Hűs lombok, épp' annyi fény, amennyi szükséges ahhoz, hogy a derengő arcok összemosódjanak a rövid látótávolság határát átlépve. Óriás éjjeli moly árnyéka a fénydekoráció eltorzult színei közt motoszkál a chill sátor sréh vásznán. Ekkorára nőhetett vajon, vagy optikai csalódás csupán?
Vagy túl készen vagyok.
Nem, az már rég nem, nem vagyok már húsz éves. A kevesebb több, a közepes pont elég. A sourrunding ami itt körbevesz, a civilizációtól éppen csak egy villanypásztornyi kerítéssel izolált erdőszéli csoda csalogat befelé, oda, ahol már nincs ösvény, csak cserlye, ezer tüskével teli vékony gallyak és az ismeretlen vadtermészet.
Nem túrázunk vakon, felkészületlenül. Csak sétálgatunk, ártalmatlan kóborlás ez, nem túl messzire letérve az ismert, bejárt utakról. Amúgyis a zene miatt jöttem és a nomád, nyers, puritán kóstolóért. Nem gödörbeszarós illegál, de súrolja a szintet. Egy kiégett irodistának, panelgoásnak, pont beadja.
Kiszakadás. Beolvdás. Órákig tart mire átszellemülök és megnyugszom. Több nap kéne, több idő, több türelem, több...
Ennyi van, ezzel kell gazdálkodni. Ingázunk a techno és a szurdok dark ütemei közt. Néha összeolvad, vagy fedi egymást, nem teljesen, de azért letisztulatlanul váltakozik, itt-ott elcsúszva a stílusok közt. Úgy utaztat; azt hiszed ez most az lesz, aztán vált és megtréfálja az elméd. Ismerős, becsalogat, tévútra visz. Meglep. Ha untat váltasz. Csúszik a line up, csúszik a kép, csúszom szét én is, szinte már szép.
Nem gondoltam, hogy a chillben serkentőn nyugodtan folyok majd; csaknem elalszom - először. A második sessionnél sírhatnékom lesz, pont, mint azoknál a jóga órás mantrás mediknél. Én nem tudom kiüríteni az elmém, sem hagyni szabadon áramolni az érzéseim, majd egyszerűen elengedni őket. Mindig sírás a vége, ezért választom a nyughatatlan high bpm-et, a sebességet. Soha sincs csend. A csendben minden élesen visszhangzik a fejemben, nem bírom elviselni... A szabadság fél hétvégényi érzéséért menekültem Somogyig, hát innét meg már hova tovább...?
A saját fejemből úgysem szabadulok ki.
Egy tisztásra érek, ahol már nincs sátor, nincs ember, a zene csak foszlányokban visszhangzik odáig. Két tiszta, használatlan, ép és száraz zsebkendő hever egymáshoz közel, mintegy jelölve az utat. Biztos kiesett valaki zsebéből. Vagy az erdő szelleme előre látta a sírásom és itt hagyta nekem, nehogy kiáradjon a Tetves-Patak attól a tengernyi előtörni készülö könnyzuhatagtól, ami jó ideje nyomja a szívemet és kikívánkozik. Leülök, kézbe veszem az egyik zsepit és orrot fújok. Örülök neki, hálásan elmosolyodom az apó szinkronicitásért, szükségem volt rá. A zsepire. A sírásra.
Babarra. A természetre.
Mosolyogva törölgetem a könnyeim.
A feszültség egy áldott pillanatra végre békét hagy maga után bennem.
Kellett a mezítláb taposás a sámándob gyors, transzállapotot idéző ütemeire. Lehunyt szemmel toporzékolok a természetesen egyenetlen talajon. Nem félek üvegszilánktól, söröspohártól. Nem félek most semmitől, attól sem, hogy átázom. Menstruálok, de nem fáj, vulgáris-véres természetesség ez is, pont, mint a szökellő szarvas a kukoricás mellett. Kiszabadultam a kalitkából egy kicsit és most nem is tudok mit kezdeni az ingerekkel. Unom itt, unom ott. Nevetek magamon. Még mindig jobb, mint bezárva, a halovány fényű monitor előtt, digitális rabszolgaságban töltve a napjaim.
Hálát adok azért, hogy végre levegőt kapok és, hogy friss ivóvizet tölthetek a nyári éjszakában.
Minden pont úgy adja ki, ahogyan kell. Más a timeline és én ráengedem magam. Nem kell pszichedelikum, hová torzítsam és tágítsam már az elmém, hová repítsem a tudatom...?
Nem gondolok a visszatérésre. Lefutom a köröket. Itt is, aztán majd otthon is. A föld lassan kering, és én hiába sietek olyannyira.
Mindig, mindig ugyanott kötök ki.
Itt a darkban is ezredszer. Mosolygok és arra gondolok, hogy másnak vajon mit adhat mentálisan a szurdok.
- Nemár, hogy elhagytad a káosz csillagod
- Ó nem is vettem észre, hogy leszakadt.
- Majd pyrozok neked másikat. A fehu rúnád megvan?
- Az meg, persze, itt a tárcámban.
- Jó, chargeolódjon csak.
- Mit akarsz te a káosztól? - hallom a hátunk mögül. Talán csak én, talán ez is a fejemben szól csupán, pedig egészen éles és valódi fojtott férfi hangú suttógó kérdés.
Egy pillanatra elgondolkodom, hogy gúnyos, kíváncsi, vagy ötletet merít. Valójában, semmi köze hozzá, és nekem nem muszáj minden kérdésre felelnem. Kiváltképpen, hogy meglehet, csak a saját túl élénk fantáziám szülötte kérdés, mely csak az én skizoid fejemben hallatszik.
- Na, veszünk egy sört és megnézzük a technot? Hátha kezd majd a francia DJ-d - kérdem és hátra sem pillantva indulunk el a másik vektor irányába.
**
Psybaba második fele jobban beadja, mint Khaos Sektor. Egészen magával ragad, már másik síkon taposok. Szemem sarkából fehér elsuhanó entitást látok - talán csak elsétált ott valaki, gyorsan. Az erdő pszichedelikumok nélkül is játszik az érzékeiddel. Nem ijesztő, de azért nem is egészen szokványos. Otthon mindenki olyan lassú... nem is lassú, robotikus. Mesterkélt, szabályozott. Néha nem tudom, hogy én vagyok túl hyper és nyugtalan, vagy ennyire halott a társadalom. Ezerszer kiégtem, a gyermek mégis tombol bennem. "Úgymaradtam", valahol. Néha fáj, néha leszarom, néha bottal piszkálom meg a szellemi sírköveket, hátha feléled bennük a spirit.
Gyászolva arrébb állok és keresem az életet. Mert az élet utat tör, a folyó kivájja a medret a mozdulatlan terméketlen talajban is, finomra csiszolja a kövek éles, szúrós széleit. Hosszú folyamat, a száraz, repedezett földből apró, zöld foltokban jelenik meg az aljnövényzet. Életciklusok, fázisok, szakaszok.
Ez most más, mint öt vagy tíz éve, de még szükségem van az élettére, a mozgásra, az ingerekre. Táncolni akarok még, míg visz a lábam. Ha nem is eufória, de pillanatnyi örömfoszlányok, érzések és realizációk. Semmi forradalmi, de apó fejlődések és tudásfoszlányok.
A természet így is magába fogad, ha magamat és a civilizációt, melybe beleszülettem elfogadni képtelen vagyok is. Így, ennyi idősen, felnőtt testben, tinédzser lelkülettel, ami kiégett, de még szikrázik. Hisz valamiben, ami talán menekülés a szürke szellemi halálból és teljes tespedésből... Talán létező jelenség, bár kézzel nem fogható. Isten, entitások, démonok, energiák, megmagyarázhatatlan univerzumfejtegetések. Voltmár. Kiábrándultam, aztán megint visszatértem, hogy újraértelmezzem, mai fejjel, más filozófiai perspektívából. Olyan tapasztalattal, amire szert sem kellett volna tennem, de ha már így történt, nézzük meg, hová vezet és, hogy végződik.
Úgysincs jobb dolgom. :)
***
Könnyek közepette Szeretlek, Babar Nem vonz az USA Főleg nem Quatar gazdag olajmàgnàs életvìzért kapar. Struccpolitikàt kövess, Kurva! A helyzet durva Ez Kelet-Európa Dugd fejed homokba! Mìg màs farkàt màrtja beléd. Màrtìr vagy, de gazdagon megterìtett, iszlàmra megtérìtett asztalon ételt tesznek eléd. Életnek hazudott létformàt vetìtenek (Kizàrólag Neked) virtuàlis jàtszòteret Ròzsaszìn Barbie- vilàgodra épìtenek. Mennyit ér a dromedàr; vagy egy egész karavàn kétpúpu teve? Valuta àlmot vàltva valÒra vagy svàjci frankra megvesznek kilòra kendőzetlen valòsàggal elkendőzött arc Nincsen béke ...sosincs vége nincs szabadsàg csak szélmalomharc; harcmezőn nyìlt életviràg szàràn friss vér még a sarj.
Az egy gramm changa mostanra fogyott el. Két éve nyáron talált meg – továbbra is hiszem, hogy a DMT megtalál, amikor kell – azóta több emberrel is megosztottam a breakthrough élményét.
Szeretem megfigyelni és feljegyezéseket készíteni arról, hogy hat a fizikai testükre; közvetlenül az élmény után a visszatérés pillantától pedig meghallgatni a tapasztalataikat.
Mint egy álom, amíg még friss és élénk. Bár egy DMT trippet nehéz elfelejteni. Oké, a goásoknak biztos az is sikerül :D Namastégeci, semmi ítélkezés, felőlem mindenki azt és úgy tol meg doseol, ahogy jónak látja. Én nem hiszek abban, hogy szívogatod, ha kell, ha nem. A kevesebb több elvét preferálom. Évi egy hard reset, vagy ha az életed olyan fázisához érkezett. Amikor a pszichédnek kell a frissítés, mint egy jó rendszer update; akkor a DMT megtalál.
A párom negyvenedik születésnapja alkalmából terveztük. Nem napra pontosan, úgy szerette volna átélni az elsőt, hogy semmi egyéb szubsztanciát nem fogyaszt. Tiszta DMT effekt.
Egy péntek estét választottunk. Volt még fél gramm changám. Elfogyasztottuk. Főleg ő. Az összes eddigi kísérleti alanyom közül az ő pszichéje volt a legellenállóbb. Érdekes ez a mindenkire minden másként hat frázis. Régi jóbarátom, két méter magas, szintén kicsit kevesebb, mint 0.1 grammtól megkapta a breakthrough-t, igaz időben nála 8 perc intenzív hatóidőt mértem a visszatérés és ébredés pillanatáig. Az átlag hatóidő 12 perc volt a többségnél.
A párom előre kiválasztotta az aláfestő zenét, amit előtte már meghallgatott, ezzel is stimulálva az agyát, beállítva a settinget.
Ez a két track szólt a trip előtt és közben:
Egy pillanatra kimentem a konyhába közben valamit behozni (ez a triphez egy későbbi ponton kapcsolódó információ), egyébként az ággyal szemben, törökülésben elhelyezkedve a padlón figyeltem csendben és némán jegyzeteltem.
A folyamat vázlatszerűen így épült fel:
19:27-29 0.2 DMT-t tömök a pipába, 0.1 nem adta be nála a breakhtrough-t. Vasarely képek jelennek meg vizuálisan, de messze nem breakhrough effekt még mozog es beszél.
Beleöntöm a pakkban lévő többi changát a pipába. - Tartsd lent, amíg bírod, könnyzzél sírjál! – magyarázom neki. – Nem kéne, hogy beszélni tudj! (kb 0.3-0.4 chanát szívott el, tisztán, pipából eddigre)
19:29 eldől végre, fekvő állapotban trippel
19:30 Csak enyhe kézmogás jelentkezik, mintegy reflex-szerűen, ami anno L. Al Shivánál is megfigyelhető volt. Két kezét a mellkasára teszi, ujjak görbén, mint mikor L. keresztezte a kezeit ökölben a mellkasán, X alakban. A párom hasonlóan, csak lazábban, de ezt a pózt felvéve fekszik.
19:32 Nagyon békés, kezek már a test mellett, alvó, blackouthoz hasonlatos állapot
19:33 Légzése nyugodt és egyenletes, mintha csak aludna, kezek továbbra is a test mellett. laza állapotban, ajkak enyhén nyitva. A légzése teljesen nyugodt, cseppet sem kapkodó.
19:34 Megdörzsöli az arcát, majd vissza teszi kezét a teste mellé. Önkéntelen mozdulatnak tűnik kívülről szemlélve. Vajon mit élhet át?
19: 36 Mellé sétálok, nagyon csendben es óvatosan az arca azért tükröz némi torzulást, a normál allapotához mérten, így közelről szemlélve.
19:38 még mindig kóma - remélem nem aludt el, basszameg.
19:39 - 10 perce trippel de ehhez jóval tobb kellett, mint 0.1... a legellenálóbb alanyom, de nem a legmagasabb. 40 éves 185 cm kb 97-100 kg. Nem tudom a nemolep csökkentheti e a hatás intenzitását, de elképzelhetőnek tartom. (Ez egy elaikus fogyasztói beszámoló, nem vagyok neurológus, vagy vegyész, de még psychonautának sem definiálnám magam :D)
LSD-t és egyéb általános narkotikumokat már fogyasztott korábban, a receptorai nem frissek. Szerintem nem testsúly függő a DMT mennyiséggel elért hatás.
Amikor végre magához tér, mohó kíváncsisággal kezdem faggatni, miután felé nyújtok egy pohár vizet, amit jó előre bekészítettem.
Egyszerű és tömör fogalmazásban összegezte, hogy a vasarely-szerű vizuális világ után következő fázis, ún. breakthrough fekete térben lebegő, meditatív állapot volt. Boldogság érzet járta át. Kis halál, de cseppet sem szorongó, mint pl. nálam. Nem negatív void.
A zenét hallotta, de nem igazán fogta fel, csak amikor leállt.
„Nem volt rossz” –összegezte. „Bizsergő érzés, de nem LSD szintű. Annál intenzívebb.”
„Álom volt” – tette hozzá. -
- És Aztán?
- Aztán meghaltam... - nevet. - Jó Nem úgy.
...nem úgy, mint én, többször is. Fraktálokat is vizualizált.
Az élet egy álom, útban a halál felé – jutott eszembe az idézet.
Érdekesség, hogy a trip első harmadánál furcsa látomása volt, mert kívülről látta saját magát, és szeretett volna, de nem tudott kimenni a szobából. Elmeséltem neki, hogy én viszont ezzel kb. egy időben kimentem egy pillanatra a helyiségből. Elképesztőnek találom, hogy a pszichedelikum ilyen szintű összekapcsolást eredményez. LSD-n anno nem tudtam eldönteni, hogy a macskám hányt, vagy én. (Dr. Seuss, teli lap trip itthon, egyedül, a cica társaságában.) Kitisztulva persze világossá vált, hogy ő volt, de a nagy dózisú acid valóságtól diszkonnektált tudatállapota közben mégis képes a psziché a másik jelenlévő élőlény elméjéhez, lelkéhez kapcsolódni.
Én egy morzsányi, mondhatni „mikrodózis” changát fogyasztottam. Elszívtam a maradékot a pipa aljából, a pakk maradványait beleszórtuk egy spangliba. Nem volt breakthrough, de az a fajta bizsergés és a kép enyhe, spirális csavarodása tíz percen át tartott. Míg feküdtem, a gerincemben éreztem ahogyan kell. Mint a buborék, a vízmértékben, úgy haladt felfelé az agyközpontomig. Erős bizsergés az egész testemben, az ujjbegyemben, a lábujjamig és most még nevetgéltem is közben egy perc erejéig, hogy úristen, de ütős ez így is, ilyen jelentéktelen mennyiségben – vagy én reagálok fokozott érzékenységgel. Biztonságban érezhettem magam, mert most nem volt halálközeli, vagy másvilági élményem, mint a két évvel ezelőtti breakthrough doseomnál:
Közben aztán, mint akibe belecsípett valami, felpattantam és megint kimentem a konyhába. Megálltam a pultnál, felkapva a egy szelet pizzát. Realizáltam, hogy még mindig készen vagyok.
- Vége lehetne már - mondtam ki hangosan a szokásos türelmetlenkedő bosszankodással. Beleharaptam a pizzába miközben magam elé bámulva flashelgettem. DMT-s pizza. Éttermet kéne nyitnom.
Random trip egyedül, szerda este, harmad papírral, különben is ki a faszom ünnepel névnapokat...? (De legalább nem boldog karácsonyt kívántak nekem.)
Tegyünk úgy, mintha produktív, kreatív és self healing trip lenne ez. Írjunk valami értelmetlenséget, és nevezzük el trip naplónak.
Amúgy, rájöttem, hogy senkit sem bírok elviselni aciden.
Okos voltam, hogy csak harmadot ettem, nem felet. Így kezelhető volt és nem paráztam szét magam a saját erkélyemen. A hold is szép volt és a belső hangom is kellőképpen okoskodó.
Semmi extra. Írhatnék valami értelmesebbet, értékesebbet, drogos pornó helyett. És narkózhatnék meg piálhatnék kevesebbet. Nincs új a nap alatt.
A tükörképem torz alien volt, transzdimenzionális, nem emberi, de most nem is démoni. Elfogadtam, hogy fejlődnöm kell. Sokat. Ki kell találnom, mivel töltöm el a következő tíz évemet, vagy amennyi még hátra van. Az LSD nem mondja meg nekem és nem írja meg helyettem a regényt.
Inspirációt ad, izzítja az agytekervényeim, ragyogó aurával veszi körbe a felsőbb énem képmását a tükör-portálban. De a kezem nem mozdul, az életem nem változik meg, ha nem cselekszem a saját magamtól kapott üzenetek szerint.
Több jót kéne sugároznom a mikrokörnyezetemben. Lehetnék jobb hallgatóság. Jobb barát.
Nem vagyok mindenható, már nem akarok világotmegváltani. Világgá menni igen, de már meg volt, és magam elől nincs menekvés.
The only way out is in.
***
És elunod majd ezt is, ezt a színes, egykor különlegesnek hitt tudatállapotot. Unod a pszichedelikát, unod a vizuált, a reált, a kreált valóságot.
Végül egyedül maradsz a játszótéren. A többiek felnőttek, vagy meghaltak, vagy csak nem akarnak már játszani veled.
Talán te sem akarsz már játszani, de még is, mit tehetnél…?
Ez nem a te választásod, ez nem a te játszótered. Ez egy kijelölt út, emberi testben való tapasztalása annak a létformának, melynek kétségbeesetten próbálsz mélységet és értelmet tulajdonítani.
Pszichedelikumokkal.
Szaporodással.
Kapcsolatokkal.
Bármivel, ami az élet, a kontroll, a valahová tartozás és valahová tartás illúzióját kelti.
Lehetne rosszabb, lehetne tényleg, tényleg rossz – de te nem bírod a semmit, a békét, az unalmat, hát generálod tovább, amit generációkon át örökítettek beléd.
Az idő telik, hogy mivel, azt neked kell kitöltened. Ha nem töltöd ki, akkor is eltöltöd, ha úgy tetszik letöltöd, csak még több szenvedéssel.
Te vagy a bad trip, a félelem, a magány, az elvetélt magzat, a lázadó, a családanya, a mártír.
Te vagy a játszótér. Az üres játszótér.
A gyermeki kacaj, a sírás, az ugróiskola.
Te vagy a pedofil rejtett fintora
Te vagy az ítélet felső mentora
Te vagy, aki mennél még,
de már régen nincs hova.
***
"Hallod... téged folyamat belapoztatva kéne tartani. Teljesen vállalható sebességben tudsz így beszélni"
PS.:
Asszem visszaszokom az LSD-re. (Nem.)
A kevesebb több. Évi egy DMT trip és acid, amikor fázisváltás van, amikor hard reset kell, amikor ráérzek, hogy MOST azt adja majd, amit kell, akkor.
Lecsengőben, az utolsó harmadban könnyeden chatelgettem a barátnőimmel. Senkinek sem mondtam, hogy aciden vagyok. Nem volt szükségem károgásra, hétköznap, másnap munka, tényleg muszáj volt ezt, szükséged van segítségre? Jól vagy?
Sosem voltam. Ti jól vagytok?
Reggel könnyedén keltem. Depresszió és másnaposság nélkül. Persze egészen addig tartott, míg fel nem baszott az aránytalanul nagy munka-stressz. Hát ilyen ez az endless loop.
Pusztazámor, 2022 Január, Öreg Tölgy Fogadó, Oak Stories
Covid Omikron variáns, mínusz nyolc fok, torokfájás. Nem teszteltettem. Kit érdekel?
Menjünk illegál dark psy-ra. Bárhová, csak el innen. Meneküljünk. A kelenföldi buszpályaudvar párás-koszos ablakából bámultam a nagy kivilágíott led-es E betűt. E mint Escape. Jelnek vettem.
Később, bogyó peaken aztán realizáltam, hogy there is no Escape.
A mentális állapotból nem. A stimuláns is csak rávisz, a helyszín majdnem, hogy mindegy.
Mindezt az után, hogy Icebreaker megszületett.
Kanyarodjunk vissza.
Felszerelkeztünk narancssárga, jó erős Soundcloud logós lasztikkal, több liter előre bekevert fröccsel és olyan csíkszeredai meggylikőrrel, amit Icebreaker hozott otthonról és egyébként pálinkának is megállná a helyét. Egy ideig kétesélyes volt, hogy el tudok indulni, már nem is a keselyűként környékező lebetegedés, hanem a túl sok meggylikőr, vodka és meglehetősen kevés elfogyasztott szilárd táplálék miatt.
Icebreaker levessel etetett, én meg úgy húztam a csíkokat, mintha Felcsíkon lennénk. Sosem voltam Romániában, de ez most mindegy.
LMBTQ, PLUR vagy namastégeci
mindegy mi szól a háttérben
ha jó a cucc ő akkor is vereti
fiatal még a test és az éjszaka
megteheti
a maradék felet is
megeheti
rideg hangzásra vonaglik ezer hőfokon égve
mindenki technos, aki máshova nem fért be
szubkultúra
akupunktúra – nem, ha belövöd vénásan
asszed menő vagy, ha túltolod tréfásan
vicsorogsz, de az évek csak szaladnak
az om jellel a junkiek majd szentté avatnak
nincs itt bűn, mert emlékezet sincs
a rastafari hagyományát őrző tincs
a szemedbe lóg és nem látod tőle
a valóságot, nem látod az életet
szintetikával színezed az éveket
Mit rejtegetsz olyannyira
sötét napszemüveg mögött?
Tág pupillád alagutja végén
a fény megfakult és törött…?
Humanity is lost Society is broken Am I even human?
Politics is fucked up, beyond repair People being fed lies, they don't care Facts don't matter, we make our own truth Fake news defining us, destroying youth
Load up the guns, display the powers Trust no one, fuck up the place
Fight fire with fire is what they chose The guns keep blasting, we all lose Last man standing, with our family We all lost faith in humanity
Load up the guns, display the powers Trust no one, fuck up the place
Load up the guns
Display the powers
Load up the guns
All for nothing, reclaim what's ours Load up the guns and display the powers Trust no one, fuck up the place We all destroy the human race
- Berakok neked egy Om Namaha Shivaya-t Talamascától
- Ne, semmilyen szutyokprogit ne rakjál be
- Nem szereted Talamascát?
- Az exem goás volt. Meg amúgy nagyon ki lehet égni a goázásban. Meg a fétisben. Ezt is már csak kényszerből szívom - bökök az asztalon kihúzott fatlinera.
- De ne csinálj ilyet
- A goát, a fétist vagy a kényszerszívást?
***
Előzmények.
Silkley és Sniffany párbeszéd:
- Úgy néz ki megyünk vörös yukba. Biztonságosabb az nekem.
- Ahogy érzed.
- Baszki. Én lettem az arc, aki mindig ír, hogy "na, ma fétis party?". De soha sem megy el. Csinálok egy külön kink profilt erre.
- Nem csak te vagy így.
- Akkor anyagias profilt csinálok rá. A szeánszért előre kell fizetni. Részvétel nincs.
Láncreakció
vagy kémiai
Sötét vízió
foglyai
vagyunk mindannyian
nézd, az a forma már
nagyon kivan
Kivagyok én is
de ki vagy te
hogy tőlem kérsz?
Nem félsz?
Hogy amit adok méreg
Az energia, mit beengedek
élősködő féreg
Kizárom az érzést
Kizárom a realitást
Nem keresem többé
a felelőst, a hibást
Valami mást
akarok
vágyom
hiányolom
hogy pontosan mit
talán holnap megálmodom
Minden, minden túl monoton
de legalább a hang sztereo
mint egy sztereotípia
a delíriumban nem fáj úgy
a jelen kori disztópia
több szólamú szimfónia
a beszélt nyelv csak irónia
ciklikusan ismétlődő agónia
Und diese schwarzgekleideten Wesen Werden Pillen mit sich tragen Die sie an uns Menschen Als Geschenke überreicht hätten
Pillen gegen die Traurigkeit Hätten sie uns geschenkt
Eddig is tudtam, hogy a PSY képmutatás a pszichedelikus szubkultúra közösségileg fenntartott hoaxa, legimitizálja az összes addikciót és mentális zavart. Azt hittem már semmin sem lepődöm meg tíz év goázás után, de még mindig nem égtem ki teljesen. Először puffogtam és elégedetlenkedtem bogyó peaken, zero szerotonin persze, amúgy is mindig szenvedek valamin. De azét az tényleg csalódás volt, hogy Hatikwa nem live set-et tolt.
Egy ideig flashelgettem a letisztult menetelős náciprogira, meg az acides színes-fraktálos erdő vizuálra. Meg az emlékekre, amiket ez a zene elevenít fel zsenge huszas éveim elejének afterjaiból. Mostanában dolgozni szeretek rá, változnak a szokások. Az amf már nem partydrog, funkcionális serkentő, a psy nem after, hanem háttérzene a matrixban való droid munka mellé.
Ez nem a psy hibája. Én maxoltam ki az élményt, a szerotonint és dopamint meg nulláztam. Nem baj, semmi sem tart örökké, tiszta narkós buddhista káosz boroszkány succubbus lettem harminc éves koromra, Soma Mama Gésa elbújhat. Asszem indítok egy astro csatornát, meg okkult tarot coaching workshoppot. Édenred utalványt és jó minőségű MDMA kristályt is elfogadok.
Aztán a kijelzőn megjelent a havi futószalagon gyárott sample-PSY mixekben fellelhető árlista.
Ez egy random aktuális példa csupán, a szeptemberi psytrance adag. A ketás bemivannáladozós afteres aláfestés a pakkleves mellé, mikor már minden mindegy, csak adjál rá hangot, meg húzzál ki még egy csíkot, tesa.
Rögtön ezzel kezdődik a videó.
Aztán pulcsik, ajándéktárgyak és Merchandise termékek jelentek meg a kivetőn. Álltam, majd kínomban elröhögtem magam, tapostam még egy kicsit, aztán mikor egy édesre és barátkozósra lasztizott szőke lány elkezdte masszírozni az irodista munkától elgémberedett, amftól befeszült vállaim és csukyás izmaim, irtó zavarba jöttem. Az érintés hirtelen, emberi, valódi volt, de már a hátsó szándéktól féltem, meg, hogy közben a zsebembe nyúl, vagy csak be akarja hivatni magát valamibe.
Nem megy ez már nekem. Azt sem hiszem el, amit én magam vélek feltételezni, vagy érezni. Goodbye, Goa.
Szép tíz év volt. Vagy ha szép nem is, tanulságos. No way out.
The only way out is in.
In and Out.
6 in 6 Out. I collect your fuckin head.
Hatikwa azért még mindig király, de asszem most a Radical Moodz-t jobban érzem, nyuggerben, a négy fal közt a ledlámpámmal és egy random felcsapott, lejárt licenszű Wordbe írogatva a konteoim és kifacsarodott gondolataim. Én már csak egy megment, enyhén pszichózisos, öreg goás-hardos-identitászavaros skizo freak vagyok. Vagy mi.
PS.: A dark insanity volt. Szétadtam, főleg aki fél öt körül játszott rendkívül high BPM szettet.<3
AJÁNLOM AZ OLDALT
