Cyber-mesék




 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
01.Cyber-mesék
2017 
02. Archív
Réges-régi írásaim
04. Oldal
Vendégkönyv, linkek, miegymás.
 

 

 

 

Az újabb írásaim a következő blogon találod:

 

https://sniffany.blog.hu/

 

2019.07.02

Agárdony

Vizibiciklit ringató apuka
Hàló nélküli üres kapufa
Kagyló szegélyezte rozoga homokvàr
Kiürült pohàrtól alkoholittas bàr

Ezerfok sütötte, túlnépesedett part
Fülemben egy dallam, félig életben tart
Mai napig őrzött régi illúzió
Gyermekkoromból egy rózsaszìn vìzió

Együtt barnulnak mind, rég megfakult arcok
Csendesen pihennek a hétköznapi harcok
Reàm mosolyogva, tàtongva legbelül,

Itt vagyok közöttük, mégis csak egyedül

A kentaúr és a szűz

Mirakel völgyének ölelésében évszázadok óta békesség honolt. A Fekete folyó szüntelen folyása szelte két részre a termékeny földet, titkait a fellegekbe burkolózó bölcs hegytetők őrizték. A víz magába itta és messzire sodorta az egykor patakzó vért, tisztára mosva az ősi bűnöket.

A jobb féltek lankás zöldellő alföldje volt otthona az yrkrunak, míg a bal felén húzódó szurdok ehwazkru ménesek patadobogástól visszhangzott. A két nép útjai ritkán keresztezték egymást, s ha mégis így történt, távolságtartó, rideg tekintettel köszöntötték a másikat. Nem közösködtek, kivéve ha az érdek, vagy a körülmények úgy kívánták meg. Különösképpen nem szívlelték egymást, ám veszélyes vidékek húzódtak és ádáz népek éltek odaát, a Fafnir hegységen túl, s ők inkább sajátjaik biztonságát és jólétét választották értelmetlen háborúskodások helyett. A diplomácia aranykorszakát élték, íratlan törvényeikhez tartva magukat. Az új nemzedéket is ebben a szellemiségben nevelték. Történelmüket az idő szépítette mesés legendákká, így örökítették tovább sarjaiknak, a sötét történeteket az öregek vitték magukkal az árnyékvilágba.
Karlina szalmaszőke haját hátratűzve loholt keresztül a falun. Lenvászon, egyszerű, de remek szabású öltözete nem gátolta a mozgásban, tökéletesen követte szikár, kissé fiús, de áramvonalas és ruganyos alakját. Hegyke orrát megcsapta a füst szúrós szaga, a tüzet már megrakták és javában lobogott. Késésben volt, mint mindig. Előre felkészült vérmes anyja szigorú, drámaian túlzó, dorgáló szavaira. Egy vezető nem késhet, nem mutathat nemtörődömséget a népének. Különösen nem a beavatás előestéjén.
Nem mintha egyébként bármiről is lemaradna a háromnapos ünnep alatt, hiszen minden este ugyanúgy telik. Énekelnek, e világra invitálják az ősi istenek szellemét, ritmikus dobszóval tisztítják meg elméjüket a démonok gerjesztette ártalmas gondolatoktól, majd szertartásosan elfogyasztják az aznap ejtett friss vadat. Ja, és persze arcát vérrel és fekete növény nedvével festik meg szakrális mintákkal díszítve.

Léptei akár a suhanó árnyék, lélegzete a szél lengedezését követte. Vékony testét oldalvást a fa törzséhet préselte, az íj megfeszült, jegeskék tekintete célkeresztként fúródott a szarvas szívébe.
Valaki más nyílvesszőjével egy időben. A szarvas hirtelen és holtan esett össze, Karlina szeme összeszűkült.
- Mi a... - mormogta, de már meg is kapta a választ. Magas, jó két és fél méteres termetű férfi, egy kentaur lépdelt elégedett nyugalommal elejtett zsákmánya felé, íját a hátára vetette. Hosszú fekete haja varkocsban lógott erős hátára. Nemes testű, éjfekete lipicai ló alteste hatalmasnak tetszett, ám emberi felsőteste is széles és edzett izomzatról tanúskodott. Arcélei indiánéhoz hasonlatosak, éles metszésűek voltak, hegyes állal, de meglehetősen fehér bőrrel. Megtorpant, füle alig észrevehetőten mozdult meg Karlina irányába, aki bosszúsan fújta ki a levegőt a fa mögött. A kentaur egy másodperc tört része alatt kapta marokra lándzsáját, célzásra kész testtartást vett fel.
- Ki van ott? - kérdezte, noha már ő is észrevette a készenlétben álló lányt. Egyenest egymásra céloztak, tekintetük ellenségesen szikrázott.
- Karlina, yrkru - felelte kurtán. - Lelőtted a szarvasom.
- Nem tudtam. Elfelejtettem megkérdezni tőle, kinek a tulajdona - hangszíne megváltozott, a fenyegetés helyét gúnyos incselkedés vette át, mikor felismerte az yrkru nép leányát.
- Leteszem a fegyvert, ha te is - mondta a lány kelletlenül.
- Hölgyeké az elsőbbség - felelte teljes természetességgel. Karlina nem bízott benne, noha tudta, nem fogja bántani. Egyrészt a békekötés okán... másrészt, egyáltalán nem tűnt veszélyesnek. Önteltnek annál inkább.
- Tegyük le egyszerre - jelentette ki, s remélte nem kell további szópárbajba bonyolódnia a kentaurral, hogy büszkeségét védje.
Az bólintott. Lassan leengedték az íjakat. Karlina előlépett a fa takarásából, megszemlélte a szarvast, melyet ezidáig próbált becserkészni. Bosszúsan sóhajtott...most mihamarabb új prédát kell találnia az esti vacsorához. A kentaur férfi észrevette a lány elégedetlenségét.
- Átengedhetem neked a zsákmányom - ajánlotta hirtelen.
- Nem szükséges, ahogyan ezt is elejtettem volna, már ha nem nyúlod le tőlem, pontosan olyan könnyedén fogok másikat találni - húzta fel az orrát, de mélyen belül azért meglepte a férfi nagyvonalúsága. Egészen elegáns, egy lóemberhez képest.
- Lenyúltam? - kerekedett el a szeme. Gyorsan visszatért a cinikus, fölényeskedő szerephez. - Már messziről kinéztem magamnak. Nem az én problémám, hogy ti emberek ilyen alacsony növésűek és töpszlik vagytok, hogy mérföldeket kell megtennetek, mire észrevesztek egy elefántot...
Karlina fehér arcát elöntötte a pír dühében.
- Lehetséges, hogy méreteim nem egy lóéhoz hasonlatosak, de legalább nem vagyok névtelen - vágott vissza élesen. A kentaur elmosolyodott.
- A nevem Nareku, Rael fia.
- További derűs napot kívánok, ha megbocsátasz most a dolgomra mennék, fontos eseményen van jelenésem az este és még el kell ejtenem egy szarvast az isteneink tiszteletére.
- Biztos vagy benne, hogy nem tartasz igényt erre itt? Én nem sietek és szívesen átengedem neked a zsákmányt - mondta komolyan. Hangjában semmi nyájasság nem volt, a lány maga is meglepődött, de az ellenszenv lassan tovatűnt belőle. Persze, azért nem árt vigyázni, elvégre mégiscsak egy ehwazkru kentaurral volt dolga. Komolyan megrázta a fejét.
- Nem lehet. Magamnak kell elejtenem a zsákmányt, az istenek számára bemutatva ezzel áldozatomat a mai szertartásomon.
- Miféle szertartáson? - kérdezte kíváncsian, megfelejtkezve arról a bizonyos három patányi távolságról, mely a két nép között húzódott.
- Törzsi vezető leszek, holnap hajnalhasadtával töltöm a huszadik életévem.
- Á, egy Silje sarj. Törzsi vezetővé avatnak?
- Myrta egyetlen lánya vagyok - bólintott. Aggodalmasan pillantott fel, a nap vörösnarancs színbe olvasztotta az eget, s lassan ereszkedni kezdett.
- Későre jár és mostanában nem jár annyi szarvas a folyóra inni, mint az év hajnalán - jegyezte meg Nareku. Karlina tétovázott. Nem igen lelte kedvét a rögeszmés, dédelgetve őrzött hagyományokban, de anyja kedvéért betartotta őket. Mióta apja eltávozott, csak ő maradt neki, igyekezett erős támasza lenni, noha Myrta soha nem mutatta a gyengeség jeleit, Karlina szíve mélyén tudta, az anyja mélyen örökké gyászolni fogja hitvesét. Minél nagyobb volt a fájdalma, annál házsártosabb lett. Arca megkeményedett, s még inkább ragaszkodott az ősi rendhez.
"A népet valakinek össze kell tartani. Vezetni kell a nyájat. Hogyan várhatod el, hogy mások tiszteljenek téged,ha magadat és az isteneidet sem tiszteled?" - eképp oktatta Karlinát.
- Rendben – egyezett bele végül. – De én is adni fogok neked valamit. A két nép közti egyezség ötödik kitétele egyértelműen kimondja, hogy nem lehetek adósa egy ehwazkru tagjának sem
- Maradjon közöttünk. Nem tekintelek az adósomnak. Felség – ez utolsó szót különös hangsúllyal nyomta meg. S mielőtt a leány visszakozhatott volna, hirtelen hajolt oda hozzá, és lopott finom, pimasz csókot a keskeny ajkakról.
A lélegzet a lány mellkasában rekedt meglepettségében, néhány másodperc után felocsúdva révületéből, lassan fújta ki a levegőt. Összeszűkült szemekkel bámulta Narekut, aki addigra már a sűrű erdő irányába vágtatott tova. Széles válla fölött egyszer nézett csupán hátra, de az ereszkedő sötétség és a messzeség nem árulta el, hogy vágy, vagy önteltség bújt meg abban a pillantásban.

A tűz lángjai a magasba csaptak a beavatás éjjelén. Holnap Újhold lesz, a trónörökös véráldozatát az isteneknek a mai holdtöltével mutatják majd be. Kacskaringós és éles vonalak váltották egymást Karlina bőrén, védelemmel és erővel felruházó szigileket festett rá a falu sámánja, minden mintát ritmikus rámondássokkal, igékkel kísért. A szakrális geometria körbefonta a lány testét, a vajákos asszony különleges növényekből főzött, tisztító főzetet itatott vele. Íze förtelmesnek bizonyult, kaparta a lány torkát, gyomrában mintha mocsár ülepedett volna meg, de nyelt egyet, s megállta, hogy mind a földre köpje. Anyja, Myrta büszkén szemlélte; ő, Myrta jövendőbelije, valamint a főtanácsos elfoglalták helyüket a tűzzel szemben, egymástól pontosan három-három lépés távolságra. A nép többi tagja velük szemben, áhítatos arccal figyelte az eseményeket. A szarvas ott feküdt, megnyúzva, vérét egy faedénybe csepegtették. A hagyomány szerint a leendő uralkodónak kellett innia belőle. Húsát megsütni, s minden alattvalójával megosztani, ezzel jelképezve hierarchikus köteléket az élet ura, a vadász és annak népe között, kiknek jólétéért felelősséggel tartozott.
Karlina elegánsan ereszkedett le, térdeire ült, arcát narancsos derengésbe vonta a tűz fénye. A csillagok aznap éjjel sűrűn gomolygó, a fekete égen szürkének tetsző felhők mögé rejtőztek, csak a telihold körvonalai derengtek sejtelmesen odafent. Két kezébe fogta a tálkát, tartalmát felhörpintve a sűrű szarvasvér megtöltötte szájüregét.
A főtanácsos szónokolt, köszönetet mondva a természetanyának adományáért. Dicsőítette Myrtát, Karlinat, valamint a számára kijelölt, nemes yrkru fiút, Draket, s persze a mindnyájukat őrző isteneiket. Karlina kerülte Drake tekintetét, a tüzet nézte és igyekezett nem tudomást venni az ízlelőbimbóin makacsul megülő vér ízéről. A szertartás itt még messze nem ért véget számára. Szüzességét ma este Drake fogja elvenni, beteljesítve ezzel az őket eztán életfogytig összefűző mágikus kötést.
Két férfi eközben már javában szeletelte a ropogósra sült szarvas húsát, egyenletes, apró adagokra kiporciózva azt. Mindenkinek ennie kellett belőle, a tradicionális szertartás csak így teljesedhetett be, tovább őrizve az évszázadokra visszanyúló yrkru hagyományt.
Myrta büszke anyai mosollyal Karlinához lépett, két kezét lánya felé nyújtotta. A lány felállt, minden ellenérzését félretéve hagyta, hogy anyja Drakehez vezesse. A lány egyik kezét a fiú tenyerébe helyezte.
- Fiam, vigyázz erre a lányra, mint legértéksebb kincsedre. Nem csak a te, de az én és mindannyiunk legértékesebb kincsére. Ereiben tiszta yrkru vér folyik. Együtt jövőt adtok a népünknek. A hitvesi ház készen áll. Drake meleg mosollyal szorította meg Karlina kezét.
- Biztosíthatom Úrnőmet, mindennél jobban őrzöm majd a lányát, mélyen tisztelt királynőmet, szeretett hitvesemet.
A fiú közben ránézett, Karlina azonban képtelen volt viszonozni a mosolyt, de kötelességtudóan bólintott. Gyermekkora óta erre készítették fel.
- Úgy legyen!
Némán indultak el számukra előkészített, új otthonukba. A házba lépve a lány megpillantotta a tiszta, hitvesi ágyat és az asztalra helyezett két serleget.
Karlina gondolkodás nélkül emelte fel az egyiket, jókorát húzva a testes borból. Végre valami más, mint boszorkánykotyvalék és vér... Az érett, erős ital szinte azonnal a fejébe szállt. Abban reménykedett, tán az éjszakából sem érzékel majd semmit...
- Egészségedre – mosolygott Drake, majd elvette a másik serleget és jóízűen beleivott.
- Egy kicsit megszédültem... azt hiszem leülök...- a lány imbolyogva sétált az ágyhoz, a szélére roskadt. Valami egészen különös köd ereszkedett az agyára, alkoholtól ilyesféle hatást még nem tapasztalt. A térben összemosódtak a színek, pislogott néhányat, szemhéjai elnehezültek. Teste ólmos súlyúnak érződött.
Drake hörögni kezdett és hétrét görnyedt, mindössze egyetlen korty után. Karlina azonnal tudta, a borba belekevertek valamit. Mire a tettesen gondolkodhatott volna, szemei fennakadtak és mint egy lisztes zsák, öntudatlanul dőlt hátra az ágyon.

Lassacskán magához tért, de elméje még nem állt készen, hogy alkalmazkodjon a külvilághoz és a dolgok jelenlegi állásához. Legbelsőbb ösztöne veszélyt jelzett, biztos volt benne, hogy nem az yrkru falubéli házban fog felébredni, és a rokonai, sem Drake nem lesznek majd sehol. Ez utóbbit nem bánta annyira. Törzse merev volt, ám cseppet sem hideg, valami furcsa, dörzsölődő, de hőtartó anyag ölelte körbe. Megkísérelte megmozdítani a karját, ám az szorosan teste mellé szorult. Szemhéja megremegett, majd kipattant. A földön ült, háta egy termetes fa törzsének feszült. Még mindig éjszaka lehetett, mert nem látott túl messzire, néhány sötétszürke szikla rajzolódott ki pár méterrel arrébb. Vízcsobogást hallott, tücsökszót, és ha jobban figyelt, egyenletes, puha szuszogást. Nem volt egyedül, és aki idehozta, stabilan a fa törzséhez kötözte őt, testét meg valami vastag takaróba csavarta. Nem lehettek túl messzire a folyó partjától, ám ez azt is jelentette, hogy a falutól igencsak távol került. De a kérdés mégis inkább abban állt – ki hozta őt ide, akárhol legyen is?
- Végre felébredtél – nem túl mély, fiatal férfi hang ütötte meg a fülét, jobbról. Periférikus látása mit sem ért a sötétben. Emlékeiben még élt ez a hang, valahonnét. Nem most hallotta először.
- Ki szólít onnan a sötétből? – kérdezte higgadtan. Ügyelt rá, hogy hangja ne remegjen meg, bár eléggé aggasztotta az idegen, kiszolgáltatott szituáció.
- Barát, ha úgy akarod – felelte az.
- Barát az, ki az éj leple alatt elragad hazulról, megmérgezve az italomat és hitvesemét is? Mutasd magad.
A puha, harmatos füvön nem éleződött ki a léptek hangja. Karlina egészen addig nem sejtette, kivel is van dolga, míg a homohippus sapiens föléje tornyosult.
- Ehwazkru... – sziszegte, szeme elkerekedett. A fiatal kentaur volt az, Nareku, akivel vadászat közben találkozott. Nem szabadott volna közösködnie a szarvason. Egyáltalán, válaszolnia sem kellett volna a lóember szavaira. – A kénköves pokol emésszen el téged és az egész rohadt ménest – hangja sivítva vágta ketté az éjszaka csendességét .
- Megértem, hogy gyűlölsz. Minden jogod megvan rá.
- Te ne mondd meg nekem, mihez van jogom, ostoba jószág! – kiabálta indulatosan.
- Bocsásson meg, felséged... – gúny árnyalta be a korábbi, békítő kedveskedést. Látszólag nem tetszett neki a sértegetés.
- Azonnal oldozz el és vedd le rólam ezt a nyomorult lópokrócot! – együltő helyében próbálta feszegetni a köteleit, s bár dühében majd’ felrobbant, nem sok mozgásteret nyert így, a takaróba csavarva, fához rögzítve.
- Azért raktam rád, hogy meg ne fázz. Már belátom, meztelenül kellett volna kiláncoljalak, egy éles, folyóparti sziklához...
Nareku szeme megvillant a sötétben. Karlina egyszerre lecsillapodott, mintha csak leöntötték volna egy vödör jeges vízzel. Pontosan ez a hír járta az ehwazkru-ról. Kegyetlen és becstelen barbárok, kik nem tisztelnek semmit és senkit.
- Mit akarsz tőlem és az yrkru néptől? - tette fel a kérdést kimérten. – Mi nem tartjuk fontosnak az anyagi javakat, aranyunk nincsen. Kristályokat is csak gyógyító jelleggel használunk. Talán ükanyáim mágiájára áhítoztok?
Nareku az oldalához erősített hasítottbőr hüvelyhez nyúlt, kiélezett pengéjű kést húzott elő belőle, s folytatólagos mozdulattal végigfuttatta a lány nyakától, mellkasa mentén lefelé, úgy, hogy annak hegyének nyomán vér serkent Karlina állán, s ahogyan lejjebb siklott, kikezdte a vastag takaró szálait.
- A népem szabadságát akarom. – Újra felvitte a pengét, most horizontálisan cirógatta meg vele a lány torkát. – A földünket akarom. A minket ősi örökségünktől megfosztó yrkru nép hanyatlását akarom.
- Még valami? – kérdezett vissza rekedten.
- Ami azt illeti... – leplezetlen élvezettel nézett végig a kiszolgáltatott lányon. – A szüzességedet is akarom.
Ezúttal semmiféle düh, vagy bosszúvágy nem érződött ki szavaiból. Tiszta vágy és valamiféle furcsa csodálat tükröződött egyébként furcsán ködös, távoli tekintetéből.

***

Jókora, lapos felületű sziklán feküdt. Két karja és két lába terpeszben két-két cölöphöz rögzítve, erős kötelekkel. Akár egy áldozati oltár, mely szűz vérrel szenteltetik meg a telihold éjjelén. A szikla méretei összhangban voltak Nareku magasságával, úgy kínálták fel neki a rózsaszín, szétnyíló embernői kelyhet, mintha csak e célból alkották volna meg. A pokróc lekerült róla, ruháitól megfosztották, teljes meztelenségében kitárulkozva feküdt a hűvös kövön. A lány bele sem akart gondolni, miféle barbár rituálékat vihettek itt véghez ezidáig. Próbált rezzenéstelen arccal higgadtságot színlelni, szíve azonban úgy zakatolt a rá váró történésektől való félelem termelte adrenalintól, hogy mellei szaporán emelkedtek és süllyedtek, amint levegőért kapkodott. Ajkait összpréselte, szemeit lehunyta és várta az elkerülhetetlent. Két jólmegtermett kentaur férfi fogta közre s kötözte ki, esélye sem adódott a menekülésre a fizikai erőfölénnyel szemben.
Nareku csak állt ott, fölé magasodva, némán, s a lány gyönyörű, fiatal, kifeszített testét nézte révedezőn, melyet birtokba készült venni. Kegyetlen örömnek halovány árnyalata sem suhant át arcán. Ellágyulva, már-már szánakozva szemlélte a magatehetetlen, üde teremtést.
- Nem kell így lennie – törte meg a csendet óvatosan. Karlina konok némaságba burkolózott. Nem akart szembesülni az őt körülvevők kéjsóvár, kárörvendő képével, így kiszolgáltatva. Nareku, mintha olvasott volna gondolataiban, nyugtatón kezdte győzködni. - Nézz rám, kérlek! Csak te és én vagyunk. Nem akarlak bántani.
Karlina ridegen pillantott fel rá. A korábbi csatlósok valóban eltűntek a színről.
- Mégis azt teszed.
- Nem hagysz más választást.
- Oldozz el!
- Ha megteszem, szökni próbálsz majd? – tette fel a költői kérdést.
Karline örömtelenül nevetett fel.
- Ha megígérem, hogy nem, hiszel nekem?
Egy röpke másodpercig egymás szemébe néztek. Nem csupán kettejük, de őseik évszázados csatározását vívták meg akkor és ott, némán. Szavak nélkül mesélt történelem, aminek most így vagy úgy, de megíródik majd a befejezése.
- Ha hinnék, úgy újból átgondolnád menekülési szándékaid? – halovány, fáradt mosoly játszott markáns arcán. Belefáradt már a nemzedékeken átívelő harcokba. Valódi békét akart és szabadon élni.
- Tedd amit tenned kell! - Hirtelen és keményen szólította fel.

Karlina tökéletesen értette mi játszódik le a kentaur fiú lelkében. Őt magát gyermekkora óta kényszerítették egy olyan hagyományrendszer őrzésére, mit sosem érzett egészen magáénak. Anyja gondolkodás nélkül adta volna testestül-lelkestül egy olyan férfiúnak, akit egyáltalán nem kívánt, önszántából sosem választott volna társául. Ha népeiket nem nevelik már gyermek és csikó koruktól egymás ellen, Nareku minden bizonnyal elnyerte volna a bakfis tetszését. Különleges energiák áradtak belőle, melyek az emberi férfiakból természetüknél fogva hiányoztak. Karlina sem tudta szavakba önteni miért, de szétfeszített öle a párosodás ősi ösztönének engedelmeskedve eresztette ki nedveit. Gyönyörének patakocskája lassacskán a Mirakel völgyét szétválasztó folyó sodrásának erejével vetekedett; különösen mikor Nareku ujjai felderítőútra indultak a lány testén. Ujjbegyei körberajzolták az almányi, kemény melleket. Egyre szűkülő köröket leírva a lúdbörző halmok felületén, fokozatosan közelítve az érzékeny bimbókhoz. Karlina átadva magát az érzésnek, megkönnyebbült vággyal sóhajtott fel, így kérve a kentaurt – folytassa és soha ne hagyja abba. Nareku, amennyire magassága csak engedte lehajolt és ajkaival érintette a kezei nyomán érzékennyé vált felületeket. Nyelve sikamlósan, éppen csak borzolva a lány idegeit szánkázott Karlina sötétrózsaszín mellbimbóin, egyre hangosabb, kéjjel átitatott nyögéseket előcsalva belőle. Lószerszáma keményen, vérbőségének teljes hosszában meredt előre, hasának verődve, behatolásra készen. Végignyalta a lány felsőtestét, elidőzött kicsiny köldökében, arra gondolván eközben, mennyivel kisebb és sérülékenyebb az embernői test... Talán a születéskor elmetszett köldökzsinór hagyta parányi üreg, talán a lány iránt tudatalatt érzett féltő gondoskodás késztette visszakozásra. Biztosan nem a vérrel telítődött, türelmetlenül ágaskodó lófasz.

- Van egy főzet... – lihegte, megálljt parancsolva állatias vágyainak. – Egy érintetlen, ártatlan emberi nő vaginájának nagyon megterhelő lehet egy kentaúr hímtagjának befogadása. Ellazítana és nem éreznél fájdalmat...
- Nem kell több főzet – rázta a fejét a lány. Noha teste még mindig kikötözve feszült, akarata szabaddá válva szárnyalt, s összes porcikája vágyta, hogy Nareku végre magáévá tegye. Minden másodpercet, minden fájdalmat, minden kéjt át akart élni, teljes lényével és tudatával. – Neked akarom adni a szüzességem.
A kentaur melső két lábát a sziklára helyezte, patái visszhangot vertek a kövön. Lassan, de erőteljesen nyársalta fel Karlina szűz, ám korábban soha ily bő kéjnedvekben még nem úszó hüvelyét. A szűzhártya azonnal átszakadt a hatalmas fallosz ostromló behatolásától. A lány sikolyát sem a fák susogása, sem a folyó morajlása, sem anyja távoli jajveszékelése nem tompította. Éles volt, akár a húsba vágó kés és élő, mint a benne feltámadó feminin istennő, kit most áldoztak fel a háború és béke egyszerre szent és mocskos oltárán.
A kentaur állatias, ritmikus mozgással hágta meg a nőt, testük eggyé vált. Karlina hamvas bőre a durva lószőrrel dörzsölődött össze forrón. Nareku fehér váladéka szűz vérrel és vágyból serkent nedvekkel keveredett.
Pihegve, csodálattal vegyes elégedettséggel bámulták egymást. Karlina kisvártatva újra megtalálta hangját.
- Most már nyugodtan eloldozhatsz. Biztosan nem fogok megszökni.
Nareku mély, nyugodt tónuson válaszolt, miközben óvatosan húzta ki hímivarsejtektől csöpögő falloszát a nő hüvelyéből.
- Nem is lenne hová. A fajtád ezek után nem fogadna vissza. Mélyen mindig megvetéssel tekintenének rád, amiért egy magamfajta bemocskolta nemesi tisztaságod... Most már hozzám tartozol! – jelentette ki, ez utolsó mondatnál egészen ellágyulva. Bőrtokjából előrántva kését elvágta a lány béklyóit, könnyedén karjaiba kapva nyalábolta fel, szorosan magához ölelve a törékeny teremtést.
- Te pedig énhozzám! Együtt új birodalmat építünk. Új törvényeket és új történelmet írunk. A silje királynő kora és az ehwazkru határainak érvényessége leáldozott. Az én leányom nem örökíti tovább e birkanyáj boldogtalanságot örző tradícióit.
Csókjuk pecsételte meg a telihold töltével, a szertartás bevégeztével egymásnak tett esküt, mely magában hordozta az új hold, egy új korszak és talán egy szebb jövő ígéretét.

 

Szirének igazgyöngyge

Sellőfantázia :)
Nessa ráérősen, unottan könyökölt a stégen, szép ívű arcát karjaira hajtva élvezte a nap erőteljesen simogató sugarait. Szemérmetlenül leste a rakodó munkásokat, hosszan bámulta a feszülő izmokat, verejtéktől gyöngyöző, cserzett bőrfelületeket. Kitapasztalta, hogy a Sanctuary minden második apály idején fut be a kikötővároskába, hogy lerakja súlyos rakományait. A hatalmas hajó sokfős legénységéből az ő kedvence Marius volt, a sötét szemű, félhosszú hajú matróz. Most is szüntelenül őt kutatta tekintetével. Selymet, egzotikus gyümölcsöket és kakaóbabot szállítottak ide melegebb vidékekről, az isten borús háta mögé, ahol a hullámok nyugtalanul morajlanak és a hideg éghajlat csak a krumplinak, meg a forróvérű, kikötői örömlányoknak kedvez.
Nessa gyakran figyelte az itt sürgölődő népséget. Nem kívánkozott az emberek közé, őrült világnak vélte ezt az odalentihez képest, nem vágyta a parti, sem a halandó létet. Kaotikus, furcsa fajnak vélte a kétlábúakat, nem értette a szokásaikat, sem életvitelük fárasztónak tűnő folytonos, gyorsan örvénylő körforgását.
Ők, odalent a víz alatt halvérűként, lassú folyású mindennapokban lebegtek. Az aggodalom, a sietség és izgatottság, mind ismeretlen érzések voltak számára. A vízmolekulákhoz hasonlatosan idomultak mindenhez, mi körülvette őket, békés szimbiózisban léteztek a vízzel és annak minden mikroorganizmusával.
Egész addig szórakoztatta magát ezzel a látvánnyal, míg a naplementében hazafelé igyekvő Marius sziluettje elhomályosult a távolban.
A fogyó hold félhomályos körvonalai átsejlettek a felhőkön, Nessa feje felbukkant a kedvenc stége mögött, mely hosszan nyúlt a vízbe. Az éjszaka szélcsendes sötétségbe burkolózott, így jóval élesebben hallatszódott a részeges martalócok kurjongatása az Örök Horgony fogadóból. A kétemeletes hajó, nevéhez hűen egy örökkévalóság óta lebegett a kikötő közismert szegletében, vörösfényű lámpások derengésében. Az alsó szint afféle mulatóként, kocsmaként és vendéglőként funkcionált, míg odafent a kabinokat éjszakára adták bérbe – a hajón dolgozó ledér lányokkal együtt, borsos felárért cserébe. Nessa pontosan tudta, a Sanctuary kikötésének napján, a Holddal együtt Marius is megjelenik majd. A lány ráérősen úszkált körbe, vigyázva, nehogy zajt csapjon és felhívja magára a figyelmet. Matrózok, kikötői segédek mámorban fürödve ölelték a kacér, hivalkodó öltözetű nőket. Némelyek a kedvezőtlen széljárást átkozták, és az út során felhalmozott vagyonukat fitogtatták egymás előtt, aminek nagy részét úgyis elkockázzák vagy kártyázzák majd, mire a nap első sugarai aranyrózsaszínbe vonják a tenger feletti égboltot.
Marius csendes magányában, távolba révedő tekintettel, elmélkedve bámulta a békésen fodrozódó víztükröt a hajó orránál, a korlátnak dőlve. Kilógott a többiek közül, nem vett részt a mulatságban, nem kereste mások társaságát. Mintha nem is örült volna a hazatérésnek, úgy álldogállt ott; talán már a következő kihajózás tervei rajzolódtak ki fejében.
Nessa kissé megdermedt, mikor meglátta. Egészen a víz alá merült, csak szemei, és lilás hajának teteje kandikáltak ki a habok közül. Oldalvást úszott, nagyon lassan és csendesen, megkapaszkodott egy, a stéget tartó pillérben. Alulról, sréhen szemlélte a férfi szögletes állást, telt, de szép metszésű száját. Nem tudhatta ugyan, milyen érzés a csók, amit az emberek szoktak egymásnak adni, de egyik, felfelé szélesedő, lapát-forma ujjával megérintette a saját ajkait. Mariusé biztosan puha és bársonyos lehet. Az övé sikamlós volt és lágy, keskeny és íves. Vajon milyen az, ha emberi nyelv érinti meg az ajkát, nyelvét? Tán hasonlatos azokhoz a kisebb halakhoz, amiket időnként finomságként fogyaszt? Szálka azért biztosan nincs benne – gondolta magában.
Révedezését egy sűrű, fekete hajú nő tépte darabokra, aki szinte a semmiből bukkant elő. Egy szemvillanás alatt termett ott a férfi mellett. Macska módjára dörgölőzött hozzá oldalról, keze a vállára csúszott, kisujjával futólag érintve Marius fülcimpáját.
- Rossz kedved van? – suttogta a fülébe alig hallhatóan. Nessa feszülten figyelte őket.
- Csak gondolkodom – felelte egyszerűen. Nem reagált a nő pajkosságára, de nem is viselkedett kifejezetten elutasítóan.
- Túl sokat gondolkodsz, te, Marius – nevetett halkan. Orra hegye a férfi markáns arcát súrolta, szája résnyire nyílva szánkázott végig borostás bőrén – Szeretném, ha kiürítenéd a fejed és egy kicsit jól éreznéd magad. Velem – hangja nyílt vággyal telítve búgott. Nessa nem tudta hová tenni a hirtelen felszínre törő érzéseit. Szeretett volna a nő helyében lenni.
A mélybordó, fényes anyagú ruha kiemelte a annak kerek idomait, homokóra alakját. Buja kontrasztot alkotott fekete hullámokban leomló hajával, melynek egy-egy csigában végződő tincse hófehér kebleit csiklandozta. Marius szája szegletében halvány mosolyt bujkált, de szemei továbbra is komoran kémlelték a messzeséget.
- Te pedig mindig túl kedves vagy hozzám – felelte gyengéden, egy pillanatra a nőre pillantva. Abban a nézésben ott volt a hála és öröm töredéke, de még annál is több távoli, megfoghatatlan szomorúság.
- Csak amennyire nekem is megéri… - susogta leplezetlen kéjsóvársággal. Jobb combján úgy nyílt szét a szoknya magas kivágása, mintha eleve erre szabták volna. Kecses lába a férfi külső combját súrolva, kígyóként kúszott fel derékmagasságig. Öle vészesen közel került Marius ágyékához. Nessa alulról látni vélte, a kurtizán nem visel fehérneműt.
Az erős, ám finom tapintású férfikéz végigsiklott a meztelen combokon, egészen a formás hátsó fertályig. Nessa fájdalmas, soha be nem teljesülő sóvárgással akarta magáénak tudni azokat az érintéseket. Tudta, hogy soha nem tapasztalhatja meg milyen az, mikor a hőn áhított férfi forrón perzselő tenyere simítja végig a testét. Főleg nem a lábait.
- Rossz hírem van, szépségem – Marius ezidáig merev arcán végre mosoly terült szét. – Éppen csak annyit kaptunk az áruért, ami fedezi a kosztot és a következő út költségeit. Fortuna ezúttal nem szegődött mellénk.
A fekete démon vágyai ekkora azonban már fékezhetetlenül elburjánzottak.
- Majd felírjuk a többihez… csak tegyél végre magadévá! Hadd legyen egy kicsit nekem is jó!
Marius két keze közrefogta a halcsontfűző szorította derekat, könnyedén emelte fel őt. A nő feje hátrabukott, két ajka közül megkönnyebbüléssel átitatott, kéjes, alig hallható sóhajtás szakadt fel. Marius a hajókorlátnak döntötte és a testébe hatolt, míg a nő derékból hídszerűen hátra ívelve hajolt a tenger fölé. Marius határozott, mély lökésekkel nyársalta fel a hüvelyét. A fekete szépség visszafojtott, de tömény élvezetet sugalló nyögéseit csak Nessa hallhatta.
Odalent, legbelül, a pikkelyek takarásában valami áramlani kezdett. Maga sem tudta mi lehet az, hiszen a víz alatt, mélyen, erről senki sem beszélt. Hideg farkuszonya tövénél, két arasznyival a köldöke alatt mintha egy meleg, pulzáló, lassan mindenfelé kiterjedő hősugár izzott volna fel, különös érzéssel árasztva el a sellőlány egész lényét. Nem merte odatenni a kezét. Félt, hogy a forróság valódi, hogy valami van ott, valami ismeretlen, titokzatos, netán veszélyes dolog szunnyad a testében. Amikor a fekete nő Mariussal együtt élvezett, Nessát a fekete tenger mélysége nyelte el.

A hold fogyásával megegyezően számlálta a napokat a Sanctuary indulásáig. Csak még egyszer szerette volna látni Mariust, mielőtt az hosszú időre eltűnik a horizont mögött, a végtelen vizeket szelve. Elalvás előtt, puha moszatpárnájára hajtva a fejét szeretett a rejtélyesen csillogó szemekre, szép vonalú testre gondolni. Gyakran felidézte a bársonyos, mindig kedves hangot. Azt is, hogy vajon mi rejtőzhet odalent, amit az a fekete nő is annyira élvez, de ezt még magának sem merte bevallani. Odalent ők másként alkottak párokat. A nő ikrákat rakott, pont, mint a halak, a hímek pedig megtermékenyítették azokat. Párzási időszakban táncot lejtettek, választásuk és tetszésük csupán szemkontaktusban nyilvánult meg – nem érintették meg egymást. A testi élvezet ismeretlen fogalomként létezett Nessa számára, ezt a különös bizsergést is csak Marius kémlelése közben fedezte fel, nagyjából a második alkalommal.
A hajót figyelte, és a kapitány zsörtölődő, szitkozódó vezényszavaira ténykedő népséget. Pakoltak, rakodtak, egymást sértegették, hol szórakozásból, hol meg a feszültség levezetéseként. Asszonyok álltak a kikötőben, közrefogva lányaikat, ujjaik közt görcsösen szorírtva fehér keszkenőiket. A búcsúzás fájdalma a viszontlátás bizonytalanságát hordozta magában.
Mariust sehol sem látta. Nessa kitartóan úszkált fel és alá, egyre plátói szerelmének felbukkanását várva. Percek, talán órák teltek el, a szél a fehér kendőkbe kapott.
- Vitorlát bonts! – visszhangzott a partról. Nessa kétségbeesetten kapaszkodott fel egy vízből kiálló, magasabb szikla peremére, hátha jobban láthatja a legénységet. Marius azonban nem volt közöttük. Éppencsak átadta volna magát beletörődő csalódottságának, mikor felülről egy erős kötelekből szőtt halászháló hullott rá, beterítve halfarkát és felsőtestét. Amint kétségbeesetten próbált visszaszökkenni a vízbe, a háló rászorult és ő menhetetlenül belegabalyodott.
- Végre megvagy! – az örömteli, kaján felkiáltás egy szalmakalapos, szakadt nadrágot és fehér posztóból készült inget viselő férfitől származott. Rozoga csónakban ült, Nessától nem messze. Ki tudja mióta lebeghetett ott mögötte, a megfelelő alkalomra várva…
Annyi ideje sem maradt, hogy a rémület igazán hatalmába kerítse, máris a hajó padlóján feküdt, a háló fogságában. Mellette egy másik, kisebb hálóban, frissen kifogott halak ficánkoltak. A halász elégedetten fütyörészve kezdett evezni a part felé. A Sanctuary velük párhuzamosan, átellnes irányban, a végtelen kékség felé vette útját.

Ugyan lélegezni a szárazföldön is tudott, de mozgása egy szerencsétlenül vergődő, partravetett haléhoz hasonlított. A halász egy jókora vászonzsákba rejtette az őt fogva tartó hálót, hátára vetve cipelte a kikitőtől hazáig. Csupán fogvatartója ütemes, hullámzó léptei érzékeltették vele a haladás irányát. Reszketve hánykolódott a sötét, durva szövetű zsákban.
Odakint koromsötét honolt, mire a halász házához értek. Bár nem látta mi történik körülötte, de a fojtott hangú sustorgás több férfi jelenlétére engedett következtetni.
- Hazahoztad?! – kérdezte valaki felfortyanva.
- Persze, mégis az ördögöt csináltam volna vele?
- És aztán itt mihez kezdjünk ezzel?
- Kitalálom, holnapig kitalálom, de addig is biztonságba kell helyeznünk.
- Mi lesz ha megfullad? Vagy baja esik? Egy döglött félhal-nővel aztán nem sokat érünk…
- Hallgass el, inkább segíts hátravinni! Mindent előkészítettem.
Elharapott káromkodás és szitokszavak. Idegen kezek nyúltak be a zsákba, markolták meg uszonyát, derkeát és karjait.
- Nyisd fel a hordó tetejét! – utasította a halász a másikat. Az ő hangját már be tudta azonosítani. – Fogd a zsák száját, én meg beleborítom!
Egy fahordó szűkös gyomrába csobbant, mielőtt kiemelkedhetett volna annak vizéből, már rá is csukták a fedelét. Egyszerre ketten kellettek a súlyos kő megemeléséhez, melyet a hordó tetejére helyeztek nehezéknek. Nessa karjai teste mellé kényszerültek, éppen csak behajlítva tudta őket tartani.Halfarka felfelé kacskaringózott, a hordó nem biztosított számára több mozgásteret. A zajok fokozatosan haltak el, a férfiak bizonyára bementek a házba megvitatni a továbbiakat, őt pedig magára hagyták a vízzel töltött fahordóban. Fogalma sem volt, mire készülnek,vagy mik a szándékaik vele. Csak a szorongató félelem és az állott víz ölelte körül a rémülettől reszkető sellőt.
Órákon át sínylődött a fahordó börtönében. Kezdetben karjaival próbálta kitörni a fadeszkát, de úszásra termett ujjai gyengének bizonyultak a tömör anyaggal szemben. Felfelé sem járt sikerrel, a nehéz kő kérlelhetetlenül és mozdulatlanul ült meg a hordó tetején. Ezerszer is megbánta engedetlenségét és kíváncsiságát. Apja és a nővére is oly sokszor óvták, kérlelték, szép szavakkal és durván – ne menjen az emberek és a part közelébe. Furcsa népség az ember, barbár szokásokkal, akár baja is eshet. „Ugyan, saját magukon úgysem figyelenk másra…” - mondogatta mindig, hanyagság álarca mögé bújtatva szomorúságát. Szíve mélyén nagyon is vágyott Marius figyelmére, s hogy a férfi végre észrevegye őt. Hát most felfedezték, és talán soha többé nem látja a családját, a korallokat, a tenger ezernyi csodáját. Az otthonát. Nem úszhat többé a delfinekkel, nem énekelhet a nővéreivel és nem láthatja ahogyan a nap aranyhidat épít a víz felszínére. Csaknem elsírta magát, de a hordó színűltig töltve állt, a könnyek pedig csak a szabad levegőn távozhatnak a szomorú szirének szeméből.
A kő csikorogva, nehézkesen csúszott arrébb, a hordó megremegett. Ezüstösen derengő holdfény világította meg a szűk hordóban kuporgó Nessát. Márványfehér, sikamlós bőre csillogott, ahogyan feljebb emelkedett a vízből. Lilászöldes hajzuhataga hullámokban keretezte rémült, vékony arcát. Óriásra nyílt, rettegő szemekkel pislogott a felette magasodó, nagydarab, széles vállú, fekete hajú férfire. Ezer közül is felismerte volna, mégsem hitt a szemének. A szó torkára forrt, nem mert megszólalni. Marius volt az, és az ő szemében is a felismerés szikráját vélte felfedezni. Szíve hevesen dobogott az izgatottság és félelem különös elegyétől.
- Hát igaz – szólt halkan. – Tényleg létezel.
A férfi szemei kíváncsian méricskélték a szirént. Elidőztek arcán, fedetlen keblein, a bimbókon, melyeket éppencsak eltakart egy-egy odatapadt, kósza hajtincs. Halfarka most nem látszott tisztán a hordó sötét alján. Életében először szégyellte magát. Nem mert belegondolni Marius miként reagálna pikkelyes uszonyának látványára. Lesütötte a szemeit, karjait keresztbe fonta maga előtt, így rejtve el magából azokat a részeket, amiket Marius az imént még furcsállkodva bámult.
- Mi a neved? – kérdezte a férfi. A sellő lopva pillantott felfelé, de hang továbbra sem jött ki a torkán. – Válaszolj! – kérte határozottan. Inkább kíváncsian, mint utasítóan.
- Nessa – az emberi fülnek furcsán visszhangosnak, már-már gurgulázónak hallatszottak a sellő szavai. A vízben persze minden hang másként terjed, saját nyelvük egyszerű, dallamos hangokból álló kommunikációt tesz lehetővé számukra, melyet az emberek soha nem értenének meg.
- Igaz, hogy követtél engem? – kérdezte Marius, szemeit továbbra sem vette le Nessáról. A lány nyikkanni sem mert. A férfi bizonyára dühös rá, bármi köze is legyen ehhez az egészhez. – Felelj már, nincs sok időnk! – kissé felemelte a hangját, aggódva körülpillantott. Rajtuk kívül senki sem tartózkodott az udvarban. – Az apám és a bátyáim a fejükbe vették, hogy egy szirén van a nyomomban, akárhányszor hazatérek,vagy kihajózom – magyarázta idegesen. Nessa mégjobban reszketni kezdett. – A faluban többen is hisznek a legendának, mi szerint ti léteztek és a tenger fenekén őrzitek értékes, sokat érő igazgyöngyeiteket. A legtöbben csak az unokáiknak mesélik, de egyes históriák szerint jónéhányan odavesztek hajóstul, miközben a gyöngyökre vadásztak.
- Miféle igazgyöngyök? – bukott ki Nessából. Marius halványan elmosolyodott.
- Érdekes a hangod – jegyezte meg. Nessa, ha vérkeringése emberéhez hasonlítana, elpirult volna. Édes zavar tükröződött halványkék szemeiben. – Nézd, én nem akarlak téged bántani. A családom azonban nagyon szegény, apám eladósodott és bármit megtenne, hogy eltartsa a hugaimat, és megmentse a családi birtokot - folytatta elkomorodva.
- Nem tudok semmiféle igazgyöngyről – rebegte Nessa.
Marius elgondolkodva kémlelte őt, áthatóan nézte, majd újra feltette a kérdést.
- Igaz, hogy a nyomomban voltál és kémkedtél utánam?
Tekintete a sellőébe fúródott. Nessa kinyitotta a száját, majd újra becsukta. Ők nem szoktak hazudni, vagy hamis érzéseket színlelni,a valódiakat leplezve ezzel.
- Nem kémkedtem, csak néztelek téged – felelte egyszerűen. Marius arca veszített keménységéből.
- Miért?
- Nem tudom – lehelte, mert valóban képtelen lett volna megfogalmazni mi a kiváltó ok, az emberi mivoltának ösztönös kapcsolódása, ami újra és újra Mariushoz vonzotta. – Csak szerettelek nézni.
Hosszan bámulták egymást. A néptelen kertben csupán a tücskök ciripelése hallatszott, a kettejük közt vibráló feszültség szinte tapinthatóvá vált.
- Mihez kezdjek most? – kérdezte őszintén Marius. Fél kézzel hosszú, fekete hajába túrt, idegességében rótta a köröket a hordó körül. Tehetetlenség és aggodalom tükröződött jóképű arcán, Nessa legalább olyan szomorúnak és kétségbeesettnek tűnt, mint ő maga.
- Talán eltűnhetnél nyomtalanul, valami furcsa mágia segítségével, amit csak ti, halemberek ismertek – morfondírozott. – Visszaviszlek a tengerbe, és reggel majd épp olyan meglepett leszek, mint apám meg a bátyám az üres hordó láttán.
- Tényleg visszavinnél? – csodálkozott Nessa. Szívét kitöltötte a hála, s az eddig ismeretlen szerelem. Marius válasz helyett szótlanul indult el a tenger irányába.

A sziklaöböl néptelenül, örzőn fogta közre őket, mint a föld és tenger találkozópontjának ősi, legyőzhetetlen istene, ki emely természeti csoda találkozásában manifesztálódott. Nessa ernyedten pihent a férfi karjaiban. Hasonlóképpen, mint mikor vihar idején átadta testét az áramlatoknak, tudván, bármi történjék is, a tenger mélyén biztonságban marad. Majd ha a víz elcsendesedik, ösztöneit követve úgyis hazatalál. Most nem tombolt ugyan vihar, de ő nem ismerte a földi törvényeket, így Markusra kellett hagyatkoznia; ám ősi ösztöne azt súgta, vigyázó kezek tartják.
Markus, mint egy becses kincsre, ily módon tekintett rá. Fehér tarajú hullámok csapódtak a kitüremkedő szikláknak, ők ketten meg úgy simultak egymáshoz, mintha a a szél maga fújta volna őket össze. Markusnak sok nővel volt már dolga, de effélével sohasem. Kisfiús zavar lett úrrá rajta, hirtelen azt sem tudta, hogyan érintse meg először.
Nessa félénken elmosolyodott, és ő ebből a mosolyból merített bátorságot. Bal keze olyan formán simított végig a kétfelé ágazó uszonyban végződöt halfarok tövétől a derekáig, mintha egy nő kecses bokájától haladna felfelé a combtövéig. Csakhogy emberi bőr helyett hűvös, ám meglepően finom tapintású pikkelyes halszerű bőrkét érzékelt. Tenyere a hideg ellenére — vagy talán éppen attól — felforrósodott, vére gyorsan száguldott ereiben. Odalent éledező férfiassága keményedéssel jelezte; tetszik neki ez az újszerű élmény.
Nessának is éppen annyira varázslatosnak érződött az egész, hiszen ő még a saját fajtájának közeledését sem tapasztalta korábban. Marius ujjbegyei elidőztek a redőkben, egy-egy pikkely illeszkedésénél. Villámok cikáztak Nessa testében, uszonya teljes egészében érzékennyé vált, mellei megkeményedtek, résnyire nyílt ajkakkal pihegett a férfi karjaiban. Szexuális vágyának eddig ismeretlen formációja uralkodott el rajta, bőre hófehér és korral ezer színében ragyogott a nap perzselő sugarainak és Marius éhes tekintetének összjátékában. A férfi ajka és nyelve most melleit vették birtokba, ez ismerős terepnek bizonyult az ember számára. A szirén felső testének tapintása, s íze akár egy emberi nőé, ám aromája nyomokban visszadézte a tengerek világának fűszerét. Nessa lúdbőrözve nyöszörgött a gyönyörtől, amint Marius nyelve mellbimbóit elhagyva köldöke alá merészkedett. Menedéket keresve és éhesen időzött el a kis mélyedésben; tudván, innét már nincs messze az, amit egyszerre félt és vágyott. Hangosabban sóhajtott fel, jelezve: nagyon kívánja már az érintést odalent is. Marius finoman fektette el a parton, a homokkal összemosódó hullámok a sellőfarok végét, míg Marius nyelve az emberi csípő kerekedő ívét és a halfarok íves találkozásának határát nyaldosták.
Meglepően finom volt. Újszerű, furcsa, ugyanakkor mégis természetes és ellenálhatatlanul zamatos. Ezer tenger gyümölcsei ehhez képest szegényes ízvilágot kínáltak az emberi faj számára. Amint felülemelkedett félelmén, az új ízek és ingerek egyszerre kerítették hatalmukba. Alig tudta kordában tartani magát, fékezhetetlen éhséggel derítette fel szájával, s nyelvével a sellőuszony rejtett zugait és hajlatait. Nessa világok határán, s józan ész és állatias ösztöneinek vékonyka peremén táncolt. Főleg, mikor Marius nyelvének hegye ott érintette halbőrét, ahol a női öl ősi vágyának betetőzése rejtőzik. Halfarka alatt egy jó nagy arasznyi távolságra, a pikkelyek lassan eltávolodtak egymástól, Marius kitartó és élvezetes nyelvjátékának hatására. Mint egy igazgyöngy, úgy vált tapinthatóvá a domború, ember-nőéhez hasonlatos gyönyörök forrása. Nessa farkuszonya hullámzott és csapkodott, izmai megfeszültek és ritmikusan ernyedtek el. Felkiáltott, hangosan, majd halk nyögések sorozata visszhangzott a süvítő szél és hullámzó tenge szinkronicitásának kíséretében. Nessából a szerelem hangjai szakadtak fel, testét a színtiszta élvezet rázta meg. Apró, csillogó igazgyöngy vált le a farkuszonyában domboródó élvezet végtermékeként és gurult a homokba.
Marius arca lassan eltávolodott a sellőfaroktól, tekintetetük egymásba forrt. Furcsa kapcsolódás jött létre a titokaztos, párhuzamos, mitikus világ és emberi valóság között. Vagy talán már korábban is jelen volt, most pedig csak egy újabb ponton forrott össze, elválaszhatatlanul. A férfi óvatos, ám határozott létpekkel gyalogolt a tengerbe, nagyjából derékmagassásig.
- Látlak még valaha? – kérdezte csendesen.
- Minden holdtölte előtt eljövök hozzád – suttogta vissza a sellő. – Most menj, fogd az igazgyöngyöt, és tedd, amit tenned kell!
Marius felemelte, utoljára megcsodálta, majd visszaengedte a tengerbe. Nessa most már két világhoz tartozott, elszakíthatatlanul.

 

 

 

 

Mást olvasnál? Ajánlom:

 

 

Cseréim:

Shana blogja

Brutal Wonderland

Morning Lights

Noira Quel fanfictions [eng]

Aruhasu írásai


Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...