.

Elfojtott exhibicionizmus vagy születésekor hibásan tekeredő DNS séma okozta? Trauma, a sormintából kilógó apró, cseppet sem gyenge láncszem, vagy feketebárány mivolta, mely a voidba vágyva, egyszerre az elől menekülve dobta le magáról a társadalmi berendezkedés fojtogató mázsás súlyát?
Az elnagyolt, túlgondolt válasz mindegyikben ott sejlett. A pszichoterapeutája, a barátai, a szeretői mind-mind másként fogalmazták meg.
A lényeg egy volt és ugyanaz. Neki sosem lesz elég egy. Neki sosem lesz elég a normális. Őt nem lehetett megkötni, s mégis a vágyai és a szabad szellemének végtelen kergetőző keringőjében ott rejlett a megoldásban soha meg nem merítkező önkiteljesedés.

***

Vasárnap este van. A hold olyan kerek és fényes, kompenzálja a szürke panelépületek közt megbúvó pingpongasztalok sötétzöldre mázolt elválasztó, lepattogzó vaslemezeit. Lilla az illendő adagnál pofátlanabb mennyiséget loccsant a poharamba a száraz fehérből.

– Az utóbbi években nagyon megszerettem a fehér porokat – mondja lesütött szemekkel, miközben jókorát kortyol a sajátjából. Borokat. Persze. A fehér porokat én szerettem meg. Koncentrálj! – kissé erősebben harapok az alsó ajkamba. A seb még nem forrt be, vigyázva szisszenek fel.

A vér végigcsorgott az államon, miközben hullámzó testtel lovagoltam meg. Nyelve hegyével végig nyalta az állam, olyan hevesen csókolt meg, hogy időm sem volt felocsúdni. A vodkaszóda és vér mámorító elegye akkora orgazmusban oldódottfel, amit csak ez a fajta szexuális kapcsolódás képes kiváltani belőlem…

 – Ez nagyon finom. És a szósz is pont kellemesen pikáns – mosolyt erőltetek elgyötört arcomra. Az ő arca is nyúzott. Egészen mástól. Kicsi Kyra két órája mélyen alszik, Ádám valahol az éjszakában építi a karrierjét, dübörgő ütemek között. Lilla magánya tapintható a fehér kerítés kirakatának rejtekében. Mások, a barátok nem látnak mögé. A család szemet huny. Hiszen ez volt az álom, kit érdekel, mi mindenről kell lemondani érte?
(Le kell mondani. Mindenről.)

 – Ismételd utánam! – parancsolta. Öklendezésig kiöltött nyelvvel térdepeltem előtte. – Lemondok a testi szuverenitásomról. A személyiségi jogaimról.

 – Lemondok a személyiségemről is, ha kéred – suttogtam, szememben vad fény villant. Beragyogta a félhomályba burkolt stúdiónak kialakított szobát

 – Jó kislány – felelte elégedett önkívületben. Nem bírt rám nézni, de ez nem a zavartól. Annyira be volt tépve, hogy pislogni sem igazán tudott. Ujja érdekes ritmikát, taktust doboltkak az asztal lapján, miközben a farka hegye a nyelvem dörzsölte.

 – Az egyikről – vontam fel a szemöldököm, kirívón néztem fel rá. Úgysem látott mást, csak a saját, duzzadó férfiasságát. Nem szabad elfelednie, hogy én hoztam ilyen állapotba. – És csak akkor, ha szépen megköszönöd… - elnyújtva, negédesen leheltem a farkára a szavakat, hátra húzott hattyúnyakkal, lassan távolodva tőle. Az előbb még csaknem izomból torokra nyeltem. Hideg levegőt fújtam a makkjára.

 – Démon! – szisszent fel.

 – A legforróbb pokolból – morogtam. Tövig rácuppantam, a szám szélén nyál fénylett, az orrom is megtelt a vákuumos szopás által kiszívott életerő aromájával. Ó, igen. Az ő helyében én is taknyosra szopatnám magam.
Hagytam, hogy az összes energiáját a számba engedje. A spermájával együtt szívtam ki belőle a szexuális energiájában burjánzó ihletet.
Ürítsd ki a fejed! – gondoltam magamban. Őrző gondossággal szoptam, alaposan, az utolsó cseppig. Lecsapoltam a felesleget, teret hagyva valami másnak. Valami olyan letisztult energiának, amely csak a fojtogató, fülledt szexuális vágy nyomán éledhet fel.
A hajamba markolt félszegen, hátra vetve a fejét. Felfelé sandítottam teli szájjal, miközben éreztem az ondóvezetékéből kiáramló kellemesen meleg gecit a torkomra lövelleni. Pulzált és majd’ felrobbant. A szopás szájba-baszáshoz közelítő önkéntelenül rángatózó, majdnem túl durva, de azért valahol még figyelmes kölcsönösségen alapuló ritmikába csapott át.
A keze elernyedt, kósza tincsek tapadtak verejtékező arcomba.
Nagyot nyeltem.
Aggódva nézett le rám.

 – Finom volt? – leheltem lihegve.

 – Isteni – összegezte.

 – Az imént még démonizáltál.

 –Angyalarcú kurva vagy, a démonok asszonya – vigyorodott el, szájába vette az előre megtekert spanglit.

 – Jó sok volt benned – fújtam ki a füstöt az átadott cigiből. Lehunyt szemekkel pihent. Ilyenkor gyűjtött erőt a következő track megírásához.

 – Jó ideje nem élveztem el – sóhajtott álmatag megnyugvással. – Lilla folyton stresszes és fáradt a gyerek miatt…

 – Nehéz lehet most – hagytam rá, mélyen lent tartva a füstöt és a mellékvágányra tévedt gondolataimat.

 – Ádám annyira hiányzik, de a legtöbb, amit tehetek, hogy támogatom őt – mondta borpírtól kicsípett arccal. – Még szerencse, hogy Te itt vagy Nekünk – nézett rám, a szalonspicces barátnő szeretethiányának minden őszinteségével.

 – Nekem van szerencsém Veletek – pillantottam oldalra zavartan.

 – Kyra imád téged. Jó lenne, ha eljönnél velünk nyaralni… - bukott ki belőle hirtelen.

– …és Ádám is – tettem hozzá magamban. Ez így nem mehet tovább. Megint túlságosan a sűrűjébe kerültem. Ki kell szakadnom közülük, mielőtt túlzottan elharapódzik ez az egész és túl erős lesz a kapocs. Elvégre a feladatomat elvégeztem.

Az album majdnem készen van, a turnénak októberre vége lesz. Nekem pedig más sem hiányzik kevésbé, mint egy családi nyaralás.  Elvégre, nem véletlenül kerülöm a sajátom alapításának gondolatát is.

Kell valaki új. Valaki, akiben erősebb az igény. Valaki független, vagy nem ennyire elkötelezett, legalábbis nem a monogám kapcsolata, vagy családja iránt.

Ó, igen… egy fiatal feltörekvő művész, aki imázsa és identitása még nem ennyire szilárd talajban gyökerezik…

Folyt. ill Kieg. köv.