A srác akkor megkérdezte végre és tudom, hogy nem erre a válaszra számított, de nem tudtam megállni. 

 

"Az élet egy gecinagy bilincs eleve amúgyis" - by Queen of the Stones

Mit szólsz hozzá?

 

Ennyi maradt belőled:
Üres szàlló szotyihèj a szèlben
Napraforgó voltàl
Èn àrnyèkfoszlàny
Hàlàtlan vèg, kit nem èr a fèny
Olajban oldódó olcsó erèny
Illúzióval hàl a remèny
Szìvem, az èlet nem lànyregèny
Mindegy màr, nekem elèg, ha kemèny
Kinek több adatott, az legyen szerèny!
Apró magokat szórok az út mentèn
Hàtha eltèvednèk a bànat jókedvèn
Idelent a sötètben, a halàlsoron
Elaprózódtam a nègyeshatoson...

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

Gergő akár ölni is képes lett volna, bal keze ökölbe szorult, körmei saját tenyerének húsába vájtak, szinte kiserkent belőle a vér. Kénytelen volt visszafogni magát, mert Anna olyannyira bizonytalanul kóvályogva lépkedett, hogy minden figyelmét rá kellett összpontosítania, nehogy a tizenhat éves tini fruska le találjon szédülni az emeletre vezető lépcsőről. Jobbjával támogatón ölelte húgát, egyszerre féltőn, ugyanakkor rémesen bosszúsan.
- Gyerünk, még két lépcsőfok... egyik láb – noszogatta gyengéden az illuminált lányt – és a másik.
Anna megingott, már majdnem felértek az emeletre, mikor teljes súlyával Gergőnek dőlt, s a fiú két kézzel kellett megtartsa őt. 
- Te mindig olyan... – csuklásba ugró sóhajtás bukott elő belőle, ködös tekintettel sandított fel a nála jó másfél fejjel magasabb bátyára – rendes vagy hozzám – fejezte be, feje a fiú mellkasára bukott. 

Mit szólsz hozzá?

 

A Blumenthal család lányai jólneveltségükről voltak ismertek a hegyek közt megbújó kisvárosban, Waldkirchenben. Bár a kicsiny német helység síparadicsom hírében állott, és a téli szezonban turistákkal telt meg, a helyiek szegről-végről, többnyire vezetéknévről jól ismerték egymást. Frau Blumenthal Kerstin gondosan ügyelt a családja jó hírére. Rendszeresen látogatta a vasárnapi Istentiszteletet, szerény szavú, de bőkezű asszonyság volt. A helyi pap gyermekeként szerette, a hitgyülekezetben köztiszteletnek örvendett.

Lányai a tizennégy éves bakfis Lilith, és a szinte kész nő, tizennyolcat töltő Inge a takaros nappaliban várakozott a verőfényes, májusi vasárnap reggelen. Minden díszpárna a helyén, tökéletes párhuzamban pihent a kanapén, a kockás függönyök gondosan elrendezve, a fodros kis megkötő által rögzítve engedték be a hegyvidéki nap első, szúrós sugarait a ház ablakain. A két lány egyenszoknyát és galléros blúzt viselt, egy halovány színárnyalat jelezte csak az apró különbséget. Meg egy furcsa motívumot ábrázoló ezüst medál, mely Lilith nyakában lógott, fekete, hasított bőrre fűzve.
Kerstin Blumenthal még igazított egy leheletnyit feltűzött, természetes, szalmaszín kontyán, és merev mosollyal üdvözölte lányait.

- Indulhatunk? Peter atya már vár bennünket. Inge, fogd ezt a kosár süteményt... Lilith, rajtad meg hogy áll az a blúz? – durva, kimért mozdulatokkal igazgatni kezdte fiatalabbik lánya gallérját. A fordított pentagramm közepén baphomet fejet ábrázoló szigilen megcsillant a fény. – Mi ez rajtad? – szisszent fel méltatlankodva Kerstin. – Azonnal vedd le!

- Nem  - vágta rá a lány, és makacsul rejtette újra ruhája alá szeretett medálját.

Mit szólsz hozzá?

Rukkel tó, harmincöt fok, élőhalott voltam, de beütött az adrenalin. Utána úgy röhögcséltem a vízben mint egy hormonzavaros tinédzserlány. 

Új csúszdát húztak fel, totál arra emlékeztetett, amikor tíz évesen a roller Coaster Tycoonban építettem olyan befejezetlen sínpályás hullámvasutat egy loop után, a vagon száguldott a levegőbe, majd pixeles lángcsóvává robbant, a parkomat pedig bezárták. Mindenki meghalt, aki felült rá.

Mondtam a Petrának, hogy nem kene meg tök veszélyes ez. Öreg vagyok én már ehhez. Meg kéne egy gumi is. Egy forma erre közli, hogy tessék, a kezembe nyomja a dupla kétszemélyes csúszó-gumit. Jó

- Elől vagy hátul?

- Hátul.

Fent a lépcső tetején direkt szólok a gyereknek, hogy GYENGÉDEN, baszdmeg. Mire akkorát rúgott bele a gumiba, száguldottunk lefelé, csúsztunk és úgy visítottam, mintha szabadon esnénk. 

• 
• 
• 

 

Mit szólsz hozzá?

 

Mirakel völgyének ölelésében évszázadok óta békesség honolt. A Fekete folyó szüntelen folyása szelte két részre a termékeny földet, titkait a fellegekbe burkolózó bölcs hegytetők őrizték. A víz magába itta és messzire sodorta az egykor patakzó vért, tisztára mosva az ősi bűnöket.

A jobb féltek lankás zöldellő alföldje volt otthona az yrkrunak, míg a bal felén húzódó szurdok ehwazkru ménesek patadobogástól visszhangzott. A két nép útjai ritkán keresztezték egymást, s ha mégis így történt, távolságtartó, rideg tekintettel köszöntötték a másikat. Nem közösködtek, kivéve ha az érdek, vagy a körülmények úgy kívánták meg. Különösképpen nem szívlelték egymást, ám veszélyes vidékek húzódtak és ádáz népek éltek odaát, a Fafnir hegységen túl, s ők inkább sajátjaik biztonságát és jólétét választották értelmetlen háborúskodások helyett. A diplomácia aranykorszakát élték, íratlan törvényeikhez tartva magukat. Az új nemzedéket is ebben a szellemiségben nevelték.

Mit szólsz hozzá?

 

Mit szólsz hozzá?

Az élet nem egy népmese,

nem olyan a vége se,

a mesében a sárkányt le kell győzni

karddal vagy csellel, de végleg megölni,

utána jön a királylány keze, vele a fele királyság,

a csúnya gonosz sárkány emlékét is elássák,

és boldogan élnek, míg bele nem halnak

- így hangzik a vége a népmesés dalnak.

Nézzük az életet: itt a gonosz sárkány

belső tüzében ég a királylány,

megölni nem lehet és nem szabad,

sárkányidomár meg kurva kevés akad,

herceg nem is jön már, csak tüskés muskátlik,

a happy end manapság igazi hiánycikk.

 

Királylány, neked kell dolgoznod magadon

túl a Trauma-szigeteken, túl a Könnyfolyamon,

nyugodtan élhetsz, csendben, egyedül,

míg gyarló tested örökre elszenderül.

Írta: Queene of the Stones - Blogja: https://queenofthestones.blog.hu/

 

Mit szólsz hozzá?

Másvilági vágyakból magamnak
kastélyt építettem
Apró kövekkel és kristályokkal
lassan szépítettem
Benne lakik a démonom, a félelmem,
a lelkem
Mentsváram ez, s menedékem, a birtokom,
a telkem

Túl magasan szálló elmém tornyába zárt
börtön
Két lábbal én soha sem
járhattam a földön
Itt maradtam egymagamban
Tán teljesen meghasadtam
A szakadék túl mély alattam
Örök illúzióban ragadtam
Az életem itt töltöm.

Szépen csendesen kivárok,
úgyis hiába kiáltok
Nem hallja meg senki,
S ha hallaná
sem értene
Nincsen más itt rajtam kívül,
ki magamtól
megmentene.

 

Rajzolta: @korodi.viktor.patrik

Mit szólsz hozzá?

Nézem ahogy a rendszer tönkreteszi a kétgyermekes anyát
Home officeban lélegzed a fertőzően mesterséges magányt
Szemtanúja vagyok, hogy izolál minket szingliket
Miként töri szilánkokra szétszaggatva szegény szeparált szíveket
Élettelen porhüvelyként orrvérzésig szippantod a szintetikus íveket
Frusztráló, oly vibráló az örökforgó gépezet
Őt kirúgták mert hétfő reggel túl fáradtan fékezett.
A büntetés nagy, amit rád ha nem hajtasz túl kiróhat
Szívd csak fel hát reggelente saját kedvenc nitródat
Illegális, légy lojális, titkon kússz át a kiskapunak küszöbén
sőt hat láb mélyen azalatt, hogy megélhess az ötödén
vagy tizedén a profitnak, mit a nagy corporate kitermel
Droid vagy, egy sorozatszám, szerencsétlen kisember.

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

 

Ha írnom kell, akkor írnom kell. Olyan ez, mint a hányás, ha ki kell jönnie, ki kell jönnie.
Nem vagyok túl jó party beszámolókban, olyan tipikus ár-érték arányos, zenei arzenálos módon. Érzéseket és emlékképeket írok meg. Megszületik az Intents élménybeszámoló, olyan Sniffanysan, ahogy én éltem és végignéztem, ahogyan ti élitek körülöttem. Mert azért mégiscsak Ti tettétek nekem azzá, ami <3

 Day I.

Az első nap érdekesen telt. Égetett a nap, hol meg felhős volt az ég. Felváltva fáztam és éreztem magamat too fucked upnak, ahogy tűztek a sugarak. Pedig nem toltam túl, ezúttal már nem. Eskü, hogy nem. Jó, belenyaltam abba a fehér kis MDMA kristályba, épp egy leheletnyit, ami úgy olvadt szét azonnal a nyelvemen, mintha ott sem lett volna. Pat B-hez kellett is, azt a ribancfelvonulást, ami ott volt, csak MDMA-s vicsorgással lehetett kibírni. Pedig a zene király volt, tényleg. Erőteljes, csipogós, jumpstyle meg hs keverék, ráztam rá a picsám meg a melleim, ahogy kellett. Bevallom, kicsit azért vártam, hogy kimenjen belőlem az emma. Nem vágytam már ezt a fajta highnesst, stabil lábakon akartam állni a talajon, nem lebegve és elszállva. A tudatom már rég nem volt hová módosítani. A többi pedig csak üres szerotonin.
- A pasik azt hiszik, a kacsa szájúak kellenek nekik, de igazából téged akarnak – mondtad nekem teljes bizonyossággal. Röhögtem egyet a megállapításon és táncikáltam tovább, mintha mit sem számítana. Outrageous. Mit sem számított, igazán.
Utána Tweekazon voltunk és asszem Sound Rush-on. Szódával, emmával elmegy.

Mit szólsz hozzá?

Régi szerelmeim kósza érzések maradnak

Most én olvasok esti mesét sajàt magamnak

Elfeledett történetek kusza szàlakon haladnak

Fejezetek íródnak, ha vége egy-egy lapnak

Cserélődő szereplők, kik mély nyomokat hagynak

Làbjegyzet az új fétise elharapott szavaknak

Apró szàmok titkos àlmok hàlójàn ragadnak

Pókok szőttek szép fonàllal csapdàt a haragnak

Mit szólsz hozzá?

 

Túl sok nagynap torlódik e túl rövidke héten
Véletlenül elaludtam a csepeli héven
az isten – ha van – ő se’ tudja
mióta is kóválygok itt céltalanul készen…?
Ha rájövök és lesz térerő, kiposztolom fészen.
Lelkierő, na, az nincsen, szelektíven szemetet se szedni,
(csak a lábam, xanaxot meg drogokat)
A Föld napja az nekem sajna mindösszesen ennyi
(a biciklis napon úgy filozofálnék valami okosat)
Nem érdekel az sem, hogy ha kirohad a bolygó,
Az élet, meg a sok lotyó itt egyébként se’ olcsó,
Hol vannak a régi idők, mikor a kocsmában még
háromszáz a nem vizezett korsó
hol volt, hol nem, mint a boldogság, meg, hogy
Csipkerózsika ujját jól megszúrta az orsó
Hiába van tébém, ha bevisznek a déltepsibe,
(A száz évre kiütött hercegnő is vénásan lövi be!)
a kurta farkú herceg helyett vár rám a koporsó
A Tündér –pardon üveghegyen, az Óperencián túl
Ott a szomszéd hétvégente reggel nyolctól nem fúr,
A csajod mással unalmában
ingyen cuccért nem kúr
Mindig napos,
rivotrilos
ketileptes kánaán van
s nem retrográd a Merkúr.

A tablettákra, Drágám,
nem kellett volna ennyi vodkát önteni!
Ez a hajó elsüllyed, mielőtt a rehabon kötne ki…
talán nem kéne ennyi baromságot összekölteni,
A hátra lévő időm nonprofit szarokkal tölteni
Gyújtanék egy spanglit, de elmúlt már a négyhúsz,
Nagy a nyomás, sok a stressz, az egész ország széthúz
A közhangulat tré, vagy ez csak a mentális állapotom
attól függ, hogy ma éppen a hétfőre, vagy másra fogom…

 

 

Mit szólsz hozzá?

Gyűlölöm a földet és gyűlölöm az eget
Gyűlölöm a tavaszt és gyűlölöm a telet
Gyűlölöm a magányt és hogy nem lehetek veled
Gyűlölöm a mindent látó gyönyörűszép szemed
Gyűlölöm, mert titokban úgy megfognám a kezed
Gyűlölöm, hogy az életet te ily’ könnyedén veszed
Gyűlölöm a kedvességet, s gyűlölöm a haragot
Gyűlölöm ha mennék tova, még akkor is maradok
Gyűlölöm a talányokat, gyűlölöm a tényeket,
Gyűlölöm a pislákoló, csodás esti fényeket
Gyűlölöm a sötétséget, gyűlölöm a színeket
Gyűlölöm az össze nem tört még eleven szíveket
Gyűlölöm a gazdagot és gyűlölöm a szegényt
Gyűlölöm a ki nem hunyó, értelmetlen reményt
Gyűlölöm a bűnbe csábult, rég elfajzott erényt
Gyűlöletből, szívszakadva írhatnék egy regényt;
de gyűlölöm a szűntelenül kiáramló szavakat
és gyűlölöm a csendességet, s benne saját magamat
Gyűlöllek én téged is és gyűlölöm, hogy sajnálom,
de gyűlölöm az összes hamis és az igaz barátom
Gyűlölöm, hogy gyűlölöm a saját szülő anyámon
minden, miért őt megvetem, ugyanúgy a sajátom
Gyűlölöm az életösztönt, gyűlölöm, de belátom
e gyűlölettel nem vagyok oly' egyedi e világon
Gyűlölöm a jelent és gyűlölöm a múltat
Előre is gyűlölöm a jövőt, mert rettegem az újat
Gyűlölöm az alkoholt és gyűlölöm a vizet
Gyűlölöm a csíkokat, bár felszívtam vagy tizet
Gyűlölöm, hogy mindenért az ártatlan, ki fizet.
Gyűlölöm a halálvágyat és az életösztönt
Gyűlölöm a halogatást, de még jobban a rögtönt
Gyűlölöm az emlékeket, s azokat elfeledni
Gyűlöltem én születni és gyűlölök majd temetni…

 

Mit szólsz hozzá?

Ne legyen kétséged, ha érzed, hogy toxikus
kapcsolódás ez, de nem éppen kozmikus
barát az ellenség, a szenvedés komikus
Ő is, mint te magad, épp’ oly notórius
Elég egy pillantás, egy ösztönös gesztus
vagy egymásra projektált régi komplexus;
Végtelen spirálban keringő nexus
Feminin, maszkulin bekódolt szexus.

 

Az önsorsrontásom én magam írom
Ez lesz a végzetem, a fejfám, a sírom
Sírom a bánatom, ó minő fájdalom!
Én is hibáztam, tudom, nem rágalom
Érjen másokat is pont annyi ártalom,
amennyi kéretlen kicsinylő szánalom,
mi hamis szemekben rám vissza tükröződik,
a kegyetlenség szeretetéhséggel ötvöződik
az ármány, mint a pókháló, s szerelem szövődik
a szálakkal jól vigyázz – mind hozzád kötődik;
benne az áldozat vergődik, őrlődik,
Míg te táplálkozol, vele ki törődik?
 

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

Csöpög az eső, a doki azt mondta menjek le tízre.
 - Még jó, hogy van fedél a fejünk fölött – állapítja meg négyünk közül az egyik, aki szintén fél tíz óta ott ácsorog. Nekem azt hazudták telefonon, hogy tíz perc alatt megvagyunk, bevallottan olcsó, állami támogatott frontin recept reményében látogattam le a kerületi mini Pszichiátriai –és alkoholista gondozóba.
A botos öreg nénike állni sem bír, a várótermet rács választja el a fedett kültértől, ahol egyre hízik a sor. Valaki injekcióért jött, van, aki szintén először jár itt. A telefont nem veszik fel, többen is próbáljuk hívni őket fél tizenegy körül.
Elégedetlenkedés, előzés, kurvaanyázás.
 - Mi lenne ha csengetnénk? – vetem fel az ötletet, és a botos nénike kísérője szemében vad fény villan.
Becsenget. Beengedik őket. Forradalmi ötlet volt.
Negyed órára rá én is bekerülök, egész tágas a váró, padokkal meg minden, szappan és wc papír ugyan nincs, a kérdésemre senki sem válaszol, hogy akkor én végül is mikor kerülök sorra.
 - Tessék csak várakozni, a doktornő majd fogadja – int türelemre a nővér.
Elmerülten tanulmányozom az ajtóra ragasztott Risperdal feliratú világtérképet   –  Szabadon a Világban – hirdeti az ige. Na, hát itt akkor könnyű lesz legál drogot szerezni – morfondírozom, magamra erőltetett nyugalommal.
Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Mintha tudnák, hogy ezer fokon égek, hogy ezer BPM-en pörgök, hogy lapátolom a GDP-t, hogy adózok és hitelt fizetek és nem szabad leszedálni, addig vagyok értékes és használható társadalmi elem, amíg ez teljesítménykényszert és túlhajszolt életvitelt okoz.
A doktornő nézegeti a Kék Pontos ambuláns lapomat. Megint a régi lemez. Szart sem ír fel, az antidepresszáns még jobban bepörgetne, a hangulatstabilizátor, ami „elkapná” a mániás kilengéseim az meg veszélyes alkohollal és amfetaminnal kombózva. Még azért a szerencsétlen egy milis frontinreciért is úgy kell lobbizni, mintha legalábbis nem ide járnának a helyi nyuggerek rispi szuriért...
Legyek tiszta pár hónapig, és aztán meglátjuk  – javasolja a fiatal, petite, a SOTE-ről valószínűleg frissen kikerült doktornő. Jó picsa, ha pasi lennék és még lenne libidóm az antidepitől, tuti felállna rá, sőt ide járnék  amilyen sűrűn csak lehet, utána meg arra verném otthon, ahogy higgadt hangon beszélt hozzám. Úristen, már megint milyen gondolataim vannak, doktornő, kérem, tuti nem írhatunk fel valami stabilizátort, vagy akármit, ami normális emberéhez hasonlatosra drótozza az elbaszott agyamat?

 

Today went really well
I didn't wake up in a panic spell
It was fine, even though I fell
Deeper and deeper into manic hell

Mit szólsz hozzá?

 

Egészen vices dolog úgy Egerben wellnesselni és kirándulgatni, hogy egyébként nem szereted a bort és nem igazán tudsz nyugton megülni a közepes méretű hátsó feleden.
A Szépasszonyvölgyben rejtőző retro oldschool pincészet és új generációs coexistence még szórakoztatóbb. Marika nénitől a hegedűszó és a mulatós üvölt, mellette swag-yolo fiúk és lányok értékesítenek az újabb nemzedéknek. Az öregek kihalnak, vagy lassan de biztosan átadják a szőlő örökséget az utódoknak. Az unokák pedig műszempillás, töltött szájú, livejasmin-onlyfans-szökevény picsák, változatos stílussal, de elismerésre méltóan finom gyümölcs borokkal. Volt itt hidrogénszőke, jó arc páva lány, két denevér fülű törpe bulldoggal, aki például tök kedves volt, a pincészet nevére és számára sajna már nem emlékszem – ez valószínűleg az elfogyasztott bormennyiség számlájára írható. Aztán akadt a Wanda 18 borudvarban flegmázós, kimért kiszolgáló csajszi – a kóstolót mérte volna inkább kicsi bőkezűbben, ha már az egyik legdrágább modern borospincében sikerült pultoznia.
 - Kaphatunk kóstolót, mielőtt döntünk? – tettük fel aznap már sokadszorra a kérdést, amire minden egyéb pincében kedélyes „Természetesen” volt a válasz.
 - Na jó... – húzta el a száját a legyező-szempillás lány, mint akinek derogál a szopás behatolás előtt – de csak egy kicsit. „Csak a hegyét nyálazom meg.” – fordítottam magamban, miközben már jócskán alkoholittas állapotban figyeltem, ahogy málnabort csöppent az öblös borospohár aljára.

Mit szólsz hozzá?