A zsebem üres, csak faszom, mint húszhuszonnégy – tele
Adventi naptáram ha lenne, csakis ekit tömnék bele
Minden ablak korán nyílna, mer' nem elég a fele
Karácsonyom fehér se' lesz, sokra megyek vele...
2012 vagy 11, a franc se tudja, egyetem első év és én a svéd szóbeli záróvizsga előtt hardcore bulira mentem szombaton. Budapesten ez még annyira sem volt tömeges, mint amennyire underground. Azt sem tudom milyen pince volt, talán fészek, vagy a szerű (nem, nem a régi Tündérgyár, vagy Yuk).
Nincs túl sok emlékem, csak az a hideg, fűtetlen, vérkeringésproblémás amfos feszülés megmeredve egy helyben ülve. Voltunk vagy tizen, a DJ-t is beleszámítva. Gondoltam, ha nem baszom szét magam nem lehet baj a hétfői vizsgán, ugyan, tucatszor átmentem már szar állapotban. Különben is mindegy, csak görbüljön. Mindegy, csak hasson (RIP Ricky Church)
És akkor meghallottam és felálltam taposni. Haveroktól ismertem azt a tracket, nem láttam a filmet, az event sorozat sem volt meg, csak a MoH meg a Dominator. A mainstream. Elvégre csak egy budapesti kis huszonéves lány voltam, egyetemista, felfedező típus.
Somebody take me back to tbe days....
Úgy meneteltem a Wishmasterre, hogy közben naivan arra gondoltam, azt kívántam, mit kívántam, követeltem, hogy átmenjek a vizsgán. Biztos voltam benne.
Szájzárasan egy svéd középfokún úgy húztak meg, hogy öröm volt nézni aztán. Nincs ebben semmi okkult fekete mágia. Szivatós irodalmi kérdések és szájzár. (az írásbelin átmentem...) A kívánságok visszafelé sülnek el, vagy pont kellemetlenül. Van az a horrorfilm, a halálosztó, Wishmaster, elég gagyi, de ez az egyiptomi átkozódós kívánságosdi mitolgóiai tartalom érdekessé tette. https://www.imdb.com/title/tt0120524/
Szóval megvágtak svédből, úgyhogy minort váltottam. Sírtam egy kicsit, aztán túltettem magam rajta.
2023 Pandemonium The Dark Dimension + 2024 Pandemonium 20 Year Anniversary
Millenial frenchcore. Öreg vagyok és retro bulira megyek. Burn Out HC Hoe. Gondoltam idén nem kívánok semmit, egy kis emcsin (a vonaton egy Thunderdome dzsekis arctól kaptam ajiba :3) meg HC Italián kívül. A tavalyi Dark Dimensionon túl sok volt a Twilight Zone-ban Nosferatu és a gondolataim, amelyeket nem tudtam uralni. A saját halálodon lamentálni, míg valaki életvonala véget ér. Nem meglepő ez az alkonyzónában.
Próbáltam kisilabizálni a körkörös kis írásjeleket, szimbólumokat a logóról, de nem jöttem rá, hogy ez most ciril, vagy miféle írás, valami ehhez hasonló, de ez már csak az én nyelvész freakségem, ki a faszt érdekel :D
Találtam egy kék ledes óriáslegyezőt, közben idehaza Palotai eltávozott azon a hétvégén. (big RIP)
Érdekes ez, a lelkek vándorlása. Minden halál egy születés, és minden újjászületés egy újabb kereszt, amelyet halálodig cipelsz a válladon. Ez a te kereszted; legyen az fordított, kelta, vagy horog. Nem filozofálok túl. Ez csak egy early hc buli, én meg csak egy megment, kiöregedett, kattos hcs vagyok.
Ettől függetlenül mindenképpen érdekesek az efféle ősi geometriák, itt most kifejezetten a Solomon's Knot jelent meg szinkronicitásként.
"The meaning of Solomon's Knot varies depending on cultural context, but it generally symbolizes eternity, unity, and protection."
Szóval, az ide csoda volt. Végig tapostam, úgy, hogy néha levegőt sem kaptam, a szívem vert, vagy leállt, és végre, végre nem kellett visszafognom magam, hogy ne legyek túl sok. Zavartalanul ereszthettem szabadjára az energiáim.
Az event végére annyira kisimultam és megnyugodtam, hogy már a hideg sem futkosott rajtam, nem éreztem, hogy bármi fájna, vagy hatna. Sem fizikálisan, sem pszichésen.
Flashbackeltem Radiumra, a Sickest Squadra, ha meg már uptempo akkor Major Conspiracy. Paradoxon is sokat voltunk, elcsíptem picit Unexist és AoF Fuck the System-jét. Nosztalgikus.
A terrort most kihagytuk, túl pici és levegőtlen az a chamber. Paranoizer érdekelt volna, de túl széles a line up skálája, és oly kevés az idő, ha minden egybe esik, és csak pár órád van kiélvezni.
Reggel öt körül foglaltam helyet először, mint színházi páholyban. a legfelső, leghátsó sorban a lelátón, a kis legyezőmmel, mint egy decens, idős asszony.
Figyeltem a fényeket, a felszálló gömblámpásokat és elárasztott az elengedés. Teljes zen állapot. Nem tudom mennyi idő telt el (gondolom egy óra mert Drokz Vs Akira játszott épp' a mainen :D), de akkor és ott az idő, a fizikai test, az élet és a halálfélelem, a fizikai feszülés és minden más is megszűnt létezni. Csak a monoton ütem, mint a pokol forrásának autentikus dobszólama, meditatív transzállapotba sodorva visszhangzott; és akkor és ott átáramlott rajtam az érzés, hogy most megbékéltem és nyugodt lélekkel kelnék át. Eleget éltem meg. Hála, halál (halal kebab? :D)
Idejét sem tudom mikor voltam utoljára ilyen nyugodt.
Még elnéztünk Le Baskra utána egy picit, ott már csak álldogáltam egy sörrel és örültem az F. Noize tracknek, amit tolt, meg annak, hogy ingyen kapok vizet a pultban.
A pokol visszamosolygott rám és én feloldódtam a sötétségben.
***
.... azér' a lejövő szarabb ennyi idősen. :D Idén nem lett potya merch fan, vettem egy kéket és jól le is zúztam a végére szegénykét.
Fájdalomra élvező műértők, értékbecslők
eredetiségvizsgálók és recskázók
Az avantgard káosz
A modern festészet fröccsentett festék
egy üres vásznon - csak tessék
lássék;
Ez itt az üres életem, exhibicionizmus
paradox lételem
A művészet arconspriccelése
A dráma elviccelése
Szatír vagy szatíra?
Segít a szatíva, a sav
ha savazzák az apadó kreativitást
Az ismétlődő sablongyártást
futószalagon
Hiába mondják: alkoss szabadon!
Hazudják, mint ahogy az elemzést
sem értik, költőien kérdik egyre:
Mire gondolt a költő?
Semmire sem elegendő emberöltő.
Minden reggel egy nehéz születés Minden születésnap egy újabb temetés Egyszerre születek és szülöm magam Kattan az óra, kattan az agyam Néha van úgy, hogy elvetélek De legalàbb nem a ti elvetek szerint élek
„Nem forradalmi, de lenyeled” kategóriás könyv. Újabban én is kezdek ráérezni a szarok mindenre kellemességére. Vannak benne olyan kis szürreális, de a mi életünkből kiindulva teljesen valid történések. Olyan, mint egy hosszú körmondatos hangulatfestés. Novella érzet, de mégis regény, torz nihil, stressz és kábulat váltakozása. Életszerű, csak túl amcsi. Nincs benne igazi mélység, és ha nem lenne ennyire fent az ingerküszöböm még sokkoló is lehetne.
– Borzalmas álmaim voltak egész éjjel. Stresszálmok. Horror karikatúra. Egy KARÁCSONYI házibulin – istenem, mennyire utálom a kibaszott karácsonyt – félig ember, félig torzszülött szörny-szerű lényeket zártam be valami előszobai gardróbba. A többiek elmentek fehérért. A szörnyek folyton ki akartak jönni és vissza kellett őket rugdosnom. Hangosan hallgattam hardcore-t, hogy elnyomjam a szörny hangjukat. Oké, ez így vicces leírva, de álmomban halál komoly para volt. És azon is anyáztam, hogy egy kurva csíkot nem tudok felszívni.
– De hát amúgy…ezt csinálod.
– Tényleg.
– Szekrénybe zárod a szörnyeket és elnyomod a hangokat.
– Metaforikus álom.
– Nem csoda, hogy féltél.
Sehovà sem tartozom de mindenhovà odacsapódom Mint gazdàtlan golyó a retro flippergépben, vagy csocsóasztal ferdén lejtő lapjàn nem tudom, hogy ezek alapjàn mi értelme újrakezdeni itt nem lehet màst csak időt és türelmet veszteni. Emlékszem a régi iskolàm halljàra, meg az egykor dohànyfüstös kocsma alkoholosfilccel telefirkàlt WC falàra. Az elkopott nevekre és bölcsességekre történelmet ìró, repülő évekre megannyi àlom, még több tévképzet lassan múló, gyorsan kiújuló fàjdalomérzet.
- Egész szombaton szarul voltam és fetrengtem energiátlanul. Biztos a front.
- Ja. A lejövő meg a front.
- Milyen lejövő? Masters of Hardcore óta nem szívtam.
- Hát...
- Bár, utána hiába vettem ki a hétfőt aludni ha a rá következő hétvégén is szétszívva fiúkákkal találkozgattam.
- Na igen.
- Magadat átbaszhatod. De a lejövőt nem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
