2022.12.10. 09:09, Sniffany
Ha egyszerre próbálsz meg lejönni a társfüggőségről és a cuccról, beleőrülsz. Ha amfetaminon maradsz, úgy is, de másképp, valahogy élhetőbbnek tűnik egy ideig. Pedig annyira nem segít, még tüneti kezelésnek is pocsék, bár a piát jobban lehet bírni mellette. Egy ideig. Míg ki nem készül a gyomrod és a belső szerveid és a padlón rángatózva okádsz epét, szúró gyomorral, fuldokolva. Ez azért hosszú folyamat, több hónapnyi szorgalmas önpusztítás és még több üveg tömény eredménye. A grammokat már nem számoltam egy idő után.
Mint egy szeparációs szorongásos kisállat, akit frissen hoztak ki a menhelyről, olyan volt minden reggel. Napjában többször is rám tört, órákra. Míg el nem fáradtam, akkor egy ideig letargikus depresszióba estem és a sírás végül legyengített. Ideig-óráig. Utána kezdődött elölről.
A kodependencia egy rossz kötődési séma. A legtöbb nő kapcsolatfüggő. Mint minden, ez is egy spektrum, persze, és meg lehet tanulni kezelni. Szerintem mindig ott lesz veled, valamilyen formában, mint egy kibaszott árnyék. A kérdés az, hogy kuporogsz-e a sötétben, vagy próbálod magad mögött hagyni, elfogadod, hogy követ, de nem azonosulsz vele. Ő csak az árnyoldalad, a sötét vetületed, nem az egész identitásod és lényed képezi. A shadow work elkerülhetetlen. Ha menekülsz előle, majd az élet hoz olyan helyzetbe, hogy le kelljen ülnöd csendben önmagaddal, mert nem marad más választásod. Vagy nem marad több erőd, energiád és motivációd, hogy tovább fuss előle. Ez most nem a wmn.hu és she.hu, nem itt fogom fejtegetni az ambivalens kötődés –és intimitási problémák pszichológiai hátterét és gyerekkorból hozott rossz sémákat, traumákat. De úgy vélem kéz a kézben jár a drogfüggőséggel. Aki függő típus, az mindenre rá tud függeni, ami endorfint, szerotonint ad neki, ami kitölti az ürességet. Ha egy kicsi törődést kapsz, már szeretettel azonosítod be, kétségbeesetten próbálod befészkelni magad oda, a probléma csak az, hogy nem tudod hová is. A sehova sem tartozás érzése és a magadtól való idegenkedés gyilkos kombináció. A tömény és az amfetamin is. Ez a kettő párhuzamosítva maga a pokol, amiből nincs kiút. Repülhettem én Hollandiáig, rohangálhattam Tinder randikra, vagy haverokhoz zülleni, az a szorongató, nyugtalanító érzés, amit körül írni is nehéz, végig ott feszített belülről. Nem hagyott aludni, lélegezni, örülni. A saját sötét valóságomban léteztem, így a külvilág is hasonlóan támadó és rideg hellyé vált.
Az összes kapcsolatom átértékeltem. Mindegy kivel voltam, egyedül éreztem magam, de mégsem tudtam meglenni magamban, otthon. Társaságban a Tindert húzogattam, vagy üres arccal pörgettem a facebook newsfeedet. Diszfunkcionálissá váltam, miközben hiperaktív is voltam, és hiába paradox, nagyon is jól megfért ez a kettősség ahhoz, hogy megkeserítsen mindent, ami valaha egy fikarcnyi örömet adott.
Kék Pont és terápia
Segítségért fordultam. Csodát nem vártam, de beszélnem kellett egy szakemberrel. Valakivel, aki nem csak azt hajtogatja, hogy találjak hobbit és, hogy álljak le a droggal és a piával. Oké, a Kék Pont nem a megfelelő hely volt erre, hiszen egy addiktológiáról beszélgetünk, de mindenképpen érdekes perspektívát mutatott. Például azt, hová nem akarok kerülni és meddig nem kívánok süllyedni. Mindig, mindig van lejjebb – ezt megtanultam ez idő alatt. Első alkalommal egy 24 éves, egyetemista lány fogadott, afféle állapotfelmérés gyanánt, személyesen. Édes volt, igazán. A hernyósoknak és elterelősöknek felüdülés lehet egy ilyen kedves arcú, megértő, csinos és kifinomult lány, aki nem flegmán és lekezelően bánik velük. Látszott rajta, hogy tényleg segíteni akar, azért van ott, mert akarja, mert érdekelt, mert célt talált benne.
Sokat kérdezett, én még többet meséltem. Leálltunk, mikor azt felelte, hogy ezzel az összetett mondattal most a papír lapján szereplő következő öt kérdést is megválaszoltam. A Kék Pontnál leszoktató programtervet kapsz, ezt egy tanácsadó segítségével csinálhatod végig, ha elég elszánt és kitartó vagy. A második alkalommal pszichiáter végez állapotfelmérést és megbeszélitek, a megítélése alapján milyen gyógyszert írhat fel neked.
A lány bár tényleg lelkes és érdeklődő volt, fagyosabbá vált a levegő, mikor a szuicid gondolatok kerültek szóba, illetve láttam, ahogy a könnyed sztorizgatásaimtól megmerevedik a kis arca. Utána egyből elmentem a csepeli Rizibe és aljasra ittam magam néhány random goás arccal. Ezt nem lehetett józanul bírni. Akkoriban egyébként is minden apróság után a pohárért nyúltam. Frusztrált, hogy egy nálam fiatalabb lány kiakad a problémáim súlyától, miközben én magam tapasztaltabb vagyok, mint ő maga. Magamon sem tudtam segíteni és a szakembereknél sem leltem válaszokra. Egyre kilátástalanabbnak tűnt az egész.
Másnap betelefonáltam és időpontot kértem a pszichiáter nőhöz. Kiscica ajánlotta, akit már kezelt a Kék Pontnál. Azt mondta róla, hogy kemény, nyers, de tűpontos és találó meglátásai vannak. Úgy éreztem, nálam tapasztaltabb, idősebb szakemberre van szükségem.
Nos, nem jártam hozzá sokáig, de mindenképpen érdekes volt a diagnózisos ambuláns lapom olvasgatni az első online beszélgetésünk után. Bipoláris, borderline, szenvedélybeteg. A bipolt eddig is sejtettem, hát hogyne. Azt javasolta, tisztuljak ki és utána újra értelmezzük ezt a spektrumot és diagnózist. Nem tudjuk, hogy amfetamin nélkül is ilyen súlyosak-e a szélsőségek. Elkezdtem olvasni arról, hogyan lehet kezelni ezeket a kilengéseket és ez alapján az iránymutatás alapján elemezgettem magam bizonyos szituációkban, stresszhelyzetekben.
Íme egy részlet az első állapotfelmérésem után készült ambuláns lapról:
A beszélgetés a pszichiáterrel valahogy a következőképpen zajlott:
– Keressen valami örömforrást, ami nem életveszélyes! – mondta az idős, szemüvegen át is élesen látó pszichiáternő.
– Akkor a narkós szifilisz nem játszik, mi? – gondoltam magamban. Neki inkább nem tettem fel hangosan a kérdést. - Az a baj, hogy semmi sem érdekel. Semmi sem köt le.
– Aggódom magáért. Írjon naplót! Próbáljuk csökkenteni az amfetamint, azzal együtt az alkoholfogyasztása is párhuzamosan redukálódni fog.
– Jó. Még egy kérdésem lenne. Az elődje említette, hogy adott esetben mentőt küldenek a betegre. Nincsenek szuicid hajlamaim vagy gondolataim. Nem fogom megölni magam.
– A pia majd megteszi maga helyett – biztosított. – Mellrákot kap. Májcirrózist.
Nyeltem egyet.
– Szóval, milyen esetben hívják rám a 112-t?
– Ha csak nem áll a beteg az ablakban, ugrásra készen és nem telefonál, nem teszünk ilyet. Írja a naplót, két hét múlva meglátjuk, mennyire sikerült csökkentenie a fogyasztását.
Hát, legalább nem azzal fárasztott, hogy találjak hobbit. – Gyógyszert nem írok, ennyi benzóra, alkoholra és amfetaminra veszélyes lehet és egyébként sem köt meg a receptoraiban. Majd ha leállt a cuccról, megbeszéljük egy hangulatstabilizátor lehetőségét.
A francba, pedig reménykedtem, hogy kapok, valami fasza legal pharma drogot. Hát, ezt buktam.
A barátok ilyenkor rettentően okosak és bölcsek. Úgy éreztem, hogy ha még egyszer meghallom, hogy találjak hobbit, ordítani fogok. Olvasok, írok, túrázom. Bulizni járok, bár a kékpontos pszichiáternő óva intett a partyktól, hiszen az egyenes út a visszaesés felé. Csak még egy csík afteron, kettő hétfő reggel, kávé jelleggel, hogy dolgozni tudjak. Mire észbe kaptam megint két hete feszült az állkapcsom, csak lejövőt ne, aztán mikor a csíkok már nem hatottak az egekben lévő toleranciám miatt, bedobáltam rá mindent és úgy ittam a töményet, mint kisbaba a tejet egy unikornisos cumisüvegből.
A Kék Pontban írattak velem naplót, a pszichiáterem meg is lepődött, milyen pontosan és szorgosan vezetgetem. – Szeretek írni – mondtam neki. Narkózni még jobban – tettem hozzá magamban.
A januári fogyasztási naplóm, napi bontásban:
01.11
Este 4 cl vodka, egy doboz sör, néhány slukk fű - hajnal 0.5 mg frontin, hogy tovább aludjak, további néhány slukk fű
eztán 3 nap Sumamed antibiotikum, torokfájásra
01.13
2 sör 4 cl vodka, fél frontin, pár slukk fű, cataflam, algoflex (torokfájásra)
01.15 délelőttől 01.16 reggelig
1 g fehér kb, 3-4 deci vodka, cseresznye likőr, egy sör, korty pálinka, harmad bogyó, fél spangli, 3 mg benzo, ulprix 1 db gyomorsav oldó, algoflex,
01.16 Ébredes és némi alvás után kb 0.5 fehér, 4cl palinka, egy sör, 2 dl pina colada, 4cl vodka, pár slukk fű, 2 mg frontin alváshoz
01.17
Fél g fehér, vodka, nem tudom mennyi, kb 1-2 dl
2 mg frontin elosztva, pár slukk fű
01.18
Kb 0.3 fehér
3 sör
1 mg frontinnal alvás reggelig
01.19
Kb 0.3 fehér, fél üveg 17%os ananasz likőr - ez úgy indult, hogy csak reggel ébresztőhöz, de még mindig náthás es beteg vagyok, meg szomorú is, jól esett a likőr - likőr elfogyott kb 2 dl vodka utána
2 algoflex napközben
1 mg frontin
01.20
0.5 fehér,
3 dl vodka sajnos
2 mg frontin, pár slukk fű, felébredés 0.5 mg frontin, visszaalvás nem ment másként
01.21
0.4 fehér
Kb 3 dl vodka lehetett
1 mg frontin, fű
01.22
0.3 fehér
2-3 dl vodka
1.5 mg frontin
Fű
01.23
1 dl vodka
0.2 fehér
2 pohár sör
0.5 mg frontin
pár slukk fű
01.24-01.26
Betegség elhúzódása, tisztulás
26-án este 2 kis üveg búzasör, fél frontin alváshoz
01.27
Egy doboz sör
Kb 3 g kratom kapszulában
Este pár slukk fű
01.28
Kb 3 g kratom
0.5 mg frontin
01.29
Kb 4-5 sör
Szájon át kb 0.3 fehér
Hajnalban fél papír
Alváshoz 3-5 mg frontin
01.30
4-5 vodka shot
Kb 0.5 feher
Hétfőtől szerdáig 01.31 - 02.2
1.3 g fehér kb összesen
Sör, vodka, nem olyan sok, mint előtte való hetekben. Hétfőn főleg a munka miatt a fehér, kedden iszogattam is home officeban este egy Peroni egy Stella napközben 1-2 vodka shot, szerda ma kb 3-4 vodka shot 2 cl-esek málnaszörppel
Sosem voltam nagy stoner, általában 0.15-ös cigiket tekertem, melyeket három-négy este alatt szívogattam el. Inkább az egymilis frontin ütött ki. A fűtől ugyanúgy szorongtam, csak betépve. Mégis, elalvás előtti íze-végett-rituálévá vált. Más plüssállattal alszik, én hamutállal és fél levél benzoval a párnám mellett. Biztonságérzetet ad.
A következő beszélgetés során a doktornő szigorúan nézett rám a szemüvege mögül. Hetekig elhúzódott egy betegségem, mert minden alkalommal, amikor abbahagytam a szipogást, a nátha első fázisába ugrott vissza, megint folyt az orrom és kezdődött elölről. A végén kínomban már az amfetamint is kapszulázni kezdtem, mert a nyálkahártyám teljesen szétzilálódott. A kratom gusztustalan volt, attól totál rosszul lettem.
- Szórakozhatunk itt az írogatással, de ez nem csökkent.
- De hát alig fehéreztem.
- Kratomozott és LSD-zett.
- A kratom is számít?!
- Minden számít.
Az anonim alkoholistákhoz akart küldeni. Bevallom, ettől viszolyogtam, úgy véltem, ez nem az én társadalmi osztályomnak szóló csoport és nem azt a segítséget kapnám, amire szükségem van. Nem tagadom az alkoholizmusom, sem a polytoxikomániám, de annak súlyosságát nem sorolnám az anonim alkoholistákhoz járó betegekéhez. Ez volt az utolsó ülésünk. Udvariasan megköszöntem a segítséget és átadtam a helyem egy elszántabb függőnek. Én erre nem voltam felkészülve. Nem erre számítottam, és ha őszinte akarok lenni magamhoz, eszemben sem volt abbahagyni a fogyasztást. Jobban akartam lenni, de nem tudtam, vagy nem akartam kitisztulni. Az anonim alkoholisták csak elrettentő példa lett volna számomra. Addig úgysem tudtam leállni, míg el nem értem az eddigi legalját…
Ettől még, ha bárki úgy érzi, segítségre van szüksége a leszokáshoz, de anyagilag nem engedheti meg magának a magánterápiát, a Kék Pontnál meghallgatásra talál, és segítő kezet kap. Nem az ottani terápia hatékonyságát szeretném ezzel kritizálni, ez csupán az én szubjektív, fogyasztói példám. Akkor, abban az élethelyzetben, friss traumával, túl régóta húzódó függőséggel és persze a hozzáállássommal, nem volt számomra megfelelő az irányvonal, amit kínáltak. Az anonim alkoholista ülések mellett egy másik segítővel kellett volna heti rendszerességgel konzultálnom, aminek nem láttam értelmét úgy, hogy közben továbbra is ugyanúgy fogyasztok.
Egy alkalommal meglátogattam a helyi lakótelepi Pszichiátriai és alkohol gondozót, némi tereptanulmány és támogatott, háromszáz forintos frontin recept reményében. Senkit sem szeretnék elrettenteni az ingyenes, állami segítség igénybevételétől (jól tudom, a magán pszichoterápia továbbra is luxus ár kategóriába esik), csupán szemléltetném a valós helyzetet, szubjektív tapasztalataim alapján. Erről beszámolót a blogomon olvashatsz:
https://sniffany.blog.hu/2022/03/31/help_me_help_me_have_you_seen_my_mental_stability
A szexfüggőségről nőként
A Tinderre és a túltolt, szeretethiányt és magányt befoltozni kívánó vágytalan szexre visszatérve, az is olyan addiktív, mint ezek a rohadt csíkok. Először eltereli a figyelmed, izgatott vagy, ideges. Feszült, de azért kicsit máshogy, mint a szombat reggeli ürességben, amikor egyedül ébredsz, x év kapcsolat után. Csak te, meg azok a pusztító, rohadt, sötét gondolatok, azt sem tudod, honnan jönnek, de ugrani akarsz, csak nem mersz. Inkább a körömlakkozás, fehérnemű, üres chatelés. Integrált ingerek, kamuérdeklődés, egy reménytelenül induló kötődési kísérletet imitáló tipródás az egész. Legalábbis értelmes nőnek és magas érzelmi intelligenciával megáldott férfiaknak. Faszkatalógus. Funból, egy-egy kúrásra oké, de hosszú távon még magányosabb leszel, zéró önértékeléssel, kiüresedve. A szex is egy program, ami lefut, robotikus mechanizmus, az izmok dolgoznak, az illatok hol kellemesek, hol nem, a tested mozog, a lelked meg már ki tudja hány darabban van az előző esti másnaptól a padlóra okádva. Még egy kis sperma mellé, aztán ha vége, feltakarítasz. És jöhet is a következő, mielőtt kitisztulnál.
Undorítóvá válik és te is undorítónak érzed magad.
Az agyam leállt. Csak a tátongó seb volt, a gyász, a hiány, a hirtelen letépett sebtapasz utáni véres, érzékeny hús. Még nem indult gyógyulásnak és én bármit megtettem volna, hogy tompítsam azt az égő, maró, csípő fájdalmat. Úgyhogy ész nélkül baszni kezdtem. Eleinte adott egy löketet. A párommal a kapcsolatunk végén már szex sem volt, a verbális abúzus és gázlángoltatás ellenben minden napos – már amikor éppen tudomást vett a létezésemről. Egy pár hétre kinyílt a világ, a fájdalom ellenére is bővelkedtem a lehetőségekben. Faszvihar volt, mondhatni. Az exem belém magyarázta, hogy öreg vagyok, hogy nem elég szépek a melleim, nem mennék részletekbe – elhagytam magam lelkileg és ez a külsőmre is kiült, pedig különösebben meg sem híztam. Hiszen étvágyam sem volt; ha ettem, bogyókat dobáltam, tömény whiskyvel. Mindegy, csak hasson.
Tinderen bejáratott szövegek mennek, van néhány ismert forgatókönyv. Ha ráérzel, már aznap estére találsz partnert, nem kell hazatérned az üres lakásba. Elvisznek vacsorázni, semmiségekről csevegtek, aztán szexeltek. Ami többnyire nem jó, ha kötődés alapon működsz, orgazmusod sincs. Ha ott sem vagy fejben, üres az egész, de legalább nem a szoba és a lelked üressége azzal a furcsa, mindig jelenlévő fájdalommal kísérve, amivel nem tudsz mit kezdeni.
Míg le nem ülsz megbékélni vele és hagyod fájni. Aztán majd egyre kevésbé fáj. Majd megint végig tudsz nézni egy filmet, vagy leülni, játszani. Apró dolgok, még ha ideig-óráig is megy csak, de apró baby steppekben tanulsz újra járni, mint egy újszülött, szerencsétlen őzgida.
Oké, az én esetem talán szélsőséges, bár sosem vagy egyedül. Ha te átélted, valamilyen formában más is tapasztalta már. Kollektív karma ez a szakítósdi, a gyász, a kapcsolódásra való képtelenség, ilyen olyan okokból, különféle oldalról megközelítve. Tíz évig voltam párkapcsolatokban, a kettő között nem hagytam időt magamnak, kétségbeesetten függtem rá egyikről a másikra. Ettől még voltak érzéseim, de tény, hogy az első együtt-élős szakításom után az új fiúm olyasmi hatást váltott ki, mint hernyósnak lehet a methadon. Tíz körömmel kapaszkodtam belé, még ha nem is látszott olyan effektíven működni. Ezzel csak még mélyebbre kerültem, mikor ennek is vége lett és egy évre egyedül maradtam.
Bármennyire rémálomszerű és végtelen év volt, most itt ülök, és elteltével azt mondom, amit előtte már sokan ismételgettek. Meg kell tanulni egyedül lenni, magaddal. Legalább egy kicsit, legalább annyira kezelni, hogy ne kergesd magad annál nagyobb őrületbe, mint amilyenbe a világ amúgy is kényszerít. Alkoss magadnak egy safe placet, egy helyet, egy rutint, bármit, ami segít. Ami lehetőleg nem destruktív és önkárosító.
Nemi betegségek kezelése Magyarországon, az állami egészségügyben
A lelki kiégés mellett az egyik legrosszabb fizikai mellékhatás a nemi betegség. Az könnyen jön, nehezen kúrálható, még könnyebben újul ki, kvázi a semmiből is.
Volt olyan hét, amikor öt különböző férfival voltam együtt. Nekem ez lett a jutalomfalat, az örömforrás, a rutin. A reggeli futás nem vonzott, de három fat line és két deci vodka után a maszkulin energia és a törődés sokkal kecsegtetőbb lehetőségnek ígérkezett. Még ha az egész csak az ürítésről, a szexről szólt is, akkor is kellett. A végén már azt sem tudtam miért csinálom, titkon a randit megelőző este már abban reménykedtem, hogy az aktuális lemondja, vagy felszívódik.
Meglepően könnyű volt, tőlem tizenöt percre helyes, kellemes külsejű fiúkat vadászni, saját hellyel. Pedig külkerületben lakom, szinte vidéken.
Könnyen beleestem a szexfüggőségbe, rákattantam, mint a csíkokra. Heti 1-2 muszáj volt, már-már esszenciális. Ha közeledett a hétvége és nem volt fix programom, multitaskingban nyomkodtam a Tindert munka közben, egyszerre több chat ablakban szerveztem a randikat. A merítőhálón fennakadtak üzletemberek, IT-sok, sportolók, tehetséges, kivarrt művész srácok, mindenféle és fajta pasi. Válogathattam, kedvemre, olyanok közül is, akikről azt gondoltam úgysem szólítanának le egy szórakozóhelyen. Out of my league. Persze a legtöbb férfi szexcentrikus és nem annyira válogatós, ha egy éjszakásról van szó, de azért valamennyire simogatta az egomat az illúzió, hogy kellek. Valójában nem én kellettem. A szex kellett, általam. Aztán megszűnt az érdeklődés és én még üresebben, mint annak előtte nyitottam fel újra és újra az appot, még több figyelemért, visszacsatolásért és persze szexért.
Orgazmusom nem volt, vagy ha véletlenül még is, olyasvalakire gondoltam közben, akibe éppen bele voltam esve, esetleg egy jól bevált szexfantáziát pörgettem a fejemben, amire egyébként egy feszültséglevezető, egészségügyi önkielégítés közben is öt perc alatt elmegyek.
Egyre üresebb lett, a végére már mondjuk ki – egyre szarabb.
Eleinte csak sportot űztem a szexből, aztán ámokfutássá vált. Elengedtem a gyeplőt, az események vittek magukkal, én pedig úgy hánykolódtam a faszon, mint egy rosszul rögzített csomag a lovaskocsin. Az út poros volt, túl poros, túl sokat szívtam, már nem is ittam, vedeltem, gyomorsav oldó és töményen éltem.
Először sikerült beszednem egy hámsérülést és egy gombát, amitől fel sem tűnt volna, hogy egyéb szexuális úton terjedő bajom is van. Ordítva pisiltem, annyira csípett. Kétségbe voltam esve, azt hittem a hámsérülésre, hogy nemi betegség. Honnan is tudhattam volna, hogy nem az, és, hogy mellette van még kettő másik…?
Ezeket szájon át, egy pillanat tört része alatt is el lehet kapni, az időkeret és lappangási idő két-három hét, mire egyáltalán feltűnik, hogy baj van. Valami folyik, és nem a megszokott, saját illatod érzed nadrágon keresztül, az irodai székben ülve.
A hámsérülést egyébként egy röhejes, teátrálisan szerencsétlen privát jacuzzis wellness afférnál sikerült összeszednem. A lila leddel kivilágított kerti pezsgőfürdő egyáltalán nem olyan erotikus idill, mint a pornófilmeken. A szűrőberendezés átforgatja az összes baktériumot, ha nem is STD-t kapsz, de gombát jó eséllyel. Mivel az nem az első és nem is a második szexuális együttlétem volt a héten, már eleve megviselt voltam és igénybe vett, így könnyen kidörzsölődtem. Nem hibáztatom az úriembert, aki nem vágta le a körmét, majd az éjszaka közepén, Halásztelken hagyott a Fehér Lótuszban, mert az a gyerek lázas lett, de azért ügyelhetett volna jobban is a partnerére. Még ha csak alkalmi is az illető.
Szóval ott találtam magam, egy üveg Jack társaságában, szétszívva egy casting pornó designú jakuzziban. Először vállat rántottam, úgysem akartam a taggal aludni. Hamar kibillentem az alkohol és drog mámoros lelki békémből, amikor először próbáltam meg pisilni.
Iszonyúan csípett. Másnap még jobban. Hiába nézegettem a tükörben, valami fehéres, gennyes foltocskát láttam, de fogalmam sem volt mi lehet az. A tortúra kezdetét vette.
Multinál dolgozom, a Medicovernél a legalapabb csomagunk fedezi a tüneti kezelést, konkrét panasszal fogadnak, de a szűrés nagyjából 36.000 Ft-ba kerül. A doki kedves volt, meg minden, azt mondta ez egy hámsérülés, nem STD, nem ad rá antibiotikumot. Magától el fog múlni, 1-2 héten belül. Kaptam rá egy fertőtlenítőt, amitől majdnem felordítottam, úgy mart.
– Csak ne rúgjon! – hátrált a kengyeltől, melyben-terpeszben voltak a lábaim.
– Nyugi doki, magas a fájdalomküszöböm – sziszegtem a könnyeimet nyeldekelve.
A hámsérülés lassan és fokozatosan múlt el, pokoli volt. Mikor azt hittem megúsztam, rám írt egy partnerem arról az ominózus szexmarathon-hétről. Ha nem keres meg azzal, hogy klamídiás és azonnal menjek el szűrésre, lehet, hogy csak hetekkel később veszem észre magamon. A klamídiának súlyos szövődményei lehetnek, nőknél méhgyulladást és meddőséget okozhat. A srácnak már hereszövet gyulladása volt.
Bevallom, a Medicovert nem akartam kifizetni, így elsőnek a Google találatokat kezdtem böngészni, hátha találok ingyenes, vagy támogatott szűrést. A legtöbb ilyen telefonszám ki sem csörgött, vagy senki sem vette fel. A HÍV segélyvonalon egy meleg srác kedvesen informált, de csak a HIV szűrés lett volna ingyen, minden egyébért kemény összegeket kell fizetni. Márpedig, szerintem 2022-ben ez egy alapvető egészségügyi és higiéniai ellátás kellene legyen. Aki TB-t fizet, annak járnia kéne, még akkor is ha felelőtlen volt. A legtöbben szexelnek. Nagy százalékban el is kapnak valamit.
Bejelentkeztem a kerületi SZTK-ba. Ott sem szűrtek ingyen, a Synlabhoz küldték be a kenetet, 12,000 Ft-ot számoltak fel, ebbe belefoglaltatott a klamídia, ureaplasma, gonorrhea, szifilisz és AIDS szűrés. A második, antibiotikum kúra utáni ellenőrző szűrés benne van az árban.
Az SZTK nem annyira lepukkant, ellenben kaotikus, a nemibeteg gondozó pedig meglehetősen flegma és rideg. Hónapokkal előre kell időpontot foglalni, súlyos és sürgős esetben időpont nélkül leülhetsz a váróban. Van egy tervezet, egy körülbelüli beosztás, de a recepción és az időpontfoglalás rendszerben senki sem tudja, hogy mely napokon és hány órától van bent a nemibeteg gondozó. Első alkalommal másfél órát ültem várakozva, mire kiderült, hogy majd csak holnap reggel jön. A főorvosnő a bőrgyógyászaton a kezembe nyomott egy csekket, amit postán kellett feladnom és befizetnem. Utalás nincs. A rendszer régimódi, idegőrlő, de még mindig fele annyiba kerül, mint a magándoki. Egészen korrekt, ha az ember bírja mentálisan a sietős, idegeskedő orvost, akibe nagyjából annyi emptátia szorult, mint egy BKV ellenőrbe az egyes villamoson.
– Hát ez meg hogy jött össze? És nem látja, hogy tiszta gomba? – korholt gépiesen pötyögve. Előtte megpróbáltam kiszedni belőle, voltaképpen mikor is rendel. Mint kiderült, több kórházban is dolgozik párhuzamosan. Ide-oda rohangál, túlterhelt, ideges.
– Őszintén szólva annyira fájt a hámsérülés, hogy nem, nem vettem észre – feleltem egyszerűen. – Felelőtlenség volt, de szeretnék mielőbbi kezelést – folytattam.
Felvonta a szemöldökét és egy fokkal kedvesebb hangnemre váltott. „Maga nem hülye ,de mégis hülye.” Ez volt az arcára írva. Leküldött vérvételre és azt mondta két hét múlva kapok eredményt, valószínűleg az ünnepek után, aztán vissza kell mennem és megbeszéljük a kezelést, meg, hogy szükség esetén milyen antibiotikumot ír fel.
Sárgán és halszagúan folytam. Nem szépítem. Zavaró volt, frusztráló és gusztustalan.
Karácsony előtt voltunk, úgy voltam vele, hogy ünnepek alatt már úgysem jön meg a szűrési eredmény. Magányos voltam, nemibeteg és depressziós. Bevállaltam a karácsonyi műszakot, a családom széttagolt volt, pont úgy hiányzott nekem a kötelező keresztény bullshit tradíció, mint talpamba a tüske. Szórakozottan kattintgattam az eeszt.gov.hu-n. Négy lelet jelent meg, december 23-i, 0:00 órai dátummal. Letöltöttem a PDF leleteket. Mintha kaparós sorsjegyeznék, csak itt kellemetlenebb volt a tét.
Negatív, negatív.
Klamídia: pozitív – ahogy sejtettem…
MI AZ AZ UREAPLASMA?
Azonnal megbontottam egy üveg whiskyt és ösztönösen a narancssárga soundcloudos bogyós pakkért nyúltam. Szilveszterre táraztam be, de nem érdekelt. Én ezt nem tudtam kezelni. Ott voltam egyedül, klamídiásan és ezek szerint ureaplasmásan, szenteste. Ezt a karácsonyt sem a hó színezi fehérre – gondoltam, és egyből kihúztam egy jó vastag csíkot, amit húzóra öblítettem le két deci tiszta whiskyvel. Partnerek kezelése javallott, ez állt a leleteken. Mégsem illene elcsesznem a többiek karácsonyát, ilyenkor úgysincs szűrővizsgálat. Majd két ünnep közt szólok nekik.
Csakhogy, addigra már annyira mélyre süllyedtem, hogy egy közeli barátommal is viszonyba kezdtem, ráadásul a hirtelen rám szakadó magánytól szerelem-szerű érzéseket projektáltam rá. Időnként rám szólt, hogy szedjem össze magam, én meg azt sem tudtam, hogyan csináljam és, hogy mit is jelent saját magam darabkáinak összeszedése és újraépítése. Ha akkor előre látom, hogy egy évig is eltart, bele sem kezdek ebbe a fájdalmas türelemjátékba. Mintha éles tükörszilánkokat próbáltam volna összeilleszteni. Mindig megvágtam magam és a darabok sehogyan sem illeszkedtek.
– Z. mennyire ünnepelsz? – kérdeztem aztán fél üveg Whiskey után.
– Utálom a karácsonyt. Hogy vagy?
– Szarul. Figyi, várni akartam, de nem bírom… kikészült a gyomrom az idegtől.
– Mi történt már megint?
– Az van, hogy elmentem szűrésre és muszáj elmondanom. Kétféle STD-m van. Merry Christmas, ya filthy animal.
– Baszki. Mik a tünetek?
Hála az égnek jól reagált. Nyilván nem szexeltünk többet, szép lassan elkezdtem helyre tenni a kapcsolataimat és önmagamat is. Ahhoz, hogy antibiotikumot szedjek, először ki kellett tisztulnom. Hetekig nem ment. Képtelen voltam abbahagyni a lasztik kényszeres dobálását és a mániás csíkozást. Már nem volt szerotonin, csak üres, tág pupillák és fogcsikorgatós feszültség, alkohollal tompítva az élét.
Sehogyan sem volt jó.
Az antibiotikum második szeménél elmúlt a folyás, de azért végig szedtem a kúrát. A forrás valószínűleg nem én voltam, mert a srácon kívül, aki figyelmeztetett senki más nem kapta el a partnereim közül.
Onnantól kezdve csak hullazsákban voltam hajlandó szexelni. A saját gyengeségem volt, persze, de az alkalmira hajtó srácok többsége is rémesen felelőtlen. Hiába mondtam, hogy voltam mással is és kéne, mire a mondat végére értem már a második lökésnél tartottunk. Én meg abban az állapotban leszartam. Nem szépítem. Nem törődtem magammal és a testi épségemmel, csak mikor szembesültem a következményekkel.
Az ureaplasma egyébként nem feltétlenül veszélyes betegség. A női szervezetben alapvetően jelenlévő természetes baktérium, de túltengés esetén fájdalmas, kellemetlen tüneteket okoz és továbbadható férfiaknak is. Egyszexuálisan kevésbé aktív, visszafogottabb barátnőm tanácsát kikérve némileg megnyugodtam. Ő horzsolás-szerű fájdalmas érzésről számolt be, ez a tünet nálam nem jelentkezett. Bár fél évente egyszer szexelt, mégis sikerült összeszednie az ureaplasmát.
Az SZTK kerületenként eltérő lehet. Valahol ingyenes az STD szűrés, az én kerületemben pont nem az. Kosz ugyan nincs, de diszkréció és empátia sem sok. Mikor harmadszor tértem vissza, már ismertem a járást. Bár az orvos beosztása pontatlan volt, tudtam; felesleges elsők közt, rendelési idő előtt fél órával türelmetlenkedve, keresztbe tett lábfejem idegesen mozgatva várakoznom. A gondozó úgysem fog kilenc előtt megjelenni. Negyed tízkor egy asszisztens kikiabált a résnyire nyitott rendelő ajtaja mögül kikukucskálva.
– Maga is a Gyöngyire vár?! – szólt fennhangon, hogy biztosan az egész váróterem hallassa.
– Igen.
– Jöjjön – intett a fejével.
Akkor már egyébként is mindegy volt. Odalent a bejelentkező pultnál az üvegfal mögötti recepciósok nem hallják meg a fojtott hangú, szégyenteljes suttogásod.
– A bőr és nemibetegbe? Harmadik emelet. Itt a sorszáma.
Szemlesütve siettem a lifthez. Egy úriember előzékenyen tartotta lábával a becsukódó ajtót.
– Harmadik? – ismételte. Hát persze. Még a büfés néni is értesült róla.
Már csak az érdekelt, hogy újra egészséges legyek. Az utolsó szűrés eredménye negatív lett. Azt sem tudtam, egyáltalán mitől produkálok klamídiához hasonlatos tüneteket. Gumival szexeltem, de így is folytam, erősen és megállíthatatlanul. A betadine kúp semmit sem ért. Lassan többféle kemikáliát dugtam fel alulról, mint amennyit szájon –vagy orron át juttattam a szervezetembe, és ez kurvanagy szó. Rengeteg antibiotikumot szedtem be, melyek az összes élő sejtet, még a lelket is kiölték belőlem. A legerősebb típusú gyógyszer mellékhatásaként még a napra sem mehettem ki, mert fényérzékenységet okozott. A szervezetem kétségbeesetten ordított, jelezve: Állj le!
Az üres szexuális légyottok többet vettek ki belőlem, mint amennyi töltetet adtak.
– Szerintem vaginózisod van – okoskodott egy barátnőm.
Lehetett benne valami, mert mire már olyannyira kiégtem és beroncsoltam, hogy szexelni sem volt kedvem és abbahagytam ezt a pótcselekvés-szerű hobbibaszást, egyszerűen elmúltak a panaszok. Nem leltem többé örömet az aktusokban, idegen férfiakban. Póttevékenységként sem állta meg a helyét a céltalan szex. Az önkielégítést is abbahagytam. Minden orgazmus után sírva fakadtam, annyira drasztikusan éltem meg, hogy senkim sincs, és saját magamnak kell gondoskodnom erről a faja örömforrásról. Az egész groteszk lett és torz. A végére a szexuális segédeszközöktől is fura folyás jelentkezett, pedig papíron makk egészséges voltam.
– De ha ennyire szar, akkor minek csinálod? – kérdezte T. közeli barátom egy önterápiás túra során.
– Legalább tudom, hogy mi szar – vágtam rá. Ezen aztán hosszasan elgondolkodtam.
Ezt követően fél évig senkivel sem érintkeztem és ez nálam azt hiszem a leghosszabb kihagyás volt a szüzességem elvesztése óta. Pedig nem számítok már friss, naiv bölcsész lánynak.
A túrázásra észrevétlenül kaptam rá, kivezette a fasz-feszkót, a természet még az én lelkemnek is némi nyugalmas gyógyírként szolgált. A végére mindig kellemesen elfáradtam és jó társaságban tényleg terápiásnak hatott. Mentem télen, hóban, aláöltözettel, afteron, másnap. Amikor csak tehettem, csak otthon lenni ne kelljen. Annyi energia gyülemlett fel bennem, amit muszáj volt kivezetnem és kicsatornáznom, különben magam ellen fordult, befelé, engem is még jobban beforgatva vele.
Volt, hogy a saját belső combom karmoltam, a szőnyegen fetrengve, a halálért fohászkodva. Bár extrovertált vagyok, több napnyi szintetikus és tömény után már nem akartam kimenni a lakásból. A lockdownnak rég vége volt, de a saját fejemből nem tudtam kilépni. Izoláltam saját magam, miközben félholtra marcangoltam magam magányomban. Ezen a pszichiáter sem segített, sem a barátok. Ezen a folyamaton végig kellett mennem, kegyetlen út volt, sok magamnak okozott kárral. Mikor már azt hittem nincs lejjebb és ez a legalja, mindig új szintekre süllyedtem. Míg nem elértem azt, ahol igazán, igazán megrémültem. Mi van ha nincs visszaút?
Két napja még a halálért könyörögtem. Azon az ominózus hajnalon meg azért, hogy mindegy csak ne ÍGY.
Undorító volt, ijesztő, sötét és rohadtul magányos. Magányosabb, mint egy szombat délután, ahonnan ki lehet sétálni a napra, a Lidlbe, elégedetlenül depizve elfoglalni magad valami póttevékenységgel. Olyan fizikai rosszullét volt, amin nem segített a gyomorsav oldó, a víz, semmi. Csak hánytam és hánytam, a gyomrom ki akart fordulni magából, miközben olyan érzés volt, mintha kést szúrnának bele. Nem is ittam annyit aznap este, viszont a szervezetem ennyi idő elteltével leamortizálódott. Ha levegőt vettem, vagy köhécseltem is fröcskölt a sárga hányás, pedig két vodka-szóda és három csík volt az aznap esti fogyasztásom. Előtte két nap tisztaság és szünet, azt megelőzően viszont hetekig töményen ittam a gin-t (a vodkára már rá sem tudtam nézni, annyira megundorodtam az ízétől, mivel előtte hetekig azon éltem) és nagyjából metrikus tonna amfetamint szívtam mellé, hogy bírjam a piát. Egyébként is önnyugtató rutinnak számított egy-egy csík felrántása az amúgy rommá száradt, folyamatosan vérző orromba. Egy korty víz sem maradt bennem, ha felkeltem szédültem, feküdni sem esett jól és nem igazán bírtam abbahagyni a hányást.
Akkor reggel hétkor, mikor végre úgy tűnt, már semmi sem tud kiürülni belőlem, majdnem harminc évesen, higgadt, száraz és enervált hangon szégyenszemre felhívtam az alkoholista anyámat. Level expert, ő majd tudja, mit kell csinálni. Kórházba menni nem akartam, előbb fulladok meg otthon a saját hányásomban, vagy végzem úgy, mint egy mazsola a napon a kiszáradástól, minthogy állami intézménybe menjek…
– Ne igyál tejet – foglalta össze azonnal. A neten az első találat a tej volt. Az aztán szép lett volna. Sötét, ágynyugalom, egy nap. Kiskanálról vízcseppek, azok is csak órákkal később maradtak meg bennem.
Azon a hétvégén ezzel párhuzamosan túladagolásban meghalt Delete, egy hardstyle DJ aki évek óta súlyos mentális zavarral küzdött. Mikor olvastam, teljesen megrendültem. Míg én a padlón fetrengtem, levegőért küzdve, meggondolva magam a halállal és túladagolással kapcsolatban, ő így végezte be.
Amint jobban lettem, kimentem az érdi vásárba egy barátnőmnek segíteni a saját készítésű ékszeres standjához árusítani. A barátaimnak rengeteget köszönhetek a gyógyulási folyamat során kapott lelki támogatásért. Aznap a vásárban vettem egy apró kaktuszhajtást. Azóta is növekszik. Mindig emlékeztetni fog erre a hétvégére, periódusra. Fordulópontra. A növények gondozása és jelenléte apró öröm, de sokat adott hozzá az amúgy rettenetesen elbaszódni látszó kis életemhez. Legalább azokat még megpróbálom életben tartani.
Mindenkinek más a bevált recept. Nekem a munka sokat segített. Oké, mondhatni workaholic lettem és a munkába menekültem. Sokszor napokon át, tíz-tizenkét órákat nyomtam, túlórában, majd rákaptam a szombat reggeli excel report backlogokra, kotyogós kávé mellé – csík helyett. Kapaszkodót jelentett és nem utolsó sorban anyagi profitot, karrier lehetőségeket és lefoglaltam az agyam egy részét. Legalább csak a háttérben kattogtam a problémákon és traumákon. A pótcselekvéseket is pótcselekvésekkel kezdtem helyettesíteni. Lassan már nem tudtam, mit pótlok mivel valójában. De működőképesebb módszernek bizonyult, mint folyamatos delíriumban kefélni. Az extra túlórapénzből és bónuszokból aztán utazgatni kezdtem, olyan helyekre, ahol eddig még nem jártam. Újra elkezdtem visszatérni önmagamhoz.
Jók lehetnek még az önfejlesztő könyvek, nekem a spirituális irányvonal és ezotéria tetszik, leköt, órákig tudom bújni ezeket, illetve buddhista youtube chaneleket kezdtem nézni.
Miért írom le mindezt, kendőzetlenül, a maga nyers realitásában?
Mert a nők is átesnek rajta. Mert a dating appok korát éljük, ahol a mentális betegségek és a magány felületesen elnyomható az instant figyelemmel, amit ezekből akár azonnal kinyerünk. A nők is fogyasztanak, szexelnek. Nem, nem csak az erkölcstelen, kurvás, könnyűvérű nők. Egészséges étvágyú és libidójú, intelligens, okos, karrierista nők, akiknek ugyanúgy megvannak a biológiai és emocionális szükségleteik. Akik ugyanúgy megcsúsznak, fogyasztanak és a narkós kurva titulus már rég elavultnak számít. Unalmas.
A férfi-női kapcsolódások társadalmi, globális szinten borultak meg és ezek a kialakult viselkedési minták, védekező mechanizmusok és ösztönös cselekvések ennek a melléktermékei, eredményei. Nem vonatkozik mindenkire, ez most egy általánosítás, de létező jelenség és egyre elfajultabb az egész. Egyre több a diszfunkcionális kapcsolat. A legmagányosabb digitális generáció vagyunk, úttörők ebben a folyamatosan változó és kifacsarodott, fogyasztói, mesterséges rendszerben. Olyan utat taposunk, amit előttünk ebben a formában még nem jártak be annyian. A kapcsolatok és házasságok megváltoztak. Az ismerkedés is. Feminin, döntésképtelen férfiak, akik menekülnek a felelősség elől és céltudatos, magányos nők, akik már nem tudnak egymásból töltődni. Mindenki érdek, mindenki használni akarja a másikat és profitálni akar a másikból. Pénzt, energiát, figyelmet, stabilitást, státuszt, szexet.
E mellett, egyre többen fogyasztanak valamit. (Direkt nem mertem leírni,hogy mindenki rajta van valamin.) Külön fejezetet szánok a fogyasztói ismerkedésnek és hogyan hat egymásra két ember szerhasználata a kapcsolati dinamikában és a másik fogyasztási szokásaira.
Sniffany
www.sniffany.blog.hu
https://www.instagram.com/__sniffany___/
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó