16.

  2010.03.23. 18:05

A bőrén még ott érezte a férfi érintését, amint tulajdon, keskeny kis ujjaival átölelte magát, s úgy sietett hazafelé. Biztosra vette, hogy Dwight még jó darabig nem fog hazatérni, azt mondta fontos dolga van odafent, a vámpírokkal...
Annabelle nem akart belegondolni ebbe a fontos elintéznivalóba, minél kevesebbet gondolt azokra a teremtményekre, akik megkeserítették az életét, annál jobb volt neki. Hálával tartozott Dwightnak. Megmentette őt, új életet adott neki...és igen, ezért hálásnak kellett lennie. De mégis, valami furcsa, új, s mégis ismerős érzés pont az ellenkezőjét váltotta ki belőle.
A benső hangja Andreas nevét sikoltotta, valahányszor Dwight eszébe jutott.
Nem lakott már messze, de egyre jobban és jobban sietett, az utcai lámpák vajmi kevés biztonságérzetet szolgáltattak neki a sötét éjszakában. Az utcájuk mostanra teljesen kihaltnak tűnt, de biztosra vette, hogy rejtőzik néhány drogos a ház mögötti parkban, s azt is, hogy valami csókolózó párocska bújik meg a parkolóban.
Csörömpölni kezdett a kulcsával.
 - Hát te meg hol voltál?
Dwight hangja felhasította a csendet, halkan ugyan, de a csendesség nála rosszabb volt, mintha kiabált volna. Persze Dwight sohasem kiabált...
Annabelle reszketni kezdett.
 - Ne! – állt meg, karját határozottan felemelte. – Figyelj, csak sétáltam, te nem tiltottad meg, hogy elmenjek és...
Csatt. Ettől a pofontól most nem hanyatlott oldalra a feje, de az arcán, mint egy óriási, szirmait bontogató virág terült el Dwight tenyérnyoma.
Dwight egy szempillantás alatt mögötte termett, ujjai mélyen a húsába vájtak, a lány nyakába szimatol, majd a kezébe fogta egy hajtincsét. Vészjósló suttogása inkább hasonlított sziszegésre.
 - Egy férfi illatát érzem rajtad... - mordult fel.
Annaballe mereven állt. Ezt úgysem fogja megúszni élve...nem. Gondolatban próbált megbékélni egy lassú, és nagyon fájdalmas halállal...ha ugyan megkapja a végén a megváltást és feloldozást bűnei alól.
 - Az enyémet – egy sötét sziluett bontakozott ki lassan a reá eső, gyér fényben.
Ez a hang... Annabelle szíve szaporán kezdett dobogni, s bár eszével tudta; nincs biztonságban, a lelke mégis örömtáncot lejtett.
 - Úgy dobog a szíved, mint akit épp basznak. Szajha – morgott Dwight Annabelle fülébe, de közben nem vette le a szemét a közeledő alakról. – És te ki a fasz vagy, festett hajú barátom?
Dwight orrlyukai kitágultak és összehúzódtak. Érezte a vér illatát...északi, tiszta vér szagát árasztotta a férfi. Ismerősnek hatott.
 Annabelle bele sem mert gondolni mit forgat Dwight a fejében.
 - Egy barátja. És jobban teszed, ha nem bántod – figyelmeztetésnek szánt fenyegetésén Dwight jóízűt nevetett.
 - Már tudom ki vagy te... – ötlött eszébe. – Együtt dolgoztok azon a videóklippen. Helmut mesélt rólad...
 - Ereszd el! – emelte fel a hangját a férfi, keze a könnyű, átmeneti kabát alá tévedt.
Annabelle már látta a fegyver egy apró szegletét...s tudta, hogy ha ő látja, akkor Dwight már réges-rég észrevette.
 - Tűnj már el! – sivított fel váratlanul a lány, mire Dwight erősebben markolta a haját, egészen a vállához szorította Annabelle fejét.
Andreas célra tartotta a kilenc milliméterest.
 - Tedd azt le! – nevetett Dwight. – A végén még megsérül a lány – kacsintott gúnyosan.
 - Esküszöm, ha nem engeded el, megöllek.
 - Tedd el azt a vízipisztolyt, és húzz a picsába! – ismételte Dwight. – És akkor csak egy kicsit büntetem meg Annabelle-t. Hallottad? Nem haragszom azért, hogy találkozott veled, mert Helmut barátja vagy. Csak azért fog kikapni, mert engedély nélkül tette.
 - Nem fogsz rá kezet emelni többé – jelentette ki Andreas.
 Dwight egyre jobban élvezte a komédiát.
 - Ezt nem te döntöd el. Ő a tulajdonom. Az enyém. A sajátom. A drágaságom. Nem láttad a Gyűrűk Urát? Balfasz... Na tűnés, mielőtt megunom, hogy itt hadonászol azzal a szarral, és letépem a fejedet...
 - Andreas, menj már! – könyörgött Annabelle.
 - Kuss, ribanc! – rántotta meg a haját újra. – Mit félted úgy? Talán megbaszott? Annak nem érzem a szagát... - szimatolt a levegőbe. S a következő pillanatban szinte fénysebességgel tűnt el Annabelle mögül, és jelent meg Andreas mellett, kiütve a kezéből a fegyvert.
Annabelle megbillent, de az ő vámpírokhoz képest gyenge látása még nem dolgozta fel az információkat...az agya meg valahol kilométerekkel mögötte kullogott.
Hatalmas csattanás, majd a repülő test és a szél vad és gyors keringője, végül Andreas valahol a ház mellett, a bokrok között ért földet, tompa, de fájdalmas puffanással.
Annabelle felsikoltott.
 - Ne vinnyogj már, nem öltem meg – ragadta meg a karját Dwight. – Csak elvettem a kedvét attól, hogy abba üsse az orrát, ami nem az ő dolga. És most gyerünk felfelé!
Annabelle tiltakozni akart, kitépni magát a férfi karmai közül, és odarohanni Andreashoz. Mentőt hívni hozzá, vele menni...megbizonyosodni arról, hogy jól van...
De Dwight elől nem lehetett elmenekülni.