Volt egyszer egy ilyen is.

https://drogriporter.444.hu/2020/09/07/sniffany-drogos-esti-mesei-i-kurvak-kokain-kamerak#

A minap azon gondolkodtam, a kurválkodást vagy a drogfogyasztást kezdtem-e előbb. A magammal folytatott vita és az emlékeim archívumában történő kutakodás közben rávágtam volna, hogy persze, nyilván drogok voltak az elsők. Aztán eszembe jutott a Teveclub, webkamerás modell karrierem gyermeteg előszobája, ahol tizenhárom évesen kapcsoltam először rossz minőségű, laptopba beépített kamerát egy random fiúnak, néhány datolyáért cserébe.

Az első csík kokain

Az első csík kokainomat tizennégy évesen szippantottam fel egy Tiesto CD tokjáról egy BMW hátsó ülésén a telepi kiserdő melletti játszótér parkolójában. Tekintsük ezt kurvaságom és függőségem prológusának. Kétezer eleje, még nem ballagtam el általánosból, eszemben sem volt komolyan beleesni mindenféle szeres témákba, de mikor kopogtatott, ösztönösen nyitottam ajtót. Akkortájt még csak kóstolgattam a dolgokat, persze, kisiskolás lányka voltam, bár már nem mit sem sejtő, de azért még nagyjából ártatlannak mondható. Ha megkínáltak elfogadtam, de nem vásároltam – ugyan miből vásároltam volna -, és az akkori legjobb barátnőmmel ellentétben, természetben sem fizettem a drogért. Harmincasokkal lógtunk, őt dugták, velem meg beszélgettek. Érdekes dolgok ezek egyébként, mármint a kurvaság fogalma, meg a felelősségvállalásé is.

Filozófiai vitába keveredtünk önmagammal és eltérnénk a lényegtől, ha nekiállnék fejtegetni, honnantól kezdve minősíthető egy ember – legyen az nő vagy férfi – felelősnek a fogyasztásáért. A self-awareness (öntudatra ébredés) mindenkinél máskor jön el és ez így van rendben, és azt hiszem akkor ott, tizennégy évesen még a szüleim voltak felelősek az egészért, meg azok a felnőtt BMW-s pasik, akik így csajoztak. Elfogadtam tőlük a kokaint, pedig az iskolában az ofő is megmondta, hogy majd bedrogoznak, megerőszakolnak és eladnak kurvának. Velem szerencsére egyik sem történt meg, ezek rendes srácok voltak. Adtak kólát, meg mellé sok folyadékot. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, körbetrippeltük a Balatont. A barátnőm azt hazudta 16 éves, a BMW-s kokós meg letagadott öt évet. Egymásba szerettek, na bumm. A pasi titkolta a baráti társaság előtt, nehogy megszólják. Utálta a Hugo Boss öltönyös, felvágós, sznob brigádot, inkább velünk lógott. Bennünk még volt élet.

Egyikünk sem volt már kislányos alkat, akkora melleim voltak, hogy tizennyolcnak néztem ki, fejben persze még sehol az érettség, a felelősségvállalás, a konzekvenciák számbavétele. Carpe fucking diem, csak élveztem az üccsit, a zsibbadást, a trancet kevésbé (akkoriban darkos, electro industrial meg metal zenéket hallgattam), de az Elements of Life azért mégiscsak beadta a Balaton Parton. Az otthoni szobám szorongató falainál mindenképpen jobban.