A Blumenthal család lányai jólneveltségükről voltak ismertek a hegyek közt megbújó kisvárosban, Waldkirchenben. Bár a kicsiny német helység síparadicsom hírében állott, és a téli szezonban turistákkal telt meg, a helyiek szegről-végről, többnyire vezetéknévről jól ismerték egymást. Frau Blumenthal Kerstin gondosan ügyelt a családja jó hírére. Rendszeresen látogatta a vasárnapi Istentiszteletet, szerény szavú, de bőkezű asszonyság volt. A helyi pap gyermekeként szerette, a hitgyülekezetben köztiszteletnek örvendett.

Lányai a tizennégy éves bakfis Lilith, és a szinte kész nő, tizennyolcat töltő Inge a takaros nappaliban várakozott a verőfényes, májusi vasárnap reggelen. Minden díszpárna a helyén, tökéletes párhuzamban pihent a kanapén, a kockás függönyök gondosan elrendezve, a fodros kis megkötő által rögzítve engedték be a hegyvidéki nap első, szúrós sugarait a ház ablakain. A két lány egyenszoknyát és galléros blúzt viselt, egy halovány színárnyalat jelezte csak az apró különbséget. Meg egy furcsa motívumot ábrázoló ezüst medál, mely Lilith nyakában lógott, fekete, hasított bőrre fűzve.
Kerstin Blumenthal még igazított egy leheletnyit feltűzött, természetes, szalmaszín kontyán, és merev mosollyal üdvözölte lányait.

- Indulhatunk? Peter atya már vár bennünket. Inge, fogd ezt a kosár süteményt... Lilith, rajtad meg hogy áll az a blúz? – durva, kimért mozdulatokkal igazgatni kezdte fiatalabbik lánya gallérját. A fordított pentagramm közepén baphomet fejet ábrázoló szigilen megcsillant a fény. – Mi ez rajtad? – szisszent fel méltatlankodva Kerstin. – Azonnal vedd le!

- Nem  - vágta rá a lány, és makacsul rejtette újra ruhája alá szeretett medálját.

- Leveszed, vagy letépem – közölte ridegen anyja.  – Miért nem tudsz olyan lenni, mint a nővéred? Miért van rád mindig gondom? – színpadias fájdalommal az arcán fordult Inge felé, aki kicsit még ki is húzta magát büszkeségében.  Lilith megszokta az efféle okítást. Folyton Ingéhez hasonlították, ő, a kisebbik lánytestvér számított a család feketebárányának. Ha vendégségbe mentek, Inge tanulmányi eredményéről, érdemeiről, na meg persze az első osztályú, udvarias és tökéletes udvarlójáról zengtek dicshimnuszokat. Úgy tettek, mintha ő ott sem lenne és ez volt a jobbik eshetőség, így legalább békében elfogyasztotta az ételt, és még arra is maradt ideje, hogy titkos rituáléit űzze, a mit sem sejtő jókeresztények tudta nélkül.
Anjya nemes egyszerűséggel rántott jókorát a medált tartó bőrön, mely a lány nyakába vágott, piros mélyedést hagyva a szakadás nyomán. Lilith szemének halványkék íriszét egy másodperc erejéig földöntúli sötétség dühe színezte feketére, a medál pedig eltűnt anyja táskájának mélyén.

- A nélkül nem megyek sehová.

- Ha nem jössz, nem kapsz ma enni – közölte nemes egyszerűséggel Kerstin.

- Elvettétek az étvágyam – felelte ridegen, és lassan a lépcső felé vette az irányt. Alkalomadtán majd visszalopja a nyakláncot, remélte, anyja nem dobja ki valahol útközben. Legalább a vasárnapi Istentisztelet gyötrelmeitől megkímélte magát.

- A család szégyene vagy, mintha nem is az én lányom lennél – anyja síri hangon szólt utána, de ő hátra sem pillantott. Cseppet sem hatotta meg ez a fajta álszent siránkozás. Pontosan ugyanúgy hangzott, mint második férje, Walter hirtelen halálakor, mikor a rászálló vagyon és földek felett hullajtott krokodilkönnyeket Waldkirchen Istenfélő özvegye.

Lilith veszett dühvel tépte le magáról az ízléstelen, rákényszerített ruhadarabokat. Fekete, elől és hátul is mélyen, V alakban kivágott, egyszerű ruhába bújt. Mélyeket lélegzett, próbálta visszanyerni lelki nyugalmát, és elengedni a dühét. A düh és a harag csak hátráltatják a spirituális hadviselésében, a céltudatos nyugalom viszi csak előre. Szinte fájt neki a nyaklánca hiánya, éjjel-nappal viselte, az összes energiájával feltöltötte a szigilt. Légzése lassult, törökülésben a tükör elé helyezkedett. Csak bámulta a tükröt, a homloka környékére összpontosítva nyitotta meg harmadik szemét. Ő nem örökölte anyja és nagyanyja szőke szalmahaját, ébenfekete hajzuhataga szép keretbe foglalta vékony, sápatag arcát, kiugró arccsontját, kék szemeit. Gnózisba, transzállapotba került és a homlokából lassan ívesen tekeredő, fekete, redőzött szarvak nőttek ki. Szemei a pokol tüzének vörösében izzottak fel. Sötét energiaburok, mint fekete aura lengte körbe a testét és némán szólította felsőbb énjét, a sucubbust, Sötéthold Lilithjét.

Éppen csak vérezni kezdett serdülő korában, mikor először, öntudatlanul de ösztönösen fogadta magába a démont, aki úgy fészkelte be magát sérült lelkébe, mintha mindig is oda tartozott volna. Eleinte fel sem tűnt neki, miféle erőkkel ruházta fel a sucubbus jelenléte. Kislányként, vérszerinti apja halála óta végre először nem érezte magát oly elárvultan és tehetetlenül.
Walter, anyja második férje a tenyeréből evett. Inge furcsállotta az új hierarchiát, hisz eddig mindig ő volt a kedvenc, a kivételezett, a család büszkesége. Walter számára attól fogva csak Lilith, a fekete hajú, apró termetű lányka létezett. Ha anyja dorgálta, védelmére kelt. Mikor szobájába zárta, ételt vitt neki és hosszasan ágya mellett maradt, hogy esti mesét mondjon neki. Lilith valósággal megszállottjává bűvölte Waltert. Kerstin és Inge értetlenül álltak a jelenség előtt.
Egy reggel Walter nem került elő Lilith szobájából. Senki nem tudta mi történt, de ennek nem mehetett híre Waldkirchenben, így Walter egy hegyi túra alkalmával szerencsétlenül lépett, nyakát szegte és életét vesztette. Mindenki szegény özvegyet sajnálta, Lilith pedig még szótlanabbá vált, mint annak előtte. Anyja faggatózására egyre csak ugyanazt ismételgette:

 - Nem tudom, anyám. Bejött hozzám, betakargatott és egy pohár friss vizet tett az éjjeli szekrényemre. Hamar elaludtam, és mire felébredtem, már hűlt helyét láttam csak. Biztosan az éj leple alatt távozott.

Kerstin nem hitt neki, mégsem szólt egy szót sem. Bár mesterkélt és titkolózó, de éles eszű asszony volt ő. Sokat adott a látszatra, de Walter Lilith iránt táplált tébolyult vonzalmát, talán beteges szerelmét mások előtt leplezhette ugyan, ám magának hiába hazudott. Walter nem szökhetett meg, sosem hagyta volna magára Lilithet... De vajon hová lett a bolond ember?
Amint papíron látta a rájuk szálló anyagi javakat, tudta, egész hátralévő életükben gondtalanul élhetnek. Bármi is történt Walterrel, most már Isten kezében volt.

Lilith lassan állt fel a tükör elől, tökéletes szinkronban az ajtókilincs nyikorgásával, mely Hans-Jürgen érkezését jelezte. Inge vőlegényét csak holnapra várták, de Lilith pontostan tudta, hogy a fiú korábban jelenik majd meg. Az előző közös vacsoránál, mikor a Hans-Jürgen puszta belé nevelt udvariasságból sietett segítségére az asztal leszedésében, ami mindig a hugicára maradt, Lilith démoni tekintetének egyetlen pillantása hatott rá olyan hipnotikusan, mint szegény, megboldogult Walterre...
Anyjuk a konyhában sertepertélt, Inge kikísérte a vendégeket a nappaliba és Schnapsszal kínálta őket. Lilith pedig csak ennyit mondott:

- Vasárnap reggel kilenckor pontban légy az ajtóban! Várni foglak!

Hans-Jürgen kezében a mennyasszonyának szánt fehér liliomcsokorral állt tétován az ajtóban. Lilith mint egy kísértet, hirtelen és némán jelent meg a lépcső tetején, hosszú ujjait a lépcső korlátján pihentette. A fiú megbabonázva bámulta a lányt. Lilith vállához érintette ujjait, lecsúsztatta a ruháját, és hagyta, hogy a földre hulljon. Fehérneműt nem viselt, meztelen, ragyogóan fehér testtel állt és kifejezéstelen arccal, pengevékony ajkakkal, de tűztől lobogó szemekkel nézett le áldozatára. Lassú, temészetes léptekkel indult le a lépcsőn, kicsi, feszes, még növésben lévő keblei meg-megremegtek léptei nyomán. Néhány centiméterre állt meg Hans előtt, fehér liliom szirma érintette meg jobb mellbimbóját. Arcán érezte a fiú szapora légzését.

- Kívánsz engem, Hans-Jürgen? – tette fel a kérdést színtelen hangon, cseppet sem kirívóan, Hansra mégis úgy hatott, mintha kéjesen búgtak volna a fülébe.

- Igen – hebegte halkan. A máskor határozott, németesen kocka forma arc most kisfiús zavart tükrözött. Józan észnek szikrája sem csillogott a szemeiben.

- Akkor tegyél a magadévá, most – közölte. Nem volt abban utasítás, sem parancs, de ellenkezésnek sem hagyott helyet. Hans egyszerűen elejtette a virágcsokrot, az tompán puffant a földön. Lilith rálépett, összezúzva a szárát, fejét, a sárga pollen a hófehér szőnyegbe olvadt talpai alatt. Szájon csókolta nővére vőlegényét, cseppet sem óvatoskodva, vagy gyengéden. Szenvedélyesen falta a férfi ajkait, mintha azon át akarná kiszívni a lelkét, Hans-Jürgen pedig gyors mozdulatokkal szabadult meg kockás ingétől és nadrágjától. Kezei Lilith kislányos testére tapadtak, mindenhol érezni akarta a feszes, már nem gyermeki,de még korántsem érett bakfis idomait. Olyan puha és hamvas volt a bőre, mégis a bűn és romlottság áradt minden pórusából. Végigcirógatta kissé kiálló bordáit, szájával közben a még növésben lévő, de már most gyönyörű, feszes és kemény melleket falták. Lilith hátra vetette a fejét, ördögien kéjes, tizennégy éves lányhoz egyáltalán nem méltó nyögés hagyta el ajkait.

Csontos ujjai Hans-Jürgen kőkemény férfiasságára fonódtak, mutatóujjának begyével végigcirógatta  a kidagadó, vastag kék eret a méretesre duzzadt falloszon. A férfi lihegett és csak nézte epedve az előtte álló, furcsán természettfeletti energiákat kibocsátó teremtést. Lilith szemben állt vele, száját résnyire nyitotta, nyálát összegyűlni hagyta, majd alsó ajka peremén kiengedve a férfi hímtagjára folyatta.

- Akarod?

Hans, mint egy félbolond csak lihegni és bólogatni tudott, hang sem jött ki a torkán. A lány letérdelt és először csak a csúcsát, mint egy jóízű epret, szájába véve szívta meg Hans farkát. Előnedveit a szájában ízlelgette, lassan, hosszú nyelvét kinyújtva engedte szinte torkáig a merev falloszt. Hans felnyögött. Lilith mélyebbre és mélyebbre nyelte be férfiasságát, gonoszul pillantott fel rá, odalentről.

 - Ilyet a nővérem nem tud, igaz? – engedte ki szájából egy pillanatra a hímtagot, de a választ meg sem várva újra szopni kezdett, ezúttal ütemesen és nyáltól csúszosan, keskeny ujjaival körülölelve a makkot. Egészen az élvezés határáig juttatta a férfit, majd abbahagyta és lassan, nyelvével cirógatva a farkát, finoman elmosolyodott. Négykézlábra ereszkedett, mint egy kecses de veszélyes vadmacska, ringó csípővel mászott előre a padlón, a bejárati ajtóval szembe fordulva. Apró fenekének félgömbjei a terpeszállásban szétnyílva hívogatták Hans-Jürgent. Nagyajkai közt halványan csillogott a nedvesség, kisajkai egészen elbújtak közöttük. Lilith nem szólalt meg többet, csak hátra pillantott a válla fölött. Szemeiben a sucubbus követelte az őt megillető szexet.

Hans-Jürgen gépiesen lépett mögé, farkát a szűk, világos, puha puncihoz illesztette és egy lökéssel, finomkodás nélkül nyársalta fel a lányt. Lilith mélyről jövő nyögést hallatott. Végre.
Hans-Jürgen baszni kezdte, folyamatosan, egy pillanatra sem lassítva. Elméjére vörös köd szállt, úgy érezte elveszti az uralmat saját teste felett. Állatiasan, megállíthatatlanul hágta a törékeny, fiatal lány testébe zárt démont. Zihált, levegőért kapkodott, egy pillanatra sem állt meg pihegni. Lilith csak nyögött néhányszór, néha jólesően, néha meg csak úgy, megszokásból. Mindennél jobban élvezte a gyenge férfiakra gyakorolt hatását, azt, hogy megszállottan akarják őt, és képtelenek ellenállni... Az igazi élvezetet a hatalom okozta számára. Valóban nem anyja főztjére, savanyúkáposztára meg kenyérre éhezett. A Hans virslijének döfködése nyomán felszabaduló szexuális energia táplálta őt, a férfi életereje és vágya lakatta jól.
A közösülés jóval tovább tartott, mint azt Hans legmerészebb álmaiban remélni merte volna. A szíve már olyan hevesen dobogott, mellkasa sajgott, szája kiszáradt, izzadtságcseppek gyöngyöztek maszkulin testének minden szegletében.
Ingével még sosem közösültek, várniuk kellett az esküvő utánig, ahogyan az illdomos volt. Mikor magán könnyített, sosem tapasztalt még hasonló hosszúságot és intenzitást. Gyötörte a vágy, a kéj, férfiassága majd felrobbant, de fizikai ereje lassan elhagyni készült. Mégsem tudott megállni.
Lilith halkan nevetni kezdett.

- Még – közölte a férfivel, miközben úgy szuggerálta az ajtót, mintha csak várna valakire. Vagy valakikre. Hans, mint egy megszállott, az ájulás határán, de tovább hágta a lányt.

Kulcs fordult a zárban, a nevetgélő Inge kezében megállt a kilincs. Anyja hátulról ütközött neki, nem számítva az őket fogadó látványra ütődtek egymásnak, így mindketten előrébb léptek, egészen közel kerülve a földön négykézláb élvezkedő Lilith kaján arcához.

Döbbenet és undor keveredett a szobában, Inge a kezébe temette arcát és zokogni kezdett. Elfordult, a fejét rázta, és abban bízott, talán csak lázálmot lát és mire visszanéz, eltűnt az egész, mintha sosem lett volna.

- Hans-Jürgen Kracher, azonnal hagyd abba, és takarodj a házamból! Ezért még megfizetsz! Hogy merész...
Lilith jóízűen felnevetett, mámorította anyja iszonya. Kerstin rémülten hátrált egy lépést. Hansot mintha az ördög szállta volna meg, láthatóan maganál sem volt, szeme fennakadt, fehérje látszott csupán, torkából fulladozó hörgések szakadtak fel. Inge végre odanézett és sivalkodni kezdett.

- Mindjárt meghal! Ez egy démon, az ördög szállta meg... Anyám, csinálj valamit!

- Anyánknak nincs itt hatalma – lehelte Lilith nemes egyszerűséggel.

Inge térdre rogyott, rázta a zokogás és a kétségbeesés.

- Hagyd abba! Kérlek, engedd el...

- Miért tenném? – nővére szemébe nézett és mindketten tudták, hogy az nem fog tudni meggyőző választ adni a kérdésre.

Kerstin reszkető kézzel matatott a táskájában, egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre megtalálta a hideg fémet. Lilith elé vetette, a fordított pentagram csilingelve, peremén hintázva állapodott meg a padlón a lány előtt.

- Köszi, anyu – Lilith ajka negédes mosolyra húzódott. Lehunyta a szemeit, mormolt valamit magában, Hans teste elernyedt, eddig vérrel teli hímvesszője lankadtan csusszant ki a lányból. Ájultan rogyott a padlóra, de még lélegzett.

Lilith könnyedén állt fel, felöltötte a nyakéket, és családja dermedt tagjai felé fordult.

- Ez volt az utolsó, hogy így bántatok velem – bámult rájuk. – Nem öltem meg ezt a szerencsétlent, mert nem szolgált rá. De még nem laktam jól – nyelve hegyével megérintette felső ajkát, szeme vészjóslón, éhesen villogott. A sucubbus addig követeli a szexet és addig szívja magába az ebből felszabaduló életenergiát, míg teljesen fel nem töltődik általa és Lilith igencsak régen lakmározott utoljára.

- Menj el a háztól, és soha többé ne gyere vissza. Maga vagy a romlás, a gonosz, a sátán lánya... – anyja máskor szigorú hangja most reszketeggé, bizonytalanná vált. Mélyen mindig is tudta, hogy furcsa jelenségek övezik a lányt, és megmagyarázhatatlan sötétség kíséri, bármerre is járjon. Hiszen vér volt a véréből, mégis, ismeretlen és hivatlan erők költöztek a házba Lilith születésekor. Sosem tudta igazán szeretni, de elengedni sem merte hazulról. Félelmét vasszigorral palástolta, és remélte, hogy a templomi látogatások során Lilith majd megtisztul. De sem a zsoltári énekek, sem a papi áldás, de a szentelt víz sem bizonyult elegendőnek és most bekövetkezett az, amitől mindig is tartott. Darkmoon Lilith túlnőtt a serdülő, ifjú gazdatesten.

- Nem parancsolsz nekem – hangja egészen megváltozott, nyoma sem volt az ismerős, vékonyka tónusnak. Tiszta, búgó, veszedelmes női szoprán hangzott fel. Anyjára ügyet sem vetve vette célba következő áldozatát, a szűz, még érintetlen Ingét, aki remegve, lecövekelve állt a szoba közepén és rettegve várta az elkerülhetetlent.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés