11.

  2010.02.20. 22:22

Emil sminkje éppen csak készen lett, bíbor ajakrúzsát máris elmaszatolta a szájához érő sörösdoboz. Mogorván tekintett a tükörbe, bal szemöldökét gúnyosan húzta a magasba.
 - Gyönyörű vagy – biztosította mosolyogva a sminkes lány, még kacsintott is hozzá.
 - Nagyon vicces – mormogta a gitáros, és körbehordozta tekintetét a sminkszobán. Eric a haját vasalta a sarokban, Ole meg Jonas elmélyülten társalogtak a színpad koordinátáiról. – Hol van Andreas? – tette fel a költői kérdést sóhajtva. Fél óra múlva kezdtek, a férfi pedig...
...nos, Andreas Bergh lassan teljesen kiitta a vodkásüveget. A feje szédült, a gyomra kavargott, közben véletlenszerűen kieresztett egy-egy hangot a torkából. Tökéletesen szólt, a folyosó visszhangzott tőle, s egy-két rajongó, akik odakint várakoztak a backstage előtt, izgatott morajlással fogadták a kiszűrődő zajokat.
 - Ez ő! Hallottátok? Úr Isten!
Andreas undorodva elhúzta a száját. Meghúzta az üveget, aztán arra eszmélt, hogy az hangos csörömpöléssel törik szilánkjaira a padlón. Benyitott a szobába ahová igyekezett – azt, hogy minek időközben teljesen elfelejtette.
 - Na végre – Emillel találta szemben magát, az alacsony kis szöszi sminkes lány félve húzódott hátrébb az útjából. – Be vagy baszva – állapította meg.
 - Be – bólintott Andreas, aztán levágta magát a székbe. Hatalmas testének erejétől csaknem felengedett a csavar. A lány óvatosan megközelítette a férfit, és gyengéden hátra tűrte a homlokába lógó, rakoncátlan, fekete tincseket.
 - Maradj nyugton – kérte halkan, reménykedőn, mire Andreas megrándult.
 - Mi a faszért csinálsz úgy, mintha ti nem lennétek mindig, minden alkalommal beállva fellépések előtt?
A hirtelen mozdulat következtében a halántékára is jutott a fekete szemhéjpúderből. A lány felszisszent.
 - Andreas, ha nem maradsz nyugton nem fogom tudni megcsinálni...
 - Fogd be! – förmedt rá a lányra, mire az olyan kicsire húzta össze magát, mint egy reszketeg kisegér.
 - Hogy beszélhetsz így egy nővel, csak mert szar passzban vagy?! – dörrent rá Emil.
 - Hogy jössz te ahhoz, hogy kioktass? – magasodott fölé, mert még nála is magasabb volt, a maga százkilencvennyolc centijével. Emil hidegen a képébe nevetett.
 - Szánalmasan nézel ki. És szánalmas is vagy. Egy csaj, akit nem húzhatsz meg...hát istenem van ilyen! Ne legyen már istenkomplexusod, csak mert néhány tizennégy éves lány a bugyijába élvez, ha meglátja a meztelen felsőtested...
Andreas válaszra nyitotta a száját, de mielőtt befejezhette volna, Emil faképnél hagyta. Csak állt ott, tátogva mint egy hal, a vodkaszag dőlt a szájából.
Candy felitatta a könnyeit egy zsebkendő segítségével, Jonas közben barátságos arccal ölelte át a lány vállát, és valamit a fülébe súgott, s erre az mosolyogva bólintott.
 - Andy? – Jonas immár mellette állt.
 - Hm? – kérdezte szórakozottan. Egyszerre olyan ártatlannak és sebezhetőnek tűnt, akár egy kisgyerek.
 - Minden oké?
 - Nem. Semmi sem oké – rázta meg a fejét lassan.
 - Az a szőke nőci...? – nevetett a raszta. – Nem mondod komolyan...!
 - Nem! – ingatta a fejét újfent. – Nem ő. Elegem. Van. Érted?
A tükörbe pillantott, és újfent rátört a hányinger. Jonas értette, hogyne értette volna...de fürkésző tekintete végül az üres széken állapodott meg, ő pedig kényszeredetten helyet foglalt benne. Candyre emelte zavaros tekintetét és lehunyta a szemeit.
 - Ne haragudj – dörmögte.
 - Semmi baj – mosolygott rá a lány. – Folytathatom a sminked?
 - Megköszönném – biccentett.
A lány sertepertélt körülötte, alapozott és festegetett. Mélyeket lélegzett és lelkiekben próbált felkészülni az elkövetkezendő néhány órára.
 - A francba Helmuttal! Meg tudtam volna ölni...Komolyan.
 - Csak mert nem adta meg a lány telefonszámát?
 - Nem, hanem mert egy behízelgő seggfej!
 - Tetszik neked az a csaj.
 - Pff. Kinek ne tetszene? Nem erről van szó...
 - Nem a faszt nem – röhögött Jonas. – Nem bírod elviselni, hogy nem dughatod meg. Folyton azért majrézol, mert eleged van a „minden nap mással”-ból, de ki vagy bukva, hogy létezik még nő a földön, akit a nagy Whiplasher nem kaphat meg.
 - Befoghatod.
 - De hé...már miért ne kaphatnád meg? Ezek a csajok jönnek velünk a turnéra, nem? Akkor meg nem mindegy tudod-e a számát?
Andreas felsóhajtott.
 - Helmut valami olyasmit mondott, hogy Annabelle-nek nem ő a főnöke...És nem tőle függ.
 - Értem.
 Candy megköszörülte a torkát.
 - Egy pillanatra csendben tudnál maradni? Csak míg kirúzsozom a szádat...
Andreas lenyelte a dühét, és tette, amit tennie kellett.

 

Átadta magát a ritmusnak és a társai által életre keltett dallamoknak. Körültekintett, és a szemébe villanó vakuktól és reflektoroktól egy pillanatra halálfélelem fogta el.
Csak az első két sort látta, amely tele volt lányokkal, mindenféle darkos, gótikus csajszival. Csúnyákkal, szépekkel, kipakolt mellűekkel és lakk ruhásokkal, és mind őket nézték, buja tekintettel, résnyire nyílt ajkakkal. Ő pedig játszotta a szerepét.
 - Jó estét, Berlin – búgta mély hangon, miközben lassan, lezseren és szexisen végigsétált a színpad hosszán. Kezek nyúltak felé, de nem foglalkozott velük. Ő most Istent alakított. – Készen álltok rá, hogy Whiplasher tanítson benneteket a sötétség élvezésére?
Visító, sikoltó igen, igen, igen...mindenünnen.
Utálta ezeket az idióta átvezető szövegeket. Semmi értelmük nem volt, de a közönség imádta a hipnotikus, erotikus hanghordozását. A beszéd lassan egy számba csapott át, és a hangja megtöltötte a klubbot.

 

Az ágy sarkába kapaszkodott, ujjbegyei tejfehérré váltak, olyan fehérek voltak, mint Annabelle bőre. És ez a csodás fehérség az ő testére simult, bársonyosan és gyengéden. Lejjebb csúszott, egyre lejjebb és lejjebb, a férfiassága eszeveszetten lüktetett, a köldöke fölé ért, noha a lány még csak nem is érintette közvetlenül. De most...most...most...
Nedves, mit nedves...? Nyáltól tocsogó forróság, felnyögött tőle, zihált...
 - Kelj már fel, a fenébe, elkésünk! – a férfi hang, Jonas hangja alattomosan váltotta fel a forró álmot. Felült ijedtében, a tenyerébe temette hideg verejtékben fürdő arcát. Némi csillámpor ragadt az ujjaira, a tegnap este maradványaiból.
 - Uh..uhh. Hány óra? – kábán nézett körül. Fél tíz volt. – A fene...
A klippforgatás. Teljesen kiment a fejéből...ami nem csoda. Még, hogy rocksztár...rabszolgáknak való életmódot folytattak.
Jonas, a barátja, a bajtársa, aki mindig mellette állt, most fakó szemekkel vizslatta.
 - Nem lesz ez így jó, Andreas – mondta komoran. A férfi szinte teljesen friss volt és tettre kész. Vele ellentétben, aki ott ült, mint egy szerencsétlen rongybaba. Úgy is érezte magát. – Össze kell szedned magad. Ez ki fog hatni a teljesítményedre is...És ezt nem mint barátod, hanem mint kollégád mondom.
 - Panaszkodtak?
 - Nem, de...
 - Szarul énekeltem? Nem. Elbasztam egyszer is? Nem. Elküldtem őket a picsába, noha semmi kedvem nem volt fotózkodni, meg ölelgetni őket? Nem.
 - Fásult vagy. Kényszerből csinálod. Mi történt veled? – kérdezte csendesen. Andreas hagyta a levegőben lógni a kérdését. Kikászálódott az ágyból, reggeli gyanánt cigarettára gyújtott. Fogalma sem volt, hogy fogja végigcsinálni ezt a napot...

 

Valahogyan mégis sikerült. A három és fél perces videót több részletben vették fel, egészen rutinosan ment az egész, nem az első videójuk volt ez és nem is az utolsó...
Nézte a szorgos méhekként munkálkodó stábot, a bandatagokat, amint ugratják egymást...minden és mindenki olyan helyénvalónak tűnt. Csak ő lógott ki a sorból.
A teljesítménye, az tökéletes volt. Pózolt és profi módon hozta a hangulatot, a sötét, de csillogó, megközelíthetetlen szexis herceget...
 - Ne essünk szét! – a kisfilm rendezője összecsapta a tenyerét. – Annabelle! Gyerünk, kislány, told ide szépen a se...
Andreas felkapta a fejét. A szóló részekkel már végeztek, egy óra maradt vissza az aznapi munkából, s azt hitte, a lányokkal közös szakaszokat majd másnap veszik fel.
És akkor meglátta. Amint hosszú, földig érő frottír köntösben, előre omló hajjal, hatalmas sarkú platformcsizmában bukdácsol előre a kábelek között. A kék hátterek erős kontrasztban ütöttek el fehér bőrétől, és az egész lényét körbelengő...furcsa, világos derengésen. Annyira tiszta volt és annyira gyönyörű.
A férfi visszatartotta a lélegzetét.
 - Hol az énekes?
Előre lépett.
 - Itt van – felelte, de nem a rendezőnek, egyenesen a lányra nézett. Annabelle megszeppent...aztán félve rámosolygott.
 - Szia – köszöntötte Andreas. Ő nem mosolygott, de a szemei szikráztak.
 - Nem teadélután – emlékeztette őket Emil, aki oldalról, cigarettázva figyelte az eseményeket.
 - Na, a következő jelenetben, te Andreas, elkapod a karját, miközben ő menekül előled. Magad felé rántod, hogy megcsókold, de csak lazán, hogy ki tudja tépni magát a kezeid közül. Aztán az úton fog átszaladni, de az előtt megállunk, azt már külön vesszük fel. Ott az első X, bla bla... profi vagy, minek magyarázzam? A lány meg ráérez közben...
 - Rendben – bólintott, s volt egy olyan érzése, hogy ez a pöffeteg kis pasas erősen be van tépve. A nyelve lazán pergett, nemtörődöm módon osztotta az utasításokat.
Annabelle levette a köntösét, az egyik kellékes elvette tőle, de Andreas nem figyelt a részletekre. Az elé táruló látvány megszokott volt, a maga vulgáris kihívóságában. Annabelle-n az a gönc...nem illett hozzá. És mégis úgy megkívánta, a férfiassága rögvest életre kelt...
Csapó. A fények felerősödtek. És a lány elindult a számára kijelölt úton, valódi félelemmel, mint egy üldözött nyúl...
Ő pedig utána. Érte nyúlt, s szikrázott a bőre, attól, ahogyan hozzáér. Maga felé rántotta, de túlzott erővel ahhoz, hogy a lány kiszabadulhasson. Elvesztette a fejét, mielőtt bármit is végiggondolt volna szájával Annabelle ajkai után kapott.
 - LEÁLLUNK! – bődült el a rendező. Nem tudtam megcsókolni...milliméterek választották el tőle, de nem lehetett. Az összes izma megfeszült.
 - Elbasztam – suttogta megsemmisülten, és a lány nem értette mire gondol.
Gyengéden megérintette az őt szorongató, erős férfikart, és lágyan suttogta:
 - Semmi baj. Előfordul...látszik, hogy fáradt vagy...
Andreas legszívesebben üvöltött volna. Mindenkivel, legfőképpen a rendezővel.
 - Ennyi – legyintett fásultan a férfi. – Majd holnap folytatjuk. Mindenki húzzon a fenébe...! Joey, te meg hozd ide a cépét...erre el kell szívnom még egyet!
 - Elengednél? – kérdezte óvatosan a lány.
 - Igyál meg velem egy kávét! – nyögte kábultan a férfi. Már nem érdekelte, hogy mindenki őket bámulja, hogy Emil növekvő dühvel néz rá...
 - De...
 - Semmi de! – suttogta. – Csak gyere! – lehunyta a szemeit, Annabelle testében pedig felengedett a feszültség. Hagyta, hogy a férfi elvezesse őt.
Andreas a székhez vitte, ahová a köntösét terítették, fel akarta segíteni rá, de Annabelle elhúzódott.
 - Mi a baj...? – kérdezte, de akkor a tekintete a lányt lapockájára vándorolt, amelyet nem fedett el a fűző. Az alapozóréteg egy helyütt lemállott róla, csúnya véraláfutás éktelenkedett ott. A bőrétől teljesen elütött, nem lehetett nem észre venni. Ujjával gyöngéden érintette csupán, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a törékeny lány összerezzenve szisszenjen fel.
 - Mennem kell! – hadarta, s kikapta Andreas kezéből a köntöst.
 - Nem tudtam, hogy te szerepelsz majd a videóban! – szólt utána kétségbeesve. Annabelle megtorpant, sajnálkozó arcot vágott.
 - Én sem! – grimaszolt tehetetlenül. – Így alakult...
 - Holnap...
 - Tudok mást tenni? – tárta szét a karjait, lemondón elfordította szép fejét.
Emil, Jonas és Eric jelentek meg előtte, Annabelle-t pedig szem elől vesztette. A barátai várakozón álltak vele szemben, ő meg csak üveges szemekkel bámult maga elé és újra és újra ugyanazt a kérdést tette fel magának.
Ki ez a lány?