Gyűlölöm a földet és gyűlölöm az eget
Gyűlölöm a tavaszt és gyűlölöm a telet
Gyűlölöm a magányt és hogy nem lehetek veled
Gyűlölöm a mindent látó gyönyörűszép szemed
Gyűlölöm, mert titokban úgy megfognám a kezed
Gyűlölöm, hogy az életet te ily’ könnyedén veszed
Gyűlölöm a kedvességet, s gyűlölöm a haragot
Gyűlölöm ha mennék tova, még akkor is maradok
Gyűlölöm a talányokat, gyűlölöm a tényeket,
Gyűlölöm a pislákoló, csodás esti fényeket
Gyűlölöm a sötétséget, gyűlölöm a színeket
Gyűlölöm az össze nem tört még eleven szíveket
Gyűlölöm a gazdagot és gyűlölöm a szegényt
Gyűlölöm a ki nem hunyó, értelmetlen reményt
Gyűlölöm a bűnbe csábult, rég elfajzott erényt
Gyűlöletből, szívszakadva írhatnék egy regényt;
de gyűlölöm a szűntelenül kiáramló szavakat
és gyűlölöm a csendességet, s benne saját magamat
Gyűlöllek én téged is és gyűlölöm, hogy sajnálom,
de gyűlölöm az összes hamis és az igaz barátom
Gyűlölöm, hogy gyűlölöm a saját szülő anyámon
minden, miért őt megvetem, ugyanúgy a sajátom
Gyűlölöm az életösztönt, gyűlölöm, de belátom
e gyűlölettel nem vagyok oly' egyedi e világon
Gyűlölöm a jelent és gyűlölöm a múltat
Előre is gyűlölöm a jövőt, mert rettegem az újat
Gyűlölöm az alkoholt és gyűlölöm a vizet
Gyűlölöm a csíkokat, bár felszívtam vagy tizet
Gyűlölöm, hogy mindenért az ártatlan, ki fizet.
Gyűlölöm a halálvágyat és az életösztönt
Gyűlölöm a halogatást, de még jobban a rögtönt
Gyűlölöm az emlékeket, s azokat elfeledni
Gyűlöltem én születni és gyűlölök majd temetni…