|
49
2010.01.12. 13:17
Mégsem mozdult meg. A sokk, vagy a hitetlenség? Talán ő maga sem bízott benne igazán, hogy a férfi életben van, inkább csak amolyan kegyes hazugsággal áltatta magát, amely az őrület szélére sodorta, ezáltal meg tudta tagadni magától az öngyilkosságot. Habár ez az előbbi próbálkozása kétség kívül felért egy öngyilkossági kísérlettel...
- Jill? – Andreas hangja egészen más volt, mint amihez szokott. Olyan erőtlen... és még az az iménti komolytalanság is üresnek hatott.
Lehet, hogy hallucinálok? – Jill ijedtében a szája elé kapta a kezét, mire törött ujjába fájdalom hasított. Nagyot nyögött.
- Jill, minden rendben van? – kérdezte a férfi, és két tétova lépést tett a lány felé. Odakintről lábdobogás hangzott, de Jill csak meredt maga elé, nem is mert Andreasra nézni. Nehogy eltűnjön... nem azt nem bírta volna elviselni. Inkább soha többé nem néz rá, és hallgatja ezt a szívszorítóan kétségbeesett hangot, de nem veszítheti el újra!
A lány testét még érintették Pablo élettelen lábai, ezért undorodva arrébb húzódott, és maga elé meredve a fejét rázta.
- Nem. Semmi sincs rendben...
- Jill! Úristen, a hajad! – Jill a hang irányába kapta a fejét. Az ajtóban nem más állt mint...
- ERIC! - felvisított, szívverése felgyorsult, normálisan kezdte venni a levegőt és a merevség egy pillanat alatt felengedett. Felpattant, és az ujja lüktetéséről tudomást sem véve a fiú nyakába vetette magát. Szorosan ölelték egymást toporogva, a testek hirtelen találkozásától mindketten elvesztették az egyensúlyukat.
Andreas szótlanul, fegyvert markolva állt a szoba közepén. Még akkor is, mikor Jill és Eric eleresztették egymást, és Cat rábámult, Jill meg ki az ajtón.
Valahol érezték, hogy már semmi sem lesz ugyanaz.
Jill számára csak később derült ki, hogy a kaszinóban bizony egy egész hatalmas lakrész van berendezve. Szájtátva bámulta a luxust, és közben néha dühöt is érzett Pablo iránt.
- Azt a... – szisszent fel a látványtól, a falba épített plazma tévén kívül egy rakat, modern hangfalat meg kütyüt látott. Mindezt a legfelső emeleten, a szobák persze hangszigeteltek voltak...
- Ezen nincs semmi meglepő – mosolygott rá Jonas, és megszorította a vállát.
- Melyik szobát akarod, Jill? – érdeklődött Ole, és nagyot húzott a söréből. A srác vidámnak tűnt, mi több, majd kicsattant. Akárcsak a többi Deathstars tag. Andreas-t kivéve persze... aki árnyékként követte Jill-t, és közben egy szót sem szólt, meggyötört, pléh arcán néha fájdalmas fintorok bukkantak fel, de olyan hamar el is tűntek, mintha ott sem lettek volna. Jill nem akarta észrevenni. Ami azt illeti, rá sem bírt nézni.
- Hogyan? – kapta fel a fejét a lány.
- Válassz te először...
- Mit?
Ole és Jonas összenéztek.
- A sokk... – formálta a szájával Jonas.
- Ja, értem – bólintott Ole.
- Hé – Eric furakodott közéjük – az a szoba, amelyiken a két szemközti fala tükrös, az az enyém. És Jill ma velem alszik, igaz csajszi? – vonta magához a derekánál fogva. Összeölelkeztek. – Sok mindent kell megbeszélnünk... – nézett rá, majd Andreasra is jelentőségteljesen.
- Aha. Persze – hagyta rá fásultan.
Senki nem értette... de végül mind napirendre tértek felette. Bekapcsolták a tévét, a csúcsminőségű laptop elé ültek, és várták Emil hívását.
Jill összegömbölyödve feküdt az ágyon, ujját egy tálnyi olvadozó, jeges vízzel körülölelt jégkockába mártva tartotta. Eric a tükröket bámulta, és közben a történetüket magyarázta.
- ... szóval nehogy azt hidd, hogy mi csak úgy leléptünk. Egy időre háttérbe húzódtunk a fiúkkal, de aztán Thomas és a te keresésedbe fogtunk. Csak hát, mire rájöttünk, hogy Austinban vagytok te leléptél.
- Aha – motyogta Jill.
- Hé... – Eric közelebb húzódott, most törökülésben ült a nagy franciaágy bal oldalán, egészen Jill lábainál. – Téged nem is érdekel...
- Ezt jól látod – biccentett.
- De hát mi a baj? Az ex-vőlegényed feldobta a talpát. Az ex-stricid szintén. A kaszinóláncolat a miénk. Happy End! – csapta össze a tenyerét. – Majd meglátod nagyon izgis lesz, és egy csomó pénzünk lesz... és annyit szerencsejátékozunk, amennyit akarunk – nézett körül álmodozó tekintettel. – Te, én asszem véglegesen beköltözöm ide. Már persze a turnék idejét leszámítva... jaj, ugye majd te is jössz velünk? Úgy értem, mint a banda közeli barátja. Szóval soha többé... érted...
- Eric – mordult rá Jill. – Kérhetek egy szívességet?
- Bármit – lelkendezett a srác, és cigire gyújtott.
- Fogd. Be.
A levegő megfagyott köztük. A bordó szoba forró színei egyszerre fagyosnak tetszettek.
Eric szomorúan csóválta a fejét.
- Sajnálom, Jill... nem vagyok zseni. Én tényleg nem értem mi a bajod. Talán... nem szereted már Andreast? Nem akarod már őt?
Jill felzokogott, ép kezével a párnahuzatba markolt.
- Mert akkor ne kínozd tovább, mondd meg neki... – mondta halkan a fiú. – Valószínűleg... el fog menni. Talán a DS-ból is kiválik...bár azt nem hiszem... de Jill, ő... imád téged. Komolyan.
Jill keservesen sírt.
- Nem tudok róla beszélni, Eric... – az ágy közben megnyikordult, Eric elhallgatott. – Neked nem... Imádlak, mintha a tesóm lennél, vagy nem is tudom... de nem megy!
- Nekem sem?
Ez a hang nem Ericé volt. Mély volt, végtelenül higgadt, és beletörődő. Jill bőrének minden négyzetcentimétere magába itta. A pórusai kitágultak, a szőrszálak felálltak a tarkóján, az ajtó pedig csendesen csukódott be.
- Mióta vagy itt?
- Egy ideje – adta meg a választ. Jill nem volt képes megfordulni. Érezte Andreas tekintetét a hátán, de nem tudott megfordulni.
- Megengeded...? – kérdezte csendesen, tétován, s óvatosan leereszkedett Jill mellé. Hátulról simult hozzá, úgy feküdtek, mint az összeragadt kiflik. Andreas hatalmas, forró tenyere Jill hasára csúszott, és megállapodott ott. A lány meg sem mozdult. Együtt lélegeztek... mégis olyannyira külön...
Hallgatás. Aztán Andreas megtörte.
- Emil felhívott, azt mondta holnapra mindent elrendez. A te neveden lesz ez a kaszinó, én kértem. És a pénz és a tiéd. Emil nem egyezett bele, hogy a többi kaszinó is a tiéd legyen, bár hivatalosan én vagyok a főnök, de ő közölte, hogy mikor „meghaltam” ők mindent elterveztek... Most egy darabig itt lakunk majd. Nem sokáig... de természetesen te addig maradsz, amíg akarsz. A hely a tiéd. Az alkalmazottak többsége persze... likvidálódott, de megoldjuk.
Jill nem felelt. Andreas nagy levegőt vett.
- Jill... – félhangosan, panaszosan nyögött fel. – Én nem tudom, mit akarsz... most... – a hangja elakadt – de kérlek... legalább nézz rám!
Jill megdermedt. Egy tétova pillanatig úgy tűnt, hogy nem is válaszol... aztán az ép kezével óvatosan felemelte Andreas kezét a hasáról, és a szájához emelte. Megpuszilta az ujjait, egyenként. Aztán felsóhajtott.
- Ha kimondanám, talán megbotránkoznál... És hülyének neveznél... egy igazi őrültnek, hogy nem vagyok képes értékelni az életemet, azok után, amin keresztül mentem... mentünk...
A férfi lélegzetvisszafojtva várta, hogy folytassa.
- Nem tudtam életben vagy-e... attól féltem, hogy nem... és bevallom még most is félek tőle. Ezért nem nézek rád. Ezért nem fordulok oda, hogy megcsókoljalak, és ezért nem leszek képes szeretkezni veled ma éjjel. Sohasem fogok megbocsátani Pablonak azért, hogy majdnem megölt téged... Eric mindent elmesélt, igen. Nekem ez túl sok volt. Túl egyszerű lány vagyok én ahhoz, hogy ezt mind feldolgozzam.
Andreas Jill nyakába fúrta az arcát. Lehunyt szemekkel sóhajtozott a lány fülébe.
- De élünk... – mondta. – És hülyék leszünk nem kihasználni.
- Ebben igazad van – helyeselt.
- Mégsem érzek semmiféle lelkesedést a hangodból...
- Fáj az ujjam – vont vállat, és Andreas mérget vett volna rá, hogy Jill mosolyog.
- Holnap orvoshoz megyünk! – döntötte el.
- Szerezni kell hivatalos iratokat – emlékeztette Jill.
- Megoldjuk. Mindent megoldunk.
- Hát... mi aztán tényleg mindent...
- Fordulj már ide...!
- Nem.
- Miért nem?
- Ronda a hajam.
- Ez nem indok...
- Szóval tényleg ronda?!
Jill méltatlankodva nyöszörgött. Andreas megragadta a vállait, és maga felé fordította, ő pedig engedett neki. Lassan emelte fel a fejét. Egymásra néztek, a homloka Andreas állával egyvonalban, a tekintete félve kereste az övét.
- Ugye továbbra is fogsz majd énekelni? Eric félt, hogy...
Andreas felcsattant, majd szájon csókolta Jill-t. Cseppet sem finoman és cseppet sem tartózkodón és végre kezdett önmagára emlékeztetni, ami némileg a lányt is oldottabbá tette. Szapora légzés kíséretében vált el egymástól a szájuk.
- Ha velem maradsz, akkor Ericnek nincs mitől félnie – közölte lihegve.
- Ez zsarolás – Jill pupillája kitágult.
- Az – felelte komolyan. – Ismersz. Ragaszkodom ahhoz, ami az enyém...
Jill rekedten felnevetett. Ám így sem tudta titkolni a testében fellobbanó vágyat.
- Te tényleg igazi vagy...
S a szavainál és a lefegyverző mosolyánál, és tekinteténél már csak a lüktető, kőkemény férfiassága volt valódibb, amely ellenkezést nem tűrve hatolt a testébe, hogy mindenestül birtokba vegye.
Négy fekete fej magasodott egy térkép felett, amibe Emil színes gombostűket döfködött.
- Magyarországot kétszer...? De minek? – húzta el a száját Eric.
Jill bekapta az utolsó falat pirítósát, miközben átlépték a szoba küszöbét. Jonas felpillantott és cinkos kacsintással üdvözölte őket.
- ’Reggelt. Csak úgy ragyogtok. Kényelmes volt az ágy, mi?
- Ja. Az – ásított Andreas. – Mit csináltok...? Csak nem? – a szája felfelé görbült, és ő is közéjük furakodott. Jill mosolyogva nézte őket.
- Európai turné lesz – világosította fel Emil. – Elégedett vagy vele?
Andreas végignézte a helyszíneket.
- Tökéletes... Csupa olyan hely, ahol nem köröznek minket – vigyora hamiskás volt. – És ugye ezentúl nem is lesz rá okuk... – elmélázva nézett körül a szobában.
- Hát nem. Vége a stresszes életnek – Jonas a tarkójára tette a kezeit. – Csak a szex, a drogok meg a rock’n’ roll.
A többiek erre mind a magasba emelték a sörüket. Andreast kivéve... aki Jill felé nyújtotta a kezét. A lány szelíd mosollyal sétál oda hozzá, és bújt a karjaiba.
- Szeretlek. Szeretem a Deathstarsot is... és szeretném, ha együtt, mind, egy kibaszott, nagy, boldog család lennénk...
- Ez kibaszott nyálasan hangzott. De gyerek akkor sem lesz.
- Kár – ütötte bele az orrát Eric – pedig megnéztem volna Andreast pelenkázás közben. Láttad volna, amikor a Cyanide klippjét forgattuk. Egy síró csecsemőt kellett a kezében tartania... a baba be volt tanítva, parancsszóra elkezdett volna sírni... ha nem bőgi el magát azonnal, ahogy Andreas kezébe került – nevetett és Jill a tenyerébe temette az arcát, aztán felszisszent. Az ujja már háromszor akkora volt, mint normálisan.
- Orvoshoz megyünk. Most – jelentette ki Andreas.
Jill megmozgatta a sínbe tett ujját.
- Bátor voltam. Veszel nekem fagyit? – kérdezte, miközben a napfény felé tartotta az arcát. Bőre olyan szomjasan itta be, mint egy elítélt rabé, aki évek óta nem tartózkodott odakint.
- Persze. Szerencse, hogy nem kellett gipszelni...
- Ja.
Kéz a kézben sétáltak tovább, és Andreason látszott, hogy mondani akar valamit, de nem leli a megfelelő szavakat...
- Igen? – bújt hozzá Jill. – Hallgatlak.
- Mielőtt elhagyjuk Las Vegas-t... még szeretnék elintézni valamit.
- Mit?
Andreas titokzatosan hallgatott, és váratlanul irányt váltottak. A férfi mosolya aggasztani kezdte Jillt.
- Jaj, ugye nem valami veszélyes dolog? Mert akkor...
De Andreas egy csókkal beléfojtotta a szót.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
