Round 1

Ülünk a monacói pályaudvaron. Három óra alvás a luxus VIP club után. A vonat 38 percet késik, a barátnőm dohányozni megy. Szemben szimpatikus francia férfi kínálja gyújtóval. Szavak nélkül erti a néma, ideges keresgélést.

Két ázsiai, magától eltelt, csinos, high class turista lány közelit. Udvariasan szabadkozom. A hely foglalt. Enyhe bűntudatom van. Ők is fáradtak. De nekem Priscille a prioritás. Ő a barátom, az ő helyét őrzöm.

Round 2

Franciául bemondanak valamit. Nem értem. Priscilla fordít. Újabb fél óra késés. Ismét dohányozni megy. Én megúzom a táskámban rejlő vodkásüveget, csak úgy, szimplán, szégyenérzet nélkül. Ki bírja ezt józanul?
A ket orosz-ázsiai ribancot nem érdekli,  hogy a barátnőm jo ideje a széken ült és szemmel láthatóan csak két percre hagyta el az álland helyét, füstölni. Azonnal lepattannak a helyére, keres és kérdés nélkül.

Olyan ez, mint egy gyermeteg székfoglaló.

Amint az egyikük mosdóba indul es fekete kardigánjával jelképesen jelöli ki a lefoglalt széket, mint felségterületet, a train of thronest, előtör belőlem a pszichopata, domináns nőstény.

Könnyed mozdulattal szökkenek at, pulcsiját elegánsan a barátnője ölében tartott táskájára ejtve, hogy sorry, hat elfoglalta Priscilla helyét.

Erőltetett mosollyal, tört orosz angollal felel " hiszen nem jeleztük, hogy fenntartanánk a helyet".

Priscilla visszatérve kérlel,.hogy higgadjak le, es győzköd róla, hogy az emberek 99%a ilyen. 

En pedig még ilyenebb vagyok, engem a kibaszott balkani gettó nevelt, farkas törvények. Ölsz, vagy téged ölnek...

Round 3

Mellettünk idős francia hölgy, békésen könyvet olvas, ő tényleg zen. Bar más nyelvet beszélünk, a frekvencia egy, érzi az energiát, az igazságtalanság hatására feltörekvő agressziót. Szépen kér szemből, hogy üljek vissza.

Engedelmeskedem. Szemben fent kamera es már kifigyeltem a police stationt a mozgólépcső tetején. Nem kell a balhé, tele vagyok amffal egy idegen országban.

A toalettről gyanútlan tér vissza a másik ázsiai. Figyeljük a reakciójukat, azonnal sztoriba kezdenek. Latom a ram villanó szemein, hogy képbe kerül, elmesélik neki, mikként foglaltuk vissza a helyet. Ridegen egymásra mosolygunk. It’s just a game - jegyzem meg félhangosan, de számukra jól érthetően.
Kiürül mögöttük két hely, közvetlenül háttal. Átülünk. elképzelem, hogy a tornazsákom zsinórjával hátulról megfojtom az ázsiait. Vékony kis nyakába vág a fehér kötél, hörög, kapkod a levegőért, valaki a security szobából pedig monitoron nézi végig a halálát a monacoi pályaudvaron azon a verőfényes, augusztusi, szép szombat reggelen.

Megígérem Priscillnának, hogy  nem teszem meg, fantaziálok róla, leirom, elképzelem, élvezettel gyilkolom meg őket azon a monte carloi állomáson, szétamfetaminozva es vodkázva. Gyönyörű illúzió.

Megérkezik a vonatunk. Jóval előrébb all be a vágányon, mint ahol mi ülünk. A lányok es a néni sehol, tán ott sem voltak, csak az elbaszott, pszichotikus elmém NPC karakterei a végtelen szimuláció french riviera pályáján.

Frenchcoret hallgatok es írni kezdek.

Move it bitch.

Futok, száguldok a vonathoz, hogy helyet foglaljak mindkettőnknek, Nizzaig.

Az alagút elsötétedik. Elmegy az arám. Blackhole. Tenger. Hol vagyunk, hova tartunk...?

Fasz tudja, de érjünk mar oda végre....