– Nem vagyok AI. Igazi ember vagyok – bizonygattam újra meg újra, de már magam is kezdtem kételkedni emberi mivoltom valóságában. 
– Természetesen. Az ujjlenyomat és személyazonosító igazolvány szám egyezik az adatbázisban rögzített nyilvántartással. Valódi személy vagy – felelte az udvarias, megnyugtató, női hangtónus. Egyáltalán nem volt robotikus. Mint egy kedves recepciós, vagy hostess lány a Váci útról. 
– Valódi érzésekkel – tettem hozzá halkan és egy aprócska, elfojtott, mélyre temetett részem akkor titkon azt remélte, hogy mégiscsak AI vagyok. 

Ahelyett, hogy "teljes idegösszeomlás" (by me), meg,hogy "kibírom" (by him), valami olyan közös feltöltő tevékenységhalmazt kéne találni, ami ennél pozitívabb.
És most, hogy erre jutottam a TV távirányító is megvan, mert egy órája azt tüntettem el foskészen, éppencsak meglett afelső is, ami miatt kiborítottam a fél szekrényt úgy, hogy nem is biztos, hogy abban akarok menni... 
...arra jutottam, hogy nem egyszerű ez, baszdmeg. 
Sose volt, sose lesz.
De bölcsebben és idősebben TALÁN a balancehoz MEGKÖZELÍTŐBB hozzávetőleges közös nevezőt tudsz kihozni a törtekből.
 

Tört tányérok.
Tört szívek.
Tört. Én. Elem.

*az új perverízóm a statisztika és a törtek