menjünk bulizni, mer az jó

A Hold körvonalai aznap éjjel derengő kék gyűrűként vibráltak. Majdnem telihold volt, egy apró cikkely hiányzott csupán. Nem reméltem sokat ettől az estétől, fáradt voltam és kissé feszült, mint mindig. Álltam az erkélyen, társaságban, de mégis egyedül, véget akartam vetni ennek a hétnek, jólesőn fújtam ki a füstöt és meg is felejtkeztem a hold bámulásáról.

Nem tudom mit és miért reméltem, vagy vártam… Úgyis mindenhol megtalálnak. A démonok – a sajátjaim, s másokéi – hűen követnek mindenhová. Még a WC-re is. Jönnek utánam, mint az éhes farkasfalka, hogy táplálkozzanak belőlem, az enyimek, azok meg ott mélyen kaparásznak, mert szeretnének már a felszínre jönni egy kicsit és barátkozni meg ismerkedni a többiekkel…

Egyedül táncolok, hagyom elfolyni a külvilágot, befelé figyelek, miközben tekintetem távoli pontokon időzik. A talpam ösztönösen veszi fel a dobok ritmusát, már nem érzem a testemet, nem érzékelek semmit a falakból. Aztán az arcomba villannak, mintha átsuhannának rajtam, olyan az egész. Vibráló szemek, torz arcok, sötét sziluettek, egy-egy szemvillanás erejéig. Ha pislogok az segít, a pislogás eltünteti őket a látószögemből, és akkor már csak a jelenlétük bizsergeti a bőrömet.

Remélem az enyémek nem riogatnak másokat, próbálom őket szófogadásra bírni és megzabolázni. Ujjaim rászorulnak az áttetsző kristályra. Néhány évvel ezelőtt önként vonultam volna be a pszichiátriára, és sírva kértem volna az orvosokat, hogy ne engedjenek ki, amíg nem tüntetik el a fejemből a képeket, nem oszlatják el ezt az őrületet… Most meg csak szimplán remélem, hogy egy hegyikristály elég lesz, és egyik sem tudott maradandóan belémköltözni.

Kint állunk a csillagos ég alatt, megint füst, meg semmitmondó beszélgetések. Az emberek untatnak, a bennük lakók megrémítenek. Tessék, megint előjön és vérre szomjazik. Bántani akarja azt a lányt, amelyik olyan bosszantóan lépkedett a lábára tánc közben. Sugallom, engedje el, kérem, viselkedjen. Elindul a lány felé, feszülten követem. A lány kérdőn néz ránk, nem is emlékszik, nem érti mit akarnak tőle. Az idő megfagy, hátrapillant rám és vidáman közli “Meggondoltam magam.” aztán barátságosan bemutatkozik a lánynak, ahelyett, hogy felzabálná lelkének egy gyengécske darabkáját, úgy, ahogyan azt korábban ígérte. Megnyugszom. Rövidre kell fogni a pórázt és akkor minden rendben lesz. Alig vártam, hogy visszamenjünk táncolni.