2024.09.03. 07:35, Sniffany
2024 Július valahanyadika, Budapest, kurvameleg
Kiváló időzítés ez egy kis pokoljárásra.
2020 február, lockdown előtt
Miért pont most? Vissza a gyökerekhez. Az első breakthrough, villanykörtéből hekkelt pipából hevítve, inhalálva. Level engineer. Három Junkie fiatal, psychonauta, szomszéd, útitárs, karmic synergy.
Február volt, és én két hónapja tiszta voltam, home officeról szó sem lehetett. Próbaidő az új pilote projectes pozimban, egy lélekgyilkos multinál.
Vasárnap kaptam a hívást, hogy menjek, mert most van. DMT kristálypor, darkwebről.
– Én holnap dolgozom. Nem lehet.
– Businiess man’s trip. Bízzál bennem.
Valóban, nemhogy lejövője nem volt, még a lelkem is könnyedebbnek tűnt másnap, a szorongásos szorítás enyhült – egy időre. Tartósan persze nem múlt el. Az élményért a pokolig süllyedtem. A sajátomig, amit én teremtettem, vagy nekem teremtettek születésemkor – ahogy tetszik....
***
2024, július
....ennél a mondatnál abbahagytam a poszt írását, a Wordöt is becsuktam, az ablakkal együtt. Először a szirénázás zavart meg, aztán a konyha ablakon beáradó fehéresen gomolygó füst. A közeli ház kigyulladt a lakótelepen. Nem lett volna kellemes érzés a pokol tüzében elevenen égő trip részletes leírást folytatni és megírni, hogyan purgáltam el, miközben a lakótelep lángokban állt, a mostani fizikai valóságomban. Körülvesz az entrópia.
Szikrázó szinkronicitás volt ez, de szerencsére hamar eloltották a tüzet. Legalább nem a mi házunk, nem a mi értékeink, nem az én apám, szomszédaim. Bár a falfúrós-flexelős megérdemelne egy kis pokolban elkárhozást. Meh.
***
2020 február
Mielőtt neki kezdtünk a fogyasztásnak, mantrát hallgattunk. Már nem tudom pontosan mely istenséghez szóló könyörgés, hogy kikerüljünk a Samsarából. Naív hülyegyerekek voltunk, kísérletező kíváncsisággal, a magunk fajtára jellemző tág tudattal. Talán egy kicsit még mindig azok vagyunk, de hát ahhoz, hogy bölcs légy és elfogadó, egyszer lázadó kellett legyél. A szüleid, a rendszer, az egység, az univerzum ellen. Jó pap holtig tanul, tán még azután is, ezt nem tudtam meg a DMT tripben megjelenő entitástól.
Kemikália íz, inhaláció. Kétszer kellett belélegeznem, unszoltak, hogy még-még. Még nem vagy ott. Tartsd lent, Ne fújd ki, szívj rá. Amíg csak tudod, míg a tüdőd bele nem sajdul.
„Legyen meg neki a breakthrough….”
Amint kileheltem a lelkem az első alig várt lélegzetvétellel, az sóhaj nem megkönnyebbült, inkább végzetes volt. Átlökött. Egy századmásodperc alatt. Nem tudom semmihez hasonlítani a képi világot, az érzést, az időérzékelést. A helyet sem, ahol voltam, ha egyáltalán még léteztem. Pokol…?
Ha vizuális leírást szeretnék adni, azt mondanám, egy dark trip szerű magyar népmesékbe kerültem, afféle oldalrajzos, két dimenziós síkra. Szó szerint sík, kivéve a tallér/érme szerű korong, mint azok a pokémon tazók a régi Cheetosban, kör alakú formájú volt és pörgött és pörgött, iszonyú gyorsan. Akár egy szerencsejátékban, egyszerre megállt. Kipörgött rajta az ördög vörös, hegyes orrú, feketén kontúrozott feje. Szintén profilból ábrázolva. Most, ahogyan négy év után írom ezt is annyira élesen él bennem a kép, talán le is tudnám rajzolni azt az egy motívumot. Igazán nem bonyolult rajz, hiszen rajzfilmet néztem, kézzel rajzolt mesét.
– Még nem. Takarodj vissza! – ez volt az üzenete. A fejemben visszhangzott.
Tudtam, hogy még dolgom van.
Hétszer égtem el a pokol tüzében. A purgatóriumban rétegesen égett le rólam az összes emberi érzés, bűn, gyarlóság. A szerelem, a félelem, a vágy, a szorongás, irigység, féltékenység. Fájt, és mégsem. Egyszerre éreztem, hogy elevenen égek, de nem a fizikai síkon. Gerincvelőből remegtem. Miközben semmi más nem vett körül, csak az asztráltestem nyaldosó lángok. Nem tudom mennyi idő telt el, mennyi idő alatt.
Amikor kiköpött, ha úgy tetszik visszadobott a 2020-as emberi időszámításba, az jóval lassabb volt. A fal, a függöny, a gázvezeték már folydogáló, LSD-szerű, megnyugtatóan ismerős vizuállal hullámzott a belvárosi kis szobában. Mély levegőt vettem, s bár nem sírtam fel, de megilletődötten, mint egy ijedt csecsemő, úgy pislogtam körbe. Bámultam mint borjú az új dimenziókapura. :D
A két társam türelmesen, csendben várt rám.
– t’s good to be alive, huh? – nézett rám mosolyogva L. Shiva, a szemében azért felfedezni véltem némi tapasztalt, együttérző borzongást, az élmény megosztásának öröme mögött. Ő is megtette a maga kanosszajárását, mintha nem ugyanaz a siheder bámult volna rám. Elfordítottam a fejem.
– Fú, bazmeg.
– Hol voltál?
– A pokolban. Elégtem a purgatóriumban.
– Ez nem ér, baszdmeg. Engem a természet anya ölelget, te meg az ördökkel találkozol és elpurgálsz – mondta IG hisztis féltékenységgel, de azért érdeklődve hajolt előre.
Összepréselt ajkakkal nyeltem le a zsörtölődő leosztást, ami kikívánkozott belőlem. Most tényleg egymás tripjére irigykedünk? Ölelgettek volna engem is Fűzanyó tövében…
Eltelített a megnyugvás és a szeretet.
Hálás voltam, mert biztonságban voltam. Nem volt cinkelés, nem volt visszaélés. Tiszteletteljes várakozás, felváltva, afféle szakrális körben. Szeánsz, rituálé. Nem sok safe trippem volt, zavartalan, vagy olyan, ahol teljes bizalommal elengedhettem magam. Többnyire módósult tudatállapotban is készenlétben kellett lennem, hogy a körülöttem lévők közül senki ne éljen vissza a kiszolgáltatott, kitárt elmémmel és lelkivilágom gyengébb pontjaival.
***
Hétfőn nem volt gyomorgörcsöm munkába menet. A lépteim, a lelkem könnyedebbek érződtek, pedig ugyanaz a szar várt, mint előző héten. Self medication, kísérleti jelleggel. Néhány napig, talán egy hétig eltartott ez az állapot.
***
2024 augusztus, Open air buli
- Mássz le onnan, le fogsz esni.
- Á, nyugi, jó a balanceom, nézd még hakkenezni is tudok a kút peremén. Csak Samsara ki ne másszon a kútból.
- Samara. És az nem kút, hanem bográcshoz tűzrakóhely.
AJÁNLOM AZ OLDALT
