20.

  2010.04.18. 20:54

A lány még sohasem utazott hasonló járművön, mint a Deathstars turnébusz. Olyan volt, mint egy komplett luxuslakókocsi...csak éppen túl sokan lakták ahhoz, hogy kényelmes lehessen. Habár ők ketten most aztán mindenféle szűkölködés nélkül elfértek az emeleten, míg a banda többi tagja odalent tartózkodott – néha hallották csak a fojtott beszélgetésüket a busz békésen zúgó motorhangja mellett.
Ám a lány mégis ideges volt, arcizmai feszültek, az ujjai görcsösen szorongatták Andreas ágyának peremét. A leopárdmintás takaró átizzadt a tenyerétől.
 - Próbálj megnyugodni – mondta Andreas. Teljesen feleslegesen.
 - Napkeltéig...meg sem állhatunk...
 - Nem is érünk oda addig – nyugtatta meg. – Biztos vagy benne, hogy utánunk jött?
 - Teljesen biztos – bólintott aprót.
A férfi nem szólt többet. Az ágytámlájának támasztotta a hátát, térdeit felhúzta, csendesen szívta a cigijét, míg a lány az ágy szélén gubbasztott. Lehetetlen helyzet volt. Nem bírta tovább, felsóhajtott, és elnyomta a cigit, aztán a fél karját hívogatón tárta ki felé. Annabelle szó nélkül húzódott melléje, a busz aprót zökkent, Andreas pedig szorosan fogta át a vállát. Egyszerre fújták ki a levegőt. A feszültség kissé felengedett a lány testében, s hirtelen kényszert érzett rá, hogy a fejét a fekete inggel fedett vállra hajtsa...
 - Ezt nem szabadott volna – hunyta le a szemeit, és fészkelődött egy picit, hogy a fülét ne nyomja Andreas válla. Újra lejátszotta magában a jelenetet. Ahogyan Andreas bejelenti. A többiek morgolódnak és magyarázatot követlenek. Aztán mikor megkapják, nem hiszik el, Eric röhög, Skinny is félszegen mosolyog és ő is kér a drogból...
Emil arca azonban nem hitetlenséget tükrözött. Hanem dühöt és undort. Felszisszent, aztán bezárkózott a mosdóba. Nyilván azért oda, mert az volt az egyetlen teljesen elszigetelt helyiség a buszban.
 - Dehogyisnem – nyugtatta meg, apró, körkörös simogatásokkal próbálta a félelmeit csitítani. – Miért? – dünnyögte. – Miért érek neked ennyit...?
Andreas a hajába temetkezett, így a szavai csak apró foszlányokként jutottak el Annabelle tudatáig. Mégis megértette.
 - Ha azt mondom, hogy szerelmes vagyok beléd, akkor teljesen hülyének fogsz nézni, ugye?
Annabelle felnevetett. A nevetése olyan tiszta volt, hogy a férfi...megrémült tőle.
 - Jaj, ne haragudj...nem téged nevetlek ki...csak... – s idegességében már abba sem tudta hagyni. Szívből jövő, de feszült nevetés volt. Óvatosan Andreasra nézett, és ahogyan a tekintetük egymásba kapcsolódott, a gyomra összeszorult, a mellkasával egyetemben, és a nyálkitermelődése váratlanul megnőtt... – Én afféle burokban nőttem fel, ha úgy tetszik. Nem tudok ezekről a dologról az ég világon semmit! És ezt úgy hidd el, ahogyan mondom. Szóval nem hiszem, hogy pont nekem lenne jogom bárkit is kinevetni az érzései miatt, mikor jóformán azt sem tudom mi fán terem a szerelem – annyira belelovallta magát, hogy már meg sem bírt állni, a szó csak ömlött belőle és Andreas itta minden szavát. – Persze, először azt hittem szerelmes vagyok Dwightba. De az inkább csak végtelen hála volt, amiért „megmentett” arról a helyről. Ki tudja? Lehet, hogy irántad is ugyanezt a hálát érzem most, amit összekeverek a szerelemmel...
Andreas megfogta a lány kezét, és beléfojtotta a szót.
 - Várj...azt mondtad összekevered a szerelemmel? Ez most azt jelenti, hogy te szeretsz engem? Vagyis, hogy úgy érzed, hogy szeretsz? – a pupillái kitágultak, a mohó kíváncsiság csak úgy áradt belőle, mint egy kisgyerekből.
Annabelle elszégyellte magát, leszegte a fejét. Abban a pillanatban megint úgy szólalt meg, ahogyan nevelték.
 - Te jó ég, mit műveltem. Bocsáss meg, kérlek. Hogyan szeretnéd megtorolni ezt...
 - Mi? Ne kezdd megint... – Andreas dühe egy másodpercnyi idő alatt lobbant fel, és Annabelle ezt az indulatot érezvén még lejjebb ereszkedett.
 - Hol szeretnél megütni?
 - Annabelle! – fortyant fel.
A lány hátat fordított neki, két karjára ereszkedett a hátsóját kitolta és színtelen hangon, lehunyt szemekkel folytatta.
 - Dwight itt szerette a legjobban. Kívánod, hogy levegyem a ruhámat, vagy te fosztanál meg tőle?
 - A franc essen a... – sűrűn káromkodott, aztán elkapta Anna vádliját, és annál fogva rántotta magához. A lány hasán felgyűrődött a póló, ahogyan végigcsúszott, s az ágytakarót is felgyűrte. Andreas a vállainál fogva fordította maga felé, aztán gyengéden megigazította az öltözékét. Annabelle hatalmasra nyílt szemekkel pislogott fel rá. – Hagyd ezt abba – finoman kisimította az arcába szálló tincseket, a hangja is a mozdulataihoz hasonlóan érzékeny, de határozott volt.
 - Ahogy kívánod – lehelte a lány.
Andreas szemei fájdalommal teltek meg, s egyben haraggal is.
 - Teljesen tönkretett...
 - Soha nem lettem teljesen az övé – mondta. Andreas visszafojtotta a levegőt.
 - Úgy érted...soha nem...
 - Soha nem közösültünk.
 - A...Az hogyan lehetséges?
Annabelle állta a férfi hitetlen pillantását.
 - Néha jutalomból elélvezhettem. Olyankor a kezével dörzsölt addig, míg el nem jutottam az orgazmusig. De Dwight sohasem hatolt belém. Csak ivásra használt.
Andreas megremegett.
 - Használt... –morogta. – Rühellem ezt a szót.
 - Én...- mély levegőt vett. – Szeretném ha te is ezt tennéd.
 - Igyak belőled? – vonta fel jobb szemöldökét gúnyosan, majdnem elnevette magát. Annabelle halálosan komoly maradt.
 - Nem. Bár ha vámpír lennél azt is megtehetnéd. Csak...vegyél rajtam elégtételt a téged ért nehézségek miatt. Az én hibám, hogy a barátaid haragszanak rád. Büntess meg érte. Aztán...tegyél a magadévá, ha kívánod.
Andreas a lélegzetét is visszafojtotta míg beszélt. A hitetlenséget átváltotta valami...egészen más...maga sem hitte el...de felizgatták a lány szavai. A hangja elhalkult, elmélyült és csak úgy dorombolt belőle a vágy.
 - Annabelle...én nem tudnám ezt megtenni veled – de a szeme az ellenkezőjét ígérte, s a lány őszinte mosolya újabb adag jeges vízként zúdult a nyakába.
 - Te sok nővel voltál már – állapította meg, és továbbra sem ült fel, hogy egyvonalban legyen az arcuk. Feküdt tovább előtte, legyőzötten. – Rajongókkal is. Akik felnéznek rád...és istenítenek. Láttam, hogy viselkedtek veled a modell lányok, a forgatásokon. Nem használtál még ilyen nőket?
 - De. Kihasználtam őket. Kihasználtam és nem használtam...Azt hiszem a kettő nem egy és ugyanaz!
 - Alkalmilag kihasználni és folyamatosan használni tényleg nem. Mert ha engem használnál az egy megtiszteltetés lenne számomra. De ha csak kihasználnál, aztán eldobnál...az maga a pokol. Érted ezt? Érzed a különbséget?
 - Anna...
 - Kérlek! – a hangja élesen hasított a csendbe, talán még odalent is meghallották.
Andreas kínjában nyeldekelt és félre nézett, a nadrágja feszült, hideg verejték csorgott végig széles hátán, az ing alatt.
 - Ki akartalak rángatni a helyzetedből. Nem szeretnéd ha tisztességgel bánnának veled? Mert én szeretnék veled ahhoz méltóan viselkedni, amilyen értékes nő vagy...Eddig nem így volt, másokkal...de most...Basszameg, nem véletlenül akartalak annyira elhozni onnan! Asszem beléd szerettem.
Annabelle lassan bólintott.
 - Jó. Legyen, ahogy akarod.
 - Alszol mellettem ma éjjel?
 - Nem fogok tudni elaludni...Ahhoz túlságosan feldúlt vagyok.
 - Keríthetek neked altatót, vagy füvet, vagy amit akarsz.
 - Nem akarok elkábulni – rázta a fejét.
 - Akkor csak legyél mellettem – hajolt oda hozzá, az ajkát óvva érintette az arcához. – Mert a helyzet az, hogy hosszú ideje először én sem szeretnék.

 

Összebújva feküdtek, miközben a busz egyenletesen tépte át az éjszakát. A többiek semmi hajlandóságot nem mutattak arra, hogy esetleg fel kívánnának jönni aludni. Ez túl soknak bizonyult nekik, s Andreas nagyon is tisztában volt vele, mibe rángatta a bandáját. Ehhez talán tényleg nem volt joga.
De most semmi más nem érdekelte, csak a testéhez simuló, védelemre szoruló kis lény...akit bármennyire kívánt is, most mégsem tett többet, mint visszafogott, mégis sokat jelentő simogatásokkal kényeztette, és nyugtatta. Még csak meg sem csókolta a száján.
 - ...és volt egy nevelőnője, minden csoportnak. Aki megbüntetett, ha rosszul csináltunk valamit. Félelmetes volt.
 - Azt még mindig nem mesélted el, miért zártak be végül is és ítéltek halálra...
Annabelle összerándult.
 - Jó-jó... – legszívesebben visszaszívta volna a követelőző szavakat. De ha egyszer annyira kíváncsi volt Anna életének minden egyes részletére... – Képzelem, mennyire pocsék lehet erről beszélni.
 - Az igazság az, hogy nagyon jólesik elmondani. Mert még...soha nem beszéltem róla. Újra és újra átéltem gondolatban...majdnem minden éjjel... – laposakat pislogott, aztán ásított, és a keze lehanyatlott Andreas alkarjáról.
 - Akkor talán majd egyszer befejezed...és többet nem fog kísérteni...
Nézte, ahogyan elalszik, aztán nehéz szívvel állt fel mellőle. Meg kellett néznie Emiléket. Mert értük is felelősséggel tartozott...