Rinshiya messziről figyelte az egyetem parkjában lődörgő diákokat. Mintha egy távoli univerzumból érkezett volna, és akár egy idegen lény, szeretett volna kapcsolatba lépni az itt lakókkal, de fogalma sem volt, hogyan.
Odahaza, Oszakában mindenki nagyon csendes volt és magának való. Senki sem igyekezett mindenféle ok nélkül emberi kapcsolatot kialakítani a másikkal. Pláne nem vadidegenekkel, egyszerűen nem volt illendő, természetellenes viselkedésnek hatott. Épp ezért vonzotta olyan erősen az európai könnyedség. Mint egy másik civilizáció, ahol teljesen természetes volt, ha egy ismeretlen random megszólított az utcán, hogy megkérdezze, mennyi az idő. Vagy, hogy egy szál cigarettát kérjen.
Angolul beszélt ugyan, hiszen a szeminárium és a legtöbb előadás is azon a nyelven zajlott. Mégis, mintha így is egy teljesen másik értelmezési szótár lett volna a fejébe építve, mint a helyieknek. De még a nemzetközi, más európai országokból érkezett Erasmus hallgatók közül is egészen kilógott.
Voltaképpen sehová sem illeszkedett puzzle darabként. Különcnek számított a saját országában a japánok közt, a helyiekhez mérten extrovertált és túlzottan aktív, erőteljes jellegével. A szőke hajával és az öltözködési stílusával. Nyilván kevésbé lett volna feltűnő Tokióban, de az a fajta tömeg és atmoszféra inkább menekülésre késztette. Úgy érezte, Japán kilöki magából. És valójában ő sem akart ott maradni.
A magyarok furcsák voltak, zárkózottságuk azonban közelebb állt hozzá, mint a folyamatos, kényszeres udvariaskodás.
A napsütötte Trefort-kertben egyre több diák ült ki céltalanul, piknikhangulatban. Jó ideje ő is csak elmélkedett a nyitott könyv felett, de figyelmét legkevésbé sem tudta a tanulásra összpontosítani.
Egy kisebb négy fős, lányokból álló társaság közelítette meg. Sustorgásuk és nyílt érdeklődésük zavarba hozta, illetve volt valami megmagyarázhatatlan, különös energia abban, ahogyan őt figyelték. Nem vett tudomást erről a bizarr megérzésről, hiszen itt volt a lehetősége, hogy új ismeretségeket kössön és nyisson az emberek felé.
Kissé zavart, de egyenes tekintettel nézett a most már egyértelműen őt mustráló lányokra. Megeresztett egy halvány mosolyt. Ez a mozzanat megtörte a jeget, átszakította a gleccsert és lavinát indított el.
Nagyjából húsz–huszonkét éves hallgatók lehettek. Közülük a legbátrabb — egyébként feltűnően magas, rövid, tipikus diáklány-szoknyát hosszú zoknival viselő lány — két kezét a mellkasa előtt összekulcsolva, vadul csillogó szemekkel szólította meg.
– Szia, bocsi, hogy csak így rád törtünk – hangjában azonban semmiféle valódi sajnálkozás nem hallatszott ki. – Te új vagy a japanisztika tanszékén? Még sohasem láttalak itt korábban.
– Sziasztok… oh, hát valójában én nem a japanisztikán vagyok, de igen, ez az első félévem itt.
A lányok mániás viselkedése egyre különösebb volt. Ez nem szimpla kedvesség, sokkal inkább valamiféle agresszív rajongásnak tűnt.
– Gyere el pénteken hajóra, JPOP-buli lesz.
– Igazán kedves meghívás, de nem is tudom…
– Muszáj eljönnöd. Előtte nálam alapozunk. Csak néhányan, akik meghívást kaptak. – kacsintott a hosszú, ébenfekete hajú, egyenesre vágott frufrus lány. Váll felett hatra dobta a haját, próbált laza, amolyan menő, elit csaj hatását kelteni, csípőre tett kézzel, pózolva, kihívón nézett a fiúra. – A Várkert mellett lakom, egy panorámás, erkélyes penthouseban. Lesz pia, kaja és egy kis extra is, ha szeretnél. Már rajtad kívül, mert te leszel az igazi meglepetés… – a lány a nyelve hegyével megnyalta az ajkát, alig bírta magát türtőztetni. A többiek nem voltak ilyen merészek és magabiztosak, de az alacsonyabb, pinkre festett hajú lány tovább fűzte a szót.
– Kiara irtó menő helyen lakik, nem hív meg akárkit – bizonygatta. – És olyan jó lenne, ha jönnél – csillogó szemekkel nézett rá, majd zavarában a kerekített orrú, lakkozott, magas talpú, pántos cipője orrát kezdte bámulni.
Rinshiya nem tudta, mit feleljen. Szótlansága és a hirtelen lerohanás úgy festette le, mintha abszolút nem lelkesedne, mi több, tartana a lánycsapattól. A viselkedésük valóban különös volt, de a világért sem akarta volna megbántani őket. Hiszen olyan kedvesen közeledtek… no de mégiscsak túlzottan az aurájába tolakodva, már-már erőszakosan.
Kiara hangja egy oktávval vékonyodott, az önbizalma megbicsaklani látszott, de a pózt azért kitartotta. Továbbra is rendíthetetlenül bámult Rinshiya szemeibe. Mintha az elutasítás egyenlő volna a halállal.
– Semmi baj – mosolyt erőltetett az arcára, de rosszul leplezte a sértettséget. Szemmel láthatóan nem volt hozzászokva ahhoz, hogy nemet mondanak neki. – Hiszen nem ismersz minket. Bocsáss meg, hogy így letámadtunk téged – kissé oldalra biccentette a fejét. Bűntudatos, bambi szemekkel nézett Rinshiyára.
– Ne viccelj… én sajnálom, hogy kissé visszahúzódó vagyok. Tényleg kevés embert ismerek itt, de ezen szeretnék változtatni. – Komolyan nézett a lányra, és Kiara szemében újra felcsillant a remény, hogy talán mégis behálózhatja ezt a nem mindennapi fiút. Igazi ritkaság volt itt Budapesten – és úgy tűnt, tudatában sem volt saját különlegességének és szépségének. Jobb is, ha nem tudja meg túl hamar. Meg kell kaparintania ezt a gyönyörű japán srácot, mielőtt a Mondocon-klub felfedezi magának. Akkor aztán komolyabb konkurenciára számíthat, bár úgy sejtette, a fiút elriasztaná, amivel ott szembesülne.
Japán rajongás és fetisizmus, egy kicsit balkánias kiadásban.
Nem, ez a szép arcú, szőke gyönyörűség másik ligában játszik. És milyen pompásan mutatna mellette.
Szinte már bele is szeretett, anélkül, hogy bármit is tudott volna róla.
A másik három lány feszülten hallgatott; egyikük már a telefonján görgette a social médiát. Rinshiya megfigyelte táskáikon az animés kitűzőket. Ruházatuk japán iskolás-uniformist idézett, meg JPOP- vagy metalzenekarok nő tagjainak kiegészítőit. Elég intelligens volt hozzá, hogy hamar rájöjjön, miért pont őt szemelték ki.
A beálló csendet végül ő maga, Rinshiya törte meg.
– Egy italban vagy közös ebédben nincs semmi rossz – mosolygott rájuk tétován. – De nem hiszem, hogy én lennék a party lelke…
Kiara egészen felvillanyozódott a lehetőségtől.
– Felejtsd el a bulit. Mihez lenne kedved? Vacsora nálam, vagy inkább körbe néznél a városban…? Remek idegenvezetőd lennék. – Nehezére esett visszafognia magát, de a fiú annyira szerény és visszahúzódó volt, hogy nem merte erőltetni a házibuli ötletét, noha legszívesebben már az ágyában tudta volna ezt a szőke egzotikumot. Lehetőleg ruha nélkül.
Rinshiya a hüvelyk- és mutatóujját az állához emelte. Úgy érezte, a városi nyüzsgés és ezek a lányok túl sok impulzus lennének egyszerre az ő számára. Ugyan a magyarok természetét még nem ismerte ki teljesen, de ösztöne azt súgta, a huszonéves egyetemista lányok imádják az éjszakai élet kavalkádját, zsúfolt utcákat, zenés, zajos, fényes, hívogató helyeket.
Ennél egy szolid vacsora Kiara-nál némileg biztonságosabbnak tűnt.
Egy barna, bőr hátizsákos nő állt meg mellettük az E épület felé elhaladva.
– Sziasztok – a magyar Tanárnő volt az, tétován fordult feléjük. Már messziről észrevette az ötös fogatot. Igazán nem akart belefolyni ebbe az egészbe, semmi köze nem volt hozzá, de a saját diákját illendő volt köszönteni, és bár – szerencséjére – a többieket nem ő tanította, őket is üdvözölte.
– Á, jó napot, tanárnő – Rinshiya arca felderült, Kiaráé ezzel egyidejűleg elsötétült. Az őszinte öröm, amelyet a Tanárnő puszta felbukkanása váltott ki a fiúból, féltékenységgel töltötte el. A nő egyáltalán nem volt szép, már-már slampos, afféle szürke egér. Hozzá képest biztosan. És jóval idősebb is lehetett. Legalábbis ebben a kötött kardigánban és ódivatú bőr hátizsákkal, ami nem követte a kis divatos fekete szabványt, olyan régimódinak hatott.
– Örülök, hogy máris találtál új barátokat, Rinshiya – mosolygott a fiúra és futólag a lányokra. Azok ellenségesen méregették.
– Köszönöm, valójában ők találtak meg engem…
– Akkor hát, a következő órán találkozunk – intett, sietősre fogva az udvariassági társalgást, majd eztán gyorsan a lépteit.
– Viszlát – köszöntek kórusban. Rinshiya még hosszasan bámult távolodó alakja után, egészen megfeledkezve minden másról, ami, vagy aki körülvette.
– Szóval akkor ma este ráérsz, hogy összehozzunk nálam egy szolid dinner partyt? – révült állapotából Kiara erőteljes, türelmetlen hangja zökkentette ki, aki vele ellentétben alig várta, hogy a tanárnő eltűnjön a képből. Különben sem tudta, ki ez a jöttment, friss, koravénnek tűnő bölcsész-gyakornok.
Rinshiya rövid ideig gondolkodott csupán a válaszon. Végül is nem kellett ZH-ra készülnie, és a Magyar mint idegen nyelv óra csak a hét második felében volt újra esedékes.
– Igen, a ma este tökéletesen hangzik.
– Szuper – kulcsolta össze két kezét izgatottan Kiara, a többiek is érdeklődve, várakozva nézték, ahogy a barátnőjük stratégaként, fekete özvegy módjára igyekszik behálózni a fiút.
– Mit ennél szívesen? Van valamiféle ételallergiád? Mi a kedvenc italod?
A fiú majdnem hátrált egy lépést zavarában. Felemelte jobb kezét, és udvariasan hárítva próbálta kissé csillapítani a túlhevült lányt.
– Nem vagyok válogatós. Amit általában hétköznap vacsorázol, az nekem is megfelel. Túl sokat inni nem szeretnék, de a sört szeretem…
– Magyarosat ennél, nemzetközit vagy japánt? Lager, IPA, barna sör?
A lány teljesen bepörgött. Leállíthatatlan volt.
– Pizzát, burgert, bármit. A magyaros, de egy egyszerű tészta is tökéletes lesz. Valami itteni lager sörrel. De szigorúan csak egyet ihatok.
– Persze, persze – bólogatott. – Cleo, felírtad a listát? – szólt oda jóval kevésbé kedvesen, már-már parancsoló hangon a tétován álló, kék hajú barátnőjének.
– Máris jegyzem – motyogta, miközben megnyitotta a telefonos applikációt.
– Miattam igazán semmi szükség ennyi mindenre, tényleg… – Rinshiya nem tudta, lehet-e még fokozni a zavarát, de kezei megfeszültek és kezdte kényelmetlenül érezni magát. Hiszen most találkoztak először, és azt sem tudják, ki ő. No és fordítva.
– Még nem tudod, milyen a magyar vendégszeretet – legyintett tettetett lazasággal Kiara, és közben mintegy természetesen közelebb lépett Rinshiyához, direkt-véletlenül megérintve a karját. – Engedd, hogy megmutassam…
A fiú megdermedt a közvetlen érintéstől. A lány alig két centiméterre állt meg tőle. Olyannyira az intim szférájába került, hogy érezte a testéből áradó hőt. Ösztönösen hátrált egy lépést.
Kiara tapadása és kitartása töretlen maradt, de nem volt ideje reagálni, ahogy a fiú sem jutott szóhoz.
Szolid, halk, de azért határozott torokköszörülés szakította félbe a jelenetet.
A magyar nyelvtanárnő állt ott, egészen összehúzódva, karba font kézzel, mintha nem akarna zavarni a fizikai jelenlétével – de kétségkívül ott volt, közbelépett, és tanítványa mellkasából megkönnyebbült, félig elfojtott sóhaj szakadt fel.
– Elnézést, hogy megzavarom a társalgást, de sürgős segítségre lenne szükségem egy kutatáshoz, aminek ma van a határideje. Rinshiya, velem tudnál jönni, kérlek?
– Örömmel – bólintott a fiú, és már meg is indult megmentője irányába. Jó modoráról nem megfeledkezvén még utoljára megtorpant, és bocsánat kérően nézett Kiarára és három csalódott diáklány-társára.
– Ne haragudj. Őszintén sajnálom, és értékelem a kedves fogadtatást, de azt hiszem, a ma este nem fog működni.
Kiara képén egy pillanat erejéig a kontrollvesztés sötét árnyalata suhant át majd gyorsan rendezte arcvonásait.
– Hát persze. A tanulás az első – megeresztett egy művi, üres mosolyt a tanárnő felé, aztán mélyen Rinshiya szemeibe nézett. A fiú még sosem látott ehhez fogható intenzitást: volt benne valami sötét, valami ragaszkodó, valami makacs és obszesszív. Nem tudta volna megmagyarázni, hogyan lehet egy ilyen szép lány ennyire riasztó.
– A meghívás bármikor áll számodra, Rinshiya – a lány rámosolygott, és a vad mohóságot egy ragadozó stratéga türelmes hidegsége váltotta fel. – Akkor majd látjuk egymást a campuson – mondta, és úgy fordított hátat, hogy hosszú haja átlibbent a válla felett. Éppen egy milliméterrel volt csak hosszabb rövid, kockás, rakottszoknyájánál, amely látni engedte hosszú, kecses lábait.
A többi három elrebegte a viszlátot a Tanárnőnek, mielőtt a méhkirálynő nyomába szegődtek volna, aki büszkén vonult tovább, mintha mi sem történt volna.
– Menjünk, igyunk meg egy sört valahol – mormogta fáradtan a tanárnő a lefagyott, összezavarodott külföldi diákját végig mérve; úgy vélte, erre van most a legnagyobb szüksége. Meg némi nyugalomra.
Rinshiya szótlanul bólintott, és követte a tanárát. Ösztönös harmóniában sétáltak egymás mellett, jó darabig csendben. A fiú olyan komfortos természetességgel bízta magát a Tanárnőre, mintha régóta ismerte volna. Elhaladtak az ELTE BTK mellett, átvágtak a zebrán, a Tanárnő nem fárasztotta felesleges kérdésekkel az intenzív első napokat megélő japán tanoncot.
Az első szó akkor hangzott el, mikor már jó pár kereszteződést és kis utcát elhagytak, és a fiú végre kezdett felocsúdni a történtekből, s újra jelen volt a budapesti belváros realitásának talaján.
– Voltaképpen hova is megyünk?
– Mihez van kedved, valami romkocsma, kávézó…. nem vagy éhes?
– A romkocsma remekül hangzik. Azt hittem, a campuson dolgozik a projekten.
– Én mindig mindenhol a projekten dolgozom – felelte szárazon a nő. – Nincs messze a Szimpla Kert, ha először jársz itt, tetszeni fog neked. Ott is átnézhetjük az utolsó simításokat.
Rinshiya nem volt buta és naiv fiú. Pontosan érezte, hogy ez a projekt egy mentőöv, és ő örömmel kapaszkodott bele.
– Rendben, akkor csak Ön után, Tanárnő – előre engedte maga előtt a keskeny járdán, és képtelen volt eltitkolni a megkönnyebbülését. Szélesen szétterülő, felszabadult mosollyal az arcán követte a nőt.
Ha madàr volnék
Kolibri
Szìvem 1200-at ver
Egyetlen percben
Egyetlen töltény
Elég.
Nem kell 9 mm
Se' colt
Egy apró kolibri
S te hol(t)
Vagy?
Pontos célkereszt
a szìved közepe
Làthatatlan fegyverem
tűpontos lövege
Madàrdalt dalol
ennyi, mennyi madár…
Vajon miért nevezik a férfiakat verébnek?
Egy fecske miért nem csinál nyarat? (Ha elég nagy, végül is lehet forró a nyár…)
Költöző madár. Fészekrakó. Csak nehogy a gólya hozza.
'Neked meg miért néz ki így a kezed...? Ja. Ez gyors volt."
De tényleg, mi a faszt csinálsz Zakynthoson ha hétből három napon át úgy esik az eső, hogy már várod mikor jön Noé a párosított állatokkal egy kurva bárkán? Mert hajó az nem indult ahhoz a bazinagy híres sziklához a Google fotók első találatából meg a képeslapokról. Nem láttuk a hajóroncsot a Navaggio beachen. Teknőst és görög faszt, azt legalább igen.
Rázogatós Xristos
Suckynthoson felrobbant a Tinder. Persze, ezek kifigyelik a szezonálisan érkező turista csajokat, aztán sírnak, hogy mindegyik ingyen idegenvezetőt akar. És koktélokat. (Tényleg, egy hét alatt ötször annyi matchem lett, mint itthon egy hónap alatt…)
„Legalább történt valami a viharon és hullámokon kívül” alapon elemeztem ki Queen of the Stones-nak az első, szerencsétlenebb matchem. Akkor már úgy tépte a pálmalevelekből készült napernyőket a szél, hogy ebből nem, hogy fürdés, de a parton kóricálás sem lesz és ez annyira elkeserített, hogy basznom kellett és kész.
Először a strandon próbáltuk. Túlságosan fújt a szél, a hajam az arcomba tapadt, öklendeztem a saját tincseimtől.
Aztán azt mondta „I know a spot” és rövid vezetés után lefordult egy elhagyatott, egykor biztosan forgalmasan működő benzinkútra. A kopott Kärcher logó alatti koszfoltos, mocskos kirakatüvegben tükröződött a torz arcképem a kocsi ablakain át. Felröhögtem.
- I don't fuck here.
- Maybe there? - kérdezte a szemközti tisztásra bökve.
- Right, if no one sees us - hagytam rá. Helyes kis kacskaringós kovácsoltvassal díszített kút állt a fák közt, a gyér közvilágítás premier planban engedte látni az elhaladó autósoknak az ott parkoló kocsit, amiben baszni készültünk. Igazi görög romantika egy kilátóponton, valami magasabb dombon.
- Backseat – mondta tört görög-angollal, miután hátrahúzta az első ülést.
- Wait, I do my hair - előkapartam egy tengeri sótól szétmart hajgumit a megviselt, lámás kis tornazsákomból. - Like before BJ In the porn movies - vázoltam unottan, miközben fölkötöttem a hajam.
Nehezen kászálódtam a hátsó ülésre, a szandálom nem, csak a bugyim vettem le.
- Are we going to fuck on THAT?! – szárazon felnevettem, mikor megpillantottam az apró kereszt alakú ezüst medált, ami a hátsó ülés mértani közepén lógott.
..és akkor meg megkérdezte, hogy a hotelszobában ülő barátnőm miért nem megy férjhez, hogy baszhasson.
- Girls don't get marry to fuck in 2023… - sóhajtottam unottan.
A gumiban többször lankadt le neki. Rázogatni kezdte, hátha attól életre kel. A másodiknál annyira kiábrándító volt, hogy közöltem, inkább vegye le és fejezzük be. Ráköptem ő pedig másodpercre pontosan akkor durrant el, amikor utasítottam rá.
- You made a low record – nevetgélt zavarodottan.
- Nevermind. At least something happened – ásítva dőltem hátra. A lámpások szentjánosbogárként világítottak a sötét viharos szigeti éjszakában.
Greek tinder in a nutshell: A szüleimmel élek, kereszt alatt baszok a kocsi hátsó ülésén egy turista lánnyal, akit honey-nak íhívok és minden nap irkálok neki a szánalmas teljesítményem után. Hátha a szar idő rásegít.
(Nem segített.)
Andreas
Na, ő már helyes volt, potens, pénzes – és pontosan tisztában volt az adottságaival.
Még mindig pocsék idő volt és előző este Alykanason ragadtunk, mentségemre szóljon, olyan szomorú arccal ültem egy retro zenét nyomató bárban a csillagszórós harmadik koktélommal, hogy a pincérnő free shotot hozott. Attól sem lett sokkal jobb, de azért lehúztam. A taxi is negyven percet késett.
Ez az év egy Covid utánzat, csak nem fizikailag vagy elzárva. Kibaszás.
Hát másnap megint rám fért egy dugás.
Ettől legalább orgazmusom is volt és kiváló gintonikot kevert, egy elegáns, tengerparti ház üvegasztalos nappalijában.
Minimál design, absztrakt elemekkel tűzdelve, hanyag elegancia, de minden méreg drága. Jeeppel jött értem, helyes, illatos, fiatal belső építész.
Panszkodik, hogy minden nő free tour guideot akar, míg ő randevúra vágyik.
Sajnálkozó együttérzéssel hallgattam. A szemem sarkából megállapítottam, hogy baszható kategória. Az angolja is egész kellemes volt.
Azt mondta, csak egyszer szexelt lánnyal tinderről a barátnőjén kívül és füvet is csak egyszer próbált a haverjaival. De azt tökéletesen vágta, hogy olcsóbban lehet kokót szerezni a szigeten.
Érdekes módon egy szájpecek és egy dildó is előkerült.
Szegény, ártatlan fiú, akit kihasználnak a jött-ment turista nők.
Kellemeset basztunk, hamar elmentem. Nem volt nagy farka, de pont elég és ami fontosabb; tudta használni.
- You are dangerous, aren’t you? – kérdezte a párásodó szemüvege mögül, miután levedlettem az intellektuálisan kommunikáló, kifinomultabb harmincas nő szerepét és egyszerű, baszni vágyó ribancként a ruháim és gátlásaim is levedlettem, mint egy kígyó. Kifent méregfogain már gyöngyöződtek a gyönyör áttetsző cseppjei.
De ennyi. Meg egy kis másnaposság. Aztán kisütött a nap, úgyhogy végre hasító motorcsónakon repültünk Cameo Islandtől a Keri barlangokig. Beleszerettem abba a vegytiszta józan adrenalinba, amit a hullámokon ugráló, száguldó speedboat ad. A kapitány néha élvezettel stírölte, ahogy lúdbőrzik a karom és a melleim az adrenalin és endorfin egyvelegétől. A kalapom letépte a szél, de nem bántam, hagytam, hogy lobogjon a hajam a szélben, aztán mikor kikötöttünk ledobtam a ruhám és a vízbe vetettem magam. Ezért jöttem, nem tinderezni, a rohadt életbe, és ebből jutott kevesebb.
A síró, depressziós középosztály félig elcseszett nyaralása. Kéne egy motorcsónak, egy házikó a parton, vagy csak egy aprócska studiólakás. Semmi luxus, csak egy kis egérút, egy menedék, innen el… A nyomor még mindig álmodik néha, innen, a budapesti magányos kis panelszobából.
Heineken Balaton Sound… Hát, ennyiért, kösz, de többször nem.
Nyilván csak a Q-Dance Take Over miatt mentem, tudtam, hogy drága lesz és, hogy ribanc-felvonulás, de azt nem, hogy ennyire álságos.
Kacsaszájakra és ötdés műszempillákra voltam felkészülve, nem Lótuszkurvákra.
A medencés zen dekorációs, buddha szobros, orchideákkal és lótusz ülésben üldögélő békákkal felszerelt apartmanban pedig kizárólag készpénzes fizetésre.
Balaton Szandra or karma is the bigger bitch?
Én ehhez képest kajak szent vagyok.
Na jó, az nem.
De legalább ekkorát nem csúsztatok az álarcomon.
Lehet, hogy kéne. Olcsóbban megúsznám.
Mint az a modell lány, aki sérült gyerekekkel foglalkozik, és OM jeles meg lótuszos tetoválása van és két évet élt Indiában.
Fintorgó arccal üldögél a Q Dance stage mellett, mindenét fizetik, a belépőjét, az utazását, a szállását. Megkapja az „I Live For Hardstyle Baby” feliratú pink legyezőmet, hátha. Valami spirit. Akármi.
A kollaboráció NqP szerző közreműködésével született. Nem jelöltem meg az általa és általam írt részeket, a stílus úgyis felismerhető:)
Graffiti street art by peCsel <3
A szemerkélő eső egyre kövérebb és nehezebb cseppekben esett. Szilke rövid, waxolt, precízen formázott frizurája lassan teljesen lelapult. Oldalra fésült frufruja homlokába tapadt. Kék szemei dacosan világítottak, úgy zoomolt rá a falra felfújt, már majdnem kész műre.
Tehetséges volt, hosszú, kecses ujjai művészi graffitit festettek a Csepel művek egyik romos, elhagyatott és persze gondosan lezárt falára. Fekete és fehér színek domináltak, UV rózsaszín vonalakat csempészett bele, hogy megbolondítsa a ying-yang balancában, körkörös alakban felfestett szöveget. A betűk cikornyásak voltak, szinte szanszkrit feliratok, de a magyar abc torzított írásjeleit használta. Az úgyis jól értette, aki oda tévedt, netán válaszolt is rá, ha éppen úgy hozta az ihlet… vagy el nem kapták.
Szilke imádott elhagyatott, régi épületekben kóricálni. A gondolatai tisztázódtak, ahogy az üres falakra festette őket. Vandalizmus, vagy művészet?
Ugyan, ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz?
Mi a perverz, a helyénvaló?
A prűd anyjuk, vagy az a félkegyelmű hittan tanár, akihez Donnát járatták…?
Fiús indulattal köpött egyet.
Őt már rég nem tudták irányítani, ami azt illeti, nem is volt rá szükség. Néha az volt az érzése, hogy ő mindannyiuk anyja, apja és nagyanyja is egyszemélyben. Ebben a családban kétség kívül ő járt két lábbal a földön, de időnként neki is ki kellett eresztenie a gőzt. Vagy gázt. Hát festett.
Falakra, lépcsőkre, aszfaltra… és néha vasúti vagonokra is. Szerette nézni az elsuhanó vonatokat, mintha tova vitte volna az összes gondját, mit a festékeskannáján át eresztett ki a világra. Sziszegő kígyóként szórta a festéket, békés, kisimult arccal.
Soha sem kapták el. Na, nem mintha nem bukott volna le, de a rendőrök lomhák voltak az ő nyurga fürgeségéhez mérten.
– Hé fiam, állj meg…! – kiáltotta utána a rendőr akkor hajnalban, a soroksári út egy gyártelepének udvarában, ahol éppen illegál buli basszusa dübörgött. Mintha nem is neki szólt volna. Hiszen lány volt. Arca hamvas-fehér, finom vonású, de karakteres élű, szája szép, keskeny metszésű. Hosszú hajjal akár egy goth díva is lehetett volna…de Szilke kerülte a feltűnést. Legalábbis megpróbálta. Így is többen figyeltek fel rá, mint szerette volna. A lányok és fiúk egyaránt kívánatosnak találták. Femboy szerű karaktere egyszerre hordozta magában a női törékenységet, az érzékeny fiús bájt és valami megmagyarázhatatlan misztikumot. Aurája nem volt kifejezetten nőies, de férfias sem. Mégis, természetesen szép volt, a szemei kéken és okosan villantak a sötétben. Hosszú, kecses lábaira neccharisnyát húzott, egyszerű shorttal, mely látni engedte fokhagymányi fenekének alsó, félhold ívét. Előszeretettel viselt fekete hoodiet, mely eltakarta almányi, de kemény és hegyes kis melleit. A legtöbben kíváncsian szemlélték ezt a teremtést, ő azonban senkire sem volt kíváncsi.
Az emberek untatták. Úgyis mindig ugyanaz volt a vége…
Szilkében öreg lélek lakozott. Drámára nem, csak békére vágyott… és Donnára.
Ó igen, a kicsi Donna. Még az ő megacélozott szívét is megmelengette saját tükörképe, a csenevész csitri. Olyan élettel teli volt, de épp oly’ naiv is. Szilke szerette volna mindentől megóvni, noha jól tudta, ez lehetetlen. A húga tinédzser volt, tomboló hormonokkal, jó adag exhibicionizmussal és felfedezési vággyal.
Hiába is jártatta a száját, pont az ellenkező hatást érte el. Így kísérletet sem tett rá, hogy tiltással fegyelmezze Donnát. Egyszerűen csak mellette volt. Ha szüksége volt rá, ha sírva jött haza egy részeg buli után, mert valamelyik kis pöcs megint nem tudott vigyázni rá… Senki sem tudott úgy vigyázni Donnára, mint ő. Mert senki sem szerette úgy, mint Szilke. Donna amilyen hirtelen és forrófejű, legalább annyira érzékeny és törékeny volt.
Nem egyszerű nővéri szeretet volt az amit Szilke Donna iránt táplált, jóval mélyebb kötelék fűzte össze őket. S bár a lány sosem vallotta be Donnának, nehogy megrémissze, vagy elidegenítse magától; szíve minden szerelmével szerette őt.
Mikor úgy érezte nem bírja tovább elraktározni ezt a sok levezetetlen energiát, festeni ment. Az éj leple alatt, amikor senki sem láthatta.
– Tiszta Halle B Vibe, nem? – hajolt a fülemhez a haverom túlüvöltve a torz, dobhártyaszaggató piepkicket.
– Ja, eszméletlen, hogy pár éve még Ausztriáig meg Hollandiáig kellett menni egy ilyen buliért…
Most pedig itt van, Csepelen, az Armageddon elhozta nekünk Magyarországra a hamisítatlan hard partykat. A buli hangulat tényleg autentikus, a Playgroundban pedig flashek a fények. Néhányszor megálltam veretés közben és csak gyönyörködtem a szivárványszínűen és kéken csavarodó világításban. A vörös sávos lézerek tökéletes hangulatfestésként szolgáltak egy-egy veretősebb, rage taposáshoz, a szikragépek sárkányként hánytak tüzet az égig. A pokolban buliztunk és ördögien jó volt. Az összes energiát, felgyülemlett feszültséget, agressziót kicsatornáztam a bulin, boldog mosollyal az arcomon.
GPF-en mindenki elengedte magát – vagy épp kifordulhatott hétköznapi önmagából, ha épp’ olyanja volt. Az emberek kezében hatalmas, felfújható műfalloszok, akárcsak a külföldi fesztiválok aftermoviejain, vagy live felvételein. Egyesek még a maszkos uptempo king szettje után is ezekkel a mókás gumifigurákkal a kezükben flangáltak fel-alá.
Hatalmasat tomboltam az I’m a Virgin-re és a Greazy Frogra, a hangulat forró volt, tempós és szeletelős, de azért eufórikusan éneklős. Mindenki totál elengedte magát, vagy kiengedte magából az állatot. You can be a lesbian, this is all okay! At the end of the song…
Denoisert a galériáról hallgattuk, fentről az egész staget és táncteret belátni a Playgroundon. Benne volt a kordonszaggatós, menetelős raw, erős kickekkel és az ismertebb dallamokkal vegyítve – szóval minden, ami egy velős, ütős hard szetthez kell.
Egyre több Billx track hangzott el a szettek alatt, a Halibo-ra ringatóztam, aztán verettem, totál extázisban. Később, lentről új arc és stílus ragadott magával. Olyan dark dnb-s, dubstepes, de dinamikus szólamú zenét tolt a maszkos Cursative. Egyedi fúzió, vad hangzás, keverve a régről ismerős ritmikákat. Ugyan, ki ne emlékezne a tető Rewind bulijaira?
Ördögbotot pörgető arcok és goth-dark ruhás underground egyének vegyültek a Rakehell pólós hardcore szcéna tagjaival. Mindenki tökéletesen megfért egymás mellett, azt hiszem, remek bulit tudhatunk magunk mögött.
Pucuék szettjét még megvártam, míg a lábam bírta. Elvadult, állatias uptempo volt, villámgyorsaságú flasheffekteket előidéző stroboszkóptechnikával. Imádtam.
Még csak most kezdődik a nyári szezon, de már készülünk a következő külföldi fellépőre. Október 22-én Aftershock látogat el hozzánk, a hazai kedvenceinkkel körítve. Kihagyni nem ér!
- Én meg nem hiszek a szerelemben és Auschwitzban.
- Amíg elhiszed, hogy van Auschwitz, addig nincs szerelem. Auschwitzban is létezik szerelem, szöges drótháló mögött, félholtra soványodva, fogatlanul. Amíg ebben hiszel, élsz. Tudod mi a bad trip? A bad trip nem létezik. Van az, amikor a sínen fekszel magatehetetlenül, miután egész éjjel kutyákkal kerestettek és jön a vonat... De aztán felvirrad a nap a Balaton felett és te csak bámulod az elsuhanó fákat az ablakon át és lélegzel, mert még életben vagy. Már nem számít első, vagy másod osztályon utazol-e. Nem számít hiszel-e Auschwitzban, nem számít hiszel-e a szerelemben. Csak az számít, hogy élsz, hogy új nap virrad a Balaton, a Velencei tó, vagy a Balti-tenger felett.
***
(A 15 éves Nirvana pólós lány a majálison hitt az obszidiánban.)
***
Nevemet fújod fel a faladra
könyvem lapjaira macskakaparva
szavaid analóg rotringceruzáddal
írom,
Vizualizálok, hangtalan hadarom
Az Ördög ma is eljött, de már nem akarom
ugyanott végezni a Pokolban égetni
hogy képes legyek még némi örömet érezni
Romlott vagyok, retkes és bevallom élvezem
de korántsem olyan rossz, mint ahogy képzelem
Szárnyalok, zuhanok, sötétben ébredek
Haltam már meg elégszer, most végre élhetek
a lehetőséggel, az emberi esendőséggel....
Valami apró jó még maradt mélyen bennem
intuitív hang súgja meg mit kéne itt tennem
Démoni a vágyam
Angyali a szárnyam
Glória a fejem felett
Igaz szentté váltam
....a nagy szart ahhoz én már
túl sok mocskot láttam
Egykoron élt egy nő, ki mára élő se nem holt
Valaha két lába, szép ívelő szája és orcája volt.
Homokóra alakjában meleg vér csordogált
Öregedett volna, tán még ma is róla szólna
Egy régi mese, nóta, vagy hozzá megírt óda
Míg az idő egy emberöltőn át folydogált
Nem is emlékszem már, hogy is szólt tovább...
Ízelt négy pár lába, áldozata kába
A sarokban várva, éjjel lesben állva
várt. Hiába fájt a csendes üres kis szoba
Szorgalmasan szociális hálót szőtt oda;
Benne nyíló sötét virág, más világra
kaput nyitó ősi mandala;
Átlók futnak kereszt formán szimmetriában
Apró cseppek gyöngyöznek az örök hiányban
Körkörösen szögbe záró kristályos szálak
Örvénylő sötét fénylő portálból az árnyak
kavarognak, csavarodnak, egyre hívnak
Kelepcében vergődve keservesen sírnak
Ösztönösen engedtek az Özvegy hívó szavának
Ellenállni nem tudtak a nekik szőtt csapdának
Fogva tartja őket a pókhálóból álló anomália;
A tér és idő a mértani középben ketté vált
Bele ragadt hím, ki a Fekete Özveggyel hált
Örök sorsa fonalát újra és újra szövi
Mígnem emlékét őrizve, meg nem öli
Elengedni nem képes őt, hiába távozott
A pókká torzult női démon erre kárhozott.
Magányra és vágyra
Feladott talányra
Kéretlen életre
Végtelen évekre
Élettelen, lélektelen
Férfiakkal teli
erejét így nyer
Testüket tekeri
szoros gúzsba köti
belőlük táplálkozik,
egyedül árválkodik
szövevényes pókhálójában.
Rá már nem maradt
ki emlékezne
élő, aki érezhetne
A pókasszony így tengődve
fakul a homályban.
Egy emberöltő óta gubbasztott a szobácska jobb felső sarkában. Ritkán változtatott pozíciót, többnyire dermedten vegetált. Alvásparalízishez hasonló állapot volt ez, az embereknél így hívják azt, ha álmodnak, mégis éber tudatuknál élik végig az álmot.
A rémálmot, melyből nem lehet felébredni. A démon árnyéka ott van a falon, de mégsem tudsz elmenekülni. A tested bénult, az elméd élénk, a félelmed valós.
A szemközti sarokban lévő friss hálón apró vízcseppek gyöngyöződve verték vissza a falak, s az ő távoli alakjának torz képmását. Mint egy gömbölyded üveggolyó, úgy mosta el a Fekete Özvegy fekete potrohát, kecses, hosszú, ízelt lábai a pókháló szálaival párhuzamosan nyúltak el a cseppek tükörképében. A plafon beázott a túl sok esőzéstől, de a háló szilárdan ellenállt a víznek, noha egykor az is olyan cseppfolyós halmazállapotban termelődött testében. A levegőn megkristályosodva alkotott tökéletes, sokszögletű pókhálórendszert. A fekete özvegy különleges mandalát szőtt a hálójába. Nyolc szög zárt be nyolc vízcseppet, minden szál között. A vízcseppek mellett szimmetrikus párhuzamban sávok futottak, közepe felé fokozatosan csökkenve, keskenyedve.
A közepében gondosan és szorosan körbetekert rovar pihent, pont ahol az Özvegy a kicsiny, üres részt hagyta. Egy kiskaput.
Nincs olyan olyan rezsim ami elhalgattatna téged
Akvàriumba fulladva leled meg a véged
A pàlinka 40 fokos, de miért éppen India?
Elszívom, legyen az sativa vagy indica
Némó nyomàban
A kapitalizmus koràban
Miert nem keltél koràbban?
Aranyat lelnél a Korànban
Ha nyitott lennél a keleti kultúràra
Làtszik, hogy nem jàrtàl Ozoràra
Hiàba zabàlod két pofàra
A pszichedelika kaput nyit a vilàgra
Ha felfogod, mint légzsàk az ütközést
Az egészben làtod a mozaik tükrözést
A mindenség és semmi nem volt hiàba
Valaki valamit kevert a piàba
Nem halászlé amit eszel
és amit tudat alatt teszel
A tudatmódosìtàs tudatos
Önkìvületi önkéntelensége
Nem süllyedtél még a szintjére
Ne süllyedj ennél is mélyebbre
Az elmúlt tìz év elég egy életre...
inspired by everyone és mert nem tudom befogni a pofám
Bennem rejlő kettősség Mind feketében jàr
Egyikük két làbbal a földön
A màsik fellegekben szàll
Az erősebbik elkap ha zuhanok
Àrnyak közt hangtalan suhanok
Magamba, a földre
Mögém lép, anyàm
helyett vesz ölbe
Mìg a màsik zokog lélekszakadva
A fekete amazon helyette harcba
megy, szàguld, sötét szìve szikla
Acélkék szemében gyilkos szikra
villan
elillan
Ők kìsérnek önmagamként
Végig rajta őrangyalként
Vagy még annàl is messzebbre
Egymàst metsző utakon elveszve
A kàosz labirintusàban bolyongok
Isabelle pleure, Isabelle rit
Voudrait se perdre,
un instant une nuit
Isabelle fume,
Isabelle jouie
Elle crame ses cigarettes,
Isa craint l'ennui
Isabelle est simple,
commune comme il dit, Stupide Isabelle,
intelligente quand elle fuit
Felejtsd el azt, ki az egekig emel
Ha meg olyanja van, éppen
a föld alá teper
Felejtsd el a csajos buta filmeket
A felhők fölött három méterrel
hosszan szállni nem lehet
Ki azt állítja
elméd kábítja
Édes szívem, téged mind hiteget
Nézz tükörbe, szállj a földre
Lépj a körbe, ki csalt tőrbe?
E fellegek nem bárányok;
viharos érzelmeid kék egén
fellengző és rosszul eső
rád zúduló bálványok.
Nárcisztikus, pszichotikus
bőröd alá beférkőző járványok
illúzióba csomagolt hátrányok
Tedd mérlegre, nézz csak szembe
kivel estél voltaképpen szerelembe?
Benned a tűz, tápláld magad
ne mástól várj csodát
Tépd le végre a kényelmetlen,
lassan ölő kodependenciát
Nézz magadra! csodaszép vagy
A nőiség benned lakozik
Mint az égbolton egy fényfolt
Napszakonként pont úgy változik
Bízz magadban
Ne szép szavakban
és amit mondok, az nem férfi gyűlölet
de amiben eddig hittél, anyáid nyomdokaiba
léptél, szorongatva félig éltél – hamis bűvölet.
Àrnyat jàrni éjjel làtni a mozdulatlan Üres fehér falon Tarot lapot màsnak vetni Modern boszorkànysàg vajon? Egy vércsepp elég a lapra ìrt àtokkal teli holdkor Bolond holdkór Hisztérikus misztérium Vagy skizofrénia? Ha van varàzslat fekete és fehér màgia?
- a másvilággal jól vigyázz,
ne idézz és ne ingázz! Ez beteg mània Spiritualitásba menekült a valósàgból kitaszìtott Szegény pària
Amikor a basszus jobban megbasz,
mint akármelyikőtök
Fétisem a beat a kick a drop én
ettől telítődök
Nem kell más csak révület, tíz
masszív óra rave
A pultos rám néz
- Egy mentes víz
Ha az óra hajnal négyet üt
a sárga lasztival együtt
Szétszaggat a kép
A testem feszül
elmém szárnyal
Ez oly' mocskosan szép
Mindegy mit a tegnap halmoz, Szörnyeket a holnap majd hoz
Te mosolyogj csak tovàbb!
Az inszomnia túl rég mardos Àrny szegődik üres falhoz
Szorongàs a szobàd
Óraműként benned kattog Sajàt szìvverésed hallod
De te nevess bàtran tovàbb!
Ha emészt, ha szétszed Eltűnik sajàt valódi képed Az egész màr nem a te részed
Csak mosolyogj, mosolyogj tovàbb!
Mìg elfolyik minden csepp vêred Amìg él elfedett feledett éned
Te addig nevess tovàbb...!
Képes vagy-e csak ennyire A negédesség, mondd, ìzlik-e? Elvàràsok álarcàban tellik le a lét. Tudsz-e még mélyen belenézni a semmibe Örülni a végtelennek tűnő léttelennek Jàtszani és megjàtszani Valami màsnak làtszani
Hozzàm szól a szálló holt lelkek imája Bennem testesül meg azok sötét shivàja A betegnek, a torz létre kàrhozottnak Az önkéntelenül vérrel àldozottnak Mind a hat karom karmokban végződik Hatszàzhatvanhat karma mint mantra ismétlődik; Egy keringő, Egy gyermekdal Mìg elevenen fel nem fal. Egy kezem àtkoz Egy kezem elvesz Egy mindent lerombol miközben tervez Egy segìt rajtad Egy kérőn nyúl feléd Egy mérgezett ételt tesz eléd erre a megterìtett takaros asztalra Tàn elpusztulunk mindketten hajnalra A nappal együtt kelek, Nyugovóra sosem térek vele A szìvem gyűlölettel, Elmém démonokkal tele.
A versekből kiveszik a rìm és a ritmika Elmarad a szabàly, porba fullad az etika Nincsenek màr jambusok és trocheusok Csak simpek, instapicsàk és fuckboyok Bàrmilyen jó vagy több làjkot kap Valaki màs Nincs igazi tàrs. Ahogyan a nyelv butul, stabilan bàstya Nem-e lehetne-e kettőfélbe' a skangot màra?! Se rím Se ív Se semmi Analfabéta korban Értelmetlen költőnek lenni.
Ha falakba ütközöl ne àllj meg Csak fess rà szìneket Fess rà egy egész elképzelt életet Fújd le az összes kötelező programot Gondold újra az egyenes éleket Hogy mivel töltöd ki az egyes éveket Miért szàmolod vissza a napokat? Te osztod vagy neked osztanak lapokat? Szìnezz, képzelj, alkoss belőlük magadnak vilàgokat Fújd tele képzelettel, ahogy a szél fújja a tenger felett repülő siràlyokat Itt nincs màs szabadsàg, csak ami a fejedben még létezik Ne feledd; a nagy egészet apró részletek képezik...
Rukkel tó, harmincöt fok, élőhalott voltam, de beütött az adrenalin. Utána úgy röhögcséltem a vízben mint egy hormonzavaros tinédzserlány.
Új csúszdát húztak fel, totál arra emlékeztetett, amikor tíz évesen a roller Coaster Tycoonban építettem olyan befejezetlen sínpályás hullámvasutat egy loop után, a vagon száguldott a levegőbe, majd pixeles lángcsóvává robbant, a parkomat pedig bezárták. Mindenki meghalt, aki felült rá.
Mondtam a Petrának, hogy nem kene meg tök veszélyes ez. Öreg vagyok én már ehhez. Meg kéne egy gumi is. Egy forma erre közli, hogy tessék, a kezembe nyomja a dupla kétszemélyes csúszó-gumit. Jó
- Elől vagy hátul?
- Hátul.
Fent a lépcső tetején direkt szólok a gyereknek, hogy GYENGÉDEN, baszdmeg. Mire akkorát rúgott bele a gumiba, száguldottunk lefelé, csúsztunk és úgy visítottam, mintha szabadon esnénk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
