Amikor felszállunk pont ez szól a podcastben, mindig tűpontosan találó aléfestőzene a hard az élethez, legalábbis az enyémhez.
A bácsi mellettem kioffol, tátott szajjal, hátra dőlve alszik.
A C ülésről bámulom a felhőket, éreimben száguld az adrenalin.
I can move every mountain
Climb every tree
Fly like an eagle
High as can be
...I want to be free
Es minél inkább hitegetjük magunkat a szabadság illúziójával, minél inkább kergetjük, annál több láncra verjük magunkat
Paradoxon ez, a lelkesedésem alábbhagy (valahol a Duna felett), de nem baszódik el teljesen a kedvem, mert pontosan tudom, mint jó kis diáklány megtanultam a leckét,
A karácsony és a születésnap fej-fej mellett halad.
A vesztes az ünnepelt.
Jézust megfeszítették.
Én simán csak megfeszülök.
Amikor a digi alkalmazott router szerelés közben figyelmeztet, hogy nyugodjak meg, vagy infarktust kapok, esetleg csorgó nyállal, megbénult testbe szorulva végzem, az az előjele, hogy lassan-lassan itt a vége…. Mikor végre?
Ismétlődött az egész, de valamit jobban csináltam. Most kevésbé kurvaszar, mint tavaly.
Felismerések.
***
A kolumbiaim egy kokós ADHD tündér. Ma ő mentette meg a lelkem egy halni vágyó szegletét.
- I can’t stand gossiping. Gemini dark side.
- I am a grave, dear.
- Magammal viszem a sírba. Tell me in spanish.
- Soy una tumba.
Look at me now 'cause this is what you made me
Rebel to the grave there's no way to barricade me
Scream
...és még mindig itt vagyok, a rohadt. kibaszott. kurva. életben.
AJÁNLOM AZ OLDALT
