette tudomásul, hogy Jill kiosont a fürdőbe, vagy elment bekapni valamit... Még a másik oldalára fordult, és szundított fél órácskát, aztán Eric keltette fel.
„Hol van Jill?” kérdezte a fiú, az ajtóban állva. Ő felült.
„Nem tudom... azt hittem veled van.”
De Jill nem volt Cattel. Se Skinnyvel. Sőt, ami azt illeti sehol sem volt, ahol bármelyikük is vigyázhatott volna rá... és Andreas nagyon jól tudta, hogy valaki más őrző szemei vizslatják a szerelmét. Két tippje volt...
De most nem tudott logikusan gondolkodni, csak a pánikot érezte, ugyanazt a fémes, vasízű pánikot, amit azokban a lehetetlenül hosszú órákban is, amikor Jillt keresték. Persze eredménytelenül.
Dühösen csapott rá a korlátra, a keze egészen fel volt már dagadva a sok indulatos ütlegtől, amelyet a falakra, és egyéb tárgyakra mért tehetetlen szenvedését levezetve.
Egy laza mozdulattal megfogta az égő csonkot és a tenyere közepébe nyomta, aztán elpöckölte, és figyelte, amint apró szikrákat hányva ér földet a betonon.
- Mi a lófaszt csinálsz, tesó? - Tommy, Thomas erősen markolta meg a vállát.
Összerezzent.
- Minek tűnik? - kérdezte szárazon, rá sem pillantva a barátjára.
- Önpusztításnak – adta meg a választ.
- Még mindig semmi hír, igaz? - kérdezte sóhajtva.
Tommy megrázta fejét, de ezt ő nem láthatta, mert háttal állt neki.
- Legalább válaszolj, a jó kurva életbe! - dörrent rá.
Thomas mellé lépett, erőszakosan egyenesítette ki, most már közel egy magasságban voltak, bár Andreas még nála is magasabb volt.
- Nem. Semmi...
- Hazudsz! - megingott, a szeme égett, de már nem afféle tettre kész tűz volt ott, az őrület előhírnökeként lobbant fel néhány kósza lángocska.
- Én is kétségbe vagyok esve... mint mindannyian. Lehet, hogy a végén még patkány módon kell megfutamodnunk... A francba, nyugodj le, ember!
Andreas felmordult.
- Te, meg a többiek a saját bőrötöket féltitek.. De én szarok rá mi lesz, érted? Meg ölök mindenkit, és aztán magamat is, ha Jillnek valami baja esik!
- Hallod magad?!
Andreas konokul nézett szembe az izzó napkoronggal.
- Hát tudod mit? Én tudom hol van Jill.
- Mi...? Csak nem...?
Thomas felvonta a szemöldökét. Most már azt is el tudta képzelni, hogy Andreas mégiscsak kapott valami hírt – hiába is próbálta önmaga gondosan elrejteni a zsarolólevelet, ami Ethan Woodstól érkezett -, csak éppen már annyira nincsen tudatában önmagának, hogy megfelejtkezett róla...
- Megérzés, érted? Érzem.
- Ne legyél hülye...
- Megyek – közölte színtelen hangon. A tenyere fájt, de ökölbe szorította.
- Hová? - rémüldözött a bandavezér.
- Teszek... valamit... akármit.
- Nem mehetsz el! Veszélyes... Vakmerőség volna! Andreas, te eddig profin viselkedtél, miért hagyod, hogy egy muff elvegye az eszed?!
- Figyelj! - magához rántotta Thomast, szorosan átölelte, aztán eltartotta magától. - Ha bármi történik velem...
- Itt maradsz! - lökte el magától.
- Nem! Ha bármi történik velem, ígérd meg, Thomas! Ígérd meg, hogy vigyázol rá!
- A Deathstarsra? - fintorodott el értetlenkedve. Andreas hangja ellágyult.
- Jillre... Ne engedd sehová egyedül. Neki szüksége van rá, hogy vigyázzanak rá... - a hangja elcsuklott.
A szobába lépett, az ágy alól kihúzta a dupla fenekű bőröndöt, s az alsó fiókból kivette a revolvereket.
Thomas már tudta, hogy nem tudja megállítani... amikor Andreas elhagyta a szobát, a keze önkéntelenül nyúlt a mellkasánál lévő belső zsebbe, kihalászta belőle a levelet, és darabokra tépte.
A sorok, melyek Andreast követelték, Jillért cserébe, cafatokban, jelentőségüket vesztve hullottak a padlóra. Az egykori Colas klán jelenlegi feje kudarcot vallott.

Andreas üveges szemekkel, és kőkemény elhatározással vágódott be az első taxiba, amely megállt előtte.
- A Treasure Islandhez – szólt.
A sofőr csak bólintott. Elsuhanó üzletek, forgatag... a mocsok, amelyet Las Vegas, a hőn áhított állomás, Jill álmainak netovábbja rájuk zúdított. Tönkre tett mindent.
- Átkozott hely – motyogta magában.
- Hogyan? - kérdezte a vezető, aki felettébb gyanakvó arccal méregette a férfit.
- Semmi, csak hajtson tovább – intette le. A sofőr megsértődött, de nem szólt többet.
A kaszinó hatalmas épülete messziről kirítt... és Andreas egyszerre azt érezte, amit Jill is érzett akkor, amikor rászánta magát a cselekvésre.
Lehunyta a szemeit, miután kiszállt, és fizetett...
Te kis hülye... mit műveltél? - kérdezte újra és újra, de a bizsergés, az a félelem nélküli elszántság a lelkében gyökerezett. És hirtelen látta Jillt... és elmosolyodott.
Futni kezdett a kapuk felé. A biztonságiak meglátták és a rádiótelefonjukhoz kaptak, de ő gyorsabb volt... és lőtt. Kétszer, pontosan.
Véres, tátongó lyukak, egészen agyba hatoló golyókkal spékelve, Andreas Bergh valódi gyilkossá vált, anélkül, hogy felfogta volna, mit tesz.
- Ezt érted – mosolyodott el a lába elé terülő holtak láttán.
Fél kézzel lökte be a nehéz ajtót, és az úgy záródott be mögötte, mint egy halálos csapda.
- Hát – emelte orcája elé a revolvert. - Innét már nincs visszaút.

Sétálni kezdett. Lassan, és megfontolt léptekkel. Azt tudta, hogy Jill nincs itt, de úgy vélte, Pablo tudja merre találja. És ha kell, ő kiszedi belőle... bármi áron, akár a saját élete árán is. Már semmi sem számított, ami vele volt kapcsolatos. Egyedül az érdekelte, hogy a a többiek jól jöjjenek ki a dologból...
A szíve összeszorult, ha Ericékre gondolt, úgyhogy inkább nem agyalt semmin. Csak Jill arcát látta maga előtt, és tudta, hogy cselekednie KELL.
A kaszinó kihalt volt. Gyanúsan kihalt, Andreasnak volt annyi esze, hogy ne nyugodjon meg ettől a csendes elhagyatottságtól. Se egy biztonsági, se egy vendég...
Csak lilásbordó falak, és a hófehér, süppedős padlószőnyeg. A bárokban csillogó, tiszta, kristálypoharak, de a kiszolgálók szintúgy sehol.
A táblák pedig 0-24 óráig tartó nyitva tartást jeleztek. Ekkor már tudta, hogy a kaszinó most csak az övé. Az ő sírhelye lesz... talán.
Egy csigalépcsőt látott, s a belépni tilos táblát most félre hajtották. Minden zsigerében érezte, kihez vezet. És amikor a lába az első lépcsőfokhoz ért, a hideg végigcikázott a gerincén. Összeszorította a fogait és felcaplatott a lépcsőn. A folyosó nem volt túl hosszú, egy mosdó nyílt onnét, egy konyha, ahová futólag kukkantott be... És a fekete, aranykeretes ajtó, a Boss felirattal.
Andreas nem kopogtatott. Nem volt rá szükség, ahogyan a kilincshez ért, az ajtó szinte magától tárult ki. És az iroda óriás, bőrkarosszéktámlája mögül, gyér, nyegle férfihang, magas oktávon szólalt meg, hosszas, elnyújtott szavakkal... idegesítően és egyszerre... idegtépően.
- Már kezdtem türelmetlen lenni, Andreas Bergh.
Andeas kibiztosította a másik fegyvert is, készen állt rá, hogy húsvér szitává változtassa ezt a gyűlöletes embert.
Vérfagyasztó nyugalommal szólalt meg.
- Hol van Jill, Pablo?
Pablo idegesítő nevetése betöltötte a szobát. A könyvespolc váratlanul elmozdult, mögüle egy fegyveres biztonsági lépett elő, csőre töltött puskával, s a függönyök takarásából még négyen léptek elő.
- Érhet-e annál nagyobb öröm, minthogy megadjam neked azt a végső tiszteletet...
Pablo megfordult a székkel, Andreas csak egy pillanatra láthatta az arcát, mert aztán elsötétült minden, és már nem hallott és nem érzett semmit, de Pablo azért még befejezte a mondatot.
- … hogy úgy dögölj meg, hogy ne tudd meg, mi lett a közös kurvánkkal!