Christmas Check Out2022.07.07. 20:42, Sniffany
" - De mér' kell mindig kúrni minden írásban?
- Mer’ addikt vagyok. Ez is egyfajta pótcselekvés.
- Értem. " /I.G - Sniffany dialógus/
Átlagos, középmagas, cingár testalkatú kis figura volt, amolyan jellegtelen, hétköznapi arccal. Hegyes orral, mélyen ülő, barna, meleg szemekkel. Ahogyan végigsétált az utcán, kényelmes, ráérős léptekkel, senkinek sem tűnt fel, bár való igaz, a szentestét nem sokan töltötték odakint – így aztán nem is igazán volt, aki észrevegye. Ha akadt is kósza lélek, ki nem a saját bajával vagy az utolsó karácsonyfadísz beszerzésével foglalatoskodott, még azoknak sem adott okot semmiféle gyanakvásra, mi célból és hová tarthat ez a fazon, túlzott, már-már halálos nyugalommal.
Nem esett a hó, idén sem, de a kínai boltokból vásárolt égők olyan vadító villogással színezték váltva, szinkron és összhang nélkül a kihalt lakótelep szürke panel falait, mintha a lélektelen ünnepet akarnák megerőszakolni és újraéleszteni.
A busz délután négy óta nem járt, de néhány magányos taxis még december huszonnegyedike estéjén is elérhető volt. A rendelt sárga fuvar már a sarkon várakozott. Némán szállt be, majd bediktálta a külvárosi hotel címét. Merengve bámult kifelé a leheletétől egyre párásodó ablakon, a taxis meg az utat figyelte mereven. A rádió nem szólt, ők sem beszélgettek. Egy ilyen estén nem volt miről cseverészni az ügyeletes taxisofőrnek és az utasnak, aki egy külkerületi hotelba tartott. Így hát hallgattak, az út különben sem volt olyan hosszú, mint az a három napos, kibaszott karácsony.
A kocsi megállt a vaskapu előtt. A taxis, a csendes fazon meg a kurva a néptelen utcán, karácsonykor – kezdődhetne így az a rémes vicc, csak emlékeznék a poénra... Várj, hadd gondolkozzak, rögvest eszembe jut!
Mindegy is; a férfi tisztességes borravalót adott a taxisnak, aki még a visszapillantó tükrében is lesütött szemekkel mormolt diszkrét köszönömöt.
A hotel kerítésénél, a sarkon rikító színű műszörmebundás, tisztességtelen nő ácsorgott, türelmetlen rugózva a térdein. Hol jobbra, hol balra nézelődve, hosszú körmökben végződő csontos ujjai közt görcsösen szorongatva a ki tudja hányadik szál cigarettát. Persze, ha felültetik sem esik el semmitől, a mai forgalom gyér volt, a tehetősebb egyedülállók és átutazóban lévő business manek már előre házhoz rendelték a drágább és igényesebb lányokat. Ki a fasz akarna egy lepattant hotelben kefélni szenteste? De hát a pénz az pénz, dekkolhatott volna otthon a tévé előtt, időnként reménytelenül pillantva az eldobható telefon rezzenéstelenül sötét kijelzőjére, míg álomba nem szenderül a szedres vodkától és az eldekkelt spanglitól a foltos, elnyűtt, sokat megért nyikorgó kanapéján.
- Jó estét – csendült a háta mögül. Összerezzent, hát mit lopakodik ez itt, alattomosan mögé somfordálva?!
Ahogyan jobban szemügyre vette az alakot, megnyugodva fújta ki a levegőt. Ez aztán a légynek sem tudna ártani. Ráadásul olyannyira jelentéktelennek, már-már jelen sem lévőnek tetszett a ködös éjszakában, hogy akkor sem vette volna észre, ha szemből érkezik.
Eltaposta a parázsló szikrákat szóró fél cigarettát a földön, és mosolyra húzta élénk vörösre festett, egyébként vékonyka ajkait.
- Menjünk, drága... hideg van itt, majd odabent felmelegítelek.
A férfi kifejezéstelen arccal a balját kínálta a kurvának, aki belé karolt, így sétáltak be a pangó motelba. Szinte, mint egy pár.
- Szép jó estét és kellemes ünnepeket! – az eröltetett mosolyú, szemüveges, barna recepciós lány letette a könyvet, melyet eddig ráérősen olvasott a pultban. – Miben segíthetek?
- Szobát foglaltam ma éjszakára, Kiss névre – felelte a férfi.
- Egy pillanat – szólt készségesen a recepciós lány, s máris a monitort kezdte elmélyülten tanulmányozni. Kele, Karát, Karafiát... Kiss, Kiss... Nincs találat. Azaz egy, még is, de az is áthúzva. Homlokát ráncolva kattintott rá a kis jegyzettömb ikonra. Ezt még a műszakváltás előtt vitték be a rendszerbe.
Egyedüli foglalás, szenteste. ELUTASÍTVA. Így, nagy betűvel, aláhúzva.
- Valami baj van? – kérdezte kedvesen érdeklődve a Kiss vezeték nevű férfi. A feltűnő bundás, magassarkús nő türelmetlenül topogott egy helyben. Mi a franc van már? – az arcára volt írva, de összepréselt szájjal várakozott, ahogyan azt illik.
- Egy pillanat türelmét kérem! – szabadkozott a recepciós lány. – Úgy tűnik, valamiért elutasították a foglalását.
-Igazán? – vonta fel a szemöldökét meglepetten Kiss úr.
- Mindjárt megkérdezem a kolléganőmet, talán rendszerhiba, vagy tévedés történt...
- Nekem egy másik szoba is teljesen megfelelő – válaszolta kedvesen Kiss.
A lány habozott. A férfi a recepciós pult mögötti falra akasztott, ezüstösen csillogó, nagyjából két tucat kulcsot fürkészte. Rengeteg kiadatlan, szabad szoba akadt még aznap estére.
- Elnézést uram, de beszélnem kell a felettesemmel – hadarta zavartan a lány. Ujjai gyorsan tárcsáztak, fülére szorította a vonalas telefon kagylóját. A prosti most már tényleg kezdte unni a dolgot, idegesen piszkálta a márvány pult szélére rögzített karácsonyi díszítésként szolgáló girlandot.
A férfi lélegzetvisszafojtva, de továbbra is szelíden várakozott.
- Igen. Nem. De, ő az. Nem. Egy nővel. Értem, köszönöm.
- Nos? – kérdezte várakozóan Kiss úr.
- Elnézést. Valami tévedés történhetett a foglaláskor – serényen leakasztotta a 103-as szoba kulcskarikáját és az asztalra helyezte, egy-egy űrlap mellé. – Itt vannak a kulcsok, kérem töltsék ki az adataikat! És engedjék meg, hogy megkínáljam önöket egy üveg pezsgővel, a ház ajándéka. A szobaszervíz majd felviszi.
– Köszönöm, nagyon kedves – mosolygott rá a férfi, csak a szemei, azok maradtak fakók és fénytelenek. – De nem iszom alkoholt.
Azzal körmölni kezdte a nevét és lakcímét. A nő is odafirkantott valamit, alig olvasható, remegő kézírással.
A recepciós lány fáradtan, megkönnyebbülten sóhajtott, amikor a furcsa páros eltűnt a lassan záródó liftajtó mögött.
A recepciós lány csak két hónapja dolgozott itt, és már egészen elfelejtkezett róla, hogy az első szabály után, mi szerint mindig a vendégnek van igaza, a második szabály, hogy szent este nem veszünk fel szóló foglalást. Túlságosan kockázatos. Ilyenkor teltházat jelentünk és piros áthúzással jelöljük a rendszerben az illető nevét. Jobb az óvatosság, de ez a pasas egyértelműen másféle célból érkezett ide annak a hivalkodó nőnek a társaságában.
A recepciós lány elhessegette lelki szemei elől a zavarbaejtő képsorokat, s visszabújt a könyvbe, amit eddig olyan elmélyülten olvasott.
A szobába léptek, egyszerű, matt, halvány sárga tapéta, zöld sávokkal, néhány kacskaringós, virágra hasonlító mintával díszítve. Nem éppen lepattant, de azért szépnek sem volt mondható a szoba. Egyszerű, a célnak megfelelő. Másra nem is volt szüksége.
A lány ledobta a bundáját, kacéran lépkedett az ágyig, a szélére ült, lábait kecsesen keresztezve egymáson. A bunda alatt csupán egy vörös fűzőt viselt, hozzá illő, egyszerű harisnyatartós necc combfixszel és csipkés tangával. Közönségesen és baszásra készen öltözött fel. Repedezett lakk táskáját hanyagnak tetsző mozdulattal az ágy mellé ejtette, de azért tudatosan kellő közelségbe, hátha szüksége lenne rá.
Kiss úr rá sem nézett, a tárcájáért nyúlt a belső zsebébe, és számolni kezdett. A lány mohó pillantással kísérte.
- Tessék – nyújtotta felé a szép összeget. – Köszönöm. Kérlek, a hátsó kijáratot használd.
- Hogy mi? – kérdezett vissza zavartan a kurva, miközben gyors mozdulatokkal átszámolta és összegyűrve eltette a pénzt, mintha attól félne, hogy egyszer csak eltűnik az ujjai közül, vagy értékét veszti. Netán a fickó bekattan és meggondolja magát. Bár nem tűnt olyan fajtának.
- Ha esetleg mégis találkoznál valakivel, csak mondd, hogy sürgős családi ügy, és majd visszajössz.
- Úgy érted, hogy lépjek le?
A férfi felsóhajtott. Nem akart udvariatlan lenni, bár nem igazán tudta, miként szokás egy ilyen hölggyel konzultálni.
- Telefonon megbeszéltük, hogy eljössz velem bejelentkezni a motelba.
- Igen, de hát tudjuk, hogy mit jelent ez – nézett furcsállóan a lány.
- Való igaz – bólintott lassan a férfi. Annyira el volt foglalva azzal, hogy valahová végre bejelentkezzen, hogy a többi részlet egyszerűen ködbe veszett. Pont, mint életének megannyi részlete. Mindent elborító ködbe, ami lassan az elméjére ereszkedett és már azt sem tudta, mely gondolatok valódiak.
Na meg az emlékek. Vajon tényleg megtörténtek, s ha meg is történtek, úgy, ahogyan ő vélte? Vagy lassan meghasadó tudatának játéka az egész... nem tudta, többé már nem és jottányi ereje sem maradt, hogy fejtegesse, vagy felidézze őket. Egyébként is, annyira fájdalmasnak bizonyult rá gondolni, hogy már nem is bánta azt a sűrű ködöt. A felejtés könnyebbnek érződött, egyszerre mégis úgy nehezedett a mellkasára, majd megfulladt tőle, közben pedig tovább lélegzett – bár egyre nehezebben. Minden nappal egyre nehezebben.
- Hát jó – a nő felállt, kézbe vette a táskáját. Szeme sarkából gyanakodva méricskélte ezt a különös, szótlan, középkorú férfit. – Jól vagy? – szegezte neki a kérdést váratlanul.
A férfi összerezzent, mint akit hirtelen leöntöttek egy pohár vízzel. Annyira elmerült saját gondolatainak végtelen örvényében, hogy egészen megfelejtkezett a nőről. Arról is, hogy egy szobában van. Zavartan nézett körül, pillantása megállapodott a bundáját vállára terítő, távozni készülő, aggodalmas arcú prostin.
- Persze. Menj csak. Töltsd a szeretteiddel a karácsonyt.
A nő nem állta a tekintetét, a táskájában lévő fehér, felcímkézett dobozra révedt. A keze egy kicsit erősebben szorult rá a táska fülére, a bunda lecsúszott a bal vállán. Hezitált.
Eszébe jutott az üres lakás, a penészes sarok, a képcsöves tévé. De legfőképpen az üresség, ami odahaza várta. A dugás, a zuhanyzás, az erőltetett beszélgetés, a magányos férfi panasz áradatba fulladó kiöntött lelke szent este elvitt volna jó két órát. Bekaphatna egy pirulát. Vagy hármat. Órát és pirulát. Mi is volt azzal az ingyen pezsgővel?!
A táska tompán puffant a földön. A kurva arcára egészen különös, már-már anyai törődéshez hasonlatos kifejezés ült ki.
- Talán nem tetszem neked? – közelebb lépett Kisshez, miközben mutatóujját végigfuttatta a férfi nyakán, finoman haladva a füléig. Az zavarba jött, de nem húzódott el. A nő dekoltázsa láttatni engedte dús, egészen nagy kebleit, esését, alakját, keveset bízva a képzelőerőre. A parfümje ugyan olcsónak és túl erősnek hatott, de a természetes eszenciája, bőrének illata így is felsejlett mögötte.
- Szép vagy – mondta. – De most inkább egyedül maradnék.
- És ha úgy teszek, mintha itt sem lennék? – incselkedett a nő, mégis volt abban valami furcsa komolyság. A férfi végre ránézett.
- Ezt hogyan értsem?
- Meg sem nyikkanok – hátrált egy lépést, kezeit háta mögé rejtette. – Sőt, meg sem moccanok – suttogta, már-már bűntudatosan, elvégre ígéretet tett a némaságra, ám még mindig beszélt.
A táskájából ekkor kivette a dobozt, gondolkodás nélkül csavarte le a gyerekzáras kupakot, és agresszívan könnyed mozdulattal a szájába dobott néhány karizoprodol tartalmú tablettát. Nem tudta pontosan mennyit, de kettőnél többet. Víz nélkül nyelte le, a torka hullámzott – bizonyára volt már némi gyakorlata – ,a férfi szája résnyire nyílt a döbbenettől. Erre nem készült fel.
A nő sejtelmes mosollyal, nemes egyszerűséggel feküdt le az ágyra, hosszában elnyúlva. Két ujját a bugyijába akasztotta, elhúzva csípőjétől az anyagot, belátást engedve simára borotvált szeméremdombjára. Lassan lefelé kezdte görgetni combjain a csipke tangát. A lábait enyhén széttárta, pont annyira, hogy húsos nagyajkai finoman kinyíljanak, felkínálkozva a férfinak.
Lehunyta a szemeit,s miközben a tabletták feloldódtak a gyomrában és a hatóanyag szétáradt az ereiben; ígéretéhez híven, mintha már ott sem lett volna többé abban a monoton szobában, sem a rideg világban, a férfi sem létezett már és a szoba sem, csak a delírium, a lebegés, mely lassan öntudatlanságba fordult, amint a szer birtokba vette a testét és lelassította a szívverését.
A férfi csak úgy tudta megállapítani, hogy még lélegzik-e, ha egészen közel hajolt az arcához, orrához. Akkor bőrén érezte a gyenge pihegést, az alig érezhető kis légáramlatot. A nő mellkasa millimétereket süllyedt csupán, s felfelé alig-alig emelkedett. A férfi a nő nyakához préselt ujjbegyein gyengén lüktetett lassú pulzusa.
Életben volt. Élőbb, mint ő. Még így is.
A kabátja belső, titkos zsebébe nyúlt a kilenc milliméteresért. Elővette, rámarkolt, érezte a megnyugtató, kemény hideget. Egyre a mozdulatlan, katatón nőt nézte. Nem is az ölét, az arcát, azt a békés, öntudatlan nyugalmat, a háborítatlan fájdalommentesnek tetsző ellágyult arcvonásokat. Ujjai felengedtek, sóhajtott egyet. A fegyvert az éjjeliszekrényre helyezte. Levetette a kabátját és a fogasra akasztotta. Vetkőzni kezdett, olyan gondossággal összehajtva a ruháit, ahogyan hajdanán a felesége tette. Egykor, amikor még volt kiért felkelnie.
Idegen érzés volt hozzáérnie a meleg, kiszolgáltatott testhez. Szinte bűntudatosan érintette meg, holott a nő még így is felkínálta magát, hogy ő el akarta küldeni. Elgondolkodhatott volna rajta, miért éppen így, e helyett csak irigységgel vegyes csodálattal szemlélte a teremtést.
Ilyen lehet a halál?
Nem, az kizárt, hogy ennyire szép legyen.
Észre sem vette, de már a kőkemény farkát fogta a kezében, ütemesen verte, a szétvetett lábak közt térdepelve. Másik kezével a kioldotta a fűzőt, szabaddá téve a méretes, lágy kebleket. Bármit megtehetett volna most vele; akármit, a nő úgysem tiltakozott volna – tán nem is érzékelt volna belőle semmit. A világ összes mocskos férfi fantáziáját összetömöríthette volna ebbe a néhány órába, olyan olcsó áron, ami már ajándéknak számított.
Képtelen volt megérinteni azokat a gyönyörű melleket. Már azt sem tudta, hogyan kell nőhöz nyúlni. Összeszorította a szemeit és egy lökéssel belé hatolt. Az nedves, meleg hüvely körülzárta a farkát, még nem tágult ki eléggé, rászorult és a férfi akkor és ott rádöbbent, hogy annyira elszokott az érzéstől, már azt sem tudta milyen tapintású egy nő vaginája belülről.
Elfelejtett kapcsolódni.
Ösztönszerűen, csukott szemmel kezdett mozogni. Mintha masztrubálna, egy ideig disszociatívan döfködte a rugalmas punciját, egészen kizárva jelenlétét magából, pedig benne volt, méghozzá egyre mélyebben.
Vajon a nő tudatánál volt? Tán több életjelet tanúsított így, kiütve, mint ő, teljes józansággal, megrémülve az intimitástól. Már amennyire egy leszedált nőt baszni intimnek számíthatott.
Lassított. Két sikamlós, elnyújtott mélyre hatoló lökés között óvatosan kinyitotta a szemét. Éber álomképek úsztak át az agyán. A nő az általa diktált ütemre mozgott, de a szája nem nyílt résnyire az élvezettől, nem nyögött fel, nem sóhajtozott. Mint a felesége, akit úgy szeretett. Aki mindig úgy élvezett és olyan forrón csapódott a lehelete a férfi arcán szeretkezés közben.
Ettől a gondolattól még keményebb lett, a makkja teljesen felduzzadt. Megint hevesen kezdte dugni a begyógyszerezett prostit, de most végig a testét bámulta közben. Önkéntelenül nyalta meg saját száját, a keze meg hirtelen ébredt durva hévvel markolt rá a dugás ritmikájára rezgő mellekre.
Ó, te jó ég. Csodálatos érzés volt, az arca egészen kipirult, megint olyan volt, mint egy kisfiú, aki először lesi meg a lányokat a tornaöltözőben.
Annyira durván markolta a kurva melleit, hogy azokon vörhenyes véraláfutások keletkeztek. Elkapta a kezeit, de nem bírta abbahagyni a dugást. Igazán nem akarta bántani, maga is meglepődött, hogy így elkapta a hév. Megdöbbent a fel-felbukkanó érzésfoszlányokon.
Egy ujjával a nő lazán összezárt ajkai közé furakodott. Szétfeszítette a fogait, végigsimított a nyelvén. Óvatosan, a torkáig. Az öklendezőreflexe nem kapcsolt be, akár mélyebbre is nyúlhatott volna, de nem tette. Nyálas, sikamlós és meleg szájüreg. Finoman végig tapintotta a hullámos garatot.
Saját szájába dugta az ujját, mely az imént még a prostiét fedezte fel félénken. Közben egészen mélyen belé hatolt, úgy maradt egy kicsit. Ízlelgette a nyálas ujját és egy pillanatra elképzelte, milyen lehet a csókja. Megint a rég szeretett nő csókjának ízét idézte fel. Valami elpattant benne, hirtelen úgy érezte, nem bírja tovább, pedig eddig az orgazmus közelében sem járt.
Egy könnycsepp gördült végig az arcán, miközben teleélvezte a prostituált hüvelyét.
Mintha táplálkozott volna a nő életenergiájából, újra megtelt élettel. A halálvágy és üresség lassan furcsa gondolat halmazzá transzformálódott. Figyelmét már nem az örökösen sajgó üresség kötötte le. Újra meg akarta ízlelni a vágyakat, az ösztönöket. A biológiai kódolása újra íródott, míg a nővel egyesült, szexuális energiái átáramlottak belé és a halál gondolata olyan távolinak tűnt hirtelen. Megéhezett, szeretetre, szexre, életre, újdonságra, változásra. Mindenre.
Eltette a fegyvert, kobakjára illesztette a kalapját és vissza sem nézve, új emberként sétált ki az olcsó motel szoba ajtaján. Válla felett hálásan pillantott hátra az ő Csipkerózsikájára.
Magához tért. A picsába. Szemhéja megrebbent. Határozottan életben volt. Még mindig. Neki nem járt a halál. Nem volt olyan szerencséje.
Kopogtattak. A szobaszervíz meghozta az ígért pezsgőt, túl későn, mégis pont időben.
Ünnepelni támadt kedve. Mielőtt végső nyugalomra tér, meg elpukkasztja azt a pezsgőt és iszik egy pohárral tulajdon halálára. Az életére már ivott, szívott eleget, vetett rá keresztet, mert a fohászok és próbálkozások hiábavalónak bizonyultak.
Senki sem maradt, csak ő, meg az állandó fájdalom. A születés fájdalma, minden áldott reggel egy új születés volt, s szülés is egyben, majd széthasadt a méhe a fájdalomtól, mindahányszor megszülte önmagát. Minden reggel, mikor kinyitotta a szemét s első gondolatai agyába siklottak, állnok mérgeskígyóként agytekervényeivel szinkronban kúszva a tudatalattijába, oda sziszegték, úgy, hogy csak ő hallja: Nincs miért élned. Nem számítasz. Nem vár rád semmi és senki. Nem szeretlek.
Kitöltött egy pohár pezsgőt, habzott és bugyborékolt. Nem volt kivel koccintania.
A pezsgős üveget a fürdőkád széléhez vágta, teli erőből. Az üveg szilánkosra tört, mint a szíve egykor, amikor még gyermetegen szerelmes volt és reményekkel teli.
Teleengedte a kádat forróvízzel, úgy kortyolta el a utolsó pohár pezsgőt, mint egy úri nő, kecsesen és elegánsan támaszkodva a kád peremén, kisujját eltartva a pohár szélétől, melynek fénylő félköríve meztelen testét torzan tükrözte vissza.
Miután a pohár ülepe kiürül, kiválasztott egy élesebb darab üvegtörmeléket és mélyen, határozott mozdulattal hasította fel hosszában a csuklóját.
A víz alatt homályosan oldódó vére egyre csak folyt, elegyedve a fürdővízzel, lassan vörösre festve azt, míg arcából lassan távozott a pír, testéből pedig az élet.
A kígyók tovább sziszegtek a fejében.
Tudom, hogy fáj, de ez most csak egyszer fáj nagyon. Nem jobban, mint a mindennapi fájdalom összeadódva, hatványozva, húsz, harminc, vagy negyven évre nyújtva.
Most fáj csak nagyon, s aztán soha többé. Ígérem - sziszegte a kígyó. Szeretett volna hinni neki, de úgy félt, úgy rettegett a haláltól, akár az élettől. Forró volt a víz, ő pedig úgy fázott, míg nem a meleg vér kiürült a testéből. Lassan eszméletét vesztette, félájultan, létezés és a megsemmisülés peremén, utolsó gondolata az élni akarás lánga, haloványan pislákolva izzott fel utoljára, de már hiába, mert a következő másodpercben önnön keze által kioltva aludt el. Vele együtt.
https://www.youtube.com/watch?v=Q_Lh5vuo7wk&ab_channel=diaryofdreamsvideo
|