2023.12.15. 19:30, Sniffany
Lilith merev kitartott karral, rezzenéstelenül ült lótuszülésben Annickkal szemben. Hosszú ujjai közt himbálózó obszidián inga metronómszerűen lengedezett kelet és nyugat közt, a lány üvegesedő szemei előtt.
Annick képtelen volt felidézni akár egyetlen olyan emlékképet, ahol bármely szülője, rokona felismerhető lett volna. Barátai nem voltak. A Boersma család elzárva tartotta őt a külvilágtól. Magántanulóként oktatta őt az apja, amikor nem tanult, akkor az anyjának segédkezett a házimunkában, s persze mindenekelőtt a helyi muszlim közösségi életben vett részt.
Egészen tudatlannak tűnhetett, ám rendkívül intelligens, érzékeny kislány volt, aki burokban nőtt fel. Lilith nem állhatta, hogy ne segítsen rajta. Ugyan már soha sem tudhatja meg, mi lett volna, ha normális, szabad gyermekkort és életutat kap, de azt még megtapasztalhatta, mivé válhat az ő démoni segítségével.
A nővérek napok óta nem látták Lilithet. Az a pletyka járta, hogy már nem érdekelte többé a fekete hit terjesztése. Valóban, Lilith úgy érezte, mindent elért, amit akart. Most új küldetést érzett magáénak, lelkében nyugtalanul kavargó, kitörni készülő tettvágy feszítette. Itt már egyébként is mindent véghez vitt, amit lehetett.
A katolikus egyház templomai feketén ragyogtak Baphomet vigyázó bal keze alatt. Megtette, amit az Ördög megkövetelt tőle. Most máson volt a sor, egy egész új generáción. Lilith szívügyének érezte, hogy utat mutasson nekik, hogy lássák, van más választás, mint amit a világ és a nagyhatalmak beléjük sulykoltak.
Annick Boersma volt az élő, ártatlan bárány eltévelyedett példája. Lilith anyai szeretettel oltalmazta a lányt. Nem számított hány nap telt el, hányszor telt ki a hold – nem hagyta magára fogadott leányát. Annick nem merte elhagyni a kolostor alagsorát. Probst nővér időnként hármat koppantott a minden fényt és életet kizáró zárt tölgyajtón, ezzel jelezvén, hogy ételt és italt hozott.
Lilith senki mást nem engedett Annick közelébe, még a legközelebbi bizalmasait sem. A lány így is félt, még tőle is, napok múltán is. Olykor úgy ölelte, mint anya a néma gyermekét. Bár nem lehetett szóra bírni a teremtést, osztozott a fájdalmában, átvett belőle és Annick mellkasa napról napra könnyebbé vált. Újra lélegezni kezdett.
Lilith ekkor látta elérkezettnek az időt a hipnózisra.
Elő kellett csalogatnia azokat az eltemetett emlékeket, melyek bezárták Annick Boersmát. Lilith fel akarta szabadítani a lány lelkét, kerüljön is bármibe.