Retkes ez a hely, es fehér is, egyszerre. Bármilyen szépen ringatóznak a tengeren a jachtok, bárhogy világit a rengeteg hófehér vászon vakító napfényben, Monte Carlo maga a mocsok mekkája. Rosszul vagyok a steril mátrixtól, a tökéletes utcáktól, monumentális épületektől, luxus boltok sorától. Sehol egy meki, egy kisbolt, egy apró tökéletlenség. Tűz a nap, ver a víz, töretlenül maszom meg a hegybe epitett rezervatum cifra nyomorúságát. Feljebb mar nem megyünk egy pontnál. Aki ennel feljebb lakik, az helikopterrel jár haza, állapítjuk meg. Olyan autók vonulnak végig a főterén egymás után, mintha valami expon lennénk, vagy rendezvényen, pedig ez csak a standard péntek délutáni forgatag. Es mi tényleg itt, itt akarunk bulizni menni este...? - Úgysem fognak beengedni - legyint Priscilla hanyagság mögé bujtatott szorongással. Ha a Baoli clubból elküldtek a picsába, pedig Cannes aztán tényleg egy fekete lyuk, egy gettós bűnbarlang; akkor a felsőbbrendű Monté Carloban vajon hova küldenek majd minket...? Leszarom, csak érjünk vissza a hotelba, hogy pihentessem egy kicsit a szétzilált talpaim es szelektíven ürítsem ki elmémből a luxushulladékot.
A szállásunk egyszerű es olcsó de fürdőkád van meg olyan áttetsző ásványokból es drágakövekből álló berakás a fürdőszoba csempén végig. Gyönyörű. Kell tíz perc alone time. Eresztem magamra a hidegvizet a zuhanyrózsásból. Gyűlölöm ezt a helyet. Nem akarok többet kimenni az utcára, meg csak szociális szorongásom sincs, hisz emberek is alig vannak. A turistanegyedben lézengő halász nadrágos, hátizsákos, szalma -es horgász sapkás átlagemberek lézengenek, de feljebb, ahol a szeparált réteg él, az egy százalék krémje, ott szinte senki. Persze, ha nekem pálmafák, burjánzó növényzet es medence lenne a hegyoldalba épített palotám kertjében, minek is mennek ki az utcára...? Zokogni kezdek. Elfekszem a kádban, felerősítem a vízsugarat. Záporoznak rám a vízcseppek, záporoznak a könnyeim. Gyűlölöm magam, gyűlölöm az egész világot, a társadalmi rétegek közti igazságtalan eltérést, azt a bizonyos túl nagyra nyílt ollót, utálom ezt a szociológiai eset tanulmányt. A jövőt, ami ránk var, szívből remélem, hogy kipusztulunk, igazán, igazán remelem. Bár meghalnék itt, a fürdőkádban. Szeretem elképzelni, hogy ömlik a vérem ebben a monte carloi fehér fürdőkádban, a zuhanyrózsa vize lassú patakban mossa el, finoman örvénylőn tűnik el a lefolyóban, a csatornavizben, mely dragabb, mint a szensavmentes szentkirályi 85 forintért, Budapesten. Sírok, ömlik a könnyem, végre. Zokogok, tisztító sirassál, mint egy csecsemő. Olyasmit engedhetek meg magamnak, amit az átlag magyarok nem, de talán egy hajléktalannak is nagyobb lelki békéje van, mint nekem... - Jól vagy? – szól be aggódva Priscilla. A zárt ajtón is átszűrődik a kétségbeesés. - Jól. Majd jövök. Most ne gyere be. - Biztos? - Nem akarod ezt látni. Me time. Mindjárt jövök. A picsába, hogy ez a kis kurva minden reggel két órát bőg és én anyai türelemmel varok, de nekem nem jár egy kiadós depressziós zokogás. Pont Monacoban. Napfényes luxus depresszió, a jachtokkal pöttyözött kéken hullámzó tengerbe fulladva. Nem akarok ráijeszteni, amúgy is eldugult a kibaszott orrom. Kell egy csík, orrspray és alkohol. Hideg vizet eresztek az arcomba es hanyag eleganciával, meglepő stabilitással lépek ki a kádból. Priscilla a széken ul, óriás szemekkel néz ram, dőlni kezd belőle a szó. - Vizualizaltam, hogy megölöd magad, hogy az ereid vagdalod a kádban, geci - bámul rám kiguvadt szemekkel, hadonászva gesztikulál. Egyemmeg.. - Ah, nem, ne aggódj. Ha harminc év alatt nem tettem meg, nem pont itt fogom. Nem baszok ki veled. Meg egyebkent sincs semmi éles tárgy odabent. - Jo, csak úgy megijedtem... - Te napok óta, minden reggel bőgsz. A minap három órán át zokogtál, és két fatline után sem voltál képes kikelni az ágyból. Szerintem kurvajol kezeltem. Most en is kiengedtem. Ahhh, annyival jobban vagyok - lelegzek fel, kinyújtóztatva a végtagjaim. - mintha bevertem volna fel ekit, komolyan, olyan könnyű a lelkem - nézek korul szinte újjá születve. - Na ja, tom’ milyen - bólogat elnéző mosollyal, leeresztett szemhéjakkal. Kitölt egy jókora pohár bort magának, a szaraz francia lötty csak úgy bugyog, ahogyan dönti az üvegből. - De gondolj bele, mi a gecit mondtam volna a portásnak? Egyszerre kezdünk el hisztérikusan röhögni es különféle forgatókönyveket es dialógusokat gyártani. - Elnézést. A barátnőm öngyilkos lett a fürdőkádban, mig en idekint voltam. Tudom, hogy az en nevemen van a szoba, de végtére is, ez önhibán kívül történt es nem en okoztam a kárt. Minden merő vér. Mennyi takarítás díjat számítanak fel? Visongva, egymást túllicitálva imitáljuk a frusztrált arcú kopasz kis portás forma reakcióját. - Ez esetben a takarítás díjat elengedjük. Máris küldöm a takarító szolgálatot. A hulla eltávolítása es a vér tisztítása több órát is igénybe vehet. Javaslom addig látogasson el a közeli Casinoba. Please, enjoy your holiday in Monte Carlo!