Ülj rá mindre. Ülj rá az összes faszra, amelyikre csak tudsz. Ú, ezzel, na, ezzel KÖTELEZŐ basznod! – mondta Priscilla a telefon galériám képeit lapozgatva. Az e heti Tinderes merítőhálón ígéretesebb halak akadtak fent, mint a múltkorin. A Tinderezést is lehet sportszerűen űzni, meg a baszást is. Valakinek a sport addikció, folyamatos aktivitás, endorfin, mozgás, stimuláció. Rendszert visz az életedbe. Végül is a szex is. Meg egy csomó mást. Olyat is, amire nem számítasz, főleg nem ilyen könnyen és gyorsan. Bár mindent oly’ könnyedén kapnék meg az életben, mint a nemi betegségeket.
– Én a helyedben most látástól vakulásig kúrnék – tanácsolta Kiscica egy sör felett bölcsen random szerda este. Emlékszem, patakokban folytak a könnyeim. Nem kelt fel úgy nap, hogy ne azon gondolatokkal feküdtem volna le aludni, hogy bár soha többé ne is kelnék fel és reggelem sem volt, hogy ne szorongva keltem volna. Már megint egy újabb nap, amit nem akarok végigcsinálni. Még be sem bootoltam fizikailag, a kávétól még jobban szorult a gyomrom, mint a szorongástól, de legalább három szuicid gondolaton túl voltam. „Már reggeli előtt gondolj hat lehetetlenre!” Én voltam a fehér nyúl Aliceból, ebben a Rémálomországban. Folyton késésben voltam – bár magam sem tudtam, honnan is és hova rohanok –, állandóan kattogva siettem.
A barátnőim mind másféle szakítás utáni tanácsokkal láttak el a szívfájdalomra. Persze nekem arra kellett hallgatnom, aki folyt már zölden HPV-san, napi átlag három random légyott után. Meg arra, amelyik szintén addikt volt, a háta mögött bántalmazó kapcsolatokkal, agresszív pasikkal és megjárta a zártosztályt.
Remek módszer, ha éppen szakítasz, és igyekszel leszokni a drogokról és a kodependenciáról.
Mi más lehetne rá a tuti recept, mint egy kiújult mániás szexfüggőség?
Mindegy mit a tegnap halmoz, Szörnyeket a holnap majd hoz
Te mosolyogj csak tovàbb!
Az inszomnia túl rég mardos Àrny szegődik üres falhoz
Szorongàs a szobàd
Óraműként benned kattog Sajàt szìvverésed hallod
De te nevess bàtran tovàbb!
Ha emészt, ha szétszed Eltűnik sajàt valódi képed Az egész màr nem a te részed
Csak mosolyogj, mosolyogj tovàbb!
Mìg elfolyik minden csepp vêred Amìg él elfedett feledett éned
Te addig nevess tovàbb...!
Képes vagy-e csak ennyire A negédesség, mondd, ìzlik-e? Elvàràsok álarcàban tellik le a lét. Tudsz-e még mélyen belenézni a semmibe Örülni a végtelennek tűnő léttelennek Jàtszani és megjàtszani Valami màsnak làtszani
Az üresség bennem olyan éles Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt
Nem tudom az àll belém vagy az asztal sarka
Beàllok én is, hàtha nem rugózom többet rajta
Kàr, hogy fél óra múlva az egészet kipiselem
annak a csehónak a leszakadt mosdójàban
A sört az ideiglenes àlnyugalom làtszatàban
Egy random faszi fűzi a fejem bànatàban
Van valami fura a hàzi pia pàrlatàban
Csekély borravaló marad utànam
és egy kör alakú pohàrlenyomat a repedt asztallapon
Amit ott hagyok némi frusztràció - egy kisebb vagyon
Àlmatag vagyok és kiégett, de a hiàny, a semmi,
meg, hogy milyen kényszeresen boldogtalannak lenni
Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt...
Samhain, Samhain Hex him Put him in a jar The veil is so thin Pure desire and sin Deep under my skin I feel you, I feel you Hex him Sex him And put him in a jar It's an eternal war None of us wins All of our sins are crawled in a cursed pumpkin Hex him, hex him Put him in a jar This went way too far
Tükröm, tükröm Mondd meg nékem Mozaikban melyik énem Mutatkozik épnek éppen? Szilànkosra tört személyem Szàz félelmem, szàz szeszélyem Ott rejtőzik a veszélyem Valamelyik szegletében Sötét sejlő feketében Démon rejlik a szemében Nyugta nincs a feledésben Csak őrület a keresésben Hat làb mélyre temetésben Koporsóban, tetemében Gyermektelen feleségben Viszonzatlan szeretésben Minden apró repedésben Ott vagyok, ott keringek Ebben a végtelen Léttelen Töredezett tükörlabirintusban Ott vagyok az összes rìtusban Fertőző molekula a vìrusban Fennkölt, hol alpàri stìlusban Àtkozlak, marlak és magamhoz kötlek Beléd kapaszkodom, a mélységbe löklek...
Eddig is tudtam, hogy a PSY képmutatás a pszichedelikus szubkultúra közösségileg fenntartott hoaxa, legimitizálja az összes addikciót és mentális zavart. Azt hittem már semmin sem lepődöm meg tíz év goázás után, de még mindig nem égtem ki teljesen. Először puffogtam és elégedetlenkedtem bogyó peaken, zero szerotonin persze, amúgy is mindig szenvedek valamin. De azét az tényleg csalódás volt, hogy Hatikwa nem live set-et tolt.
Egy ideig flashelgettem a letisztult menetelős náciprogira, meg az acides színes-fraktálos erdő vizuálra. Meg az emlékekre, amiket ez a zene elevenít fel zsenge huszas éveim elejének afterjaiból. Mostanában dolgozni szeretek rá, változnak a szokások. Az amf már nem partydrog, funkcionális serkentő, a psy nem after, hanem háttérzene a matrixban való droid munka mellé.
Ez nem a psy hibája. Én maxoltam ki az élményt, a szerotonint és dopamint meg nulláztam. Nem baj, semmi sem tart örökké, tiszta narkós buddhista káosz boroszkány succubbus lettem harminc éves koromra, Soma Mama Gésa elbújhat. Asszem indítok egy astro csatornát, meg okkult tarot coaching workshoppot. Édenred utalványt és jó minőségű MDMA kristályt is elfogadok.
Aztán a kijelzőn megjelent a havi futószalagon gyárott sample-PSY mixekben fellelhető árlista.
Ez egy random aktuális példa csupán, a szeptemberi psytrance adag. A ketás bemivannáladozós afteres aláfestés a pakkleves mellé, mikor már minden mindegy, csak adjál rá hangot, meg húzzál ki még egy csíkot, tesa.
Rögtön ezzel kezdődik a videó.
Aztán pulcsik, ajándéktárgyak és Merchandise termékek jelentek meg a kivetőn. Álltam, majd kínomban elröhögtem magam, tapostam még egy kicsit, aztán mikor egy édesre és barátkozósra lasztizott szőke lány elkezdte masszírozni az irodista munkától elgémberedett, amftól befeszült vállaim és csukyás izmaim, irtó zavarba jöttem. Az érintés hirtelen, emberi, valódi volt, de már a hátsó szándéktól féltem, meg, hogy közben a zsebembe nyúl, vagy csak be akarja hivatni magát valamibe.
Nem megy ez már nekem. Azt sem hiszem el, amit én magam vélek feltételezni, vagy érezni. Goodbye, Goa.
Szép tíz év volt. Vagy ha szép nem is, tanulságos. No way out.
The only way out is in.
In and Out.
6 in 6 Out. I collect your fuckin head.
Hatikwa azért még mindig király, de asszem most a Radical Moodz-t jobban érzem, nyuggerben, a négy fal közt a ledlámpámmal és egy random felcsapott, lejárt licenszű Wordbe írogatva a konteoim és kifacsarodott gondolataim. Én már csak egy megment, enyhén pszichózisos, öreg goás-hardos-identitászavaros skizo freak vagyok. Vagy mi.
PS.: A dark insanity volt. Szétadtam, főleg aki fél öt körül játszott rendkívül high BPM szettet.<3
Fuck that Fuck it or Don't give a fuck about anyone's crap It's a fuckin trip trap Fuck the RIP On my grave All I do was Misbehave Fuck trash people Fuck da system Fuck da world Fuck everything And fuck everybody Fuck you Fuck me Who the fuck you think you are fuckin' with? Go fuck yourself Fuck till you can Fuck till die Fuck till cry Fuck me dry, give a try Fuck my ears with High BPM lullaby
"- Én egész hétvégén voltam szomorú.
- Én àllandóan szomorú vagyok...
- Győztél."
Ez a győzelem keserűbb, mint a könnyeim Melyeket tiszta whiskeyvel nyelek le
Keserűbb, mint a dohànyosok spermàja
Ez a szìvemen ég, nem a szàmban
Félpislàkolva a dekk, mit félig teli hamutàlból
Halàszok ki hajnalban, a maradék közül
Hol senki sem üdvözöl,
E bánatban a pokol üdvözül
Egy útszéli hotel Üres recepciójàn,
Elfeledett ponyva rossz recenziójàn
Nem akad meg az olvasó
Sem a férfi szeme
Kallódom csak
Haszontalan
Mint a vilàg
Újrahasznosìtatlan
Szemete.
Hozzàm szól a szálló holt lelkek imája Bennem testesül meg azok sötét shivàja A betegnek, a torz létre kàrhozottnak Az önkéntelenül vérrel àldozottnak Mind a hat karom karmokban végződik Hatszàzhatvanhat karma mint mantra ismétlődik; Egy keringő, Egy gyermekdal Mìg elevenen fel nem fal. Egy kezem àtkoz Egy kezem elvesz Egy mindent lerombol miközben tervez Egy segìt rajtad Egy kérőn nyúl feléd Egy mérgezett ételt tesz eléd erre a megterìtett takaros asztalra Tàn elpusztulunk mindketten hajnalra A nappal együtt kelek, Nyugovóra sosem térek vele A szìvem gyűlölettel, Elmém démonokkal tele.
A versekből kiveszik a rìm és a ritmika Elmarad a szabàly, porba fullad az etika Nincsenek màr jambusok és trocheusok Csak simpek, instapicsàk és fuckboyok Bàrmilyen jó vagy több làjkot kap Valaki màs Nincs igazi tàrs. Ahogyan a nyelv butul, stabilan bàstya Nem-e lehetne-e kettőfélbe' a skangot màra?! Se rím Se ív Se semmi Analfabéta korban Értelmetlen költőnek lenni.
Ha falakba ütközöl ne àllj meg Csak fess rà szìneket Fess rà egy egész elképzelt életet Fújd le az összes kötelező programot Gondold újra az egyenes éleket Hogy mivel töltöd ki az egyes éveket Miért szàmolod vissza a napokat? Te osztod vagy neked osztanak lapokat? Szìnezz, képzelj, alkoss belőlük magadnak vilàgokat Fújd tele képzelettel, ahogy a szél fújja a tenger felett repülő siràlyokat Itt nincs màs szabadsàg, csak ami a fejedben még létezik Ne feledd; a nagy egészet apró részletek képezik...
Clara lófarokba fogta derékig érő, szögegyenes, vörös haját. Mintha csak egy rutinos, reggeli szopásra készülődne. Reflexből csücsörített hozzá, pehelysúlyát behajlított hosszú és kecsesen izmos jobb lábára helyezte, ezzel oldalra tolva formás, kerek kis hátsóját. Még akkor is pózolt, amikor senki sem látta. Különös kettőség élt ebben a lányban, talán éppen ez adta meg szubmisszivitásának sava–borsát. Egyszerre volt alárendelt, alázható, ugyanakkor exhibicionista is. Imádta a közönséget.
– Jó kislány voltál, Clara – mormolta elégedetten előző este Maximilian. – Ezért a hétvégén elviszlek valahová.
– Jaj de jó, hová? – nyalta le a szája szélét izgatottan, egy kevéske sperma még a kontúrosra rúzsozott ajkak peremére ragadt. Bőséges adagot kapott, a mély és mohó torka ellenére is maszatos maradt a szája széle.
Max nevetett, de a szemei sötét gondolatokat rejtettek. Az ő kis cicuskája pedig legmerészebb fantáziájában sem járt még ahhoz fogható játszótéren, ahová vinni készülte.
– Az legyen meglepetés… – felelte sejtelmesen. Alig várta, hogy saját szemével láthassa Clara arckifejezését.
– Sétálni megyünk – jelentette ki Maximilian szombat reggel. Kezében bőr pórázt tartott egyenesen kifeszítve. Clara szó nélkül, dolgát tudva csatolta fel a hozzá illő fekete nyakörvet, melyen ezüst fém karika díszelgett.
Úgy fonta körül hófehér hattyúnyakát, hogy enyhén belevájt, akárhányszor túlságosan elfordította a fejét – vagy ha ívbe feszült az orgazmustól. Kifejezetten neki készíttette és Clara a legnagyobb büszkeséggel viselte, ezzel is jelezve gazdája felette gyakorolt tulajdonjogát.
Clara kissé megszeppenve állt a zenélő, aranyozott szegélyű, elegáns körhinta előtt. Akár egy gyermek altatódal, olyan csilingelő, dallamos, fülbemászó szólam szólt az égig nyúló hangszóróiból. A hintalovak lassú ritmusára emelkedtek és süllyedtek, élettelen porcelánszerű pofájuk ártatlanul meredt a semmibe. Hátukon kényelmes, részletesen megmunkált, bőr nyereg, látszott, hogy hozzáértő kezek alkották őket. Clara meglepettségét a nyergekből kiálló, egy érett banán méreténél úgy másfélszer akkora műfaszok okozták. Nem tudta levenni róluk a szemét, a zene számára elnémult, ami azt illeti, Maxról is csaknem elfelejtkezett egy röpke pillanatra.
– Mi a baj Clara–Cat? – kérdezte duruzsolva Max. Negédesen, mintha nem tudná pontosan.
I feel you duck, I feel you.... És egyszerre az összes francia ìrót megértettem. A romlàs viràgai bűzlenek a romlàs vilàgàban A mindennapi betevő kenyér a fàjdalom e bàbeli poliszémiàban Tűz a nap és a levegő forróbb a pokolnàl steril utópiàban Az összes itt pózol gucciban, pradaban Szellemi szegénység tele pénztàrcàban A rothadàs gyökerezik minden pàlmafàban Elvesztettem magam a fehér kànaànban A tengerben úszom-e vagy a kék halàlban?
Most fizikailag is egészen közel voltak egymáshoz. Hosszú hetek, hónapok, éveknek tűnő várakozás után most végre ott ült előtte, teljes, hús-vér emberi valójában. Egyenletes légzése, finom lehelete elérte az ő arcát. A fiú szótlanul, de olyan sokat eláruló tekintettel nézett rá.
Némaság és egyre forrósodó pihegés. Elektromos feszültség kettejük között. Békés harmóniában bámulták egymást, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egymáshoz sem szólnak, még úgy értik a másikat, mintha furcsa ritmikában kattognának az agykerekeik. Telepátia, vagy csak túlgondolt kéjvágy és a hiány beteges betöltése…?
Nem számított. A nő rettenetesen kívánta ezt a visszahúzódó, sérült, szinte gyermeki ártatlanságot sugárzó fiút. Szerette volna elevenen felfalni, magáénak tudni, széttépni. Ezer darabra szaggatni szeretetével.
Még csak megérinteni is képtelen volt. Azok a ragyogó borostyánszemek a velejéig hatoltak és a testi vágyat és állatias szenvedélyt felülírta a féltő szeretet.
Túlságosan és túl rég óta szerette.
Egyszerre düh ébredt fel benne, mélyen, a lelke legmélyebb és legsötétebb bugyrában ütötte fel a fejét. Mint egy démon, egy kibaszott vadállat, aki bárkit széttép és elpusztít, ami az útjába kerül, s nem az ő akarata szerint cselekszik.
Ez a fiúcska bár kiszolgáltatva, gúzsba kötött kezekkel ült előtte, de a megadásnak nyoma sem volt felfedezhető rajta. Arcvonásai kisimult nyugalmat tükröztek. Nem úgy a szemei.
Azokban furcsa tűz égett. Kirívó, már-már provokatív. Állhatatosan szegezte őket a nőre, mintha csendben kérdezné tőle:
- És most, most mit fogsz tenni…?
„Megszeppennél, ha te azt tudnád…” - gondolta sötéten.
A picsába, olyan nedves és izgatott volt, mintha legalábbis fizikai síkon bármiféle kontakt történt volna közöttük.
A fiú nem volt hajlandó rá valamiért; talán gyermeteg dacból, tinédzseres lázadásból, vagy szimpla bizonyítási vágyból. Nem adta meg neki, amire vágyott. Mit vágyott? Valósággal őrjöngött érte.
De a fiú nem volt hajlandó megbaszni őt.
A nő már rég felülemelkedett az ego sérelmein és a visszacsatolás csapdájából is kilépett. Valóban kívánta ezt a teremtményt, az egész lényét. A hamvas bőrét, finom vonásait, végig akarta nyalni azt a karakteres arcocskát a nyelve hegyével; pont, ahogyan a macska nyalogatja a szája szélét, egy finom falat után. Az áldozat után, melyet játszva ejtett el. A lelkére éhezett, arra a fajta ártatlanságra, tiszta csodára, mely belőle már évek óta hiányzott. Táplálkozni akart ebből a fiúból.
Ő pedig, mintha szelíden elmosolyodott volna. Tudta, minden porcikájában érezte a nő vágyát. Nem tudott engedni neki.
A penge élén fény csillant, elmosódott alakjuk torz-homályos, párhuzamos valóságot tükrözött vissza róla.
Éle a fiú torkának szegeződött. Kissé felemelte az állát, egy árnyalatnyi realizáció, a halál, mint lehetőség suhant át kitágult pupillái sötétjén.
- Márpedig akkor is meg fogsz baszni – közölte nemes egyszerűséggel a nő.
A fiú torka enyhén hullámzott, amint aprót nyelt.
- És ha nem…? – szólalt meg végre valahára. Halkan, selymesen nyugodt hangon kérdezte tőle, miféle sorsot szán neki, ha ellen találna állni.
- Akkor átvágom a torkod – suttogta. Gyilkos pillantása acélosan fúródott a fiúéba. Megunta a szarakodást.
- Tényleg meg tudnád tenni? - kérdezett vissza. Semmiféle meglepetés vagy hitetlenkedés nem csendült a hangjában. Csak a szemei, azok csillogtak szomorúan.
- Ne játssz velem! – figyelmeztette. A keze nem; a lelke remegett meg, s a fiú minden rezdülését érzékelte. Nem csak a fizikait, hanem mint egy finommechanikai műszer, oly’ fejlett érzékiséggel hangolódott rá a nőre. Össze volta kötve ők ketten és hiába volt a fiú mozgásképtelen, a nő épp’ olyan kiszolgáltatott volt az ő számára.
- Nem tudom, ki játszik kivel… - suttogta csendesen.
A nő a másik kezével nadrágján keresztül keményedő farkához ért, de csak futólag és finoman. Éppen, hogy érzékeltetve vele azt, hogy tudja: kívánja és legszívesebben ájulásig baszná őt, ha engedne ösztöneinek. Elvette a kezét.
Azt akarta, hogy magától tegye meg. Hogy magától tegye őt magáévá.
- Meg tudnálak ölni – sziszegte a nő. A bugyija már teljesen átázott. Nem tudta, hogy a vágy vagy a tébolyult düh erősebb benne.
- Bizonyítsd! – vágott vissza, immár nyílt provokációval. Megtalálta a hangját.
Ülünk a monacói pályaudvaron. Három óra alvás a luxus VIP club után. A vonat 38 percet késik, a barátnőm dohányozni megy. Szemben szimpatikus francia férfi kínálja gyújtóval. Szavak nélkül erti a néma, ideges keresgélést.
Két ázsiai, magától eltelt, csinos, high class turista lány közelit. Udvariasan szabadkozom. A hely foglalt. Enyhe bűntudatom van. Ők is fáradtak. De nekem Priscille a prioritás. Ő a barátom, az ő helyét őrzöm.
Round 2
Franciául bemondanak valamit. Nem értem. Priscilla fordít. Újabb fél óra késés. Ismét dohányozni megy. Én megúzom a táskámban rejlő vodkásüveget, csak úgy, szimplán, szégyenérzet nélkül. Ki bírja ezt józanul?
A ket orosz-ázsiai ribancot nem érdekli, hogy a barátnőm jo ideje a széken ült és szemmel láthatóan csak két percre hagyta el az álland helyét, füstölni. Azonnal lepattannak a helyére, keres és kérdés nélkül.
Olyan ez, mint egy gyermeteg székfoglaló.
Amint az egyikük mosdóba indul es fekete kardigánjával jelképesen jelöli ki a lefoglalt széket, mint felségterületet, a train of thronest, előtör belőlem a pszichopata, domináns nőstény.
Könnyed mozdulattal szökkenek at, pulcsiját elegánsan a barátnője ölében tartott táskájára ejtve, hogy sorry, hat elfoglalta Priscilla helyét.
Erőltetett mosollyal, tört orosz angollal felel " hiszen nem jeleztük, hogy fenntartanánk a helyet".
Priscilla visszatérve kérlel,.hogy higgadjak le, es győzköd róla, hogy az emberek 99%a ilyen.
En pedig még ilyenebb vagyok, engem a kibaszott balkani gettó nevelt, farkas törvények. Ölsz, vagy téged ölnek...
Retkes ez a hely, es fehér is, egyszerre. Bármilyen szépen ringatóznak a tengeren a jachtok, bárhogy világit a rengeteg hófehér vászon vakító napfényben, Monte Carlo maga a mocsok mekkája. Rosszul vagyok a steril mátrixtól, a tökéletes utcáktól, monumentális épületektől, luxus boltok sorától. Sehol egy meki, egy kisbolt, egy apró tökéletlenség. Tűz a nap, ver a víz, töretlenül maszom meg a hegybe epitett rezervatum cifra nyomorúságát. Feljebb mar nem megyünk egy pontnál. Aki ennel feljebb lakik, az helikopterrel jár haza, állapítjuk meg. Olyan autók vonulnak végig a főterén egymás után, mintha valami expon lennénk, vagy rendezvényen, pedig ez csak a standard péntek délutáni forgatag. Es mi tényleg itt, itt akarunk bulizni menni este...? - Úgysem fognak beengedni - legyint Priscilla hanyagság mögé bujtatott szorongással. Ha a Baoli clubból elküldtek a picsába, pedig Cannes aztán tényleg egy fekete lyuk, egy gettós bűnbarlang; akkor a felsőbbrendű Monté Carloban vajon hova küldenek majd minket...? Leszarom, csak érjünk vissza a hotelba, hogy pihentessem egy kicsit a szétzilált talpaim es szelektíven ürítsem ki elmémből a luxushulladékot.
A szállásunk egyszerű es olcsó de fürdőkád van meg olyan áttetsző ásványokból es drágakövekből álló berakás a fürdőszoba csempén végig. Gyönyörű. Kell tíz perc alone time. Eresztem magamra a hidegvizet a zuhanyrózsásból. Gyűlölöm ezt a helyet. Nem akarok többet kimenni az utcára, meg csak szociális szorongásom sincs, hisz emberek is alig vannak. A turistanegyedben lézengő halász nadrágos, hátizsákos, szalma -es horgász sapkás átlagemberek lézengenek, de feljebb, ahol a szeparált réteg él, az egy százalék krémje, ott szinte senki. Persze, ha nekem pálmafák, burjánzó növényzet es medence lenne a hegyoldalba épített palotám kertjében, minek is mennek ki az utcára...? Zokogni kezdek. Elfekszem a kádban, felerősítem a vízsugarat. Záporoznak rám a vízcseppek, záporoznak a könnyeim. Gyűlölöm magam, gyűlölöm az egész világot, a társadalmi rétegek közti igazságtalan eltérést, azt a bizonyos túl nagyra nyílt ollót, utálom ezt a szociológiai eset tanulmányt. A jövőt, ami ránk var, szívből remélem, hogy kipusztulunk, igazán, igazán remelem. Bár meghalnék itt, a fürdőkádban. Szeretem elképzelni, hogy ömlik a vérem ebben a monte carloi fehér fürdőkádban, a zuhanyrózsa vize lassú patakban mossa el, finoman örvénylőn tűnik el a lefolyóban, a csatornavizben, mely dragabb, mint a szensavmentes szentkirályi 85 forintért, Budapesten. Sírok, ömlik a könnyem, végre. Zokogok, tisztító sirassál, mint egy csecsemő. Olyasmit engedhetek meg magamnak, amit az átlag magyarok nem, de talán egy hajléktalannak is nagyobb lelki békéje van, mint nekem... - Jól vagy? – szól be aggódva Priscilla. A zárt ajtón is átszűrődik a kétségbeesés. - Jól. Majd jövök. Most ne gyere be. - Biztos? - Nem akarod ezt látni. Me time. Mindjárt jövök. A picsába, hogy ez a kis kurva minden reggel két órát bőg és én anyai türelemmel varok, de nekem nem jár egy kiadós depressziós zokogás. Pont Monacoban. Napfényes luxus depresszió, a jachtokkal pöttyözött kéken hullámzó tengerbe fulladva. Nem akarok ráijeszteni, amúgy is eldugult a kibaszott orrom. Kell egy csík, orrspray és alkohol. Hideg vizet eresztek az arcomba es hanyag eleganciával, meglepő stabilitással lépek ki a kádból. Priscilla a széken ul, óriás szemekkel néz ram, dőlni kezd belőle a szó. - Vizualizaltam, hogy megölöd magad, hogy az ereid vagdalod a kádban, geci - bámul rám kiguvadt szemekkel, hadonászva gesztikulál. Egyemmeg.. - Ah, nem, ne aggódj. Ha harminc év alatt nem tettem meg, nem pont itt fogom. Nem baszok ki veled. Meg egyebkent sincs semmi éles tárgy odabent. - Jo, csak úgy megijedtem... - Te napok óta, minden reggel bőgsz. A minap három órán át zokogtál, és két fatline után sem voltál képes kikelni az ágyból. Szerintem kurvajol kezeltem. Most en is kiengedtem. Ahhh, annyival jobban vagyok - lelegzek fel, kinyújtóztatva a végtagjaim. - mintha bevertem volna fel ekit, komolyan, olyan könnyű a lelkem - nézek korul szinte újjá születve. - Na ja, tom’ milyen - bólogat elnéző mosollyal, leeresztett szemhéjakkal. Kitölt egy jókora pohár bort magának, a szaraz francia lötty csak úgy bugyog, ahogyan dönti az üvegből. - De gondolj bele, mi a gecit mondtam volna a portásnak? Egyszerre kezdünk el hisztérikusan röhögni es különféle forgatókönyveket es dialógusokat gyártani. - Elnézést. A barátnőm öngyilkos lett a fürdőkádban, mig en idekint voltam. Tudom, hogy az en nevemen van a szoba, de végtére is, ez önhibán kívül történt es nem en okoztam a kárt. Minden merő vér. Mennyi takarítás díjat számítanak fel? Visongva, egymást túllicitálva imitáljuk a frusztrált arcú kopasz kis portás forma reakcióját. - Ez esetben a takarítás díjat elengedjük. Máris küldöm a takarító szolgálatot. A hulla eltávolítása es a vér tisztítása több órát is igénybe vehet. Javaslom addig látogasson el a közeli Casinoba. Please, enjoy your holiday in Monte Carlo!
AJÁNLOM AZ OLDALT
